Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Wackond 2011.01.10. 17:59

Gyémántok 05

 Harsány napfény, csicsergő madarak hangja ébresztette őket. Nyolc óra lehetett, mire magukhoz tértek. A fiúk felhajtottak egy kis üdítőt, felöltöztek, és megpróbáltak visszaosonni a faházukba. Már az ajtót nyitották, mikor Dave hangját hallották maguk mögött.

 - Ti már végeztetek is a reggelivel?

 - Persze! - vágta rá Dugó.

 Dave vállat vont, és elment az étkező felé.

 Persze az éhség kihajtotta Janiékat a kajáldába. Dave csodálkozva nézte őket, ahogy Szandiék mellé telepedve kedélyes-szerelmes beszélgetés közepette tömték a fejüket. Néha vetettek egy pillantást Katira, aki csak a fejét csóválta. Dave csak sápadozott az irigységtől, ami elég nagy mutatvány volt tőle, tekintve, hogy fekete volt.

 - Most mondd meg! - bökte oldalba Jónást, a barátját, akit mindenki csak Dzsoninak hívott. - Janiék nemrég Krisztáéktól jöttek ki, és szerintem nem tíz perccel előtte mentek be!

 - Ja! Mintha láttam volna őket az este üdítőt cipelni… - kontrázott Dzsoni.

 - Én is láttam! Úgy tudom, már járnak egy ideje.

 - Az én nagy bánatomra! - mérgelődött Dzsoni. - Lindára hajtottam már jó ideje, de neki Tomi kellett.

 - Nekem ott van Liza! - vigyorgott Dave. - Bejövök neki!

 - Ja, de nekem?!

 - Például Berni?

 - Na neee!

 - Györgyi?

 - Dave, hanyagolj!

 - Most miért vagy ilyen válogatós? Csak jót akarok! Hopp! Judit?

 - Hááát… - húzta a száját Dzsoni. - Kicsit nagy nekem…

 - Istenem, teltkarcsú! Zavar?

 - Végül is… tök jó fej... Majd valamit kitalálok…

 - Délután lesz valami gyalogtúra, remek alkalom!

 - Dave, neked mindig van valami jó ötleted! - azzal be is fejezték a reggelit.

 

 A délelőtt a gyalogtúrára való felkészüléssel telt el, valamint némi rendrakással a faházakban. Kati az indulás előtt félórával belátogatott Dugóékhoz.

 - Miért gondoltam, hogy itt lesznek a lányok is! - mellőzte a köszönést.

 - Nem csináltunk semmi rosszat! - védekezett Jani.

 - Jót se! - bökte oda Jocó.

 - Szerencsétekre. Amúgy jól vagytok?

 - Már kipihentük magunkat - vigyorogtak feszengve a fiúk. Nem tudták, hogy szégyenkezzenek, vagy büszkélkedjenek. - Köszönjük kérdését, tanárnő.

 - Ha így magunk vagyunk, tegezzetek nyugodtan!

 - Oké!

 - Nos, a túrán szeretném, ha nem tűnnétek el, nem történne semmi olyasmi, amiért „bünti” járna!

 - Rendben!

 - Akkor ezt megbeszéltük. Egyébként Eszter lesz a túravezető…

 - Te nem jössz?

 - Csak kísérőként. A tegnapi estét pedig ne reklámozzátok!

 Nyolcan jelezték, cipzár az ajkukon.

 - Sziasztok!

 - Szia!

 

 Kati a „tanári”, kétszemélyes faházba lépve Eszterbe botlott, aki épp a zuhanyzó felé indult.

 - De szépen vagy öltözve! – mérte végig a Kati a kolleginát, akin még törölköző sem volt. Mellei hetykén csúcsosodtak, ölében vörösen csillogott a háromszög.

 - Szerintem a zuhanyozáshoz elég ennyire is! – virult Eszter, és bevonult a csöppnyi kabinba. Pár perc múlva vizes hajjal, alig megtörölt testtel jött ki. Vörös fanszőrzetéről még csöpögött a víz. Kati önkéntelenül is azt nézte. Eszter észrevette.

 Jól megmostam, kiillatosítottam. Bodorítani nem akarom… Most meg olyan jólesik így, kicsit vizesen. Megnyugtat… - mosolygott Eszter. – Vagy felizgat!

 - Nekem egy zabszem sem menne be! – vetkőzött Kati.

 - Na, mizújs a puncussal? – kérdezte Eszter. – Timsóztad, vagy mi?

 - Dehogy! Tegnap este végigjártam a srácokat, és egy tompa sikolyt hallottam, tudod, „olyat”…

 - És?

 - Krisztáéktól jött, bementem hozzájuk… - és Kati elmesélte múlt éjszakai élményeit. – Hát igen, fiatalok, bírták becsülettel… egy jó ideig!

 - Az rendben, hogy még egy zabszem sem fér be, de egy nyelv?…

 - Gyorsan lezuhanyozok, és majd meglátjuk!

 Eszter magára maradt. Vörös haja miatt gyermekkorában gyakran csúfolódtak vele a fiúk, és ez annyira mélyen érintette, hogy serdülőkorában, illetve azóta sem nagyon érdeklik őt a pasik. Pedig onnantól kezdve már nem csúfolódtak, hiszen a szeplők java része eltűnt bájos arcáról, gyönyörű, mélykék szemei csak nagyon ritkán vetültek pasira, esetleg pár hetes, futó kapcsolat erejéig. Kedvelte mindkét nemet, de inkább a lányokat részesítette előnyben. Katival nagyon jó barátnők lettek, lelkileg is, testileg is. Katira várva leült a fotelbe, lábait átvetette a karfákon, keze a vörös szőrű puncija felé kúszott. Kitapintotta a csiklóját, és dörzsölgette. Halkan nyögdécselve simogatta magát, és nem is vette észre, hogy abbamaradt a vízzubogás. Kati kijött a kabinból, észrevette, barátnője mit csinál, hangtalanul bekulcsolta az ajtót, és Eszter öle elé guggolt. A ritkás-vörös szőrű punci húsos volt, piros és nedves. Finoman eltolta a dolgos kezet, és hegyes nyelve villámgyors táncot járt a nedves-kemény csiklón. Eszter hátravetette fejét, tenyere hetyke melleire simult, ujjai olykor megsodorgatták a sötétrózsaszín bimbókat. Rövid időn belül hangtalanul, megremegő testtel nagyot élvezett. Egy helycserés támadás után Eszter nyalakodott egy orgazmusnyit Kati punciján, hogy öröm volt nézni.

 - Azért, szívem, te és a fiúk! Óriási! – mosolygott később Eszter.

 - Igen. Tudom, hogy ezért ki is rúghatnak, de arra gondoltam, saját fegyverüket fordítom ellenük…

 - Sikerült?

 - Eléggé kipurcantak… Meg aztán nekem is jólesett…

 - Nos, kíváncsi lennék, mit szólnának, ha ma este én ellenőrizném a lefekvést! – nevetett Eszter.

 - Szerintem néznének nagyokat!

 

 Dzsoni és Dave a faházuk mélyén még mindig a reggeli alatt megkezdett témánál tartottak. Négyesben. Na, nem voltak ők irgalmas szamaritánusok, hogy Ricsinek és Vilinek is szerezzenek nőt, csak arra jutottak, hogy valószínűleg nehéz lenne őket elpaterolni az éjszakára, inkább bevonják őket is, lesz, ami lesz. Ezt vázolta Dave.

 - Tehát, a mai feladat: nőszerzés! - adta ki az ukázt Dzsoni.

 - Oké, de honnan? - kérdezte Vili.

 - És kit? - érdeklődött Ricsi.

 - Hát… itt lesz a délutáni túra. Kiváló lehetőség - vigyorgott Dave. - Dzsoni Juditra hajt, én pedig Lizával járok már egy ideje…

 - Na és nekünk? - akadékoskodott Ricsi.

 - Egyelőre elég azzal foglalkoznod, hogy hogyan fogod felállítani a fütyid! - torkolta le Dzsoni, de rosszkor. Ricsi ugyanis Bernadettre gondolt, és az esti programra, amitől szerszáma életre kelt. Dzsoni beszólására felállt, nadrágjából előkapta kemény farkát.

 - Így jó lesz? - kérdezte megbántva.

 - Ööö… kösz, Ricsi, meggyőztél! - hüledezett Dzsoni. A zuhanyzóban csekélykének látta osztálytársa méreteit, meg sem fordult a fejében, hogy az képes nagyobbra is nőni. Anatómiai ismeretei hiányosak voltak…

 

 A túra eseménytelen volt, de nem eredménytelen. Főhőseink végig az élbolyban kutyagoltak Eszter „néni” mellett, néha előrébb haladva. Dave, és lakótársai a kiszemelt lányok, név szerint Liza, Judit, Anna és Berni körül kolbászoltak, és lassan-lassan sikerült is megfűzni őket. Még odáig is eljutottak, hogy Kati árgus szemei elől eltűnve egy-egy bokorban csókot lopjanak. Remek alkalom volt ez a túra, meg kell hagyni!

 Majdnem hat óra volt, mire visszaértek a táborba. Dave terve bejött, a lányok belementek a dologba, olyannyira, hogy már alig várták a megbeszélt időpontot! Gyorsan megvacsoráztak, és eltűntek, mint az aranyóra.

 

 Eszter a faházban tett-vett, amikor Kati belépett.

 - Na, ezeknek a fele kefélni fog az éjjel! - morogta.

 - Ezt honnét szedted?

 - Laciéknak mondtam, hogy semmi pajzánkodás a túra alatt, erre hol a Dávid, hol a Jónás, vagy a Ricsi tűnt el a bokrok közt egy-egy lánnyal!

 - Akkor nincs mese, fel kell világosítani őket!

 - Te megbolondultál! Te vagy a biológiatanár! Azt hittem, ezen már régen túl vagytok!

 - Ja, de most azt hiszem, fel kellene frissíteni a tanultakat! Gyere, hívjuk össze őket!

 Tíz perc múlva az egész osztály a faház előtt zsinatolt. Kati csendre intette őket, és halkan megszólalt.

 - Srácok! Csak úgy virít az arcotokról, hogy koedukáltan kívánjátok tölteni az éjszakát, és nem kártyázni akartok!

 Vihogások, röhögések, arcpirulások hallatszottak innen-onnan. Páran értetlenkedtek.

 - Nos, elég nagyok vagytok már - folytatta Kati, - felőlem azt csináltok, amit akartok. Két dolgot kérnék: ésszel, és csendben! Nem vagyunk egyedül, és nem szeretnék balhét! Másrészt meg, ha tiltanám, akkor is megtennétek!

 Sűrű, átláthatatlan bólogatások, főleg az érintettek részéről.

 - Ne feledjétek, ez egy kérés! Legyetek szívesek tiszteletben tartani, jó?

 - Rendben, tanárnő!

 - Jól van, köszönöm. A lányok mehetnek, a fiúk még maradjanak egy kicsit! - bement a faházba, és egy halom óvszert hozott elő. Odaadta a „fiataluraknak”, röviden elmagyarázta az alkalmazás fontosságát, technikáját, megjegyezte, hogy annyi gyereket akar hazavinni, mint amennyit elhozott, majd útjukra bocsátotta őket. Bement, Eszter pedig ismét nem volt túlöltözve. Dús, vörös szőrzetén nedvesen csillogott egy vízcsepp.

 - Megoldottam a problémát! - vetkőzött Kati, miután ráfordította a kulcsot.

 - Ügyes vagy! - szólt Eszter Kati után a zuhanyzóba.

 Kati ismét a fotelben találta kolléga- és barátnőjét, lábai szanaszét, bár semmit nem csinált, a rózsaszín ajkak közül egy nedvcsepp kandikált ki.

 - Te mindig ilyen nedves vagy?

 - Hát… eléggé gyakori... - és már kelt is fel a fotelből. Térdre ereszkedett Kati előtt, aki egyik lábát az asztalra tette. Eszter a barátnője duzzadó csiklóját nyalta, szeméremajkait, olykor a máris bőven nedvező hüvelybe is befurakodott. A nedvezés olyannyira felizgatta Esztert, hogy jobb keze a saját, vörös szőrzete között rejtőző gombocskáját simogatta, nyelve pedig egyre pörgött a Kati ujjai segítségével szabaddá vált, pirosló csiklón. Kati egy pillanatra elfeledkezett magáról, de idejében észbe kapva nem nyögött hangosan, és csakhamar elélvezett, majdnem egyszerre Eszterrel. Példamutatásképpen csendben.

 

 A változatosság gyönyörködtet, így ezen az estén a lányok mentek át a fiúkhoz. Jani ismét üdítőt szerzett, Jocó szendvicseket készített, Dugó hangulatos zenét varázsolt. Tomi levette a kétágyas szobába vezető ajtót, egy plédet akasztott a helyébe, és odabent ügyködött. Dugó, miután elindította a zenét, őrt állt. A lányok leültek, kényelembe helyezték magukat, és bár nem egyformán öltöztek, bugyi egyikükön sem volt, így aki szoknyában, vagy hálóingben volt, közszemlére is bocsátotta, amije van. Tomi jelent meg a pléd mögül.

 - Készen vagyok, jöhettek!

 Mindannyian odatódultak, a plédet majdnem leszakították. Tomi végigmutatott a „művén”. Ügyes munka volt, hasonlított Kriszta előző esti berendezéséhez, annyi különbséggel, hogy a két ágyat az ajtó felőli falhoz tolta, eltorlaszolva a bejáratot. A kimaradt helyet a faházban fellelhető összes pléddel és paplannal majdnem az ágyak magasságáig felrakta. A szoba padlószintje ezáltal jól meg lett emelve. Bemásztak mindannyian. A lányok levették ruháikat, meztelen testük gyönyörű volt az éjjelilámpa fényénél. A fiúk sem akartak lemaradni, ők is lepucolkodtak. Mikor mindenki ruhátlan volt, Tomi egy szalmakalapot vett elő, és négy cetlit. Betette a kalapba, és körbeadta a csajoknak. Azok boldogan belementek a játékba, és húztak. A „sorsolás” végeredménye a következő lett: Janit Linda, Jocót Szandra, Dugót Dóri, Tomit pedig Kriszta nyerte meg.

 Linda azonnal Jani ölébe hajolt, és a még hervadt fütyköst izgatta kézzel és nyelvvel. Jó érzés volt, ahogy növekszik, és duzzad meg a dákó, főleg, amikor Linda teljesen a szájába vette, és a makk teljes méretére növekedett. Ajkai vándorútra indultak, föl-alá csúszkáltak a kissé nyálas, eres szerszámon, mialatt a nyelve propellerként pörgött a „bunkócskán”. Jani behunyt szemmel, nagyon halkan nyögve kísérte a lány nyelvjátékát. Nem tartott sokáig, néhány percen belül egy igen szép adag ondó lövellt ki belőle, kitöltve Linda száját. A lány odafordult Krisztához, akit épp Tomi nyalt. Kriszta is hamar megkedvelte a sperma ízét, nem hagyta volna ki egyetlen cseppjét sem. Ajkaival Linda szájára tapadt, és élvezettel habzsolták ketten a nedűt. Jani egy kicsit berzenkedett a látványtól, ám úgy volt vele, ha ez tetszik nekik, tegyék.

 Kriszta lábai között Tomi nyalakodott, nyelve rendületlenül forgott az enyhén szőrös puncin. Linda hanyatt fekve fogadta pihés szemérme közepébe Jani farkát, klasszikus, misszionárius pózban. Jocó és Szandra matematikai síkra terelve a témát, 69-ben izgatták egymást, Dugó a falnak támasztotta a hátát, álló farkába Dóri csüccsent.

 

 Este egy másik faházban is megindult az élet.

 - Sziasztok! - toppant Berni Dzsoniékhoz. - Alig tudtam Györgyitől megszabadulni, de most itt vagyok, Ricsi!

 Judit, Liza és Anna csak egy halk „Helló”-t eresztettek el. Leültek, beszélgettek, ettek és ittak, a téma egyre forróbb területre terelődött, csak azt várták feszengve, ki lesz az a bátor, aki lépni mer tettleg. Nagy megdöbbenésre Ricsi unta meg, hogy csak beszélgetnek, Bernadettet magával vonva a kétágyas szobába ment. Dzsoni és Judit követte őket, Vili és Anna a másik szobába ment, Dave és Liza magukra maradtak.

 Bernadett barnás szőke hajú, kék szemű, alacsony lány volt, apró, hegyes cickókkal, és nagyon szőrös-bundás vénuszdombbal. Tetszett neki a fiú, és ez kölcsönös volt. Mindamellett Bernadett már jó ideje felfedezte a testét, olykor Györgyivel, a barátnőjével szinte versenyt masztizik. Ricsi sötétbarna hajú, barna szemű, alacsony, köpcös, szemüveges fiú volt. Nem egy szívtipró alkat, de elviselhetően jó fej, és bár minden nő tetszett neki, Berni állt szívéhez a legközelebb. Már három éve, mióta egy osztályba kerültek, tetszett neki a lány, de sosem mert közeledni hozzá, leginkább a méretei miatt volt gátlásos.

 Berni az ágy szélére csücsült, és villámgyorsan levetkőzött. Ricsi csak nézte a lányt, barack nagyságú, hegyes melleit, viszonylag formás alakját, dús háromszögét. Öt másodperc alatt vetkőzött le ő is. Farka délcegen meredt előre, és Berni csak döbbenten nézte. Hosszabb is volt, vastagabb is, mint azt hallotta valakitől, valamikor régen. Pár pillanatnyi feszült csend után a lány a fiú elé térdelt. Felhúzta a fitymát, a dákót a szájába vette, s nyelvével izgatta a lilás, duzzadt makkot. Ricsi hangtalanul feszengve élvezkedett, a lány felettébb ügyesen mozgatta nyelvét, ajkait és kezét. Felülmúlhatatlanul jobb volt, mint a szobája magányában lezavart „jobbkezes”. Olyannyira jólesett, hogy hamarosan lövésközelbe került. Felkapott egy zsebkendőt, finoman elevette farkát Bernitől, kezével fejezte be. Hatalmas lökésekkel fröcskölt a fénylő makk hegyéből a fehér-sűrű ondó. Bernadett kicsit rosszallóan pillantott fel Ricsire.

 - Kár volt!

 - Bocs, nem tudtam, hogy… szeretnéd…

 - Ezt így nem állítom, megkóstoltam volna, de most beérem a maradékkal is… - mosolygott Berni, és a lassan csordogáló ondó maradékát lenyalta a faszról. Ezt követően hanyattfeküdt az ágyon. Ricsi a nyíló combok közé furakodott. A fekete szőrzet közül elővillantak a rózsaszín kisajkak, a csikló, és a nedvező rés. A srác odahajolt, orrát megcsapta a felizgult punci finom, vadító illata. Nyelvét kiöltve jobbra-balra, fel-le kezdte nyalni a pecket, a már addig is nedves hüvely még jobban ontotta nedveit. Bernadett eleinte apró, alig hallható sóhajtásokkal és nyögésekkel, behunyt szemmel élvezte, de ahogy Ricsi nyelve egyre csak táncolt és pörgött szőrös punciajkain, érzékeny-vérbő csiklóján, olykor mélyen benyalva forró vaginájába, bizony egyre hangosabb lett. Az osztályfőnök intelmeit figyelembe véve nem sikoltozott, pedig szíve szerint világgá nyögte volna gyönyörét. A gyorsuló sóhajok csakhamar egyetlen hatalmas sóhajtás-nyögéssé olvadtak össze, alteste megrándult egy cseppet, a lány elélvezett. Ricsi azonnal felhúzódzkodott Berni teste fölé, és álló farkát bevezette a csapzott-nedves ajkak közé. Még az utolsó gyönyörhullám alig csillapodhatott a lányban, a fiú már tövig hatolt. A vastag szerszámnak picit szűkös volt a hüvely, egyetlen pillanatra fel is szisszent a lány, ám máris a kellő méretre tágult vaginája, a múló, apró fájdalom átadta helyét egy másfajta, nagyon kellemes, gyönyörű érzésnek. Ricsi lassan kezdte mozgatni altestét, majd ahogy áradt szét testükben apró hullámokban az élvezet, úgy gyorsult a tempó. Bernadett csiklóját minden egyes mozdulatnál erősen megnyomta a fiú szeméremdombja, és nemsokára bizony másodszor is oly intenzíven élvezett el, mint még soha. Erősen magához szorította Ricsit, pár másodpercre elakadt a lélegzete, hüvelye lüktetve szorította a faszt. A fiúnak sem volt kellemetlen érzés, a lány orgazmusa után már csak néhány mozdulatot tudott tenni. Kihúzta a szerszámot, és spermája csak fröcskölt és lövellt, spriccelt, egyenesen a lány hasára és fanszőrzetére.

 Judit nem túl magas, telt, szőke hajú, kék szemű, nem feltűnő szépségű, ám nem is csúnya, amolyan átlagos lány volt. Szép nagy cicijei voltak, ereszkedésre hajlamosak, bár ebben a korban még feszesen tartották magukat. Vénuszdombja domború, nagyajkai húsosak, ritkás, szőkésbarna szőrzettel borítva, nagy csiklója még összezárt combokkal is látható volt. Dzsonit eszméletlenül felizgatta, mikor a bugyit is lehúzta a lányról, szinte áhítatosan simogatta a dombot. Nem volt nehéz megtalálni a gombocskát, középső ujja ösztönösen dörzsölgette, míg másik kezével a nagy mellek egyikét-másikát gyúrogatta, nyelve pedig a meggymagnyira duzzadt-keményedett bimbókon nyalakodott. Judit csendben sóhajtozva kísérte a srác tevékenységét, és halkan felnyögött, mikor annak ujja a nedves punci mélyére siklott. Dzsoni testhelyzet-változtatást javasolt, aminek a lány nem állt ellent. Judit hanyattfeküdt, nyíló combjai közé Dzsoni furakodott, farkát a nyirkos, barnás szőke, húsos pinába dugta. Nem volt valami finom, az ifjonti hév vezérelte mozdulatait, ám a lány is volt akkora izgalomban, hogy számára nem kellemetlen, sokkal inkább gyönyörteli élményt okozzon. A fiú ráhasalt, és nyomta, mint egy rossz pornófilmben. Judit mellei kellemesen bizsergették a mellkasát, és halkan szuszogva élveztek minden heves-vad lökést. Judit testében egyre erősödött a kéj, a fiú ösztönös mozgása megtette a hatását, néhány percen belül hatalmas, lélegzetelállító orgazmus forrasztotta őket egybe, mint egy kimerevített filmkocka szintén egy rossz (?) pornófilmen. Dzsoni itt került majdnem bajba, a forró, lüktető hüvely úgy megszorongatta a szerszámát, hogy ki kellett húznia, még mielőtt csillapodhatott volna Judit kéjhulláma. Mint az Etnából, úgy tört ki vöröslő makkjából az áttetsző-fehér, ragacsos „láva”, köldöktől a ritkás szőrzeten át klitoriszig ellepve a lány altestét. Térdremegtető orgazmus volt, és erőtlenül rogyott teste Judit mellé…

 Annának gyönyörű, hosszú, szőke haja volt, melyet általában lófarokba szokott kötni, angyali arca, valószínűtlenül piros ajkai, pisze orra, és térdig érő mélykék szeme. Ezzel a gyönyörű-kék tekintetével kísérte Vili vetkőzését, míg az teljesen meztelenül állt Anna előtt. A srác farka lassú merevedésnek indult, és csakhamar keményen előremeredt. Anna nem tudta levenni szemét a dákóról, Vili viccesen megmozgatta kicsit, amit a lány nem állt meg mosolygás nélkül. Lassan ő is vetkőzésbe fogott, mire a fiú mókásan hátat fordított neki, ám egy idő után a válla fölött visszasandított. Sosem fordult meg olyan gyorsan. Álla leesett, és csak bénultan nézte a lányt. Anna csupaszon ült az ágyon, enyhe terpeszben. Volt a tartásában valami kihívó, ami azért meglepő, mert a lány egyébként annyira szemérmes volt, hogy még a családja is ritkán látta ruha nélkül. Vili megtiszteltetésnek vehette, és vette is, túl azon, hogy ha Annát egy körömpiszoknyival is kevésbé érdekelte volna a srác, most nem lennének ebben a helyzetben. Mindezt a lány még megfejelte, elheveredett az ágyon. Vili farka olyan vigyázzba állt, hogy azt bármelyik katona megirigyelhette volna. Anna mellei kerekek, selymesen finomak, tenyérbe illőek voltak, teste arányos, darázsderék, gömbölyű, feszes popsi, karcsú-hosszú combok, ritka-szőke, rózsaszín puncus. Egyetlen „hibája” volt Annának. Szemérmes-csendes természeténél fogva a fiúk nem sokáig kerülgették, hamar lemondtak róla. Vili azonban kellőképpen állhatatos volt ahhoz, hogy Annát megfűzze. A srác, túljutva döbbenetén, a heverőn heverő lány mellé térdelt, és gyorsan hevesedő csókcsatába bocsátkoztak. Hamarosan a piros ajkaktól elszabadulva a lány egész testét csóközönnel borította el. Végigpuszilta Anna finom ívű nyakát, gyönyörű cicijeit, sötétrózsaszín bimbóit, lapos hasát, finom szálú vénuszdombját, combjait. A lány soha nem tapasztalt bizsergést érzett, lábait még jobban megnyitotta. Vili a térdtől visszafelé már a combok belső oldalán haladt. Csiklandósan kéjes érzés volt. Az utolsó, picit határozottabb, erőteljes csók már a szinte szőrmentes nagyajkakon cuppant. A másik comb is távolabbra helyeződött, Vili maximális kényelmét biztosítva ezzel. A szinte kislányos punci résnyire nyílt, látható és nyalható lett a két picinyke, de nagyon szép kisajak, köztük a rózsás hüvely, melyből már fényesen csillogott egy cseppnyi nedű, fölül pedig a csikló. A fiú még csókolt párat a páratlan puncin, majd megtáncoltatta nyelvét a ruganyos pecken, és az ajkakon. Amilyen apró volt a kéjgomb, olyan érzékeny. Anna behunyt szemmel, halkan nyögve-sóhajtozva közelített viharos sebességgel élete talán első orgazmusa felé. Hamarosan el is élvezett, és teste hosszú pillanatokig remegett a még eddig nem tapasztalt érzéstől. Vili abbahagyta a nyalakodást, és óvszer után kutatott. Sután felbénázta a farkára, nem volt valami gyakorlott ebben, mindössze a harmadik alkalommal göngyölte fel, és először használja „rendeltetésszerűen”. A forró hüvely eltalálása sem volt egyszerű, ám a lány finom ujjai segítségére voltak. Megérezve a lyukat, Vili tolt egy határozottat. Talán nem kellett volna ennyire. Anna felszisszent a hirtelen, múló fájdalomtól, a fiú meg is ijedt, hogy itt a vége is, de a lány testében gyönyörré vált a kín, így Vili szép lassan meg mert mozdulni. Nem húzta-vonta gyorsan kemény rúdját, azt akarta, minél tovább tartson az élvezet. Sajnos ez nem sikerült teljes mértékben. Anna halk nyögései azt jelezték, a lány nem jár messze az újabb csúcstól, és ő is már nagyon fel volt izgatva. Anna teste ismét a kéj görcsébe rándult pár percen belül, és Vili egyetlen ütemmel lemaradva követte őt. Szorosan ölelték egymást, altestük egymáshoz szorult, a lüktető punci szinte préselte ki a kemény faszból az utolsó cseppnyi ondót is.

