Huszonharmadik fejezet

 (Avagy: mi a baj, lányok?)

 Két lány kanyarodott biciklivel a Diamond Kft telephelyének kapujához. Rávillantottak egy „Kopj le!” – mosolyt a harminc év körüli, hátborzongatóan viszolyogtató, reménykedve, ám bután vigyorgó portásra, és a bringájukat a tárolóhoz lakatolták.

 - Pucsíts jobban, hadd élvezkedjen a vén kripli! – sziszegte az egyik a lehajolva a lakattal bíbelődő másiknak. Pucsított. A mutatvány nem maradt hatástalan. Az ipse szemei kigúvadtak, majd villámgyorsan eltűnt a portásfülke ablakából.

 - Verd ki gyorsan! – vigyorogtak a lányok, és elindultak az irodaépület felé. Becentizték a lépcsőházat, kettesével szedve a lépcsőfokokat, az emeletre jutottak. Olyan természetesen jártak-keltek az épületben, mintha világéletükben itt jártak-keltek volna. Tényleg. A két tizennyolc éves ikerlány Gyémánt László, a kft egyik igazgatójának leányai voltak, s épp elégszer jártak itt ahhoz, hogy akár csukott szemmel is eligazodnának. A biztonság kedvéért azonban (sosem lehet tudni) nyitott szemmel jöttek…

 - Helló, lányok! – köszöntötte őket a titkárnő, amint az irodába léptek. – Csak nem megint a papához?

 - De. Bent van? Be lehet menni?

 - Persze, azonnal szólok neki…

 - Ne, hagyd csak! Egy kis meglepetés! – intették le a lányok, és benyitottak.

 Dugónak ideje sem maradt meglepődni Gabriella és Laura láttán. Tizennyolc évvel ezelőtt adta ezeket a neveket lányainak, bár Gabit Gvendolin-nak akarta keresztelni, a család, és az anyakönyvi hivatal ezt ellenezte. A csajok azonnal lerohanták az apjukat.

 - Hogyhogy nem jössz a hétvégén kempingezni? – kezdte Laura.

 - Direkt lefoglaltunk nyolc sátorhelyet, már egy hónapja, erre te most nem jössz! – támadott Gabi.

 - A tulaj meg fog őrülni! – toldotta meg Laura.

 - Hogy teheted ezt velünk? – kiáltott Gabi.

 - SZÓLHATNÉK VÉGRE ÉN IS? – szólt Dugó túlharsogva lányait, közben intett Klárinak, a titkárnőnek, hogy kimehet, nincs semmi gond. – Először is: ez egy munkahely, nem tudom, feltűnt-e, másodszor: egy nagyon fontos, üzleti dologról van szó, harmadszor: honnan a fenéből szedtétek ezt? – sorolta érveit és intelmeit Dugó.

 - Jaj, papa! Azzal te ne törődj! – mosolyodott el Laura.

 - Törődnék…

 - Mellesleg reggel, félálomban hallottam, mikor anyunak mondtad, hogy valószínűleg nem jössz… - csicseregte Gabi félbeszakítva az apját.

 Dugó kezdett kijönni a sodrából. – De reggel azt mondtam, hogy nem biztos! – szinte kiabált.

 - De most már biztos, hogy nem, ugye?

 Dugó ismét kiintette Klárit, aki a hirtelen támadt, hosszú csendre ismét benézett.

 - Igen… - válaszolt halkan a férfi. Apai erélye megint csődöt mondott, ez az utóbbi időben egyre gyakrabban fordult elő. Sűrűbben nyertek a lányok. Leültette őket a fotelekbe, töltött nekik egy-egy pohár konyakot, és elmesélte, mi a gondja.

 - Az igazság az, hogy kicsit rosszul áll a cég szénája. Jocó már kétkedését fejezte ki az üzleti érzékemet illetően. Nehezen megy, tudjátok, hogy egy éve alakítottuk át nagyapátok vállalatát kft-vé, és egy kicsit még zavaros minden.

 A lányok bólogattak.

 - Tegnap délután felhívtak Siófokról, valami kozmetikai cuccokkal foglalkozó cég szeretne errefelé terjeszkedni, ezért kerestek meg minket, pontosabban személy szerint engem. Ők már felmérték a terepet, kereslet lenne rájuk, csak nincs, aki a szállítást megoldaná. Jól jönne mindannyiunknak…

 - Tehát megbeszéltetek egy személyes találkozót… - kortyolt egyet Gabi.

 - Pontosan! – gyújtott rá Dugó, lányai rögtön lelejmolták.

 - Pontosan a hétvégi kemping idejére! – fújták ki a füstöt rezignáltan az ikrek.

 - Gabi, Laura! Értsétek meg, ez tuti buli! Ha elszalasztom, akkor kampec! Tönkremegyünk, és lőttek a kempingeknek!

 - Oké, papa, megértjük! Megyünk akkor nélküled! - elnyomták a csikket, csendben felálltak. – Szia, majd otthon találkozunk! – és elillantak.

 Dugó fejcsóválva nézett távozó lányi után. Lelki szemei előtt felesége képe jelent meg, amikor még tizennyolc évesek voltak mindketten. A vak is láthatta, hogy Gabriella és Laura nem más, mint Kriszta majdnem pontos mása. Hosszú, barna haj, vidám, barna szempár, mely csak ritkán képes haragos villámokat szórni, a finom metszésű, egyenes orr, a kissé telt, érzéki ajkak, a kreol bőr, mely mindenhol simán feszül, és pattanásmentesen vészeli át a kamaszkort, a feszes, kerek mellek, karcsú darázsderék, gömbölyded popsi, hosszú combok. Bizony, Kriszta még most, tizennyolc év után is versenyképes volt a lányaival, mindössze annyi különbséggel, hogy alakja asszonyosan teltebb lett. Ahogy Dugó rágondolt, megfeledkezett a gondokról, egészen más feszítette, egészen máshol. Álmodozásából a titkárnő hangja térítette magához.

 - Főnök! -–reccsent a kihangosító készülékből. – Az öccse keresi!

 - Ki? Ööö… küldje be! – nyekergett Dugó.

 - Helló, bátyó! Gabika lányod nagyon zabos lehetett, alig akart nekem köszönni, és még a portást sem cukkolta!

 - Akkor tényleg mélyen a lelkébe gázoltam, ha még ezt is kihagyta! Ülj le! – kínálta hellyel Gabeszt Dugó, tetézve ezt Marlboro-val és Napoleon konyakkal. – Kiszagolták, hogy nem megyek kempingezni…

 Gáborból kitört a sátáni kacaj. – Te öregszel, Laci! Nem emlékszel rá, hogy egyikünk sem megy?

 - Miről beszélsz? – Dugó komolyan meghökkent. Ilyen hülye lenne? Ilyen.

 - Csak arról, bátyó, hogy ma reggel táviratban is küldtek meghívót, ami Jocóékra, Janiékra, és ránk is vonatkozik!

 Dugó tényleg buta képet vágott, Gábor szemrebbenés nélkül folytatta. – Azonfelül végeztem egy kis detektívmunkát, így megtudtam, a cégjelzés „RED”-je mit jelenthet…

 - Piros, vagy vörös…

 - Pontosítok: Piroska!

 - Piroska?! – kapta fel Dugó a fejét.

 - Ja, bizony! Rémlik már? Húsz éve, Siófok, diszkó a sétányon, a két vörös bige…

 - Ja, az ikrek, akikkel ott haverkodtunk össze?

 - Pontosan! Kiszúrták, hogy szállítmányozással foglalkozunk, így egyszerűen lecsaptak ránk, mint kacsa a forró ta…

 - Soha jobbkor! – kiáltott fel Dugó nem minden ok nélkül. Gyűlölte öccsének gusztustalan hasonlatait, inkább félbeszakította. – Igencsak rosszul állunk!

 - Nyakam rá, hogy ez kihúz minket a szarból! – vélekedett Gábor karikákat fújva a füstből.

 - Most már csak azt kellene kitalálni, hogyan adjuk be a srácoknak, hogy nem megyünk!

 - Összeülünk otthon a többiekkel, aztán nyolcunk közül valakinek csak eszébe jut valami!

 - Ám legyen, öcsi, akkor menjünk!

 Dugó és Gábor, mint már oly sokszor, most is Klárira bízta a zárást, és eltűntek…

 A négylakásos sorház egyik garázsában gyűlt össze a kupaktanács. Gábor röviden felvázolta a helyzete, nem volt egy lányálom, mert barátai több ízben is meg akarták lincselni Dugót, amiért nem olvasta végig a táviratot, és a telefonhívásról sem szólt. A többiek most tudták meg. Gábor megmentette bátyja irháját, és egy fogósabb kérdést tett fel.

 - Vigyük őket magunkkal! – javasolta Szandra.

 - Az nem jó! – akadékoskodott Gábor. – Szerintem tuti, hogy dugni hívnak!

 - És, a srácaink is szoktak! – szólalt meg Dugó. Kár volt.

 - Figyeljetek! – hallatszott Kriszta hangja. – Kár mindenféle mesét és kifogást keresni. Egyszerűen el kell mondani, hogy meghívtak minket, üzleti ügy, nem lehet lemondani. Elég nagyok már, megértik!

 - Hát, nem tudom, hogy veszi be a májuk! – ingatta a fejét Jocó.

 - Sehogy, ez van! – tárta szét a kezét Kriszta. – Menjenek egyedül, ha akarnak!

 - Majd én felhívom a kempinget! – ajánlotta Dugó.

 - Nem is értem, Gabi miért balhézik! – értetlenkedett Glória. – Nemhogy örülne!

 - Bizony! Távol a szülők árgus szemeitől! – vigyorgott Jani.

 - Csak csendben jegyezném meg, örvendeznék, ha Peti ésszel mókázna Gabival, nem szeretnék még unokát! - jegyezte meg Kriszta.

 - Krisztám, ne aggódj! Nem minden fiú lesz olyan kandúr, mint az apja, és ráadásul Peti az én eszemet örökölte! - mosolygott Szandra mind Krisztára, mind a savanyú képet vágó férjurára.

 - Hála az égnek! – sóhajtott Kriszta.

 - Jesszusom! – kiáltott Jocó, de Szandra és Glória egyszerre emelte figyelmeztetésre az ujját, így nem folytatta.

 Ezen megjegyzésekkel félórás évődő, piszkálódó torzsalkodás következett, mindenki a saját ivadékát és élete párját favorizálta, mint már az barátságuk első perceitől kezdve így volt. Mindeközben arra a közös nevezőre jutottak, hogy a felnőttek Siófokra, a fiatalok pedig Abaligetre mennek majd. Juli tett még egy megjegyzést egy tavalyi osztálykirándulásról, Vili, a fia mesélt róla. Megállapították, hogy az almák nem estek messze a fájuktól. El is nosztalgiáztak ezen…

 A következő néhány fejezet pedig nem is annyira az idősebb, mint inkább a fiatalabb generációs Gyémántokról és barátaikról fog szólni…

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.