Halk orgonaszó keveredett a légkondicionáló diszkrét zúgásával. A kerületi házasságkötő terem teljesen megtelt. Az anyakönyvvezető asztalánál még senki sem volt, csak az orgonista ült egy sarokban, a hangszer billentyűinél. Az első sorban, ahogy az lenni szokott, az örömszülők ültek, balra a vőlegényé, jobbra a menyasszonyé. A bal oldali sorban egy magas, megtermett, barna hajú, bár már kopaszodó férfi ült. Kissé feszengett az öltönyben, látszott rajta, hogy ritkán hordja. A várakozás a jeles eseményre igen feszélyezte. Ide-oda tekintgetett, gondolatai el-elkalandoztak.

 Szabó Imre behunyta a szemét. Majdnem húsz éve még az ő apja ült így, az első sorban, valószínűleg ugyanilyen idegesen. Hirtelen felerősödött a zene. Közelgett az ifjú pár. Mindenki feléjük fordult, halk morajukból a „milyen szépek, így együtt!” – kifejezést lehetett leginkább kihallani. Imre is odanézett, és elérzékenyült.

 „Hogy megnőtt a Ricsike! Milyen aranyos kisfiú volt!” Tekintete a mellette ülő, alacsony, remegő kezű, kopottas, ám viszonylag jólöltözött asszonyra tévedt. Magdi is nagyon megváltozott, de rendes tőle, hogy eljött. Emlékei újra előtörtek, mikor ő közelgett így, Magdival az oldalán…

 Nagy volt a szerelem, szinte rajongott az akkor alig tizenkilenc éves lányért, a mindene volt…

 Belegondolt, hogyan is kezdődött.

Folytatom...

A bejegyzés trackback címe:

Trackbackek, pingbackek:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.