Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Wackond 2010.12.20. 18:00

Gyémántok 02

 Második fejezet

  (Avagy: erotika az uszodában)

 

 

Másnap nagy nyüzsgés volt a suli előtt. Senki nem fért a bőrébe, mindenki igyekezett túlkiabálni a másikat, még ha az illető húsz centire is volt a másiktól.

A fiúk csendben lepakolták kevéske cuccukat, mivel az aznapi program csak az uszoda volt. Körbenéztek az osztályon. Kriszta épp azon panaszkodott Dórinak és Szandrának, hogy otthon felejtette a fürdőruháját, meg az úszósapkáját, haza kellett rohannia érte.

 - Ahhoz képest elég gyorsan megjártad! - szólt közbe Dugó, finoman megérintette a lány karját, mire az óvatosan megfogta a kezét, és megpuszilták egymást.

 - Szia, Dugó. Az volt a szerencsém, hogy korán érkeztem ide…

 - Először! - vihogott Jocó Szandra mellől.

 - Na persze… - vetett Kriszta egy szúrós pillantást a srácra. Néha a falnak ment Jocó idióta beszólásaitól.

 - De itt vagy, és ez a fő! - karolta át Dugó gyengéden. Kapcsolatuk egy igazi bimbózó szerelem. Igaz, még csak egy-két, titkos, lopott csók csattant el, és gyakran kézenfogva járkáltak a suliban, ám ennél tovább még nem jutottak. Dugóban tomboltak a hormonok, szerette volna, hogy még jobban elmélyüljön a kapcsolatuk, de szerette és tisztelte annyira a lányt, hogy nem rohant ajtóstul a házba, óvatosan „puhítgatta” a lányt. Krisztának sem volt ellenére a dolog, már az első találkozásukkor felfigyelt Dugóra, és nagyon hamar eljutott odáig, hogy fülig szerelmes a fiúba. Már vágyott ő is a testiségre, de nyíltan bevallani nem merte, csak csendesen évődve fogadta Dugó néha félszeg, olykor rámenős közeledését. Arra álmukban sem gondoltak, hogy órák múlva új fejezet nyílik az életükben.

Megérkezett az osztályfőnök is. Felföldi Katalinnak hívták, és észvesztően jól nézett ki. Huszonnyolc éves volt, magas, karcsú, szőkésbarna, rövid, de nőies frizurát hordott, sötétkék szemekkel, és kislányos arccal. Még a hangja is magas volt.

 - Jó reggelt, gyerekek!

 - Jó reggelt, tanárnő! - hangzott kórusban.

 - Tíz perc múlva itt van a busz - nézett az órájára Kati ofi néni. - Mindenkinél van fürdőruha, törölköző, pénz? - kérdezte.

 - Igen!

 - Rendben, akkor megvárjuk a buszt, aztán…

 Megérkezett a busz. Felpakoltak, elhelyezkedtek, elindultak.

 Negyedóra múlva ugyanez történt, csak fordítva.

 Az uszodában, akinek nem volt úszósapkája, az kölcsönzött, majd elvonultak az öltözőbe. Roppant idétlen felépítése volt. Az elválasztó fal nem ért a mennyezetig, a padra állva, némi pipiskedéssel át lehetett lesni a túloldalra. Mindkét oldalon megkezdődött a vetkőzés, de Jocó nem pucolkodott.

 - Te nem öltözöl át? - kérdezte Ricsi, egy alacsony, kissé dundi osztálytárs.

 - Mindjárt. Szólj Dugónak!

Dugó odajött egy szál brében, fürdőgatyával a kezében. - Mi van?

Jocó mutatta, Dugó elvigyorodott, és szerzett egy padot. Megszemlélték odaát a kínálatot, Dugón látszott először, hogy tetszett a látvány, mivel ő ruhátlan volt. Élvezkedtek egy darabig, és mikor kiürült a női oldal, ők is fürdőcuccot öltöttek, és kimentek. Úsztak pár hosszt, majd beültek a meleg vizű medencébe. A triumvirátus az előző napi Karolina-Jutka-esetet ecsetelte a legapróbb részletekig. A többi fiú tágra nyílt szemekkel hallgatta. Jocó nem bírt magával. Félrevonta két barátját.

 - Van nálam gumi...

 - Honnan?

 - Megcsapoltam a fater készletét. Szóval arra gondoltam, felhúzzuk, és beleverjük!

 - Nagy ötlet, és miért?

 - Poénból! Felkötjük a lámpa rácsára a női öltözőben!

 - Nagy hülye vagy, de gyerünk! - rohantak az öltözőbe a fiúk.

 Odabenn néhány kissrácon kívül nem volt senki. Gyorsan elővették az óvszert, és bezárkóztak a vécére. Néhány perc múlva mindenkinél ott volt az „anyag”. Kilopakodtak a kijárathoz. Jani bekukkantott a női öltözőbe. Senkit sem látott. A fiúk óvatosan bementek, teremtett lélek nem volt sehol. Dugó őrt állt, míg Jocó és Jani egymás nyakába ülve próbálták meg felapplikálni a gumikat. Nem nagyon sikeredett, ráadásul Dugó is eltolta. Kriszta bökte oldalba. A fiú akkorát ugrott ijedtében, mintha bolha csípte volna meg.

 - Szabad tudnom, mi járatban? - érdeklődött a lány, két másik barátnője szintén kérdőn nézett rájuk.

 - Hát, csak körülnéztünk… - jöttek oda az „akciósok” a bukott „őr” mellé.

 - Ja, azt lehet! - mondta Szandra, eredetileg Kleopátra-frizurája vizesen hullott hófehér bőrű arcába, alóla villant ki barna tekintete. Jani odavolt a lányért, Szandra fordítva.

 - Esetleg segíthetek öltözni… - próbálkozott.

 - Jocó és Dugó már látta, hogy megy ez nekünk egyedül is! - mosolygott Dóri. Szőke, hullámos haja szárazon esernyő módra terült szét, vizesen viszont pirospozsgás arcának egy részére tapadt.

 - Akkor esetleg segíthetünk szappanozni! - kapott a lehetőségen Jocó.

 - Dugó! - vonta félre a fiút Kriszta.

 - Igen?

 - Áruld el nekem, miért vagytok ilyen idióták?

 - Ez a korral jár!

 - Naaa… - mosolygott Kriszta. - Biztos?

 - Ööö… nem.

 - Akkor?

 - Tulajdonképpen… szerintem Janiék komolyan gondolják.

 - A szappanozást?

 - Igen.

 - Engem nem zavar, benne vagyok, ha gondolod - kacérkodott Kriszta. Kinyitotta a szekrényét, levette a fürdőruháját, s egy törölközőt csavart bombázó alakja köré. A barátok csak pislogtak a döbbenettől. - Ti nem jöttök? Még szabad a zuhanyzó - nézett a barátaira.

 - De, jövünk! - és már repültek is a fürdőruhák.

 Mindhárom pár bevonult a zuhanyzókba. Elhúzták a védőfüggönyt, megnyitották a csapokat, forró víz zubogott rájuk, szállt a gőz, s a pára. Most először látták egymást ruha nélkül, és mivel Kriszta dobta fel a labdát, nem akartak sem meghátrálni, sem gyávának tűnni. A visszafogott érzelmek és vágyak kitörtek.

 Dugó hátulról átölelte Krisztát, simogatta a lány feszes-formás melleit, végigsiklott lapos hasán, s leért az enyhén szőrös „völgybe”. Kriszta csendesen sóhajtozva dőlt a fiúnak, altestét kidomborította, míg Dugó rendesen dolgoztatta a kezét.

 Jani Szandival szemben állva próbálta behabozni a lányt, álló dákója a formás combok közötti kékesfekete szőrzetet érintette.

 Jocó pedig Dóri ritkás-göndör, szőke szőrű punciját, valamint a lágy, hatalmas kebleit kenegette szemmel láthatóan boldogan.

 Nem is volt semmi gáz addig, míg be nem jött két idegen lány, és egyikük oda sem figyelve elhúzta a függönyt. Farkasszemet nézett Dugó álló farkával, és egy szemérmes sikkantással, fülig pirulva visszahúzta a függönyt.

 - Szerintem ideje abbahagyni - mondta Kriszta, és finoman lefejtette magáról Dugó ujjait. Jeleztek a többieknek, és gyorsan kislisszoltak.

 - Soha rosszabbkor! - dohogott Dugó. - Még folytattam volna!

 - Majd később kerítünk rá sort… - mosolygott a három lány.

 - Ezt még megbeszéljük, de most úsznék egyet - mondá Jocó.

 - Minek? Most zuhanyoztunk! - hüledezett Jani.

 - Lehűtöm magam… - és kezét, mely eddig diszkréten az ágyéka előtt volt, széttárta. Fürdőnadrágjának jókora dudora vált láthatóvá. Barátai igazat adtak neki, és vele tartottak…




A bejegyzés trackback címe:

https://erotikablog.blog.hu/api/trackback/id/tr512475335

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása