Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Wackond 2011.04.04. 17:59

Gyémántok 17

  Tíz perc múlva indulásra készen voltak. Dugó szokatlan eleganciával jelent meg. Fekete vászonnadrágjához fehér, rövid ujjú inget vett fel, ami csak ritkán volt szokása. Meg is lepte az öccsét. Kriszta ennél jóval lazábbra vette a figurát, csak egy fehér rövidnadrágot, és egy fehér pólót viselt. Ennyit, és nem többet. Gábor és Juli is hasonlóképpen öltözött fel. Furcsa négyes volt, de nem érdekelte őket.

 

 Janiék, miután elváltak Dugóéktól, azonnal összevesztek a zuhanyzóhasználat elsőségén. Jani és Szandi nyert. Hosszasan mosdatták egymást, és kipróbáltak néhány figurát is, ha már ott voltak. A másik pár ezalatt kaját készített négyüknek, és cseréltek a bent lévőkkel, amikor azok végeztek.

 Jocó és Glória volt benn éppen, mikor Dugóék érkeztek. Elcsodálkoztak az „egyenruhán”, és a másik két páros is hasonlóképp öltözött fel.

 Elindultak a kora estében felderíteni a várost. Szereztek egy térképet Juli kedvéért, nehogy eltévedjenek. Sok fiú megfordult a lányok fehér sortjai láttán, némelyik jól sejtette az alsónemű hiányát.

 Sok vendéglátó-egység mellett elmentek, amikor egy diszkóba botlottak. Bekukkantottak, a hely elsőre szimpatikusnak tűnt. A vendégek java része az ő korosztályuk volt. Táncoltak eszeveszetten, egy-két osztálytársuk is feltűnt, másfél óra után egy sarokba vetették magukat fáradtan, és a fiúk sört, a lányok konyakot rendeltek. Dugó két asztallal arrébb kiszúrt egy helyes, vörös lányt. A lány már jó ideje őt nézte. Rákacsintott. Dugó Krisztára sandított, észrevette-e. Egyelőre nem. Becsípve vihogott, és ölelgette Julit.

 „Egész helyes csaj!” – gondolta. Megbökte Gabeszt. – Látod azt a vörös csajt ott? – intett szemével a megfelelő irányba.

 - Aki épp a kóláját iszogatja, és minket sasol?

 - Ja.

 - Nem rossz. Bevállalnám egy körre.

 - Csak utánam, öcsi! Kriszta vajon megtépkedné érte a tökömet?

 - Be van állva, mint a fékbetét! – legyintett Gabesz.

 - Vagy azért kapnék, hogy kihagyom őt… Mármint Krisztát… Na, ezt figyeld!

 

 „Ez hülye!” – gondolta az öccse. – „Felszed egy csajt, és nem velem osztja meg, hanem a barátnőjével!”

 Dugó mindent egy lapra feltéve ült a vörös, egészen szép és szexi lány mellé. Tartott egy kicsit a visszautasítástól, de úgy volt vele, a csaj kacsintott először.

 - Szia, Laci vagyok, leülhetek?

 - Persze, csüccs. Egyébként Barbarának hívnak.

 - Kérsz valamit inni?

 - Köszönöm, majd később.

 Hosszúra nyúlt, kínosnak tűnő csend.

 - Ne haragudj, hogy csak így idejöttem, de már egy ideje nézlek, és olyan szimpatikus, szép vagy, gondoltam… - nyekergett Dugó.

 - Nem haragszom, de nehéz volt nem észrevenni, ahogy a barátaiddal felöltöztetek.

 - Hát igen, az én ötletem volt – szerénykedett a fiú.

 - Jól néztek ki…

 - Köszönjük… - pár másodpercnyi szünet után Dugó megkérdezte. – Nincs kedved átülni hozzánk?

 - Dehogy nincs, csak szólok a húgomnak, jó?

 A fiú magában dörzsölte a tenyerét, és a félhomályos, zajos diszkóban még nem tudta, egy életre szóló barátot csípett fel.

 

 - Na, mit intéztél? – Gábor tűkön ült.

 - Nincs egyedül – mondta Dugó olyan arccal, hogy az öccse már le is mondott a csajról. – Elment a húgáért.

 Gábor eltévesztette a száját, de még jó is, mert megállt a kezében a pohár. Barátainak is elakadt a szava, mikor megjelent az asztal mellett a lány. Egy pillanatra elgondolkodtak azon, hogy már eleget ittak, mert úgy tűnt, duplán látnak. Kettő darab, csinos, szép, vörös hajú lány érkezett. Dugó hellyel kínálta őket, valamint konyakkal, és bemutatta a társaságot. Kedvesen fogadták az ikreket, beszélgettek, iszogattak. Megtudták, hogy Barbara és Mónika a szüleikkel volt egy vegyipari vállalat üdülőjében, tulajdonképpen nyaralás címén, de a szüleik kutatóként még ez idő alatt is dolgoztak. A két lány jobb híján nélkülük járt a városban szórakozni, vagy strandolni. Legalább annyi jó volt benne, hogy hat hetet töltenek itt, a Balaton-parton. Mindemellett Szegeden laktak, de úgy néz ki, pár hónap múlva Siófokra, vagy a környékére költöznek.

 Krisztáék kedvesen fogadták őket, és volt ugyan egy olyan érzésük, hogy Dugó csak egy laza kis „kirándulásra” szedte fel az ikreket, ám nem voltak ők semmi jónak elrontói.

 Késő estig, tizenegy óráig beszélgettek, iddogáltak és táncoltak, majd úgy döntöttek, ideje visszatérni a kempingbe. A Piroskák (így keresztelték el maguk között a két vörös lányt) velük tartottak, annyi kérésük volt csupán, hogy egy telefonfülkénél álljanak meg. Mónika a szüleit hívta a laborban. Hajnalig dolgoznak bent, így a lányoknak nem kellett sietniük vissza.

 A késő éjszakai sétányon végigvonuló társaság igen feltűnő jelenség volt, nem is a viháncolás, röhincsélés végett, mint inkább a hat rövidnadrágos lány miatt, akikből a Piroskák még szexibben voltak öltözve. Papucs, fekete forrónadrág, melyből a két-két formás popsigömb félig kilátszott, és a fehér, ujjatlan póló. A négy, jókora cici hírből is alig ismerte a melltartót. Volt ám merevedés, és nemcsak a négy kísérő, hanem az összes szembejövő fiú és férfi esetében is. Bugyit sem viseltek…

 Beértek a csendes kempingbe, a kompánia is visszavett a hangerőből. Dugóék faházába préselődtek, tízüknek már nem volt olyan tágas, de a „sok jó ember…” – elvet vallották. Dugó betette a lassú zenéket tartalmazó kazettáját a magnóba, és halkra állítva elindította. A vihorászás alábbhagyott, egyre komolyabb hangvételű lett a beszélgetés, és egyre sikamlósabb témák kerültek előtérbe. A kazetta lejárt, a hangulat forrósodott, mikor Dugó megfordítva a kazit ismét elindította a zenét, már elindultak a kezek.

 - Kalandos, és színes életet éltek, az biztos, de talán mi is tudunk újat mutatni! – mosolygott Móni.

 - Már az a tény, hogy ikrek vagytok… - hagyta félbe Jocó.

 A Piroskák egymásra villantották tekintetüket, felálltak, és a halk zene ritmusára táncba kezdtek. Annyi erotikát vittek bele, amennyit csak lehetett. Hol összeölelkezve-gabalyodva, egymásnak szemben, vagy egyikük hátulról a másikat ölelve, kebleiket egymáshoz dörzsölve lejtettek. Olykor a fehér pólók alsó szegélye meg-meglibbent, egy-egy pánt leesett a vállakról. Egy hirtelen, követhetetlen mozdulattal mindkét felső lekerült. Négy darab sötétrózsaszín, kőkemény bimbó épphogy összeért. Négy darab finom ujjú kéz a négy darab feszes, telt halmot irányította. Négy fiú, akik már izzadtak a látványtól, négy atom kemény, robbanásra kész fütykös feszítette a négy nadrágot. Véget ért a bimbók tánca, a kezek a fekete nadrágocskák szegélyét pöndörítették, villanásnyira többet mutatva a popsikból, vagy a vörös pamacsokból. Rafinált mozdulattal a térdekig hullottak - csúsztak az apró ruhadarabok, ám csak a négy popsigömb fehérsége látszott a „közönség” felé. Észbontó lábtechnikával már a bokán tekeredtek, repültek jobbra és balra egy láblendítéssel. A zeneszám és az „előadás” a vége felé közeledett, az utolsó taktusra az ikrek megfordultak, törökülésbe pottyantak, vörös sörényük előrehullott, ahogy gyorsan előrehajtották a fejüket.

 Taps, fütty, ováció! Barbara és Mónika kipirulva és mosolyogva fogadta a gratulációkat, és tudatukig ekkor jutott el, hogy újdonsült barátaikon sincs már ruha. Ők jóval prózaibb módon vetkőztek le: eszeveszetten. Glória és Juli ugrott, hogy felsegítse az ikreket, szorosan hozzájuk bújtak, de a többiek is részt akartak szerezni maguknak, így jókora „tülekedés” alakult ki. A vége az lett, hogy Barbara, Glória, Jani, Kriszta és Gábor az egyik szobába rontott. Barbi az egyik heverőre vetette magát, keblein számtalan kéz osztozott, mint ahogy ölébe is megpróbált néhány odafurakodni. Combjai szélesre nyíltak, a rózsaszín háromszög közepén gondosan nyírt, keskeny, vörös csík mutatta az irányt lefelé. A csík alatt szőrmentes, húsos szeméremajkak szűzies-finom réséből, a cseppnyi kisajkak bőrredői közül rózsállott elő a gyönyörgomb. Jani feje termett szinte azonnal a combok között, nyelve hegye a sima ajkakon, a pamacskoronás dombon, a szolid csiklón siklott, olykor mélyen megmártózva a csúszós-szűk „barlangban”. Barbi arca mellett Gábor szerszáma jelent meg, a lány azonnal szájába vette az eres, kemény rudat, és mohón szopogatta. A hersegő húsú, fehér bőrű, sötétrózsaszín bimbójú mellekre Kriszta bukott, kezeivel lágyan gyúrogatta, nyelve cikázott a ruganyos gombokon, olykor finoman megharapdálta őket. Glória egy ideig nem nagyon fért Barbarához, de amikor Jani feje eltűnt, hogy a farka jelenjen meg ott, már volt hely számára. Sok nem, de ahhoz elegendő, hogy míg barátja szerszáma a szoros punciban dolgozott, ő a nyelvével mozgásban tartotta a pecket.

 Barbara olyan élményekben részesült, hogy még nagymamakorában is megemlegette! Egy cseppet sem bánta meg, hogy szemezett Dugóval a diszkóban. Eredetileg csak az ő farkára volt kíváncsi, ám ehelyett ilyen osztályon felüli kiszolgálást kapott. A véletlen szeszélye folytán aznapra pont abból maradt ki. Szinte alig tudott Gabesz dorongjára koncentrálni, hiszen oly sok irányból érte őt kényeztetés. Megállíthatatlanul sodródott a hatalmas orgazmus felé, és nagyon hamar nagyon nagyot élvezett. Kriszta abba sem hagyta a hullámzó cickók izgatását, de Glória és Jani is visszavett a tempóból a kéjes rándulások alatt. Az utolsó hullámok elcsitultával újra gyorsítottak, már Janinak is fontosabb lett a saját élvezete, de mire odáig jutott, hogy ideje lenne kihúznia farkát, Barbara ismét elélvezett. Az összeránduló hüvely kilökte magából a szerszámot, melynek hegyét Glória kapta el. Három nyalintás után a szájába robbant az ondó, Jani hangos nyögése kíséretében. Gabesz, aki egy kicsit mellőzöttnek érezte magát, mert Barbi többet nyögdécselt, mint szopott, helyet cserélt barátjával. A szinte lángoló vaginába határozott mozdulattal döfte kéjsóvár petrencéjét. Vadul lökött, Glória gyorsan forgatta a nyelvét, Barbara pedig harmadszor is a mennyekben érezhette magát. A fiú is hamarabb ért így a csúcsra, egy húzással kivonta rúdját a lüktető forróságból, a leleményes Glória viszont elkapta. A hördüléssel kísért spricc cseppjei a szőke lány szájában kötöttek ki, az utolsó, csapkodó farkú szálacskáig lenyelte.

 Kriszta és Glória azonban még mindig nem profitálta a „pusztaötösből”. Barbara rövid pihenő után szóvá tette, a lányok szabadkoztak, de nem volt kecmec. Glória azon vette észre magát, hogy az ágyon fekszik, Kriszta pedig mellette. Az ő lábai között vörös hajzuhatag, látni nem lehetett, mit csinál, de az érzés mindent elárult. Barátnőjét annak „sógora” kényeztette, először orálisan, később keményebb dolgokat is bevetve az ügy érdekében. A két mellőzöttnek tűnt lány korántsem volt annyira rossz helyzetben, mint az látszott, tevékenységük legalább annyira jólesett saját maguknak is. Így esett, hogy Barbi másfél perces nyelvpörgése a csúcsra repítette Glóriát, szegény lány csak kapkodta a levegőt. Gábor sem kellett sokat dolgozzon Kriszta forró vaginájában, „sógornője” hatalmasat élvezett.

 Móni sem járt jobban Dugóval, Jocóval, Julival és Szandrával. Hol az asztalra fektetve kényeztették négyen is, hol a fotelek valamelyikében, különös formációt képezve. Húgával egyetemben nem volt oka panaszra.

 A felkelő nap tíz fáradt, alvó fiatalt talált volna a faházban, ám a spaletták zárt volta megakadályozta, hogy besüssön. Valamikor hajnaltájt hervadtak el, volt, aki a fotelekben, Barbara és Glória egymást ölelve az egyik heverőn, volt, aki nemes egyszerűséggel a szőnyegen…

A bejegyzés trackback címe:

https://erotikablog.blog.hu/api/trackback/id/tr232747495

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása