Hét hónapos házas volt, mikor telefonhívás érte a munkahelyén. Menjen a kórházba, Magdinál megindult a szülés. Elkéredzkedett a főnökétől, és háromnegyed óra múlva a szülőszoba előtt gubbasztott. Jött egy fiatal, csinos nővér, tőle érdeklődött.

 - Már megindult a szülés, valószínű, percek kérdése, és világra jön az ifjú Szabó!

Néhány perc múlva vissza is tért a nővérke, közölte az adatokat. Három kiló, negyvenöt deka, ötvenöt centi, ekkora fekete haj, ekkora kukac. Imre majd’ kiugrott a bőréből. Fiú! Látni akarta őket, de nem engedték, és még az ötszázasát is visszautasította a nővér. Magdi, és Richárd, az újszülött három nap után térhettek haza, a rákospalotai házba, mely még kívülről ugyan nem volt bepucolva, ám belülről Imre patikatisztaságúra suvickolta.

 Két-három hónap is beletelt, mire lecsillapodott a rokonroham. Mindenki látni akarta a kicsit, mindenki jó tanácsokkal látta el az ifjú szülőket. A kicsi Ricsi tűrte az ajnározást, csak egyszer hányta le Szabó nagyit, és kétszer pisilte le Kovács doktornőt. Ezeken kívül semmi probléma nem volt vele. Az éjszakákat végigaludta, a nappalokat végiggügyögte, egyetlen héten ordítozott csak, a hasa fájt, de Kovács doktornő meggyógyította. Míg a kismama szoptatott, addig egy korty alkoholt sem ivott, persze Imi is résen volt, ám ahogy cseperedett a fiúcska, Magdi úgy vágyott már egy igazi, jó bulira. Ez az alkalom Ricsike első szülinapján következett be. Bár nem az ő műfaja volt, de meghívtak néhány vendéget, s a jó hangulat okot adott neki az ivásra. Nem volt mattrészeg, de az ital hamar a fejébe szállt, s egész este idétlenül vihogott. Imi nem szólt érte, hiszen néhanapján ő is legördített egy- egy sört.

 Magdi még három évig tartotta magát, de mikor a kisfiú négyéves lett, már egyre többször tűnt el esténként, hogy aztán hajnalban részegen, vagy délelőtt másnaposan essen haza. Munkahelyéről kidobták nagyon hamar, csak Imre bocsátott meg neki újra és újra.

 Ekkor jött a második „pofon”.

 - Elmegyek, Imre, visszaköltözöm anyámékhoz! – állt a férfi elé egy este.

 - De… de hát… miért? – hebegett Imi. Megijedt, hogy elveszíti Magdit, de a gyerekért még jobban aggódott.

 - Találtam valaki mást – vont vállat szinte közönyösen a nő. Férje akkor vette észre, hogy ismét ivott. Szomorúan vette tudomásul a tényt. Tulajdonképpen az utolsó fél évben semmi nem volt köztük, ő ugyan még hitegette magát, hogy szereti a nőt, de most rájött, hazugság volt még önmagának is. A kisfiú miatt viszont félt. Félt, hiszen megpróbált jó apa lenni, mesélt neki esténként (főleg, ha az anyja nem volt otthon), moziba, állatkertbe vitte, egyszer a cirkuszt is megígérte neki, csak még nem volt rá ideje. Félt, hogy egyre jobban lecsúszó anyja mellett Ricsike is elkallódik. Mindamellett nem állt útjukba. Magdi elvitte a kisfiút, azzal, hogy kéthetente egy hétvégét az apjával tölthet. A bíróságon közös megegyezéssel kimondták a válást, a ház Imire, a gyerek Magdira maradt. A férfi lelkileg összetört, a munkájába menekült, és kéthetente hajszálpontosan megjelent a gyerekért.

Folytatom...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.