 - Hát, nem gondoltam, hogy ilyen jó lesz! – jutott szóhoz Anna nagy sokára.

 - Ezt én sem sejtettem – húzta ki óvatosan Vili a farkát. Levette a gumit, megcsomózta, és átölelte a lányt, gyengéd csókcsatába bocsátkoztak.

 Dave és Liza különleges színfoltja volt az osztálynak. Mindketten feketék voltak, a szomszéd város néger kolóniájából jártak át nap, mint nap. Szüleik szerény hazánkba jöttek tanulni fiatalként, majd le is telepedtek. Több család élt a kolóniában, Dave (kimondhatatlan vezetéknevű Dávid), és Liza (szintén akármilyen Elizabet) jó ideje „együtt jártak”, de a test örömeit még nem vitték be a kapcsolatukba. Dave rámenőssége azonban meggyőzte a lányt. Liza magas volt, és igen vékony, hosszú, göndör, fekete haja a derekát verdeste, alkatához képest formás-nagy cicikkel rendelkezett, valamint ölében egy ujjnyi széles, göndör pamatkával. Dave sem maradt a talaj közelében, magas, izmos, ébenfekete „félisten”, rövid, gyapjas frizurát hordott, és betegre röhögte magát, mikor meglátta az apjáról készült fotókat: diszkó gömb, trapézfarmer, „mikrofon-frizura”.

 Ő is már ruhátlanul volt, jókora, lovakat megszégyenítő, acélkemény farka már türelmetlenül vágyott Liza puncijába. Nem sokat teketóriáztak, annak ellenére, hogy ez az első szeretkezésük. A lány a heverőre heveredett, dús ajkaik hosszú, izgató csókolózásba tapadtak össze. Dave hosszú, fekete ujjai eleinte a formás-fekete, kemény bimbójú kebleken cirógott, aztán szép lassan a gyapjúpamacs felé tendált, az engedelmesen nyíló combok és punciajkak között meglelte a pici csiklót. A kéjre kész szervecskét dörzsölgette, és amikor már úgy gondolta, eléggé fel lett izgatva, ujja a forró hüvelybe csúszott. Eléggé fel lett izgatva, nedves volt rendesen. A fiú abbahagyta egy pillanatra a csókolózást, és a combok közé furakodott. Fény nem sok volt, a lány öle pedig árnyékban, és mindkét nemi szerv fekete… Sikerült megoldani a problémát, barna makkja akadálytalanul siklott a sikamlós, csupasz szeméremajkak közé. A fekete dugattyú mozgásba lendült, vaskosan, keményen. Halk nyögésekkel kísértek minden lökést, ám a lánynak mintha ez is kevés lett volna, jobb kezével síkos, ugrándozó gombocskáját simogatta. A „rásegítés” megtette a hatását, gyorsvonat sebességével vágtatott át rajta az első orgazmus. Dave éppen csak lassított, mikor Liza halkan nyögve, összehúzódó hüvellyel elélvezett, de a hullám csillapodtával újból rákapcsolt. Nem bírta azonban már sokáig, kihúzta fekete rúdját, és behunyt szemmel fröcskölte hófehér, elég nagy adag spermáját Liza hasára, pamacskájára, puncijára.

 - Ez mire volt jó? – dohogott a lány érezvén a folyadékot.

 - Nekem például nagyon! Egyébként tök jól mutat rajtad a fehér ondó…

 - Kösz. Legközelebb húzd fel a gumit, jó?

 - Oké, bocs, elfelejtettem…

 - Na, most ki fogja ezt letakarítani? – tette fel költőinek szánt kérdését Liza.

 - Majd Dave! – szólalt meg Györgyi az ajtóban.

 - Melyik bolond nem zárta be az ajtót? – döbbent a fiú a jövevényre.

 - Azzal ne törődj! – szívatta Liza a pasit. – Most más dolgod van!

 - Muszáj? – „sápadozott” Dave a félhomályban.

 - Hagyd a francba! – szánta meg Györgyi. – Majd én megteszem, bár Berniékhez jöttem, de ha már itt vagyok…

 Györgyi odahajolt a „fekete párduc” ölébe, Dave engedelmesen utat engedett neki.

 - Tök muris, hogy a feketéké is fehér! – kuncogott, majd először Dave farkát nyalogatta ondómentesre, utána Liza punciját. A teljes tisztaság elérése után sem hagyta abba nyelvének pörgetését, amiből a néger lány egy újabb orgazmusnyit profitált.

 - Most már akár el is árulhatnátok, merre van Berni.

 Megmutatták neki. Györgyi belépett az ajtón, és becsukta maga mögött. Dzsoni, Judit, Ricsi és Bernadett döbbenten nézett rá.

 - Hát te?! – kérdezte Berni, magában átkozva azt a barmot, aki nem zárta be a bejárati ajtót.

 - Eltűntél, mint szürke szamár a ködben, gondoltam, megkereslek!

 - Sikerült, most már tudod, hol vagyok. Még valamit szeretnél? – Berni nem örült Györgyi érkezésének. Nem irigy volt, csak nem akarta az orrára kötni, hova megy. Bukta…

 - Csak be szeretnék szállni, ha nincs ellenetekre… - vetkőzött le Györgyi. Nem volt kifogás. Györgyi teljesen átlagos alkatú-külsejű lány volt. Világosbarna, vállig érő, egyenes haja, világosbarna szeme, fiatalos-finom bőre, barátnőjénél teltebb mellei, hasán apró felesleg, ölében fekete szőrzet virított. Óvodás kora óta ismerte Bernit, mindig együtt lógtak mindenhol, és együtt jöttek rá olyan dolgokra is, amit mások egyedül szoktak csinálni. A fiúk is érdekelték, de a lányok sem okoztak neki problémát. Első alkalom volt, hogy Bernadett kihagyta valamiből, ám Györgyi hamar megbocsátott neki. Olyannyira, hogy odahajolt Ricsi félálomban bóbiskoló farkához. Ujjai felhúzták a fitymát, és megnyalintotta a rózsaszín makkot. A fiún azonnal végigszaladt a bizsergés, szerszáma vérbő lett, merev és kemény, végén pedig vöröslő a „bunkó”. Ajkai és ujjai lassan lifteztek fel-alá a dákón, mialatt nyelve pörgött-forgott. Ricsi arcán a kezdeti meghökkenés az értetlenségen át a gyönyör torzulása váltakozott, végül halkan nyögve, lehunyt szemmel élvezte Györgyi ügyködését, és egy pillanatra sem jutott eszébe, hogy szólnia kellene közelgő élvezetéről. A lány minden sóhajából hallotta, tudta, mi fog következni. Bekövetkezett. A vaskos rúd finoman megrándult, a makk hegye pedig csak fröcskölte Györgyi szájába a nedűt. A lány lenyelte, minden cseppet eltüntetett, elengedte a kornyadó faszt, az ágyra heveredett, lábait terpeszbe tette. Barátai kezdtek felocsúdni, Berni térdre ereszkedve odahajolt barátnője fekete szőrzete alól kikandikáló húsos-nagy kisajkaihoz, ujjaival megnyitotta, és nyalakodni kezdett. Bernadett elég nagy terpeszben térdelt ahhoz, hogy puncija enyhén kinyíljon. Ricsi helyezkedett oda, és nyelvével izgatta, míg farka újra délceg-keményen nem állt. Amint ez megvolt, nyelvét makkja váltotta fel, bedugta a szőrös punciba, és lassan nyomni kezdett. Dzsoni és Judit még tétovázott egy darabig, aztán a srác odaállt Györgyi arcához, felállt farkát a csaj szájába adta, aki élvezettel szopogatta. Judit sem maradt sokáig egyedül, odament az ágy mellé, Ricsihez simult, lábát az ágyra tette. A srác a göndör, szőke fürtös pinához nyúlt, ujjai a csiklót keresték. Élvezkedő ötös lett. Ricsi ujjai Judit ölében dolgoztak, Berni Györgyi nagy, duzzadt csiklóját nyalta, aki pedig Dzsoni dákóját szopta…


A bejegyzés trackback címe:

https://erotikablog.blog.hu/api/trackback/id/tr572520596

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása