Tizenötödik fejezet

 (Avagy: Vidámpark, móka és kacagás)

 A tél is elmúlt. A hóvirágok elvirágoztak, a nárciszok, tulipánok kezdték bontogatni a szirmaikat. Közben adódott egy-egy születésnapi buli, természetesen a fergeteges kategóriából. Vajon milyen végkifejlettel?

 A farsangi bál már a múlté, a csapat már-már unatkozott. Közelgett viszont a húsvét, és a hozzá kapcsolódó tavaszi szünet. Az egyik délután, a suliból hazafelé…

 - Te Jani! Olyan régen voltam a Vidámparkban! - mondta Szandra kézenfogva a fiúval.

 - Igaz, én is régen voltam!

 - Tényleg, mi is! - vágták rá a többiek.

 - El kéne menni! - szólt Gabesz.

 - Az rendben van, öcsém, mert ez olyan könnyen megy! Lóvét honnan szedsz? - akadékoskodott Dugó.

 - Nekem van egy kis dugipénzem! - ajánlotta Juli.

 - Az igen! A kis burzsuj! - poénkodott Jocó, és nem vette észre Juli villámló tekintetét. - Nem adnál kölcsön egy milkót?

 - Ez nem vicc! Tényleg van, még ha nem is olyan sok, de…

 - Talán egy melegszendvicsre fussa! - feszítette tovább Juli türelmének húrját Jocó.

 - Akkor fizess magadnak mindent! - vékonyodott a húr! - Gondoltam, összedobjuk a lóvét, de Mr. Különc majd magának fizeti a kócerájt!

 - Jól van, nem kell mindjárt mindent arra a szépséges melledre szívni! - próbálta csitítani és átölelni a lányt Jocó. Későn.

 - Ne nyúlj hozzám! - Szakadt el az a bizonyos húr. - Vigyázz magadra, mert kapsz egyet! - és beállt valami keleti harci állásba. Apró, finom keze ökölbe szorult, ujjpercei kifehéredtek. Olyan mókásan festett így, hogy Krisztáék nem állták meg nevetés nélkül. Juli is leeresztett, elnevette magát.

 - N, nem kell mindjárt egymás torkának ugrani! - szólalt meg Jani is.

 - Mindenki annyit ad be a kasszába, amennyit rászán - fűzte tovább unokatesója ötletét Kriszta.

 - Oké, oké! - adta meg magát Jocó. - Szerintem húsvét után kéne mennünk, mert akkor csurran-cseppen egy kevéske pénz. Legalábbis nekünk, fiúknak.

 - Nem is rossz gondolat! - tapsolt Szandi. - Ezt mondhattad volna előbb is!

 - Mondtam volna, de Julit kellett piszkálnom.

 - Nem tudom, ki kezdte! - epéskedett Juli.

 - Csend! - csitította Kriszta.

 - Tehát! Húsvét után van még három nap. Kedden találkozunk, összedobjuk a lét, szerdán pedig megyünk! - foglalta össze Dugó. - Juli lesz a pénztáros!

 - Jesszusom! - kapott a fejéhez Jocó.

 - Csak ne kapkodj, mert kaphatsz egyet! - pattogott a nagyon szöszi.

 - Jó, jó, Miss Idegroncs, minden rendben van! Aludj egyet, az megnyugtat, na, sziasztok! - köszönt el Jocó a többiektől.

 - Juli! Nem ismerek rád! Mi bajod van? - kérdezte Kriszta jóval később, már kettesben.

 - Nem tudom. Annyira felbosszantott ez a Jocó! Fogalmam sincs, miért… - huppant egy székre, amint beléptek a házba.

 - Fáradt vagy - ölelte át Kriszta.

 - Lehet… de olyan bunkó volt!

 - Igazad van, majd bocsánatot kér. Különben meg, ő is jön a Vidámparkba.

 - Ez a baj! Kelleni fog, mint ablakos tótnak a hanyattesés!

 - Juli! - cirógatta meg Kriszta. - Jocót ismerem évek óta. Mindig ilyen volt.

 - De hát… már fél éve egy osztályba járunk, együtt bulizunk, meg a többi. Még soha nem piszkált engem!

 - Tudod, ő ilyen. Hullámokban jön rá a taplóság. Hol hónapokig nyugiban van, hol meg nem lehet megmaradni mellette.

 - Gondolod, használ, ha oda sem bagózok?

 - Hát, most elég szar hangulatban vagy hozzá…

 - Valószínűleg menstruációs rosszkedv - vélekedett lehangoltan Juli.

 - Akkor nehéz napoknak nézünk elébe! - mosolyodott el Kriszta.

 - Igen, és most nagyon erős!

 - Nem baj, elmúlik, mint Jocó bunkósága. Fátyol rá!

 - Igazad van, okos enged…

 - Miért voltál szemét Julival? - korholta párját Glória.

 - Olyan jólesett.

 - Mi volt benne a jó?

 - Nem tudom… - tárta szét a karját Jocó.

 - Ez óriási! Ezt csak így, ennyivel elintézed? Hol van az a kedves, aranyos srác, akit én megszerettem?

 - Itt, előtted, csak olykor kibújik belőle a kisördög. Igaz, nagyon ritkán, és csak a barátaival, de előfordul. Hidd el, nagyon sajnálom, de ha feldobják a labdát, nekem le kell ütnöm. Nehezen tudom megállni, és nem nézem, hol a határ.

 - Komoly probléma! - tűnődött Glória. - Remélem, holnap bocsánatot kérsz!

 - Természetesen, és ígérem, többé nem teszek ilyet!

 - Rajta leszek, hogy ez így is legyen!

 Másnap Jocó bűnbánó arccal járult Juli színe elé. Hosszan esedezett a bocsánatáért.

 - Rendben, megbocsátok. Kicsit túlreagáltam a helyzetet - szólt a lány. - Tudod, megjött, és rossz hangulatom volt…

 - Szegény Gabesz, rossz napjai lehetnek!

 Glória szó nélkül tarkón vágta.

 - Bocsánat…

 Szent lett a béke, bár Jocó és Juli húsvétig nem is nagyon keresték egymás társaságát.

 A megbeszéltek szerint az ünnepek után Krisztáéknál röffentek össze. Szép summa gyűlt össze, Juli, mint pénztáros, egy csinos brifkóba tette a lóvét. Megbeszélték, hogy a vasútállomáson találkoznak másnap reggel kilenckor.

 Juli tökéletesen végezte a rábízott feladatot, egy noteszbe minden egyes tételt pontosan bekönyvelt, egyetlen kósza fillér nem kerülhette el a figyelmét.

 Persze az örömökbe üröm is vegyült. Bőszen és vadul dodzsemeztek, két meneten keresztül lökdösődtek. Gábor vezetett, Juli mellette sikongatott, aztán egy svungosabb csattanás után jajgatott. Kis híján lefejelte a kocsi elejét, de kapott egy Gabesz-rendszerű gyógypuszit, a fájdalom elillant.

 Az ütközésektől szédelegve támolyogtak a szellemvasút felé. Glóriát a frász törte ki, ellenben Kriszta idegei kötélből lehettek, mert addig kutakodott Dugó sliccén, míg alatta meg nem keményedett a rúd. Előhalászta, és fuvolázott rajta egy sort. Törődött is ő a rémségekkel!

 Ki-ki idegrendszerének megfelelően remegő lábakkal szállt ki a kiskocsikból, megnyugtatásnak az óriáskerékre ültek. Nem is volt semmi baj, csak Jani nyelte félre a kólát. Az összes nyíláson, ahol tudott, jött vissza a fekete lé.

 Nosza, irány a hullámvasút! Jocónak eddig fogalma sem volt a tériszonyról, az óriáskereket is jól bírta, az első kis lejtő azonban felvázolta számára a fogalom jelentését. Míg a többiek a vicc és móka kedvéért sikítoztak, ő a rettegéstől üvöltött, később már attól sem. Falfehéren kapaszkodott Glóriába.

 A centrifuga nevű szerkezetet hagyták a legvégére. A gép persze lassabban forgott, mint háztartási változata, ám a lényege ugyanaz volt. Élvezték nagyon, de Szandra a végére rájött, kár volt megennie azt a szendvicset. Hősiesen bent tartotta, de ő volt az első, aki kiszállt a gépből, és apró porfelhők jelezték útját a női mosdó felé. Nem volt sok színe, mikor kijött.

 Juli végzett egy rövid mérlegelést a kasszában, és felvetette egy állatkerti séta lehetőségét. Egyhangú választ kapott. Mentek. Szinte eseménytelen volt a látogatás, csak az elefánt volt tréfás kedvében. A vízzel játszadozott, ormányával felszívta, és spriccelte mindenfelé. Kriszta nem maradt ki a szórásból, csuromvíz lett a pólója. Gabesz rosszabbul járt, őt a láma köpte szemközt. Nehezen tudott megszabadulni a nyáktól. Később a pénztáros lány botlott bele egy gyönyörű kaktuszba. Gabesz és Kriszta felváltva, napokig a tüskéket szedegették ki Juli combjából és fenekéből. Máskor nem vesz fel ilyen helyre rövidnadrágot.

 Késő délutánig etették a városligeti tó kacsáit, tettek egy nagy sétát, nézték a Hősök terének színes turistaforgatagát, a hatalmas szoborcsoportot.

 Az esti vonattal mentek haza, és annak ellenére, hogy bőven volt ülőhely, Juli inkább ácsorgott. Vajon miért?

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.