Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Wackond 2011.04.11. 18:00

Gyémántok 18

 Tizennyolcadik fejezet

 (Avagy: hogyan szemtelenkedjünk az osztályfőnök magánéletébe)

 

 

 Már egy hete nyaraltak a kempingben. Az osztály tagjai felettébb jól érezték magukat, napközben strandoltak, esténként diszkóztak, buliztak, éjjel ki-ki habitusa szerint szexelt, vagy részegen heverészett, józanodott. A legjobban talán Juli pacsált rá, hiába kenegette magát mindennel, úgy leégett, mint a kabai cukorgyár. Háton fekve aludni nem tudott, oldalán is csak nehezen, misszionárius póz egyenesen kizárva. A kihívóan szexi ruhákról a lányok továbbra sem tettek le, Kriszta odáig is elment, hogy melltartó nélkül napozott. Példáját sokan követték, és érdekes módon senki nem szólt rájuk.

 Kati sem, teljesen szabadjára engedte őket, elvégre nyaralnak! Gyakran tartott velük a férjével, olykor még ő is levette a melltartóját.

 Azon a reggelen lustálkodtak egy keveset. Egy könnyű takaró volt csak rajtuk, István a feje alá tett kézzel a mennyezetet bámulta. Kati még félálomban mocorgott mellette. Nyújtózott egyet, a takarót e mozdulattal derékig lehúzva magukról. István tekintete a kerek keblekre siklott. Szép látvány volt, gyönyörűek, teltek.

 - Mire gondolsz? – dorombolta a felesége.

 - Szerinted? – tévedt István szeme Katiéra.

 - Van tippem!

 - Nosza!

 - Egy kávét? – nevetett a nő.

 István nem pont erre gondolt, felesége tökéletesen tudta, mire, csak piszkálódott. Lábai apró taposásával a takaró észrevétlenül egyre lejjebb csúszott. Egy keljfeljancsi pattant elő. Az eredetihez képest vékonykább, viszont jóval szexibb. István termetes nemesb testrésze elárulta gazdája minden (azaz egyetlen) gondolatát. Kati megcirógatta a ritkás szőrű zacsekot, finoman marokra fogta a forró rudat.

 - Gondolatolvasó vagy! – mosolygott a pasi. Több szót nem tudott kinyögni, felesége csókjai befogták a száját. Egyre mohóbban falták egymást, a nő keze pedig nem pihent, lágyan mozgatta a fitymát férje farkán. A már férje szőrös mellkasán cserkelt ajkaival, inkább csak molyolva, mint puszilgatva, és végül a merev rúd tövén találta magát. Hegyes nyelvének végével végigsimított a délceg szerkezeten, külön odafigyelve arra, hogy a bíborló, fényes kalap síkossága biztosítva legyen. A pénisz jó feléig eltűnt a meleg szájban, az ajkak lassan szánkóztak fel-alá a testén. István halkan sóhajtozott, imádta felesége minden testrészét, ám a szája mellé most függőleges ajkakat is igényelt. Addig böködte Kati fenekét, míg az oda nem táncolt a férfi arcához. Egy láblendítés, és az orra előtt nyílt a punci.

 - Ezt meg mikor kopasztottad így meg? – kérdezte István megpillantva a szőrtelenséget.

 - Ma reggel, másfél órája. Gondoltam, tetszeni fog! - mosolygott hátra Kati kettejük teste között.

 Tetszett. A férfi imádta a borotvált női nemi szervet, de felesége sokáig ellenállt a kérésének, míg ma reggel úgy nem döntött, ahogy. István ujjaival szétfeszítette a rózsaszín ajkacskákat, a most fordított testhelyzetben levő ágyék miatt álla a duzzadó kéjgombhoz nyomódott. István gyorsan korrigált, és nyelvhegye már a megfelelő ponton pörgött, élvezkedve gyönyörködött az egyre jobban szivárgó nedvekben, és a felesége szájtechnikájában.

 

 Tomi és Linda csendben iddogálta reggeli tejcsijét. Lakótársaik, Anna és Vili már a parton sütkérezett.

 - Nem megyünk le mi is a partra? – kérdezte Linda.

 Tomi lustán vállat vont. Nem sok kedve volt hozzá.

 - Elhívhatnánk Katiékat is… - nyalta le tejbajszát a lány. Elvette az üres edényeket az asztalról, és elmosta őket.

 - Végül is, nekem mindegy, semmihez sincs kedvem! – mordult Tomi.

 Belebújtak a fürdőruhájukba, egy hátizsákba tettek pár kelléket, és felkerekedtek. Az osztályfőnöki faháznál Tomi bekukkantott az ablakon. Nehezen talált levegőt, és az ajtóig tartó út is nehezére esett. Linda is látta a helyzetet, érdekelte volna a téma, amire Tomi vigyora utalt, de elbátortalanodott.

 - Gyere már! – hívta a lányt a fiú az ajtóban.

 - Szerintem tök bunkóság így rájuk törni!

 - Ugyan, ne törődj már ilyesmivel! Ő is bejött hozzánk tavaly!

 - Jó, de akkor még nem volt férjnél!

 - Legalább kipróbálod Istvánt!

 - Hmmm… egész jó pasi! – gondolkodott el Linda. – Végül is… legfeljebb kidobnak!

 Halkan beléptek a házikóba. A „hálószoba” ajtaja nyitva volt. Látták, amint Kati szőkésbarna haja a férfi combjait cirógatja, olykor a termetes szerszám is felcsillant. A nő határozottan a csúcs felé járt, csukott szemmel nyögdécselt, de keze nem pihent. Teste megremegett az orgazmustól, és a hullámok csillapodtával újra az előtte meredő rúdra fordította minden figyelmét. Gyengéd ajak- és nyelvmozdulatai pár pillanat múlva egy halk nyögést eredményezett hátulról, és egy óriási lövellést elölről. Minden cseppjét behabzsolta, és lassan felemelte tekintetét.

 Észrevette a párocskát.

 - Helló! Kukkolunk, kukkolunk?

 - Helló! Igazság szerint a partra akartunk hívni benneteket, de úgy láttuk, van jobb elfoglaltságotok is! – mondta Tomi.

 Kati lekászálódott a férjéről, aki pipacsvörösen próbálta értelmezni a helyzetet, és annak megfelelően szeretett volna viselkedni. Halott ötlet volt. Legjobb, amit tehetett, hogy csendben maradt, és a feleségére bízta a szitu megoldását.

 - Nos, mint azt láthatjátok, mi még nem készültünk a vízhez! – mondta Kati Tomi és Linda elé állva. – Valami azt súgja, már nektek sem olyan sürgős, ugye?

 - Mi tagadás, így van! – mosolygott a fiú.

 - Látszik rajtad! – jegyezte meg Kati. – Esetleg megkínálhatlak egy szendviccsel?

 A két fiatal berezelt. A nő hangja nem sok jót ígért, már bánták a „látogatást”, de veszettül!

 - Vagy talán más jellegű kívánalmaitok volnának?

 Lettek volna, de a bátorság elillant, mint a vér Tomi pucájából.

 - Na, gyertek beljebb, üljetek csak le – szólt a nő, immár kedvesebben, felcsillantva némi reménysugarat.

 A fiú és a lány az ágy szélére ültek, István kissé arrébb heveredett, hogy helyet adjon nekik, és ágyékára takarót lebbentett, még mikor a neje észlelte a „betolakodókat”. Kati törökülésbe ült Tomi mellé, és gyengéden cirógatva a fiút, duruzsolva belekezdett a mondókájába.

 - Tomikám! Le merném fogadni, hogy ez a te ötleted volt. Tulajdonképpen mindegy is. Tudjátok, István előtt nincsenek titkaim, nagyon sok dolgot elmeséltem neki. Tud mindent, ám ez nem azt jelenti, hogy ti visszaélhettek bizonyos dolgokkal. Úgy érzem, ismételni kívántok valamit. Jó, legyen, de ezt máskor diszkrétebben, ha kérhetném! Nem szép dolog így rátörni a másikra!

 Kati cirógató kezének megvolt a hatása. Tomi ugyan összezárt térdekkel ült, ám ez annyira kényelmetlenné vált, hogy már szinte fájt.

 - Ha most szívtelen lennék, azt mondanám, tűnjetek innen, de nem vagyok az! – és egy apró mozdulattal megcsippentette a fürdőnadrág pántját. A fityma bőrét csípte oda.

 - Szívem, volt mostanság tizennyolc éves lány a praxisodban? – szólt Kati a férjéhez, aki már mosolygott.

 - Réges-régen nem! – hangzott a válasz.

 - Akkor most van! – Kati Tomi elé térdelt, és lehúzta róla a királykék úszónadrágot. A srác kényelembe helyezte magát, acélkemény, forró rúdja már Kati orra előtt lengedezett. A nő megmarkolta, magában megállapította, hogy nyomába ér ugyan Istvánénak, de mögötte marad. Lassan felhúzta a bőrét, nyelvével megsimogatta a fénylő makkot. Némi nyalogatást követően ajkait fonta a rúd köré, és erőteljesen szívta, ugyanakkor lassan liftezett fel-alá. Jobb kezével a tövére markolt, ugyanazzal a tempóval mozgatta a fitymát. Tomi behunyta a szemét, halkan nyögve élvezkedett. Pár percnyi intenzív kéz- és ajakmasszázs elegendő volt, hogy a csúcsra érjen. Nyögés-sóhaj hagyta el száját, jókora mennyiségű ondó pedig lüktető farkát.

 István még odébb helyezkedett az ágyon, ahol eddig a feje nyugodott, most Linda popsija került. A lány félszegen és törökülésben ült, ami ahhoz volt csak elegendő, hogy tökéletes rálátást biztosítson pihés ágyékára. A férfinek ez édeskevés volt. Idővel már csak édes. Linda picit ficergett, lábait kinyújtotta, könyökére támaszkodott, és olykor felnevetett, mikor István borostája megcsiklandozta a belső combjait. A pasi a finom pihés ajkakra cikkantotta nyelvét, alaposan végigjárva a fiatal szerv minden részét. Olykor hosszasan elidőzött a ruganyos gombocskán, néha-néha a két piciny kisajkat részesítette előnyben, volt, hogy nyalószerve mélyen a forró nedvességbe hatolt, amennyire tudott. Linda halkan sóhajtozva élvezett minden mozdulatot, jobb kezével szétfeszítette punciját, megkönnyítendő István munkáját. A férfi nyelve ekkor már szinte kizárólag a csiklón csapkodott, így hajszolva a lányt a boldog beteljesülés felé…

 Kati egy óvszert varázsolt elő valahonnan, és egyelőre készenlétbe helyezte. Tomi fütyköse átmenetileg nem volt „használható” állapotban. Helyet cserélt a fiúval, az ágy szélén most ő ült, csupaszra borotvált, nedves ölét kínálta. Tomi megnyalintotta néhányszor a puncit, ujjaival széthúzta az ajkakat, hogy jobban hozzáférjen a gyönyörgombhoz. Az ujjak egyre jobban kivették a részüket a segítségből, mutató- és középső ujja lassan, ütemesen siklott a nedves mélységben, míg a nyelve is vadul pörgött. Kati pár percen belül felnyögött, aprót rándult a teste, viszont annál nagyobbat élvezett. A nő Tomi orra alá dugta a gumit, hogy alkalmazza. Már volt min. A srác farka sziklaszilárdan meredt, és amikor a latex tövig tekeredett rajta, a nedves hüvelybe igazodott. Lassan siklott be, amennyire mérete, illetve a testhelyzet engedte. Tomi alteste határozottan és ütemesen mozgott, bal kezének hüvelykujjával pedig még rá is segített a pirosló csiklót nyomkodva. A nő csendesen szuszogva kísérte a fiú minden mozdulatát, egyetlen hangos nyikkanás hagyta csak el száját, amikor másodjára is elélvezett.

 István is villámsebesen szedett elő egy óvgumit, és csévélte a kemény farkára. A nedvesre nyalt, pihés ajkak közé vezette. Linda, kiben még alig csitultak az orgazmus hullámai, felsóhajtott az új érzéstől. Szégyen ide, szégyen oda, de jobbnak találta a férfi szerszámát, mint Tomiét, de azt is hozzátette magában, hogy azért ő marad Tominál. István finoman hatolt a forró, szűkös, vérbő hüvelybe, szorosan magához ölelte Lindát. Szinte alig mozdította ágyékát, mégis hihetetlen gyönyört okozott a lánynak, aki csak halkan nyögött, és olykor érthetetlen szavakat súgott a fülébe. Úgy értelmezte, jól csinálja, amit. Mindazonáltal a lány fiatalsága, mellei hamvas feszessége (bár Katié sem ereszkedett még meg!), a duzzadt-kemény bimbók, a forró-szoros vagina kellően pozitív hatásúak voltak Istvánra. Roppantmód oda kellett figyelnie magára, és igyekezetét siker koronázta. Linda teste aprót rándult, lélegzete elakadt, nagyot élvezett, és egy ütemmel lemaradva a férfi farkából fröcskölve tört ki a fehér mag, kitöltve a védőgumit. Hosszasan kapkodtak levegőért, mielőtt óvatosan szétváltak volna.

 Kati puncija vibrált még az imént gyönyörhullámoktól, mikor Tomi gerince mentén is elindult felfelé a hideglelősen kellemes érzés. Két döfés után a harmadiknál tövig feszítette farkát, és aprókat rándulva lövellte ondóját a gumiba. Lassan húzta ki szerszámát, az óvszert levette, megcsomózta, és pihegve ült a sarkára.

 - Nos, tehát, ott tartottunk, hogy lemegyünk-e a partra – szólalt meg Kati a percekre beállt csendet megtörve.

 - Volt egy ilyen elgondolásunk – mondta Tomi.

 - Szerintem indulhatunk! – vigyorgott István.

 Felöltöztek, felkapták a holmijaikat, és kimentek a faházból.

 Nagy volt a nyüzsgés, alig találtak szabad helyet a nyugágyak és a napernyők erdejében. Végül sikerült egy meglehetősen zajos, sokfős, vegyes korosztályú csoport mellett letelepedni. A szomszédos napernyő megmozdult. Napbarnított, napszemüveges, sörösüveget szorongató fiatalember integetett nekik.

 - Szevasz, Laci! – ismerte fel István. – Te aztán megadod a módját! Tudsz te élni!

 - Hát igen! – hagyta meg Dugó. – A bejáratnál béreltük, fillérekért. Ha korábban jöttök, nektek is jutott volna!

 - Akkor ott egye meg a rosseb! – legyintett István. – Majd holnap gyorsabbak leszünk!

 Dugó visszaállította a napernyőt eredeti helyzetébe. Sokáig pepecselt vele, de megérte. Kriszta és Juli hason fekve szunyókált, Jani és Jocó focizni ment, Glória és Szandra pedig az innivaló utánpótlásáról gondoskodott. Dugó a zajos kompániát figyelte. Lányok-fiúk vegyesen. Saccra tizenhat-tizennyolc körüli, javarészt nőnemű lény volt. Kényelmesen feltápászkodott, körüljárta őket, és arra lett figyelmes, hogy az egész osztály köréjük telepedett le. Talán elkerülte a figyelmét, hogy az új jövevények tegnap este költöztek be a kemping másik sarkában álló faházakba. Volt a fiatalok között egy-két kreol bőrű is, a srác úgy vélte, tán cigányok. Ám legyen! Ismert néhányat otthon, nem volt velük különösebb baja. Szokás szerint pajzán gondolat formálódott meglehetősen kevés téma körül járó agyában. Visszatelepedett a nyugágyba, és odapisszegett Gábornak. Elővezette ötletét.

 - Te hülye vagy! – reagált öccse csípőből.

 - Most mondd meg, mi a bajod ezzel!

 - Kriszta letekeri a tököd!

 - Ugyan már! A Piroskákkal is tök jól kijött!

 - Szerintem lesz néhány keresetlen mondata!

 - Majd megoldom, öcsi! Gyere, ússzunk! – és már porzott is a víz felé.

 Öccse némi fáziskéséssel követte, így, mire utolérte, Dugó már messze tempózott a Balaton közepe felé. Jó darabig egymás mellett úsztak, mikor Gábor egyszerre arra figyelt fel, hogy bátyja nincs mellette. Körbetekerte a fejét, és megnyugodva látta, hogy vére nem vált vízi hullává, mosolyogva smúzolt egy fekete hajú, csinos arcú lánynak. Gyorsan odaúszott, nehogy kimaradjon valamiből.

 - Helló, bátyó, zavarok? – prüszkölt a zavaros vízből egy keveset.

 - Gyere, hadd mutassalak be Lizinek, Lizi, ő az öcsém, Gábor.

 - Örvendek – biccentett a lány.

 - Csókolom a kezed!

 - Öcsém, úgy nézz a hölgyre, hogy artista! – feszített Dugó.

 - Bocsáss meg, olyan cirkuszi, trapézon lengő, ugrándozó, meg ilyesmi?

 - Igen, pontosan! – bólintott a lány.

 - Az tök jó! Mindig csodáltam az ilyen embereket! - ujjongott Gabesz.

 - Meghívhatunk egy üdítőre? – érdeklődött Dugó.

 - Köszönöm, de csak szódát iszom. Tudjátok, vigyáznom kell az alakomra… - kérette magát Lizi, de azért a fiúkkal tartott.

 Kifelé lábalván a vízből a két fivér csodálkozva bámulta a lányt. Egyfelől jó egy fejjel volt alacsonyabb náluk. Másfelől amilyen kicsi volt, olyan törékenynek tűnt, ám meglepően szívós, laza, hajlékony. Fekete haját kontyba tűzte, barna szeme kíváncsian méregette főleg Dugót. Apró orra, pici-piros szája, kifejezetten szép arca volt, teste arányosan izmos, hibátlan bőrén csillogtak a vízcseppek, kicsi, hegyes mellein fázósan bökték a bimbók a bikinit.

 Odaértek a nyugágyakhoz, Kriszta épp akkor ébredt, ahol azelőtt Dugó heverészett, Glória pihent egy fürdőbugyiban, és egy napszemüvegben, Szandra pedig napozni készülve kenegette magát. Dugó bemutatta Lizit. Még Juli is felült, álmosan dörgölte a szemeit.

 - Artista? – kérdezett vissza Kriszta.

 - Igen. A szüleinkkel, barátainkkal járjuk az országot, olykor még Pesten is fellépünk, a Nagycirkuszban…

 - Az nagyon izgalmas lehet! – tűnt el az álom utolsó morzsája is Juliból. Imádta a cirkuszt, bár ő maga élőben még sosem látott ilyet.

 - Hát, az igaz, hogy már nagyon sokfelé jártunk, de ez az örökös vándorlás…

 - Akkor nincs túl sok barátod – állapította meg Glória.

 - „Külsős” nincs. A cirkusz egy nagy család.

 - És ti most turnéztok? – kérdezte Kriszta.

 - A szüleink most Pesten vannak, valamit gyakorolnak, mi pedig nyaralunk – válaszolt Lizi.

 Kriszta finoman félrevonta Dugót.

 - Te már megint miben töröd a fejed?

 - Nem ismersz még? Nem akarok mást, csak szexet és cirkuszt!

 - Nagy szerencséd van velem, ugye tudod!

 - Mással nem is tudnám megtenni, főleg, hogy más nem is kellene…

 - Csak egy kicsit – ölelte át Kriszta. – Na, bízd rám a dolgot, majd intézek magunknak egy kis cirkuszt!

A bejegyzés trackback címe:

https://erotikablog.blog.hu/api/trackback/id/tr762747537

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása