Baráti segítség

 Mindig jólesik találkozni rég nem látott barátokkal, ismerősökkel, még akkor is, ha telefonon, interneten van lehetőség a kapcsolattartásra. Az érzést különösen fokozza, ha az illető valamikor jóval többet jelentett, mint egy barát.

 Ez az érzés engem is megtalált, amikor meghívást kaptam attól a lánytól, akit egykor a páromnak tudhattam. Azóta eltelt néhány hosszú év, ő férjhez ment, gyermekeket szült, és úgy tűnik, boldog életet él.

 Egy pénteki nap kora délutánján, munka után buszra ültem hát, és gyermeki izgalommal vártam, míg elzötyögtünk abba a városba, ahová a férjével költözött. A buszállomáson várt rám, mert – ahogy mondta – onnan nem egyszerű eltalálni hozzájuk. Az út alkalmat adott arra is, hogy sok olyan dolgot is szóba hozzunk, amit telefonon, vagy interneten nem tennénk meg.

 A gyerekek kitörő örömmel fogadtak, hisz régen találkoztunk már, szinte lépni sem tudtunk tőlük, a férje pedig a szokásos egykedvű, már-már flegma modorában üdvözölt. Arról semmit sem tudott, hogy annak idején milyen természetű volt a kapcsolatom a nejével, de talán jobb is így. Különösebben az sem érdekelte, hogy az egész hétvégét ott szándékozom tölteni.

 A csipogó gyerekhad (kettő volt, de egy egész ovis csoportot kitettek hemzsegésükkel) közepette letettem a holmimat a kijelölt helyre, majd a srácok unszolásának engedve leültem velük játszani. Még vacsora közben sem nagyon jutottunk szóhoz, a gyerekzsivaj akkor ült el végképp, mikor fürdetésre, lefekvésre került a sor, melyeken kötelező volt részt vennem, ha azt akartuk, hogy elaludjanak végre (még mesét is kellett olvasnom!).

 Végre nyugodtan lehetett beszélgetni! A kanapéra telepedve, a hűvös időre tekintettel egy takaróba burkolózva tárgyaltuk ki a közeli, és a régmúlt eseményeit. Annyira belefeledkeztünk, hogy észre sem vettük, már csak magunk vagyunk, a férje elment aludni. Gyorsan pizsamába öltöztünk, és visszabújtunk a pléd alá, folytattuk a beszélgetést. Szorosan hozzám simult, ami jólesett, bár nem volt szokatlan közöttünk. A téma önkéntelenül is az intim szféra felé tolódott. Elpanaszolta, hogy látszólag boldog a házassága, de a férje nem túlzottan aktív „azon” a téren, ő pedig gyakrabban vágyna a gyengédségre.

 - És veled mi a helyzet?

 Kényesebb kérdést fel sem tehetett volna. Régóta nem volt barátnőm, másfél éve pedig még alkalmi partner sem akadt. Bánatos képpel emeltem fel a jobb kezem.

 - El tudod képzelni, ha már ez sem esik jól…

 Mosolya kifürkészhetetlen volt, képtelen voltam eldönteni, hogy cseppnyi gúny volt-e benne, vagy jó adag irónia, esetleg szánalom. Megkockáztattam egy poénnak szánt kérdést.

 - Nincs kedved segíteni?

 Még szélesebb lett a mosolya, nem szólt semmit, de kezét megéreztem a combomon, ujjai gyengéd matatását, ahogy a pizsamám szélét keresik. Másodpercek alatt jutott keze a gatya alá, és méltatlanul mellőzött szervemet kezdte cirógatni.

 - Mit csinálsz?

 - Ha nem tudod, tényleg régen voltál nővel!

 - De…

 - Semmi de! Hallgass!

 - És a…

 - És a szádat, ha nem fogod be, megyek inkább aludni!

 Csak a szemöldökömet mertem mozdítani helyeslőn, mire eltűnt arcáról a színpadias szigor. Keze megmarkolta az első érintése óta tetszhalott álmából felébredt, kőmerev szervemet, és hátrahúzta a „kabátját”. Finom, gyengéd mozdulatokkal izgatott, én félig lehunyt pillákkal élveztem munkáját. Kisvártatva suttogva törte meg a csendet.

 - Mire gondolsz?

 - Hej, ha én azt elmondanám!

 - Azért kérdeztem…

 - Örülnék, ha most beleülnél…

 Válaszul kibújta a pizsamájából, és rólam is letornázta az alsót. Egy gyors láblendítéssel máris az ölemben termett. Átkaroltam a derekát, de hamar a formás fenekére csúsztattam kezeimet, közben szemérme a szerszámomhoz szorult.

 - Biztos ezt akarod?

 Nehezemre esett a szemeibe néznem, kerekded keblei szinte az orrom előtt hullámoztak. Nagyot nyelve bólintottam, és finoman megpaskoltam a popsiját. Tudtam, hogy ez izgatólag hat rá. Izegni-mozogni kezdett, nem valami nagy mozdulatokkal, azt hittem, a paskolás által életre kelt gyönyör miatt teszi, aztán kikerekedett a szemem. Farkamat puha, forró punci fogta szoros ölelésbe… Ilyen gyorsan hogyan nedvesedhetett be?

 - Azt tudod, hogy nincs rajtam gumi?

 - Tudom… - suttogta kéjesen. – Elég nekem ez a két gyerek, gondoskodtam róla, hogy ne legyen több…

 Fejét a vállamra hajtotta, én pedig tudtam, ha simogatni kezdi a mellkasomat, vagy csókolgatni a nyakamat, én elveszett ember vagyok. Kemény mellbimbóinak szurkálását így is nehéz volt kizárni a tudatomból, minden lélegzetvételénél újra és újra böködtek, karistoltak. Előtörtek a régi emlékek, tökéletesen ismertük egymás testét, az ilyet sosem lehet feledni, és most, évekkel később hatványozottan jelentkeznek. Ezzel ő is tökéletesen tisztában volt, ujjai a mellkasomat szántották olyan alig-érintésekkel, ahogyan csak ő tudott cirógatni. Nem maradtam adósa, kezeim a derekától a combjaiig bejárták minden részét, amit csak elértem.

 - Most mi legyen? – kérdezte borzongató-halkan.

 - Nem tudom. Félek, h így folytatjuk, én nagyon hamar „elmegyek”, és nem tudom, mikorra leszek újra tettre kész…

 Ajkai a nyakamon molyoltak. Szólni akartam, de finoman belém harapott, meg kellett adnom magam a gyengéd erőszaknak. Lehunyt szemmel adtam át magam a közelgő kéjnek, melyet a nyakam, olykor ajkaim csókolásával, forró hüvelyének szorításával váltott ki belőlem a kedves. Szinte szégyenletes gyorsasággal robbant ágyékom, lélegzetelakadva pumpáltam magom az ő filigrán testébe, melyet szorosan magamhoz ölelve tartottam, míg le nem csillapodtam kissé.

 Nem szállt le rólam azonnal, mellkasomat, arcomat cirógatta, a hajamba túrt, mosolya oly elégedettséget sugárzott, mintha ő élvezett volna el az előbb, nem pedig én. Gyengéd csókot váltottunk, majd egy olyan gyors mozdulattal, mint amikor az ölembe került, kiszállt onnan. Felkapott egy kósza zsebkendőt, melyet az öléhez szorított, és a szoba egyik szekrényéhez lépett. Igaza volt, hogy valamelyest tisztulni szeretne, példáját követtem, csak én a fürdőszobába mentem.

 Visszatérve a szobába szívet melengető látvány fogadott. Lehajolva a padlón keresett valamit, popsija gömbjei épp annyira nyíltak szét, hogy szeméremajkai kidomborodtak. Függőleges mosolyuk vérpezsdítően hatottak rám, különösen a közülük éppen kikandikáló kisajkak, amik nyelvöltögető csúfondárosságot kölcsönöztek a helyzetnek. Mögé osontam, deréktól combig megcirógattam.

 - Hát neked még nem volt elég? – emelkedett fel, és fordult felém.

 - Szó, ami szó… de most inkább viszonoznám az előbbit. Mire vágynál leginkább?

 - Arra, hogy újra kemény legyél!

 - Akkor ez a kívánságod hamarosan teljesülni fog! – éreztem, ahogy mind több vér áramlik a farkamba.

 Ő leguggolt elém, kezébe vette éledező szervemet, és csókjaival borította hegyéről tövire, és a zacsimat sem hagyta ki. Meglepett, milyen gyorsan regenerálódtam, dorongom perceken belül cövekként állt. Hátrahúzta rajta a fitymát, puha ajkai a makkom köré simultak, és lassan, erőteljesen szívta be, szinte tövig. Röpke játék után elengedte, és feltérdelt a kanapéra, tomporát felém tolta, közel ugyanaz a látvány volt, mint az imént. Mögé álltam, egyik kezemmel a punciajkait nyitottam szét, míg másikkal a szerszámomat igazítottam a rózsaszínen nyíló vaginájába. Óvatosan hatoltam be, majd a derekát ölelve kezdtem lassú, egyenletes tempóban mozogni. Olyan halkan sóhajtott fel, hogy alig hallottam, keze viszont egyre jobban markolt a háttámlába. Előrenyúltam, két tenyerembe vettem selymes, kerek kebleit, gyengéden cirógattam őket, néha a duzzadt-kemény gombjaival játszottam. Jóllehet, nemigen adott ki hangot magából, mégis megéreztem rezdüléseiből, hogy közeleg a beteljesülés felé. Taktikát váltva felegyenesedtem, rudamat majdnem teljesen kihúztam, de a következő pillanatban már döftem is vissza tövig. Nem kellett sokszor megismételnem, ujjai a kanapé támlájába mélyedtek, fejét lehajtotta, fenekét pedig ágyékomhoz szorította, Finom remegés futott át rajta, forró hüvelye lüktetve szorongatta meg a farkamat, én pedig türelmesen megvártam, míg csitul az utolsó hullám.

 Lassan kihúztam a szerszámom, ő megfordult, hogy leüljön, a félhomályban megcsillant rózsaszín háromszöge, mintha csak rám kacsintana. Elvesztettem a fejemet. Megfogtam a térdeit, és nem durván, de határozottan szétnyitottam. Őt ugyan meglepte a mozdulat, de nem állt ellent, kényelmesen elhelyezkedve produkált akkora terpeszt, amekkorát tudott. Combjai közé ékeltem a vállaimat, két tenyerem a combok belső felére simultak, hüvelykujjaim a nagyajkain pihentek. Nyelvem a csiklójára csapott, a vérbő-duzzadt, érzékeny gombocskának nem sok esélye volt elbújni, jóllehet, folyton kitért nyalószervem elől, nem hagytam annyiban, és mindig rátaláltam. Néha engedtem „pihenni”, végignyaltam kisajkait, bekígyóztam nedves hüvelyébe, de aztán mindig visszatértem a klitoriszra. Testén egyre görcsösebb remegések futottak végig, aztán egy tompa nyikkanást hallottam, megfeszült, valami folyadék állon spriccelt, ő pedig ismét elélvezett.

 Felnéztem, a kispárnám mögül pislogott rám, azt szorongatta görcsösen, valószínűleg abba nyöszörögte iménti gyönyörét. Mellételepedtem, átkaroltam.

 - Tudod, hogy profi a nyelvtechnikád? – suttogta.

 - Másfél éve nem tudtam ily módon tesztelni, a beszélőkém pedig mindig jó volt! A teljes repertoáromat pedig be sem tudtam mutatni…

 - Hidd el, jó lenne, de már nagyon késő van, ideje lenne most már aludni!

 Nehéz szívvel kísértem az előszobáig, egy röpke csókkal kívántam neki jó éjszakát, ő ment a már régóta alvó férje mellé, én pedig vissza, a kanapéra. Kellemes fáradtság nehezítette a fejem, szinte azonnal elaludtam, ahogy a kispárnához ért a fejem.

 Az ébredés szokatlanul érintett. Mintha tornádó csapott volna le rám, és mindjárt kettő. A gyerekek korán keltek, és nem nagyon érdekelte őket, hogy én még horkoltam volna. A nevemet kiabálva ugráltak körülöttem, valamint rajtam, közben áldottam az eszemet, hogy még az éjjel visszamásztam a pizsamámba, és a szerencsémet, hogy egyik gyerkőc sem találta el nemesb szervemet.

 A fürdőszobában némi emberi külsőt varázsoltam magamra, a konyhában pedig már várt a reggeli. Ő teljesen úgy viselkedett velem újra, mint egy régi baráttal, mintha az éjszaka semmi sem történt volna.

 A délelőtt beszélgetéssel telt, már amennyire a gyerekektől lehetett. Le is ültem velük játszani, hátha így könnyebben „szabadulok” tőlük, de nehéz feladat volt. Rég nem kisautóztam már ennyit, és betekintést nyertem Barbie baba világába is. Az utóbbi nélkül meglettem volna életem végéig is, de nem akartam megbántani a kislányt, aki rendes volt, mert Ken figuráját adta oda nekem – most már azt is tudom, hogy hívják a csajbaba pasiját.

 Az ebéd utáni program séta volt, és, mintegy véletlenül, útba esett egy játszótér is. Végre kicsit magunk tudtunk lenni, persze fél szemmel a srácokat figyelve. Beszélgetésünk felszínes volt, bár lett volna mit mondanom neki, és éreztem, hogy ő is más témát hozna szóba, mint a bágyadt napsütést, vagy kisfia mozgó tejfogát. Legalább arra jó volt a játszótér, hogy a gyerekek lefárasztották magukat, így mikor visszaértünk, nem mentek senki idegeire, és könnyebben lehetett őket fürdetni, lefektetni – kötelező részvételem mellett.

 A tévében valami akcióvígjáték ment, amit hárman kezdtünk el nézni, de igazából egyikünk sem figyelt a történetre. Férjuram öt perc után már be-bebólintott, a felénél feladta, és felkelt.

 - Azt hiszem, jobb, ha lefekszem aludni! – megigazította a pizsamáját, és a hálóba slattyogott.

 - Jó éjszakát! – néztem fel a telefonomból, amin épp egy beszélgetést folytattam.

 - Jó éjt! Majd megyek én is! – nézett fel a Kedves is, szintén a kütyüjét nyomkodta. Velem dumált rajta, mikor karnyújtásnyira volt tőlem…

 Félredobtuk a telefonokat, felkeltem, és kimentem, hogy utolsóként én is megtisztuljak. Gondolataimba mélyedve mostam magam, alig hallottam meg, hogy nyílik az ajtó.

 - Segítsek? – kérdezte vérpezsdítően búgó hangon.

 - Köszönöm, ez még megy egyedül is, és úgyis mindjárt készen vagyok!

 - Azt tudod, hogy a karima alatt is meg kell mosni!

 - Alapos munkát végeztem! – büszkélkedtem, nem nagyon lehet kétségbe vonni, hogy a kelleténél többet fordítottam az intim higiéniámra, farkam úgy állt, mint a vitorlaárbóc.

 - A minőségellenőrzést pedig rám bízhatod!

 Azzal a lendülettel először a kezébe vette az irányítást, és amikor szemrevételezéssel rendben talált mindent, a szájába is. Ajkai közt tövig tűnt el tagom, aztán lassan újra egyre több látszott belőle. Rám mosolygott, gyöngyfogai közül nyelve cikázott elő, vöröslő kalapomon rótta köreit, nem hagyta ki a tisztaság szempontjából kényes peremet sem, de az élvezet miatt a makkom háromszögletű, alsó, érzékeny területét sem. Nemsokára újra ajkai közé vette szerszámom, és amíg halkan szuszogva szopogatta, ujjai szája ütemét követve mozgatták fitymámat. A váratlan élvezet miatt mindössze annyira voltam képes, hogy a mosdókagylóba kapaszkodjak, és hang nélkül adjam át magam a közelgő viharnak. A vihar pedig legalább oly gyors váratlansággal jött, mint előidézője, egy tompa nyögés, megfeszülő izmok kíséretében tört ki belőlem az áradat, mely mindkettőnket meglepett. Megállíthatatlanul folyt magom, szegénykém képtelen volt egyszerre elnyelni, jutott a melleire is.

 - Te lopod a spermát… - gyanúsított meg tréfásan, ahogy felemelkedett, majd a mosdó felé fordult, hogy rendbe tegye magát.

 - Kezdem azt hinni, hogy ez így van – válaszoltam, míg én is megmostam magam újra.

 - És most hogyan tovább? – nyomott fogkrémet a fogkeféjére.

 - Fogalmam sincs… Eddig sem én irányítottam…

 Törölközőt csavartam a derekam köré, mögé léptem, és megfogtam a vállait, mintha masszíroznám.

 - Juj! Az nagyon jó! Csináld még! – kiáltott fel fogkefével a szájában.

 - Hát, nem pont erre gondoltam!

 - Mert te mindig arra gondolsz!

 - Na, jó, egye pénisz, megmasszírozlak! Gyere!

 Tudta jól, hogy szeretek masszírozni, és bár sosem tanultam, jó érzékem volt hozzá. A hátizsákomban lapult egy üvegcse masszázsolaj, előkotortam, ő pedig a kanapéra hasalt. Közel olyan hangokat adott ki, mintha nem a kezemmel dolgoztam volna, és nem a hátán-derekán, hiába csitítottam. Percekkel később megjelent a férje, álmos ábrázatán értetlenség ült.

 - Hát ti, mit csináltok?

 - Arany keze van! – nyögte exkedvesem. – Olyan jól tud gyúrni! Megtanulhatnád tőle!

 - Oké, majd holnap! – mordult. – Jó éjt!

 A vécén leengedte fölös folyadékát, némi levegőt is kifújt – nem tüdőből –, majd visszament aludni. Mi összekuncogtunk, és még tíz percig gyürmöltem az izomkötegeit.

 - Mondd, mi lesz, ha elalszom? – motyogta.

 - Semmi. Aludni fogsz.

 - És te?

 - Majd melléd kunkorodok, és együtt alszunk.

 - Nem használnád ki a helyzetemet?

 - Eszemben se lenne!

 - Na, igen, persze…

 Mellé heveredtem, és egyik kezemmel még cirógattam.

 - Mit gondolsz a tegnap estéről? – kérdezte.

 - Csodálatos volt, ha arra gondolsz. A szex már nagyon hiányzott, és az, hogy ez veled történt, csak hab a tortán!

 - Te most ebbe érzelmeket is tettél!

 - Ha annak érezted… Nézd, mindketten tudjuk, mi a jó a másiknak, ismerjük az elvárásainkat, az igényeinket… Ezért is esett olyan jól a tegnap este!

 - Hidd el, nekem is nagyon jó volt, csak attól félek, te többet akarsz, mint egy egyszerű szex!

 - Azért az nem volt egyszerű… Persze, én sem vágytam többre.

 - Tényleg? Akkor mi lesz a ma estével?

 - Héder!

 Igyekeztem a lehető legközömbösebb hangomon kimondani, de kezem már a derekán is túljutva, a falatnyi rövidnadrágjában domborodó popsiján matatott.

 - Te, ebből nem lesz így alvás! – búgta.

 - Akkor nem alszunk! Hogyan szeretnéd folytatni?

 - Rád bízom, te vagy a vendég!

 Ha ő úgy gondolja… Finoman a hátára fordítottam, a combjai fölé ültem lovaglóülésben, s egy pillanatig elgyönyörködtem két gyerek után is karcsú alakjában. A félhomály különös árnyakat vetett rá, megfűszerezve számomra az ő szépségét. Odahajoltam az arcához, és csókot leheltem ajkaira. Ő mohón viszonozta, karjait a nyakam köré fonta lazán, és jóllehet, nem szorított magához, de mégis nehezen akarta elengedni hosszú percekkel később. A nyakát molyoltam, tudván, ez eléggé felizgatja, és lassan haladtam a mellei felé. A selymes gömböket két tenyerembe fogtam, cirógattam, gyúrogattam, ujjaimmal rögvest-kemény bimbóival játszottam, olykor a számhoz irányítottam őket. Éreztem, ahogy mellkasa emelkedik-süllyed hangtalan, kéjes sóhajai alatt. Megcsókoltam, -nyalintottam sötét gombjait, majd lassan innen is továbbálltam. Kár szépíteni, kissé türelmetlenné lettem, kényelmetlenné vált törölköző-ágyékkötőm, és már nem esett jól a combjain kuporogni. Felkeltem hát, ledobtam a frottírt, és levettem a falatka sortot is róla. Vénuszdombja ívén keskeny, sötét szőrcsík futott fel ajkai résétől pár centi hosszban, és kicsit szégyelltem magam, hogy ezt a látványt tegnap kihagytam, mikor kifejezetten észbontó volt. Nyíló térdei közé ékeltem magam, jobbomba markoltam merev dorongomat, ballal gyengéden megdörzsöltem punciját. Túlcsordulóan nedves volt, hátrahúzott bőrkém alól előfénylő makkomat szeméremajkai közé igazítottam. Majdhogynem beszippantott forró vaginája, határozottan, és tövig hatoltam bele. Hangtalanul sóhajtott ismét, én pedig lassan mozogni kezdtem. Valami nyekergés mégis hallatszott, de nem ő volt.

 - Ez tegnap nem nyikorgott! – bosszankodott. – Jobb lenne, ha máshol folytatnánk.

 Igaza volt. Kihúztam a farkamat, ő azonnal felpattant, rámarkolt, és húzott annál fogva maga után. Mivel a későbbiekben is igényt tartottam volna hímtagomra, engedelmesen követtem őt. Szerencsére nem ment messzire, félrehajított törölközőmet lapogatta el a szőnyegen, s rátelepedett. Nyíló combjai, ujjaival széthúzott szemérme szemernyi kétséget nem hagyott afelől, hogy hol kívánja folytatni. Leginkább ott, ahol abbahagytuk. Fölétornyosulva hatoltam újra szűk és forró testébe, ő a nyakam köré fonta karjait, magához ölelt szorosan, és mohón, szenvedélyesen megcsókolt. Természetes volt, hogy viszonoztam, és valószínűleg ki is kapcsoltak a feltörő régi emlékek, mert sok-sok pillanattal később arra lettem figyelmes, hogy a hátamon fekszem, ő pedig egyenletes, heves tempóban lovagol rajtam. Összemosolyogtunk, de arcáról hamar eltűnt a mosoly, helyét a közelgő gyönyör váltotta fel, ami, mi tagadás, bennem is fokozódott. Kezeimet finoman a combjaira csúsztattam, hüvelykujjaim két oldalról a kéjgombjához szorultak. Sikerült ezzel némi pluszt adnom neki, és nem kellett amiatt szégyenkeznem, hogy már megint hamarabb fejezem be… Rendületlenül emelgette magát rudamon, légzése kapkodó, rendszertelen lett, ajkát néma nyögések hagyták el, miközben én is a szám szélét rágtam, hogy ne ordítsak fel az ágyékomban forrongó gyönyörtől. Abban a pillanatban, amikor már végképp nem tudtam magam tovább tartani, és vulkánként tört ki belőlem az élvezet magja, az ő teste is megfeszült, mélyen magába feszítette farkamat, és szinte az érzéketlenségig szorította lüktető vaginájával.

 Mellkasomra omolva kapkodott hosszan levegő után, és mi tagadás, nekem is sok időbe telt, mire helyreállt a légvételem. Lassan leszállt rólam, hirtelenjében a törölközőmet kapta el, hogy letörölje öléből a nedveket, gyengéden az én ágyékomat is megtisztogatta, majd mellém bújt.

 - Nem jó ez így sehogy! – mondta.

 - Most mi a baj? – tényleg nem értettem.

 - Neked is jó volt, nekem is, naponta el tudnám ezt viselni…

 - Ideköltözhetek, csak azt nehéz lenne megmagyarázni…

 Nem válaszolt, tekintete tanácstalan volt. Röpke, feszültségoldó csókot adtam neki, miközben bennem egy kényes kérdés formálódott.

 - Szeretném, ha őszintén válaszolnál egy kérdésemre! – tettem fel végül.

 - Mondd!

 - Megbántad, hogy anno, akkor szétmentünk?

 - Akkor nem… - felelt rövid gondolkodás után. – Azóta viszont többször is…

 - Ezt csak a szex miatt mondod!

 - Nem. Látom, hogy mindazok ellenére hogyan viselkedsz velem, hogyan bánsz a gyerekekkel…

 - Tudod, van egy titkom, amit még te sem tudsz.

 - Azt hittem, minden titkodat ismerem!

 - Ezt annak idején megfogadtam, hogy még neked sem mondom el… de attól még van…

 - Akkor most mondd el, kérlek!

 - Amióta csak ismerlek, szeretlek, és történjék bármi, ez nem fog elmúlni soha!

 - Ezt sose mondtad…

 - Nem, mert megfogadtam, hogy amíg boldognak látlak, addig én is megpróbálok az lenni, és hogy azzal be is kell, hogy érjem… Legalább az egyikünk legyen boldog! Volt azóta néhány kapcsolatom, de mindegyikben téged kerestelek, mert tudtam, hogy veled sosem jöhet igazán rossz, melletted mindent túl lehet élni…

 Hosszan emésztette vallomásomat, néha végigsimított rajtam itt-ott, végül csendesen ennyit mondott.

 - Tudom…

 Újra csend telepedett közénk, már az álmosság kezdett kerülgetni, amikor újra megszólalt.

 - Azt mondtad, nem akarsz érzelmeket belevinni – hangja inkább kijelentő volt, mint szemrehányó.

 - Tudom, mit mondtam, de sajnos gyenge vagyok! Nemcsak a testem élvezte ezt az egészet, hanem a lelkem, és tudom, hogy ezért a pár csepp boldogságért milliónyi fájdalom lesz a büntetésem, de bármi történjék is, elviselem, mert rád, a barátomra mindig szükségem lesz!

 - A barát mindig itt lesz neked! – mosolygott. – A többit majd meglátjuk!

 Felkelt mellőlem, rendbe szedte magát, és nesztelenül kilibbent a szobából. Visszakucorodtam én is a fekhelyemre, és az eseményektől kótyagosan, kusza gondolatoktól kísérve vártam a megváltó, ájulatszerű álmot.

 A vasárnap nehezen megszokható, hurrikánszerű ébredéssel indult, hiába az anyai erély, a gyerekek odavoltak értem. Nem bántam, gyorsan embert varázsoltam magamból, és pesztráltam a srácokat, míg a szülők elugrottak vásárolni. A Pazar reggelit még pazarabb ebéd követte, újabb tőr a szívembe, hogy ez a csodálatos nő nem az enyém…

 Könyörtelenül eljött az ideje, hogy hazainduljak, elköszöntem hát a családtól, a gyerekek lefeküdtek egy kis csendes pihenőre, az apjuk a számítógépen dolgozott valami határidős munkán.

 Szerencsére nem egyedül kellett kibaktatni a vasútállomásra – úgy döntöttem, haza vonttal megyek –, ő is velem jött. Titkon reménykedtem, de nem hozta szóba a hétvégét. Az időjárástól kezdve a piaci árakig minden téma volt, csupa érdektelen dolog.

 Közeledett a vonat.

 - Mit szeretnél, mi legyen ezután? – kérdezte.

 - Én csak annyit tudok, hogy fontos vagy nekem, mint barát, és mint társ is. Neked kell eldönteni, hogy akarod-e folytatni az eddigi életed, vagy változtatsz rajta. Akárhogy is lesz, én melletted állok, és támogatlak!

 - Jó, át fogom gondolni!

 - Kérlek, vigyázz magadra addig is!

 - Hát… azt nem ígérhetem!

 A vonat csikorogva megállt.

 A szokásos, baráti puszival búcsúztam tőle, de ő a végén átkarolta a nyakamat, és hosszan megcsókolt.

 - Csak, hogy el ne felejtsd ezt a hétvégét!

 - Míg élek, nem fogom elfelejteni! Köszönöm!

 - Köszönöm, hogy itt voltál!

 Nehéz szívvel szálltam fel a szerelvényre, kerestem egy szabad helyet, és gondolatoktól kavargó fejjel néztem az elsuhanó tájat, míg hazafelé csattogott velem a vonat.

 Életünk, és kapcsolatunk sajnos azóta sem változott, de a barátok mindig segítik egymást…

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.