Szabó Richárd négyéves „nagyfiú” volt, mikor anyjával a nagyszüleihez költözött. Sajnálta, hogy nem láthatja mindig az apját, és másik óvodába is kellett járnia. Imre ugyan minden második hétvégén elvitte magához, melyet a kisfiú mindig nagyon várt. Szeretett vele lenni, mindig kitaláltak valami jó dolgot. Apja számára ez természetes volt, hiszen nem mindig lehetett együtt a fiával, és ezt a hétvégén próbálta bepótolni. Ez néha azért ellentéteket is szült. Ricsi nem maradhatott fenn este kilenc után, bár azt mondta, az anyja néha tizenegyig is hagyta tévézni. Imrét ez bosszantotta, de nem engedett. A másik örökös gond a fürdés volt. A kisfiúnak eleinte egyáltalán nem akaródzott, de amikor Imre bevetette apai tekintélyét, akkor is csak épp annyira, hogy vizes legyen. Végül a férfi kezébe vette a srácot, és az irányítást, és türelmesen magyarázva végigmosta a gyereket. Pár alkalommal még felügyelte a gyerek fürdését, később már csak szúrópróba-szerűen ellenőrizte a végeredményt. Ez idő alatt persze végig megvolt a véleménye Magdiról.

 Egy szombat késő délutánján a már ötéves Ricsi őszintén meglepődött. Apja lezuhanyozott, és míg borotválkozik, ő is fürödjön meg.

 - Tudod, este vacsorázni megyünk egy jó nevű étterembe, és lesz ott egy néni, a kislányával. Szépnek kell lennünk! – magyarázta Imre.

 - De miért?

 - Azért, kisfiam, mert ha az embernek tetszik valaki, akkor megpróbál szépnek látszani. Ehhez a tisztaság is hozzátartozik!

 - És neked tetszik az a néni?

 - Igen – pirult el a férfi, és Ricsi először találkozott egy másfajta szeretet jeleivel. Nemigen értette, de beletörődött a dologba, hogy megismer egy idegen nőt, akinek ráadásul van egy kislánya.

 A nő tetszett neki, és még magában is szégyenkezve vallotta be, szebb, mint anyu. Igyekezett rendesen viselkedni, de a kés-villa kombinált használata még kiforratlan volt. Örömmel töltötte el, hogy a kis, vörösesszőke Enikő még ügyetlenebb volt. Mindamellett kellemesen csalódott a kislányban, azt hitte, valami kényeskedő kisasszony, mint néhány óvodástársa. Ezzel ellentétben csendes, nyugodt, néha csacsogó (hiszen hároméves, kiscsoportos!) kislány ült mellette.

 Nem zavarta hát, hogy ettől kezdve, mikor ő az apjánál volt, négyesben mentek mindenfelé.

 Azon már nem is akadt fenn, mikor Imre bejelentette neki, Márti és Enikő odaköltözik. Csak annyit kért, segíthessen ő is. Segített is, hatéves, foghíjas nagyfiúhoz méltóan, de kora estére elfáradt, így letétbe helyeződött Márti szüleinél. Közös szobát kaptak Enikővel, és egy ígéretet, ha majd nagyobbak lesznek, apu beépíti a tetőteret, és lesz külön szobájuk.

 Két év telt el így, békében és boldogságban. A gyerekek örültek egymásnak, alig várták a „soros” hétvégét, meg az Imre szüleinél tölthető két hét nyári vakációt. Imre bátyjainak is hasonló korú gyerekei voltak, a férfi legidősebb fivérének, Lacinak volt egy Ricsinél idősebb lánya, Anikó, a többi gyerek fiatalabb. Imre apjának volt egy nagy szőlője a domboldalon, közel a házukhoz, és mikor sorra születtek az unokák, a felső végen épített egy faházat, és egy medencét, hogy a srácok ellegyenek. Később egy szalonnasütő, valamint egy sziklakert, és néhány négyzetméter pázsit is létesült gyümölcsfákkal. Néhány tőke bánta, de az öreg Laci bácsi, és a gyerekek, unokák egyáltalán nem. Nagy volt a telek, háborítatlan a csend, a hét unoka (Enikőt is annak vették) sokszor meztelenül rohangáltak fel-alá a nagy nyári melegekben. Tehették, mert a két nagyszülő a szőlőben szöszmötölt, a víz nem volt mély, a gyerekek pedig szófogadók voltak. A faház minden egyéb komfortot nélkülözött. Csak a víz volt bekötve az apró konyhába, egyébként egy fekete hordó szolgáltatta a meleg vizet, ha fel volt töltve, a kert sarkában pedig pottyantós budi volt.

 Ricsike itt szembesült először azzal, hogy mi a különbség fiú és lány között. Imre és Márti egy borzalmasan meleg péntek délután levitte a két gyereket a telekre, és a hétvégére ott is maradtak. A skacokról ruha le, a szülők fürdőruhában mentek segíteni a szőlőben. Később befutott a többi testvér, unokatestvér is, ment a munka odalent, és a játék odafent. Kora estére csak négyen maradtak. Imre és Márti, de a két gyerek is jó koszosak voltak. Enikő és Ricsi már megfürdött a hordóból, Márti került sorra. Nem volt ugyan szégyenlős, de Ricsi még sose látta meztelenül. Csak a vacsora iránt akart érdeklődni, de a zuhanyzó nőt látva megtorpant. Márti nem takargatta magát sikoltozva, hanem szemrebbenés nélkül közölte, hogy csinál kaját, ha készen lesz. A kisfiú nem értette, miért nem szőrös Márti puncija, és nem is olyan, mint Enikőé.

 - Tudod, kisfiam, mikor megnősz, a te kukacod is szőrös lesz – magyarázta az apja. – Minden felnőtt embernek szőrös a micsodája.

 - De a Mártié akkor miért nem, és anyué miért igen?

 - Azért, mert Márti leborotválja. Nem szereti, ha szőrös.

 A válasz kielégítette a kissrác kíváncsiságát, még megkérdezte, hogy az övé mikor lesz szőrös, és örült, mikor megtudta, hogy tizenhárom évesen már számíthat rá. Este még a takaró alatt alaposan megvizsgálta a fütyijét, és örömmel lelt egy darab pihét. Másnapra már majdnem elfelejtette a dolgot, ám unokatestvérei doktorosdit akartak játszani. Szerette is, meg nem is a játékot, mert rendszerint Anikó volt az orvos, és mindig torokgyulladást állapított meg nála. A kanalas orvosságnak még a hallatára is megborzongott. El se hitte hát, mikor őt választották dokinak. Főorvosságának teljes tudatában vonult be a faház egyik szobájába, mint rendelőbe. Anikó volt az első „beteg”, aki „karját törte”. Dr. Richárd „ellátta”, törölközővel felkötötte, majd útjára bocsátotta. Lacika, Anikó Ricsivel egyidős öccse volt a következő. A problémája valós volt, mozgott az egyik tejfoga, de nem merte kihúzni. Rövid küzdelem után büszkén távozott, fogával a kezében. Enikő jött be, aki már unta a sok „gyomorrontást”, „tüdőlötyögést”, „torokgyíkot”, más problémát gondolt ki. Leült Ricsivel szemben, és enyhén széttette lábait.

 - Fáj a punim! – mondta a meglepett fiúnak, aki abszolúte nem volt felkészülve ilyesmire. Mit tehetett, odahajolt a pici, szőrtelen ajkacskákhoz. Ujjaival kicsit széthúzta, feltárult a rózsáspiros, apró hüvelybemenet. Semmi különöset nem látott, csak azt érezte, hogy keze megremeg, és furcsán bizsereg az ágyéka. Elengedte Enikő punciját, aki cseppet csalódottan nézett fel. Meglátta Ricsi kukiját, ami furcsán merev volt, és nagyobb, mint szokott.

 - Ez mitől lett ilyen? – fogta meg ártatlanul a kislány. Forró volt és kemény.

 - Nem tudom… - pirult a fiú, majd visszaöltötte a doki bácsi szerepét. – Borogassa egy hétig, és itt a recept, ezt vegye be!

 Enikőt kitessékelte, aki csalódott volt, mert jólesett neki, ahogy Ricsi matatott a punciján.

 Ezt a kis közjátékot is elfelejtette volna, de minden este, mikor együtt fürödtek Enikővel, újra eszébe jutott. Ráadásul még reggelente is nagyon furcsa és merev volt. Anyjától nem merte megkérdezni, mert egyrészt anyja egyre kevesebbet volt józan, és mindenféle idegen pasasok jöttek-mentek mellette. A jövés-menésből egy állandó lett. Egy rossz arcú, borostás, vékony fickó, Zoli nevű. Durva pasi volt, és ivott is. Néha hangosan veszekedek az anyjával, ilyenkor Ricsi is kapott egyet, ha Magdi védelmére kelt. Ennek az állapotnak az lett az eredménye, hogy harmadikos korára az egyébként jól tanuló kisfiú egyre romlott. Osztályfőnöke behívatta az anyját, de nem ment sokra vele. A gyerek Magditól is kapott egy pofont, aztán részéről el volt intézve. Csak az apjával töltött hétvégék hoztak számára felüdülést, és Imre nem értette, miért nem akar a gyerek hazamenni. Ricsi szégyellte az otthoni állapotokat, és soha nem beszélt róla. A gyerek akkor elégelte meg, amikor egy borongós februári estén Zoli hazaállított. Részeg volt, mint a csap, de még otthon is sört keresett. Elzavarta a gyereket sörért, aki húsz perc múlva arra ért haza, hogy az anyján Zoli fekszik, letolva a nadrágja, nyög és üvölt, mint egy állat. Ledobta a szatyrot, és Zolinak esett, de az lesöpörte magáról a „kis taknyost”. Mégis az fájt a gyereknek a legjobban, hogy az anyja nem kelt a védelmére. Sírva vonult a szobájába, összeszedett néhány holmiját, és könnyeit nyelve lelépett a házból.

 Imre, dereka körül törölközővel lépett ki a fürdőszobából.

 - Alszik? – kérdezte az Enikőt ellenőrző Mártit.

 - Igen – ölelte át a nő. Gyors csókot váltottak, és a hálószoba felé indultak.

 - Hát ez mi? – hökkent Imre a csengőszó hallatán. Lehetett vagy kilenc óra, fél tíz.

 - Majd én megnézem! – surrant ki Márti. Pillanatok múlva hozta a hüppögő kisfiút. A hamar felbőszült apa kérdései, és a vigasztalhatatlan srác válaszai nyomán összeállt a kép. Imre levetkőztette a gyereket, és talált néhány külsérelmi nyomot. Azonnal pokrócba csavarta Ricsit, és az orvosi ügyeletre robogtak. A gyerekről látleletet vettek, és már másnap a bíróságon volt Imre, a papírral.

 Rövid tárgyalássorozat után Magdi lemondott a gyerekről, a bíróság Imrének ítélte Ricsit, természetesen a láthatást biztosítania kellett. Egyik fél sem kért belőle, bár Imre úgy állt hozzá, hogy ha a gyerek akar, menjen.

 Ricsi még év közben egy másik iskolába került, ahol Márti is tanított, és Enikő is odajárt. Reggelente így hármasban mentek suliba, és az az előny is megvolt, hogy bár Márti nem tanította, oda tudott figyelni a kissrácra. Ricsi eredményei szembeszökően javultak, év végére kitűnő lett, csakúgy, mint Enikő.

 Teltek az évek. Nyaranta már egy fürdőbugyiban rohangáltak a gyerekek, és Ricsi meglepve vette észre, Anikó mellei növekedésnek indultak. Ez ismét furcsa reakciót váltott ki, leginkább ágyéktájt. Megkérdezte az apját, egyrészt mi történt Anikóval, másrészt ilyenkor mi történik vele. Imre hebegett-habogott. Azt hitte, felkészült az ilyesmi kérdésekre, de most mégsem tudott kinyögni semmit. Szégyenszemre megkérdezte Mártit. A nő úgy döntött, ideje elmagyarázni mindent. Összehívta a gyerekeket, és elmesélte, mi játszódik le bennük serdülőkorban, és hogy mindez mi célt szolgál. A gyerekek bólogattak, és úgy-ahogy megértették. A nő megemlítette a szemérmet is, ilyenkor már nem illik mások előtt ruhátlanul mutatkozni.

 Ez azonban a két gyereket otthoni viszonylatban nem zavarta. Még sokáig együtt fürödtek, néha még a szobájukban is ruhátlanul szaladgáltak. Ricsi egyre többször vett észre merevedést, ha Enikő rózsás punciját nézte, és azt is, hogy miközben, például a fürdőkádban, gyürmölve próbálta elrejteni, az jól esett. Lassan rászokott arra, hogy lámpaoltás után, mikor a kislány már elaludt, a fütyülőjével játsszon. Ide-oda tekergette, fel-le húzogatta a bőrt, csendesen élvezkedett. Egy alkalommal megkockáztatta, hogy az olvasólámpája fényénél vizsgálja meg a kukiját. Felhúzta a fitymáját, makkocskája bíborlilán tűnt elő. Visszaengedte, majd újból felhúzta a bőrt. Jó volt. Marokra fogta a vékony kis rudat, ökléből alig látszott ki. Kicsinyellte. A Marci nevű osztálytársának nagyobb van.

 - Mit csinálsz? – Enikő figyelte egy ideje.

 - Izé… semmit! – rámolt el mindent gyorsan Ricsi.

 - Nem a fütyidet nézted?

 - Nem, nem, dehogy! Csak… - lázasan gondolkodott. – Csak szorít a pizsamanadrág!

 - Ja, csak az… jó éjt! – motyogott Enikő, és már aludt is. Mindamellett szinte mindent látott, és tetszett is a dolog. Elhatározta, ő is kipróbálja majd, bár testi felépítéséből adódóan néhány dolog kivitelezhetetlen a számára. A következő este, szintén lámpaoltás után, mikor Ricsit aludni vélte, keze a pizsamanadrágjába csúszott. Csupasz puncijára feszítette, és nyomkodni kezdte. Izgett-mozgott egy kicsit, de csakhamar rátalált egy pontra, amit nyomkodva csodálatos érzést nyújtott. Teljesen belefeledkezett a játékba, egyenletes szuszogása apró nyögdécselésre váltott, és teljesen kipirult az arca.

 - Jól vagy? – kattant a kapcsoló.

 - Ööö… igen, nagyon jól vagyok – ami persze igaz is volt, csak a folytatás nem. – Most már, hogy felébresztettél… Tudod, rosszat álmodtam…

 - Na, gyere! – és Ricsi átment Enikő mellé. Bebújt, átölelte, és álomba cirógatta a kislányt. Mindkettejüknek jól esett.

 Eltelt pár év. A fiú tizennégy, a lány tizenkettő lett. Nagyjából egyszerre kezdtek serdülni, a srác boldog volt, hogy ágyéka szőrösödik, és bajuszkája is serken. Enikő a cicijeivel volt elfoglalva, aggódott, lesz-e akkora, mint Pamela Andersonnak. Az esti fürdéseik már különváltak, de ez pusztán kényelmi okokra volt visszavezethető. Mindketten erős növekedésnek indultak, ezért nem fértek már el egy kádban, és lassan a szobájukat is kicsinyellték.

 Imre nekilátott hát, és családi segítséggel beépítette a tetőteret. A fenti részen két hálószoba, és egy közös használatú nappali lett.

 Ezekben az időkben némileg eltávolodott egymástól a két gyerek, mindketten örültek a külön szoba adta autonómiának, és hát felnővén más-más volt az érdeklődési és baráti körük is. Az iskolájuk is megváltozott, Ricsi műszaki szakközépbe járt, Enikő pedig egészségügyibe ment. Egyvalami azonban csak alig változott, programjaikat jórészt közösen szervezték. Bármilyen buli volt bármelyikük iskolájában, mindegyiken ott voltak, és jókat buliztak.

 Gond is lett belőle hamarosan. Enikő és Ricsi szerették egymást. Ők úgy gondolták, noha vér szerint ugye semmi közük egymáshoz, testvérként szeretik a másikat. Némi bonyodalom és veszekedés árán jöttek rá, hogy ez egyáltalán nem így van. Gólyabál volt Enikő iskolájában. A lány már nem volt érintett, már a második évfolyamot kezdte meg. A bálra természetesen mentek mindketten, csinosan kiöltöztek, bedobtak mindent a szépség érdekében. Jó volt a zene, kellemesen érezték magukat, és Ricsi egyszerre azon vette észre magát, hogy Enikő egyik osztálytársnőjét nézi, Timit. Önmagának is furcsa dolog volt, hiszen magas és jóképű volt, hullottak utána a csajok, de ő mint jó haverokat kezelte. Sokan már azt is megkockáztatatták, homokos, de ezt élesen tagadta. Csak éppen minden lányt Enikőhöz hasonlított, tudat alatt persze. Timi külsőre majdnem jó volt. Szőkébb volt, mint Eni, haját csak a válláig hagyta nőni, arca helyes, aranyos volt, pisze orral és néhány elpúderezett pattanással, valamint izgató dekoltázzsal. Ez, no meg a rövid szoknya, mely alig takarta formás fenekét, megtette a hatását. Ricsi felfigyelt rá, ahogy azt Timi szerette volna. Egész este együtt táncoltak, és sajnálták, hogy „olyan hamar” vége lett a bálnak. Mindenesetre megbeszéltek egy találkát másnapra. Enikőt persze érzékenyen érintette, hogy a srácnak külön programja akadt, de csak a vállát vonogatta. Ő össze akart jönni Timivel, és tudat alatt érezte, hogy ez nem igazán szerelem, inkább a testi vágy hajtotta. A lánnyal a Margitszigetre mentek sétálni és beszélgetni, s mindketten haladásként könyvelték el, hogy eleinte kézen-, majd karonfogva. Néhány hét után elcsattant az első, suta csók is, amitől Ricsi egyenesben érezte magát, de mikor hódításával elvagizott Enikőnek, a lány csak elkomorult.

 Ricsi nem értette, miért változott így meg a lány, pedig az ok egyszerű volt. Enikő az évek alatt szerelmes lett belé, de teljesen tanácstalan volt, mit tegyen. Anyjának sem merte elmondani, akivel egyébként mindent meg lehetett beszélni. Próbálta a maga csendes módján felhívni magára a figyelmet, de csak másokét sikerült, Ricsiét nem. Legalábbis így látszott. Pedig szép, sudár lánnyá cseperedett, hosszú, egyenes szálú, vörösesszőke hajjal, sötétkék szemmel, hamvas, finom bőrrel, egyenes, szép orral, piros ajkakkal rendelkezett, valamint nagyon jó alakkal. Amikor ideje volt, uszodába járt, és ha jó volt az idő, hosszú kerékpártúrákra is elment, legtöbbször Ricsivel, de néha Imre és Márti is velük tartott. E sportoknak köszönhetően széles válla, karcsú dereka, és csodaszépen izmolt combjai, vádlijai, feneke formálódott. Egyébként is jó alkata volt, és csak jobb lett. Ám hiába voltak a közös programok, hiába öltözött csinosan, Ricsi voltaképpen természetesnek vette, és nem figyelt rá. Timitől, mint barátnőjétől, valamint Ricsitől első kézből tudott mindent, és csendesen fájdogált a szíve. Néha szobája esti csendjében, miután felidézte a frissen megfürdött, egyetlen semmiben borotválkozó fiú sportos alakját, egyre szebbé váló arcát, és félárbocra engedett, tekintélyes szerszámát, halkan nyögdécselve nagyokat masztizott. Aztán jött a karácsony, majd a szilveszter. Mind Timi, mind Ricsi megsúgta neki, most jött el a nagy pillanat! Timiéknél buli lesz, ahol sokan lesznek, és majd egy szoba csendjében… talán…

 Készülődtek, majd a szülőknek boldog újévet kívánva elsöpörtek. Imre odaadta a kocsit, azzal, hogy Ricsi nem iszik. Nem is ivott, pedig Timi rendesen kínálgatta, ő maga be is csiccsentett kissé. A buli remek hangulatban folyt, bár Enikőn meglátszott a rosszkedv. Ricsi kicsit aggódott érte, de a pezsgőlehelletű Timi már be volt gajdulva rá.

 - Gyere, menjünk be a szobámba! – húzta a srácot, és pillanatokon belül már csukódott is az ajtó. Timi azon nyomban hevesen csókolta a jóval lassabban oldódó fiú ajkait, matató ujjai a nadrág ágyékrészét simogatták, s elégedetten érezte, ahogy a csomagból forró dudor lett. Még mindig csókolóztak, miközben a fotel felé lavíroztak, és a lány Ricsi zakóját levéve azt a karfára dobta. Ezután az inget próbálta meg kigombolni, de hosszú körmű ujjaival nehezen boldogult, így hátranyúlt, és saját ruháján húzta le a cipzárt. Ricsit sikerült ugyan felizgatnia, de a srácban még mindig volt egy kis aggodalom Enikő iránt. Elengedte Timit, akiről azonnal lecsúszott a ruha, csak a melltartó, bugyi és harisnya maradt

 - Timi, várj egy percet, ki kell mennem a mosdóba! – amiben volt is igazság, mert egyrészt kezet akart mosni, másfelől még egy pillantást akart vetni Enikőre, minden rendben van-e. A lány meglehetősen morcosan ült egy fotelben, és megpróbált ellenállni egy eléggé illuminált, és eléggé felhevült srác széptevésének. A csávó minden rútsága ellenére elbűvölőnek tartotta magát, és már rángatta a lány karját, menjenek táncolni.

 - Úgyis tudom, ho… hogy jönni akarsz! – csuklotta.

 - Nem érted, hogy nem?! – csattant fel Enikő.

 - Naaa! Akkor legalább adj… egy csó… hokott! – és már nyálazta volna össze Enikő szép arcát. Ekkor hirtelen elszállt.

 - Azt mondta, hogy nem! – dörrent Ricsi lependerítve a széptevőt. Enikő szorosan mögébújt.

 - Hé, mos micsinász, he? – tápászkodott a részeg. – Ne szójá mán bele!

 - Ugyan, miért ne? Hadd döntse el ő, kivel akar táncolni, és ha te ezt nem fogod fel, akkor majd én segítek!

 - Tudod, mit, apafej! – tántorgott a másik. – Menj, szúrd meg inkább a Timikét! Te leszel az ötvenedik! Jubilálj, nekem meg hagyd itt a húgod!

 Ricsi nem bírta tovább cérnával. Kegyetlen nagyot behúzott a srácnak, aki csendesen lehervadt egy sarokba. A többiek csak nézték, de nem csináltak semmit.

 - Gyere, Eni, menjünk! – fogta kézen a remegő lányt, és beviharzottak a zakójáért. A meglepett, csipkés harisnyatartóval, ám bugyi nélkül, tárt öllel várakozó Timi mellől felkapta a zakóját, és elmentek.

 Tizenegy felé járt az idő, szótlanul autóztak hazáig. Imre és Márti meglepetten ugrottak fel a tévé elől, és míg Enikő lezuhanyozott, Ricsi elmesélte a történteket.

 - Nagyon rendes tőled, hogy kiálltál Eniért! – bólogattak a szülők.

 - Ez csak természetes, hiszen szeretem! – csúszott ki a száján, és az épp érkező lány is meghallotta. Talán ő volt az egyetlen abban a pillanatban, aki másképp értelmezte. Ricsi is bevonult a fürdőszobába, s mire kiért, már majdnem éjfél volt. Nem volt ideje átöltözni, így törölközővel a derekán hallgatta a himnuszt, és kívánt boldog újévet. Márti azonnal hozta is a virslit, nem volt menekvés, enni kellett, de utána mindketten felmentek a tetőtérbe.

 Ricsi még a szobájába kísérte Enikőt, a lány ledobta a melegítőnadrágot, amibe fürdés után beleugrott, és lefeküdt. A fiú, amennyire a törölközője engedte, melléült.

 - Ricsi… - és a fiú karjára tette a kezét.

 - Mondd!

 - Köszönöm! – és átölelte hirtelen.

 - Ugyan, Eni, nincs mit! Gusztustalan egy tetű volt, megérdemelte!

 - És te bármikor megverekednél értem? – nézett csillogó kék szemével a barna szempárba.

 - Hát persze! – folytatta volna, de a torkára szó, ajkára csók forrt. – Ez mi volt?

 - Hálacsók… mert… szeretlek!

Ricsi hirtelen átgondolt mindent, és elszégyellte magát.

 - De én ezt nem érdemlem meg…

 - De igen!

 - Na és a Timi dolog?

 - Én elfelejtem, ha Te is!

 - Szeretlek, Enikő! – és heves csókolózásba gabalyodtak.

 - Boldog újévet! – suttogták még egymásnak, és egymás mellé bújva álomba ölelgették magukat.

 Másnap délelőtt ébredtek, kisimultan, kivirultan, mosolyogva. Ricsi átszaladt a szobájába felöltözni, majd összeültek a reggelizőasztalnál. Az előző esti eseményeknek nyoma sem volt, ám Imre ötletére furcsán reagáltak.

 - Nem megyünk délután kirándulni, mondjuk a Mátrába?

Enikő azonnal „rosszul lett”, fájdalmas arccal közölte, hogy biztos meg fog jönni, és most nagyon görcsöl. Feltűnően ki is vett egy görcsoldót, és úgy tett, mintha bevenné.

 - De ti csak menjetek, ha akartok!

 - Nekem meg ottmaradt egy CD-m, el akarom hozni, mielőtt lába kel! – így Ricsi.

 - Akkor most ne menjünk?

 - De, de, menjetek! – így az ifjak. – Biztos jobban esne kettesben, nem?

 - És persze nektek is, jól látom? – Márti jól látta. Mindig is örült annak, hogy a két gyerek így szereti egymást, és tulajdonképpen annak is, hogy „úgy”. A lesütött szemek bizonyosságot adtak, gyorsan csinált pár szendvicset, magával cipelte Imrét, néhány percen belül útra készen voltak.

 - Vigyázzatok magatokra! – búcsúzott a nő.

 - És egymásra is! – kacsintott a férfi, és tíz perc múlva az M3-ason robogtak.

Folytatom...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.