Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Wackond 2011.03.07. 17:59

Gyémántok 13

 Kata és Bence is összeölelkezve táncoltak. A félhomályban nehéz volt megállapítani, ki a fiú, és ki a lány, mert mindkettő magas volt, nyúlánk, és hosszú, fekete hajú. Persze az alkatuk már több segítséget adott, mert a lányhoz még viszonylag formás popsi, és viszonylag karcsú derék is tartozott, ellenben ciciben kissé szűkölködött. Örök problémája volt, hogy kicsik a mellei, de azért már talált rá egy-két pasit. Bence pedig nem volt egy kidolgozott izomzatú valaki, Katának mégis tetszett, főleg a nagy, fekete sörénye, ami a kemény zene iránti mérhetetlen rajongásnak egyik jele volt.

 - Hogyhogy most bírod a lassút? – búgta a lány a srác fülébe.

 - A célért mindent! – vigyorgott Bence.

 - Milyen mocskos céljaid lehetnek most? – évődött tovább Kata.

 - Nem olyan mocskos az! – és Bence máris a hosszú nyakat csókolgatta lágyan.

 - De mennyire, hogy nem az! – nyögte a lány. Fejét hátrahajtotta, nagyon szerette, ha finoman csókolgatják a nyakát, egyik erogén zónája volt. Bence egyből rájött, hogy ez jó, így hosszasan elidőzött itt, míg fél szemmel arra figyelt, hogy egy fotel felé körözzenek, és ne legyen benne senki. Ott megállította a lányt, és lassan a pólója szegélyét emelgette egyre feljebb. Kata felemelte a kezét, a ruhadarab lekerült. Kicsiny, de formás cicik barna bimbói néztek farkasszemet a sráccal. Megcirógatta ügyes, hosszú, gitárpengetéshez szokott ujjaival, kicsit meggyúrogatta az apró, feszes halmokat, majd gyengéd csókokkal halmozta el őket. Kata felnyögött. Második erogén zónája volt. Az egyik fiúja addig bíbelődött a két keblecskéjén egy alkalommal, míg el nem élvezett. Később kipróbálta ezt a szobája magányában, de tizedannyira sem volt jó. Bence türelmes fiú volt, érezte, hogy Katának ez is kellemes, hát csókolgatta, nyalogatta és gyúrogatta, miközben lassan a fotelbe ültette a lányt. Egyetlen pillanatra sem tágítva az érzékeny mellekről, némi tornamutatvány árán levette Katáról a szoknyát, és a bugyit, valamint a pólóján kívül magáról is mindent. Nyelve csak kergette a kemény, barna bimbókat, és egyszer csak arra lett figyelmes, hogy a lány teste megfeszül, megremeg, és halkan felnyikkant. Kata bizony elélvezett. Gyorsan megvált a pólójától is, finoman cirógatva a lány testét, csókjaival egyre lejjebb tért. A köldökbe nyalintott, Kata felnyögött. Harmadik erogén zóna. Kevésbé volt érzékeny, mint a többi, de egy orgazmus után, főleg egy nyelv segítségével kétségkívül hatásos. Bence itt is elidőzött egy darabig, de aztán továbbállt, mert érezte, hogy még lentebb észveszejtő forróság honol. Barnás fekete szőrzetre ért. Kata átvetette combjait a fotel karfáin, öle megnyílt a fiú előtt. Pirosló, nagy és húsos kisajkak redői váltak láthatóvá, melyek még a tárt lábak ellenére is összetapadva rejtették a forró, nedves hüvelyt, és a pirosló, duzzadt csiklót. Negyedik erogén zóna. Kata hangosan nyögött fel, ahogy Bence nyelve végigszaladt fejlett ajkain, fickándozva megnyitotta az utat a kéjgomb felé. A fiú megízlelte az átlátszó-finom, selymes nedűt, mely a „mélyből” szivárgott, később ujjai segítségével tartotta nyitva a kisajkakat, hogy nyelvének csapásaival csiklótól hüvelyig mozdulva egy újabb, immár jóval erősebb orgazmus felé hajszolja a lányt. Szinte pillanatokon belül következett be, Kata teste megint megrándult, lélegzete elakadt, és egy hosszú nyögés-sóhaj szabadult fel mellkasából az utolsó hullámok csitultával. Bence hosszú, kicsit vékony, mindamellett kőkemény farkát igazította a kisajkak közé, és lassan csúsztatta be. Kezeivel az érzékeny mellbimbókat sodorgatta, cirógatta, míg altestével ütemesen mozgott. Kata olykor fel-felsikkantott, jobb kezét a csiklójára szorítva fokozta gyönyörét, így néhány pillanattal hamarabb érve a csúcsra. Bence kihúzta rúdját a lüktető vaginából, és makkjából bőséges sugárban lövellt az ondó Kata hasára és szőrzetére…

 Berci és Edit hevesen ölelkeztek és csókolóztak, majd vetkőztették egymást. Berci barna hajú, zöld szemű, mindig frissen borotvált, kicsit alacsony, ám izmos és jóképű fiú volt, arcán állandó mosollyal. Élt-halt a diszkózenéért, meg a csajokért, bár utóbbiakból eddig mindössze egy komolyabb volt neki, és két „egyéjszakás” kaland. Őt is kedvelték a lányok, főleg Edit, aki külsőre hasonlított Karolinához (Dugó szerint). Szőke haj, kék szem, bájos arc, két Pazar méretű cici. A külső azonban nem minden. Edit nem volt az a szexbolond, bár már volt ilyen irányú tapasztalata. Neki csak akkor ment, ha megvolt hozzá a kellő érzelmi alap. Most megvolt, tekintve, hogy kedvelte Bercit, jobban is, mint azt sokan gondolták, ám érzelmeit már nem merte megvallani az érintettnek. Vagyis titkon szerelmes volt a fiúba. Fordítva is igaz volt ez, ezért aztán majd egy éve kerülgették így egymást. Gátlásaik ezen az éjjelen hullottak a porba, mint ahogy ők elruhátlanodván a vastag szőnyegre. A fiú Edit nagy, és gyönyörűen kerek melleire cuppantotta száját, szívta, nyalta, csókolgatta, tenyerével simogatta. A lány, viszonzásképpen a tömzsi, kemény péniszt markolta meg, és kéjesen húzogatta a fitymát. Kisvártatva Berci különös javaslattal állt elő, tekintve, hogy mindketten egyszerre próbálták orális örömökben részesíteni a másikat. A srác maradt hanyatt fekve, a lány pedig az arca fölé térdelt úgy, hogy szájába vehesse a fütyköst. Nyelve izgató lassúsággal körözött a bíborló makkon, ujjai hasonló tempóban húzogatták a „kabátkát”, olykor ajkai közé mélyesztve majdnem teljesen elnyelte a rudat. Berci orra fölé barnásszőke szőrzetű vénuszdomb került. Ujjaival széthúzta a kagylócskákat, nyelve hegyével a csiklót kereste. A ruganyos kéjszerv persze minduntalan kitért előle, de a fiú persze minduntalan megtalálta. Egyik, majd a másik ujját is bevetette az ügy érdekében úgy, hogy mindkét kezének mutatóujja a forró hüvelybe siklott, lágyan mozgott benne, míg hüvelykjeivel a csiklót tartotta szabadon. Edit csak szuszogva szopta Berci farkát. Szíve szerint hangosan nyögdécselt volna, hiszen egyre sodródott a csúcs felé, ám nem akarta elhanyagolni a fiút. Kis időre azonban felfüggesztette az izgatást, testét a kéj édes görcse rándította meg, és ezt már nem hagyhatta nyögés nélkül. Gyorsan szájába vette ismét a csak pillanatokra hanyagolt faszt, ami pár ajak- és kézmozdulat után megrándult, és akkora adag spermát lövellt, hogy a lány alig győzte nyelni…

 Bence felkelt Kata elől, ahová az orgazmusa után rogyott, és vadászott két tisztának tűnő poharat a lánynak, meg magának. Kólát, és fél deci rumot töltött mindkettőbe, visszafordult, hogy Katának nyújtsa az egyiket, ám mozdulata megdermedt a levegőben. Kata mellett két oldalt két lány nyalta a spermát Kata hasáról. Hanna és Edit versenyt nyalakodott a cseppekért, végül már nemcsak a sós-kesernyés folyadékot keresték, hanem a vérbő-piros, húsos kisajkakon cikázott nyelvük. Kezdeti félszegségük úgy elszállt ezen az estén, mint a józanságuk, az elfogyasztott, egyébként kulturált mennyiségű alkohol hatására. Popsijuk domborodott felfelé, mire a fiúknak is a farkuk. Gergő tekintélyes méretű dorongját Hanna nedves, szűk puncijába vezette, megfogta a lány csípőjét, és lassan, kéjesen hágta. Berci ugyanezt tette Edittel a másik oldalon, de ismét támadt egy remek ötlete, amit azonban előzőleg nem vitatott meg a lánnyal. Nedvektől csillogó szerszámát kihúzta a lucskos pinaajkak közül, és egy lyukkal feljebb, a szűk popsigyűrűbe igazította. Edit megdermedt egy pillanatra, majdnem megharapta Kata punciját, aztán egy új, ugyanakkor kellemes-kéjes érzés töltötte el. Bence felhajtotta italát, és megkerülve a fotelt, a hátrahajtott fejjel nyögő Kata elé „nyújtotta” farkát. A lány elkapta, és mohó szuszogással kísérve szopogatta. Érdekes „szextett” voltak így, hatan. Percek múltán Gergő kirántotta kemény farkát az orgazmustól vibráló punciból, magja Hanna háta közepéig repült. Berci a szoros fenéktől szintén nem bírta sokáig, Edit derekába kapaszkodva fröcskölt a lány fenekébe, aki jobb kezének segítségével egy pillanattal később ért a csúcsra. Bence egy nagy hördülés kíséretében spriccelt pár cseppnyi spermát a második tetőpont felé közelítő Kata szájába…

 

 A koccintás és jókívánságok után Dugó barátaival az emeletre indult. A folyosón átölelte kedvesét.

 - Van egy ötletem! – súgta a fülébe.

 - Mi lenne?

 - Nagyon elbozontosodtál…

 - Hol?!

 - Hát, ott lent, délen.

 - Észre sem vettem…

 - Én igen, a múltkor is köpködtem a szőrszálakat!

 - Megoldás? – kérdezte izgalommal Kriszta.

 - Kopaszra! – vigyorgott Dugó.

 - Nem lesz túl… hogyismondjam…?

 - Gyönyörű lesz, meglátod! – jött lázba a fiú, és máris Glóriát kereste. – Glória, kedves, apukád mivel borotválkozik?

 - Hogyhogy mivel? Borotvával!

 Dugó türelmesen elszámolt tízig – Pengés, vagy villanyborotvával?

 - Apukámnak villanyborotvája van, Gergőnek meg van normál a fürdőszobaszekrény fiókjában. Mire kellene?

 - Majd később! – és Dugó máris vonszolta Krisztát magával, a fürdőszobába.

 - Te tudod, hogyan kell ezt csinálni? – tétovázott a fiú.

 - Ha gyakrabban borotválkoznál, tudnád! – jegyezte meg Kriszta, utalva Dugó borostájára. A fiú egy „gebedj meg” – mosolyt villantott a lányra, aki már a kádban ült, és nyitotta a csapot. Bevizezte barna szőrzetét, és behabozta. Nem túl gyakorlott mozdulatokkal, ám sikerrel és sérülésmentesen csupaszították le az egész puncit. Dugó alapos munkát végzett. A tusolóból engedett langyos vízzel minden oda nem illő maradványt eltávolítottak, a végeredmény: Pazar-gyönyörű, bébipopsi simaságú, kreol bőrű vénuszdomb. A fiú áhítattal bámulta művét.

 - Csodaszép! – suttogta.

 - Tényleg tök jó! – így a lány. – Nekem is tetszik!

 - Letesztelhetem? – szinte remegett a srác.

 Kriszta válaszképp a kád külső szélére ült terpeszben, ujjaival megnyitotta csupasz ajkait, Dugó nyelve azonnal a pirosló csiklóra szaladt. Valami egészen új, ámde sokkal jobb érzés volt, mind a lánynak, aki már el is engedte nagyajkait, hogy hátradőlve megtámaszkodhasson, mind pedig Dugónak, akit már egyáltalán nem zavart egyetlen szál szőr sem. A fiú azt sem tudta megállni, hogy jobb kezével ne mozdítson hármat a fitymáján. Kriszta felnyögött, megremegett, amikor hatalmas orgazmus csapott át rajta.

 - Oda ne lépj! – mondta Dugó később a lánynak, mikor az elhagyni készült a kád szélét. Kérdésére megmutatta. Nem kellett volna hármat húznia, most nem kellene feltörölnie. Bíbor makkja hegyén egy csepp ondó fehérlett, a kád tövén egy nagyobb folt.

 - Ez mitől? – kérdé Kriszta.

 - Szerintem a kiskopasztól! – vont vállat a fiú, szerelme pedig gyorsan lenyalintotta azt az egy cseppet.

 - Nekem is rohadt jó volt! Gyere, mutassuk meg Julinak is!

 

 Tomi és Linda érzéki táncának is vetkőztetés lett a vége, ám egy apró probléma is felmerült. Marika tanácstalanul topogott, amerre nézett, már alakulóban voltak a partnerek, ő pedig csak állt magában. Az is eszébe jutott, hogy talán ő nem szép, és hogy meg kellene pattanni a buliból. Nos, nem lehetett kifejezetten gyönyörűnek nevezni, de csúnya sem volt, átlagos tizenhét és fél éves lány. Esetleg kicsi. Tényleg alacsony volt, Hanna után a második. Ez sem volt gátló tényező, hiszen a másfél méteres lány a közel kétméteres Gergővel egészen jól elvolt. Tomi megoldotta Marika problémáját, egy üres fotelhoz hívta őt, és Lindával közösen levetkőztették. Marika rövid, barna színű frizurát hordott, ami borzasan, a világ minden tája felé állt, világosbarna tekintetét alig tudta levenni Tomiról, egyfelől, mert az ruhátlanul volt, másfelől már régóta odavolt érte, ám sajnálatára Linda lett a befutó. Most, ha csak erre az alkalomra is, de eljött az ő ideje. Tomi őszinte csodálkozással nézte a bő póló alól előkerült, szabályos, kerek, picit hegyes melleket, valamint a megszokottnál nagyobb bimbókat. A lányt a fotelbe ültette, lábait terpeszbe tette, és ekkor érte a második meglepetés. A dús, göndör, barna szőrzet közül jókora csikló, és nagy, húsos ajkak türemkedtek elő. Térdre omlott előtte, ujjaival először lágyan cirógatta, és dörzsölte a szokatlan szervet, aztán a kisajkak „füleit” megnyitotta, és a rózsaszín hüvelytől a nagy, fényes klitoriszig végignyalogatta. Linda sem akart kimaradni, először Marika nagy mellbimbóit simogatta, aztán nyelve hegye is megkergette a ruganyos-kemény gombokat, de végül úgy döntött, Tomi kőkemény farkán teljesíti ki szájtechnikáját…

A bejegyzés trackback címe:

https://erotikablog.blog.hu/api/trackback/id/tr582693073

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása