Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Wackond 2012.04.16. 18:00

Gyémántok 71

 Hetvenegyedik fejezet

(Avagy: a trubadúr)

 

 

 Alíz, Lívia és Stefi a már szinte törzshelyüknek számító játszótéren ültek. Esteledett, melegen sütött a még kora nyári, lemenő nap. A lányok már gimnazisták voltak, Alíz és Lívia a harmadik (vagy a tizenegyedik, ahogy tetszik) évfolyam végén járt, Stefi eggyel alattuk. Lassan lengtek a hinták, ismét csak szokás szerint a legifjabb középen. A mászókák tetején négy-öt, magukat igen menőnek gondoló fiatalember cigarettázott. Magasról tojtak a tiltó táblára, bár ők nem ezt a szót használták. Talán ugyanazok, mint közel négy éve, mikor Stefi bejelentette, hogy öccse lesz. Értelmi képességeik azonban, a csajok szerint, még mindig ott voltak, mint akkor, de vágyaik meghatványozódtak azóta. Márpedig a "hintalakók" igen szemrevalóak voltak. Alíz, aki a legközelebb ült hozzájuk, gyönyörű nővé érett. Hosszú, egyenes és fénylő haját lófarokba kötve viselte, és ebből csak sátoros ünnepeken engedett. Bőre selymes-kreol, orra egyenes, épp elég nagy ahhoz, hogy még békében éljen vele, ajkai kellően teltek voltak, érzékinek hatottak, barna szempárja egykedvűen, majdhogynem üvegesen nézte az infantilis srácokat. Alkata formás-karcsú, nem túl magas, de nem is alacsony. Gyakran látogatta Viki lovardáját, amitől olyan kemény és kerek popsira tett szert, nem beszélve a combjairól, hogy bárki foga beletörne, pedig harapni való volt. Karjai is izmosabbak voltak az átlagnál, de nem feltűnően. Ami viszont feltűnő volt rajta, az a két nagy, gömbölyű cici. Négy-öt éve egyszer az anyja, Gabi mellé állt, a tükör elé, meztelenül voltak mindketten. Akkor aggódott, hogy mekkora lesz majd, az apja, Péter pedig megígérte, megcsináltatja, ha szüksége lesz rá. Soha nem került rá sor. Büszkén viselte magán gömbjeit, amik csak lovagláskor okoztak kényelmetlenséget, de volt egy tucat sportmelltartója ennek orvoslására. Most a vadítóbb cucc volt rajta, rövid, kockás szoknya, tornacipő, és rafináltan be-(vagy ki?)gombolt, fehér blúz. Alatta csipkés, szintén fehér alsónemű, ami cseppet sem rejtette, hanem inkább sejtette a "kínálatot".

 A másik szélen Gyémánt Tibor legifjabb lánya, Lívia lengett lassan a hintában. Apját sokszor ugratták, hogy Kisniki születése után a másik két lányt csak másolta az elsőről, pedig csak külsőleg volt nagy a hasonlóság. Mindhárom lány valódi egyéniség volt. A legidősebb vagánysága, és a középső csendessége között volt valahol Lívia. Ő valahogy ötvözte magában nővérei tulajdonságait, egészséges mértékben. Fekete, hosszú haját változatos frizurákba rendezve hordta, hol egyszerű lófarokban viselte, mint most, de kontyba is szokta kötni, vagy befonni, rengeteg módon. Sötétbarna szemei voltak, egyenes, hegyes orra, ajkai finom-csókos vonásúak, bánatára elég halovány színűek. Néha egy kis rúzzsal dobja fel, az aktuális helyzetnek megfelelően. Alkata formás-vékony, kellően kerekded azokon a helyeken, ahol szükséges. Fizikumát nagybátyja, Vili, és Stefi társaságában hol biciklizéssel, hol edzőtermi tornázással tartja karban, a lovaktól tisztes távolságot tart, de sokszor kibringázik Vikiék tanyájára Alízzal és Stefivel. Az ő igazi világa azonban a zene. Komoly-, vagy könnyű, mindegy volt neki, szobájában Mozart és Metallica jól megfért egymás mellett. Testhezálló farmernadrágján finom ujjai most is valami zene ritmusát kopogták beszélgetésük közben.

 Stefi már akkor szívébe zárta Robit, mikor először találkoztak. Amikor pedig elment az óvodai színibemutatójára, mindenkinek az apjaként beszélt róla, pedig akkor még az anyja, Zsuzsa sem tudta, lesz-e valami a kapcsolatukból. Később még a férfi vezetéknevét is felvette, és teljes jogú Gyémánt-családtagnak tekintette magát. Az óvodai színjátszás elkísérte őt az iskolában, gimnáziumban is, mellette énekhangját is képezte, sokat gyakorolt Líviával, aki a zenei aláfestést biztosította. Hármuk közül ő volt a legkisebb, nemcsak korban, magasságban is, és tisztán látszott, legfeljebb öt centivel, ha túlnövi a másfél métert. Arányosan-aranyosan volt apró. Hosszú, egyenes szálú szőke haját csak egy hajráffal zabolázta meg, nagy, kerek, kék szemei, fitos orra, piros ajkai, sima-bájos pofija még jobban fiatalították a koránál. Teste arányban volt szinte még gyermekded arcával, pedig már ízig-vérig nő volt. Nagy bánatára nem volt nagy cicije, de azzal nyugtatta magát, ha végképp megunja apróságát, majd megnagyobbíttatja. Alíz és Lívia állította, hogy pont elég nagyok, de Stefi hitte is, meg nem is. Rövidnadrágban, pólóban, és gumipapucsban ücsörgött "testőrei" között.

 A fiúk harsányan felröhögtek valamin.

 - Ezek komplett idióták! - jegyezte meg a kicsi lány középről. Alíz olyan undorral nézett a srácokra, mint egy vödör képlékeny orrváladékra.

 - Hát, azok jobb pasik, akikkel anyukád dolgozik! - jegyezte meg Lívia. Ők is tudták, Gabi mivel foglalkozik.

 - Á, nehogy azt higgyétek! - legyintett Alíz, minden titkok tudója. - Jól mutatnak a filmen, képeken, de egyik sem az esetem. Ráadásul az egyik fele beképzelt bunkó, a másik fele meg egy ostoba f…

 - Hogy tudod! - kajánkodott Stefi.

 - Persze! Voltam már anyunál nem egyszer!

 - És?… Nem szólt?

 - Mit szólt volna? Ő maga mondta el nekem annak idején, de akkor még nem igazán értettem, miről szól ez. Később, mikor bementem a stúdióba, kiakadt egy kicsit, de nem volt vészes, én meg letojtam.

 Stefi megjegyzése akaratlanul is talált. Igaz, senki nem tudott róla, Alíz soha nem árulta el, és a pacák sem, de a lánynak pár hónapja volt egy kis "kalandja". Az egyik pornós srác figyelt fel a lányra, mindössze tájékozódni felejtett el. Azt sem kérdezte, ki ő, mi ő, és mennyi idős. Alíz már felvilágosult lány volt, csak még szűz. Gondolta, jóképű, profi ürge, tudja, mit kell tennie egy lánnyal. Úgy csókolt, mint egy víziló (Alíz szerint), a melleit kékre-zöldre markolászta, és mikor puncinedvesítés gyanánt gyengéden odaköpött, a lány gyomra felfordult. Visszanyelte a savas valamit, összeszorította a fogát, és jól tette. A hapsi minden finomságot, gyengédséget és gumióvszert mellőzve tövig döfte dárdáját a szűk, kívülről összenyálazott, belülről is alig nedves punciba. Alíz ekkor vette elő a körmeit, és helyezte a "profi" szemei elé, négy milliméterre.

 - Szerinted melyik jön ki előbb? A pöcsöd, vagy a szemed? - firtatta a meglepett ipsét.

 - Most mi a bajod?

 - A farkad már talán véres, ne akard, hogy a szemed is az legyen! Kifelé!

 A "művész úr" vonakodva bár, de megtette. Valóban véres volt a "munkaeszköze".

 - Ne bassz ki velem, nem tudtam, hogy szűz vagy!

 - Nem kérdezted, és ha nem tűnt volna fel, nincs sehol kamera, nem annak kell b… ni, hanem magadnak, meg nekem!

 - De nagy szád van!

 - Igen, apukám, nagy szám van, és nem nyitom ki, ha nem bosszantasz tovább. Ismered Gyémánt Gabi lányát?

 - Nem… - a krapek nem értette, hogy jön ez ide. A főnöke stúdiójában ismerkedtek meg, azt hitte, kollegina.

 - És Gyémánt Gabit ismered? - törölte meg magát Alíz egy nedves törlőkendővel.

 - Persze…

 - Nem ismered… - a lány hangja nem sok jót ígért. - Én Alíz vagyok, a lánya. Ha nem akarsz bajt, akkor elfelejtesz, többé nem látsz, nem köszönsz!

 A hapsinak kezdett átérni a szózat, de a kegyelemdöfés még hátravolt. Az időközben felöltözött lány az orra alá tolt egy plasztiklapot.

 - Tudsz kivonni, ugye? Neked is be kellett töltened a tizennyolcat az első hivatalos dugásodhoz…

 Soha többé nem találkoztak.

 

 - Ha elfogadtok egy jó tanácsot, inkább egy ilyen tapasztalatlan kis hülye, mint azok! - fejezte be a témát Alíz, kirúgta maga alól a hintát, és a mászókákhoz ment. Kihúzta magát, kidomborította melleit, és a srácokra nézett. Hárman azonnal félrenyelték a cigifüstöt.

 - Én a ti korotokban már tudtam olvasni!

 A nem köhögő kettőből az egyik a szemébe nézett, a másik kicsit délebbre.

 - Hatévesen én is - vetette oda a farkasszemező. - Te sem tűnsz többnek.

 - Ahhoz képest fejlett vagyok, mi? - és domborított még egyet, picit meg is rázta a felsőtestét.

 - Ja, pöppet… - a srác volt az egyetlen tökös a bandából.

 - Ha megkínálsz egy cigivel, én is dohányzom, de csak odakint!

 - Milyet kérsz?

 - Ha meggyújthatom a végét, akkor mindegy!

 A srác eközben lemászott a magasból, és a lány elé állt. Sleppje nem mert közelebb jönni három lépésnél, és mind Alízt bámult, akinek elege lett ebből. Elnézett a "vezér" válla fölött, és így szólt a többihez.

 - Ha megmutatom a bugyimat, hazatűntök rejszolni?

 A két csaj majd' leesett a hintákról, de a fiúknak is tátva maradt a szájuk.

 - Na, tipli van! - fordult hátra a srác, mire a banda vonakodva, de lelépett.

 Alíz kiment a játszótér kerítése mellé, elfogadta a kínált cigarettát, és amíg tartott, beszélgetett a fiúval. Már nem volt olyan "nagy legény", hanem egy nagyjából vele egyidős, egészen jóképű, magas, szőke, kék szemű srác. Meglepő módon még jó fej is.

 - Lányok, ő Laci, ők pedig az unokatesóim, Lívi és Stefi - mutatta be Alíz később a srácot a lányoknak, akik szintén megállapították pár perc után, a fiú nem is olyan zokni agyilag. Nagyon későig beszélgettek négyesben, és telefonszámcserével váltak el, valamint azzal, hogy másnap este ugyanitt találkoznak.

 - Basszus, Alíz, te nem vagy száz! - mondta később Lívi.

 - Sose tagadtam! - nevetett Alíz. - Viszont pillanatok alatt lekoptak a kis genyók, Laciról meg kiderült, hogy tök jó fej!

 - Te, én kajakra azt hittem, hogy megteszed! - tette hozzá Stefi.

 - Ha azon múlt volna, biztos! Ezek meghallják azt a szót, hogy punci, és már szaladnak is fütyit verni! Láttátok, elég volt domborítanom…

 - Ja, ha van mit… - legyintett az apró lány.

 - Stefi, menj már! Hidd el, ha valakinek kellesz, akkor így fogsz neki kelleni! - bizonygatta a másik kettő. - Na, menjél, aludjál!

 A lányok elköszöntek egymástól, és hazamentek.

 Másnap majdnem ugyanaz a kép fogadta a lányokat, a srácok a mászókákon, ám cigaretta nélkül, és amint megpillantották őket, alapzajuk alábbhagyott. A lányok odaköszöntek, a srácok viszonozták. Alízék elfoglalták a hintákat. Pár perc múlva feltűnt nekik a csend. Laci állt előttük, nyomában a többivel.

 - Helló, engedjétek meg, hogy bemutassam a barátaimat. Sanyi, Totó, Döme és Öcsi, egyébként Csaba, az öcsém.

 - Sziasztok, Lívi, Stefi, én pedig Alíz.

 - Volna kedvetek átülni inkább a mászókákhoz? Kicsit jobban elférünk…

 Mindjárt kulturáltabb volt az indítás, a lányok szívesen velük tartottak. Halkan beszélgettek, csak ritkán röhintett fel egyik-másik fiú. Lassan a lányok is rájöttek, nem is olyan idióták a srácok, és azok is elhitték, nem valami beképzelt csitrikkel haverkodtak össze. Korban egyidősek voltak, tizenhét évesek, csak Öcsi volt tizenöt. Nem egy iskolába jártak, de a srácok egy környékről, a városka másik szegletében épült lakóparkból szoktak ide, mert tetszett nekik ez a játszótér. Nyolcuk közt szépen, lassan kialakult, hogy amikor idejük engedte, találkoztak esténként a játszótéren. Két-három héten belül az iskolának is vége lett, kötetlenebb módon is tudtak találkozni. Egy alkalommal valaki felvetette, elmehetnének valami vízhez. A fiúk csórók voltak, a strand-, és élményfürdőt elvetették, maradt egy viszonylag közeli bányató.

 - Tudtok szerezni kocsit? - kérdezte Laci.

 - Egyáltalán van jogsija valamelyikőtöknek? - szúrta közbe a Totó nevű srác, aki nagyra volt magával, holott az ő papírján sem száradt meg a tinta.

 - Autót, furgont, kamion, vagy buszt? Melyik kell? Utóbbi kettőre nincs jogsim! - vágott vissza a szintén frissen vizsgázott Alíz. - Még! - tette hozzá.

 - Autó is elég! - intette le Laci Totót, mielőtt az megszólalhatott volna. Ő volt a legunszimpatikusabb a csapatban, és Alíz elhatározta, egyszer még tökön rúgja. Sosem gondolta, hogy ez másnap sikerülni fog, még ha nem is pont rúgás lesz.

 - Mikor és hol?

 - Kilenckor itt? Holnap?

 - Rendben, ne hozz kocsit, majd elkérem apuék kisbuszát! - mondta Alíz, elköszöntek a fiúktól, és mindenki indult haza. Útközben még eldohogta unokatesóinak Totó iránti ellenszenvét, akik mélyen egyetértettek vele. Arról viszont nem tudtak, hogy Laci nagyon komolyan elbeszélgetett a sráccal.

 Másnap a megbeszélt időben, hajszálpontosan állt meg a kisbusz, a volánnál Alíz. Kilenc hely nyolcuknak elegendő volt. A tó népszerű volt a környékbeliek körében, félórába telt csak oda az út, de már annyian voltak a parton, hogy csak hosszas keresgélés után találtak megfelelő helyet. Leterítették plédjeiket, törölközőiket, levetkőztek, mindenkin fürdőruha volt alul, csak Alíz kotorászott egyre veszettebb módon.

 - Mi van? - bökte meg a bikinis Stefi.

 - Mi nincs, bakker! - dühöngött a lány. - Nem találom a bikinifelsőmet!

 - Ennyi eszed van! - tromfolt Lívia, de leguggolt segíteni keresni.

 - Akkor ez van! - állt fel a feledékeny. - Napozni úgyis akartam, pólóban fürödni nem fogok, marad a bugyi!

 A kék, tanga fazonú fürdőbugyit a markába vette, hátat fordított a fiúknak, és letolta a nadrágját, alsóneműjét, belebújt a tangába, és megfordult. Tudta, hogy pólója nem sokat takart. Később még kevesebbet, mert levette. Kapitális kebleit nem tartotta semmi.

 - Na, jöttök? - gázolt a vízbe.

 Társai követték. A fiúk már megtanultak Alíz szemébe nézni, ha hozzá beszélnek, de a látvány most kellemesen sokkolta őket. Úszkáltak, fröcskölődtek és játszottak. Még Alíz is jól érezte volna magát, ha az a bunkó Totó nem azzal szórakozott volna, hogy vízbefojtogatós játék közepette nem tapizta volna le, vagy hatvanszor. Kimenekült a partra, hasra vágta magát, hogy napozik.

 - Bekenhetlek? - jelent meg Totó.

 - Nem, most hámlasztok, kösz.

 - Pedig hoztam naptejet!

 Alíz, kulturáltsága maradékával hárított ismét. Közben kiszállingóztak a többiek is, de a nyomuló nyomi gyerek nem tágított Alíz mellől, átlag két percenként ajánlotta fel elsőrangú kenési technikáját. Hamar betelt a pohár, és már Laci is rászólt, nem egyszer. Váratlanul a monokinis lány felállt, kezébe vette a saját naptejét, és odaszólt a tahó Totónak.

 - Tudod, mit? Mégis be kellene kenni, itt elöl, megtennéd?

 - Hogyne! - pattant fel a koma, elvette a lánytól a flakont, és Alízzal szemben állva nyomott egy akkora adagot, hogy azzal mindannyian vastagon megkenekedhettek volna. Totónak ideje nem volt letenni a dobozkát, Alíz egy jobb alsó madárfogással marokra kapta a tökeit.

 - Ha szépen megkérhetlek, soha többé ne érj hozzám, jó? - nyomatékképpen szorított egy picit. - Nem azért tettem közszemlére, hogy aljas módon letapogasd, ha kérted volna, megkaphattad volna… talán, de úgy látszik, nem ért át. Akkor most én is hozzád nyúlok úgy, ahogy te nem akarod. Még így sem vagyunk egálban, de mindegy. Most azt kérem tőled, utoljára, hogy velem többé ne találkozz, lassan add oda a naptejet Stefinek, és miután elengedtelek, tíz másodperced van látótávolságon kívül kerülnöd!

 Totó még soha nem érezte magát ennyire megalázó helyzetben, dühös volt, de magának kereste a bajt. Nagyon óvatosan nyújtotta ki a flakont, féltette a golyóbisait. Alíz elengedte, egy pillanatig tétovázott, megfordult a fejében, hogy üssön, de a lány mellé húzódott Laci és Lívia tekintete nem sok jót ígért. Összeszedte a holmiját, és elment.

 - Kromofággal kéne kezet mosnom! – dohogott Alíz, és Laci nyakába borult. – De jó, hogy mellettem álltál!

 A többiek nevetve tapsolták meg, az egy talpáig vörösödött Laci kivételével, és amikor a lány elengedte, azonnal elfordult, hogy ne legyen látható rajta, mennyire jólesett az ölelés.

 - Na, most már bekenheti a hátamat egy önként vállalkozó Laci! – mondta Alíz, és újra hasra feküdt. A srác megtette. Utána ő is gyorsan a lány mellé heveredett, mire az felült, és bekente őt is.

 A nap többi része nyugodt eseménytelenségben telt, és már alkonyodott, mikor elindulta hazafelé, megállva útközben egy pizzériánál.

Wackond 2012.04.16. 17:59

Gyémántok 71

  A lányok még egyszer látták Totót, a játszótéren, épp hevesen vitatkozott a másik néggyel, majd vöröslő arccal, meglepő módon a csendes Döme ugrott elé, és száz méterről is tisztán hallhatóan küldte oda, ahonnan csak egyszer jött ki. Tettlegességre nem került sor, de csak azért, mert Laci résen volt.

 A következő programon már csak heten voltak, mint a gonoszok. Lívia vetette fel, hogy van valami film, amit meg szeretne nézni, ráadásul 3D-s, hívhatnák a fiúkat is. Azok egy pillanatra fellelkesültek, de a piszkos anyagiak újra problémát jelentett. A lányok ezen nem akadtak fenn, meghívták a fiúkat. Most először lehetett észrevenni az erőviszonyokat, és valami rejtélyes okból azonnal mindenki megtalálta a maga párját. Laci és Alíz viszonya már a legelején tudható volt, Döme egyre több időt töltött Stefi társaságában, a „szintén zenész” Sanyi pedig Líviával találta meg a közös hangot. Szegény Öcsi volt csak pár nélkül. A mozi végén a párok már kézenfogva jöttek ki.

 Telt a nyár. Mindenki bemutatott mindenkit a szüleinek, igaz, Alíz parázott egy kicsit, hogy Laci vajon felismeri-e az anyját, de vagy valóban nem tudott Gabi „munkásságáról”, vagy nem akart tudni. Nem mondta neki, hogy „Örülök, hogy megismerhettem, művésznő!”.

 Ezen a nyáron fordult elő először az, hogy a három lány nem vett részt a családi nyaralásokon, amit egyedül Zsuzsa nehezményezett kissé, de be kellett látnia, Stefi már nagylány. A biztonság kedvéért Alízra bízta. Kecskére káposztát!

 Ezen a nyáron történt először az is, hogy Laci az öccse nélkül, de a baráti társaságával tervezett programot. Nagyon komolyan elbeszélgetett Csabival, és megkérte, hogy ebből maradjon ki. Öcsi megértette, hogy ő most a felesleges sokadik, és sok sikert kívánt neki.

 A három pár néhány napos kirándulást talált ki, erre spóroltak-kunyeráltak pénzt. Sokáig törték a fejüket, hová menjenek, milyen szállást keressenek, végül összeadták minden forintjukat, ahhoz mérten kerestek. Balaton szóba sem jöhetett, végül a Mátra mellett döntöttek, egy faházas kempingben. Két négyszemélyes házikót kaptak, de csak az épületek előtt állva bizonytalanodtak el, most akkor hogyan, és miképp. Mindhárom pár hamar eljutott a kézfogástól az első csókig, tehát tulajdonképpen bevallották egymásnak érzelmeiket. Mindannyian a következő lépésen törték a fejüket, melynek része volt ez a négynapos kirándulás.

 - Na, Stefi, anyád rám bízott, tehát te biztos, hogy velem jössz. Lívi tud vigyázni magára! – indult meg Alíz az egyik házikó felé. – Aki akar, velem tart, még van két hely!

 Alíz és Stefi eltűnt az ajtó mögött. Lívia és Laci összenézett, végül a lány megfogta Sanyi gitárját, rájuk mosolygott, és a másik házikóba ment.

 - Hát, fiúk, elvitte a gitárom, anélkül meg nem tudok élni! – vigyorgott Sanyi a barátaira, és követte Líviát.

 - Ez úgy látszik, el van döntve. Te hová mész? – kérdezte Laci Dömét.

 - Én eldugtam a hátizsákomban egy mandolint, gondoltam, nyomunk valami zenét Sanyival, hadd halljon Lívi valami jót!

 - Te igen hülye! Na, gyere, az utolsó csukja be az ajtót!

 Döme hamarabb bent volt.

 - Úgy látom, jól döntöttetek – mondta Alíz az egyik ágy széléről.

 A házikók nagyon egyszerűen voltak építve. A bejáratnál volt két gardróbszekrény a motyóiknak, bentebb két oldalt, a fal mellett egy-egy emeletes ágy, a bejárati ajtóval szembeni falon pedig egy kétszárnyas ablak. Nem egy nászutas lakosztály, de megteszi. Az ágyak kiválasztása nem volt vitatéma, a lányok önként mentek az emeletre.

 A nap további részét a közvetlen környék felderítésével töltötték, megkeresték a fontosabb kommunális helyiségeket, mint a vécé, és a fürdő. Találtak még tűzrakóhelyet is, amit előzetes egyeztetés után bárki használhatott. Mivel aznap estére nem volt foglalás, ők megtették, és el is mentek beszerezni a szükséges hozzávalókat. A vacsora tehát sült szalonna volt, jóízűen elfogyasztották, halkan beszélgetve ültek. Sanyi ölében a gitár, Líviával szakmai eszmecserét folytatott, olykor lefuttatott egy akkordot a húrokon.

 Sanyi hasonlóképp volt zenebolond, mint választottja, csak ő a kemény rockzenei irányzatot kedvelte. Az első pillanatoktól kezdve megtalálták az alaphangot a gitározni is tudó lánnyal. A srác nem volt kiemelkedően magas, viszonylag izmos, jó kötésű, rövid, barna frizurát viselt, arca kisfiúsan sima, jóképű, barna szeme mindig élénken csillogott. Gitárját mindenhová magával vitte, ahová csak tudta. Folyton járt valami ritmus, valami dallam a fejében, és ha valami lejegyzésre méltót talált, azonnal beírta a noteszébe.

 - Zavarna a zene? – kérdezte Sanyi a többiektől.

 - Oké, de ha nem tetszik, legközelebb a gitárodból rakunk tábortüzet! – mondta Laci, de Líviától olyan vasvilla-tekintetet kapott, hogy jobbnak látta visszakozni.

 Sanyi egy nemzetközi ujjmozdulattal fejezte ki megvetését, és lassan végigfuttatta ujjait a húrokon. Elővette a noteszét, és Stefi elé tolta. A „szent notesz” volt, amibe jegyzetelni szokott.

 - Te szépen tudsz énekelni, ugye?

 - Nem tudom, hogy szép-e, elnyekergek valamennyire - szerénykedett az apró lány.

 - Mindegy. Az utolsó lapon van egy dal, el tudnád énekelni? Majd kísérlek a gitárral.

 Stefi fellapozta a megadott oldalt, pár perc türelmet kért, dudorászott egy kicsit, és így szólt Sanyihoz.

 - Ezt te írtad? Nagyon szép!

 - Köszönöm, elénekelném, de most kapar egy kicsit a torkom. Kezdhetjük?

 - Tőlem…

 Sanyi a húrokba csapott, Stefi pedig a srác jelére elkezdte a dalt. A „közönségnek” nagyon tetszett, sokáig tapsolták a duót, a zeneszerző szerényen lesütötte a szemét. Lívi meghatottan ölelte meg szerelmét, a dal neki szólt, és hosszasan kérlelte, hogy adja elő ő. Sanyi végül beadta a derekát, és mély átéléssel énekelte el. Még jobban tetszett mindenkinek. Alíz zavarában hangosan orrot fújt, elrontva ezzel a hangulat varázsát. Még sokáig maradtak, beszélgettek, vagy csak hallgatták Sanyi játékát, akitől néha barátnője is elkérte a hangszert. Késő éjszakáig maradtak, és csak induláskor vették észre, hogy a tábor többi lakójának zöme tisztes távolságban ülve hallgatta a „koncertet”.

 Durván éjfél volt, mikor fürdés után, alvási céllal a faházakba vonultak vissza. A zenész párnak nagy szerencséje volt, hogy nem voltak lakótársaik, csúnya nagy veszekedést rendeztek volna. Lívia a fejébe vette, hogy megtanulja a dalt, addig nem fekszik le. Ölébe vette a hangszert, maga elé a kottát, és az ágyon, törökülésben, Sanyival szemben csak pengetett. Hajnali fél három volt, mire hibamentesen rögzült benne, és tudta kísérni a fiú énekét.

 - Nem tudom elhinni, hogy ezt nekem írtad! – nézett Lívia Sanyira.

 - Én legalább ennyire meg vagyok lepődve. Három hónapja még azt sem tudtam, hogy a világon vagy, most meg dalban vallok neked szerelmet!

 A lány hosszasan keresett szavakat, de csak valami sablonos baromság jutott eszébe, inkább nem szólt semmit, csak hosszan magához ölelte a srácot. Később csókolóztak, nagyon sokáig, miközben kezeikkel is próbáltak valamit kezdeni. Jobbára a másik hátát simogatták, és a merészebb Lívia mert először a srác egyébként kifejezetten romantikus, halálfejjel díszített, kinyúlt, alváshoz használt pólója alá nyúlni. Hamarosan levette. A tóparton már nem egyszer megcsodált, szőrös-izmos mellkas vált láthatóvá, a lány körmei itt cirógtak egy kört, megnehezítve Sanyi dolgát, aki szintén a pólót akarta levenni, Líviáról. A lány a gitárt a padlóra fektette, feltérdelt, és levette leplét. A fiú jól érezte, hogy nem volt a lányon melltartó, de a póló volt olyan hosszú, hogy azt sem lehetett megállapítani, bugyi van-e. Az sem volt. Sanyi szava elakadt. Nem számított arra, hogy az este ilyen fordulatot vesz, bár kétségkívül reménykedett benne. Ő is feltérdelt, átölelte a lányt, szőrös mellkasához nyomódott a két nagy kebel. Újra csókolóztak, gitárhoz szokott keze bátortalanul szorult a mellekre. Amilyen ügyesen pengette a hangszert, olyan suta volt a lánnyal, akinek egyszer jeleznie is kellett, mert Sanyi cseppet durva volt.

 - Nem mondod, hogy sosem voltál még nővel! – suttogta Lívi.

 - Ha azt mondom, igen, elhinnéd?

 - Nem… Akkor, ha jól gondolom, ezt sem fogta még más… - a lány az alsónadrág kemény halmába markolt.

 - Legutóbb pelenkázáskor…

 - Kell ez még rád? – a merev rudat már kikotorta a fényre, az alsónadrágot feszegette lefelé.

 Sanyi csak hanyattvágta magát, és olyan gyorsan vette le, ahogy csak tudta. Lívia segített neki, a gatya valahol a házikón belül landolt. A lány megfogta a fekete szőrzetből előmeredő, selymes bőrű, átlagos méretű rudat. Felhúzta a bőrét, vörös-vérbő makk fénylett fel. Lívia, ha nem is kapott tökéletes kiképzést, nővérei alaposan felkészítették erre az éjszakára. Kisniki részletekbe menően magyarázta el, mit kell tennie egy fütyivel. A lány mozdulatainak egy része tehát tanult volt, egy másik része azonban ösztönös. Párszor fel-le húzta a fitymát, tetszett neki a fényes makk, ahogy mindig el-, aztán feltűnik. Másik kezével finoman a herezacskót markolászta, de annyira óvatos volt, hogy aztán abba is hagyta, nehogy kárt tegyen bennük. Sanyi sajnálta, neki jó volt, és később még jobb lett, mikor Lívia zacsinyönyörgetés helyett megnyalta néhányszor a „kalapkát”, még később pedig a szájába vette a fütyköst. Felidézte nővérei instrukcióit, ajkai fel-le csúszkáltak a dorongon, keze egy ütemre mozgott vele. A fiú lehunyt szemmel, halkan nyögve élvezte, és kétségbeesve vette észre magán, hogy annyira ügyesen felizgatta őt a lány, hogy rekordsebességgel közelít a „cél” felé. Akart ő valami úton-módon jelezni Líviának, de az nem reagált. Sanyi hamarosan hangosan felnyögött, teste megfeszült, farkából szinte váratlanul, nagy erővel lövellt ki a sperma. Lívia ekkor lassított csak le, keze erőteljes mozdulatokkal préselte ki a fehér, viszonylag finomnak talált, nagy adag folyadék minden cseppjét, és addig nem engedte el a fütyköst, míg tisztára nem nyalta. A lány a fiú mellé bújt, fejét a mellkasára hajtotta.

 - Hogy dobog a szíved! – állapította meg.

 - Persze, hogy dobog, élek!

 - Ha nem tévedek, jólesett, igaz?

 - Á, utálok elélvezni, asszem megyek, el is szívok egy cigit! – kelt fel Sanyi a cseppet csalódottnak tűnő lány mellől, a táskájához lépett, de a dobozka, amit kivett, inkább terhességmegelőző eszköznek tűnt. Visszafordult Líviához. Végignézett a meztelen, még mindig meglepett lányon. Fekete haja szétterült a párnán, arckifejezése még bájosabbá tette, nagy mellei lágyan hullámoztak minden lélegzetvételkor, a bimbók keményen meredtek. Lapos hasán, a szabályosan kerek köldökbe piercing kívánkozott, zárt combjai közt szőrtelen domb háromszöge.

 - Azt hiszem, a cigi még ráér! – heveredett a lány mellé.

 Újra csókolóztak, a srác szabad keze végigcirógatta Líviát. A bájos-sima arcától indulva, hosszabban elidőzve a kemény-kerek kebleken, nagy sokára onnan továbbállva a fincsi hasikán át a „dombtetőre” ért. A combok engedelmesen nyíltak. A fiú tenyere a szőrtelen ajkakra simult. Forróságot és nedvességet érzett. Fütyköse vérrel telt. Lágyan dörzsölgette jó sokáig a puncit, míg csókolóztak, ám úgy gondolta, ideje még tovább lépni. Csókjai a két cicire hullottak, finoman megnyalogatta, megszopogatta a bimbókat. A lány lehunyt szemmel, halkan szuszogva-nyögve élvezte az összehangolt kéz- és nyelvmunkát. Sanyi később még lejjebb siklott, teste szép lassan a formás combok közé ékelődött, Lívia még nagyobb terpeszbe tette lábait, résnyire nyílt hüvelyéből már szivárgott a nedű. A fiú ajka odacuppant. Igaz, nem tudta pontosan, mi is a teendő, de látott már néhány „felvilágosító” filmet. Alkalmazta a „tanultakat”. Lívia hangjából ítélve jól. Nyelve megkereste a pirosló-vérbő klitoriszt, és hosszasan elidőzött rajta. Igyekezett minden irányból jól körbenyalni, és néha-néha lentebb, a hüvelynél is tett egy csapást. Annyit tudott, hogy a lánynak ettől (is) el kell majd élveznie, csak azt nem, hogy mikor. Nem sietett, tette a dolgát, amiből már nem volt sok hátra. Lívia halkan nyögdécselt, egyre közelebb került a csúcshoz pasija kitartó nyelvcsapásainak köszönhetően, mígnem váratlanul aprót rándult a teste, és át nem csapott fölötte a gyönyör erőteljes hulláma. Oda kellett nyúlnia, hogy leállítsa a buzgó fiút, aki immár azt is tudta, mik a jelei az orgazmusnak. Feltérdelt, arca nedvektől fénylett. Elérkezettnek látta az időt, hogy a markában szorongatott dobozka tartalmát alkalmazza. Kibontotta a tasakot, merev farkára csévélte az óvszert. Mozdulatai gyakorlottnak tűntek, valóban, nem először húzott fel gumit, ám „rendeltetésszerűen” most debütál. Közelebb húzódott Lívia öléhez, a réshez illesztette a sárgás anyaggal bevont rúdját. Némi ügyetlenkedés után sikerült a helyére tenni a dolgokat. A lány fölé tornyosult, lassan tövig hatolt. Nem vérzett, de először nem volt kellemes a lánynak. Sanyi igyekezett gyengéd lenni, Lívia pedig tudta, ezt a kis kellemetlenséget ki kell bírnia. Mindkettejükben szétáradt a gyönyör. A fiú lassan mozgásba lendítette ágyékát, inkább ösztönösen, mint a filmekből „tanulva”. Lívia felnyögött. Mondták a nővérei, hogy jó lesz, de hogy ennyire! Sanyi egyenletes tempót diktált, és ugyan kellemes volt a forró szorítás, még nagyon jól bírta. Barátnője már kevésbé. Igyekezett halk maradni, de nagyon nehéz volt, olykor egy-egy hangosabb sikkantást eleresztett. Néhány perccel később elakadt a lélegzete, teste megmerevedett, és szorosan magához ölelte a fiút. Az óvszerbe bújtatott fütyit alaposan megszorongatta az élvező punci.

 - Bírod még? – kérdezte Lívia percekkel később, levegőhöz jutva.

 - Úgy tűnik… - azért izzadt volt kicsit.

 Líviát a nővérei kiokosították a különféle pozitúrákból is, a lány váltani akart. Cseppnyi gondolkodás után feltérdelt, hátat fordított Sanyinak, úgy kínálta magát. A fiú mögé térdelt, picit megnyitotta a nedves szeméremajkakat, és közéjük döfte dárdáját. Meglepte, mennyire kényelmes volt, a lány csípőjébe kapaszkodva egyre gyorsabban hágott. Testükben újult erőre kapott a gyönyör, és végül majdnem egyszerre értek a csúcsra. A lány a párnába nyögte orgazmusának hangjait, hüvelye ontotta nedveit. Két pillanattal később Sanyi feszítette ágyékát a lány fenekének, makkjából lövellt-áradt az ondó a gumiba.

 Percekkel később egymás mellett heverve pihegtek. A gumi egy zsebkendőbe csomagolva a földre hajítva.

 - Szerintem le kellene kapcsolni a villanyt! – szólt Sanyi.

 - Aki kíváncsi volt, már úgyis láthatott mindent! – nevetett a lány, és szépséges kebleire ölelte a lámpaoltásból visszabotorkált fiút. Hajnali négy óra volt, ájultan aludtak el.

Wackond 2012.04.09. 18:00

Gyémántok 70

Hetvenedik fejezet

(Avagy: bébibumm)

 

 

  Rudi a lovak körül tett-vett. Sokáig nem érdekelték őt ezek az állatok, de amióta Vikit megismerte, valahogy megfogta őt a lovas világ. Felesége autója állt meg a ház mellett. Pár hónapja voltak házasok.

 Elébe indult, a fiatal asszonyka pedig őelé, félúton futottak össze.

 - Na, mi volt, mesélj! - ölelte sportos mellkasára Rudi Vikit.

 - Nikinek lánya lesz, Berninek nem tudni, mije… - csigázta a férfit kis szünetet tartva. - És nekünk sem tudni, mi lesz, de…

 Rudi tombolt magában, de arcizma sem rezdült.

 - De nekünk is lesz. Nyolchetes bogyóca. Itt a képe!

 A fickó olyat rikkantott, hogy azt bármelyik cowboy megirigyelhette volna.

 Andrea szokás szerint a monitor előtt találta élete párját. Átölelte hátulról, és hosszasan csókolóztak.

 - Van egy kis dolgod - súgta Vilinek.

 - Mi lenne az?

 - Nevet találni neki! - és egy ultrahang-fotót bökött a billentyűzetre. Nem volt kifejezetten céljuk a gyermekvállalás, de Andi (közös megegyezéssel) egy ideje nem szedte a tablettákat baba ellen.

 - Ha lány lesz, Almának fogjuk hívni! - jelentette ki a fiatalember. Párja jelentőségteljesen nézett a komputer logójára.

 - Végül is, mit lehet várni két informatikustól! - nevettek fel, és újra hosszan összeölelkeztek-csókolóztak.

 Alíz, Lívia és Stefi a játszótéri hintákban ücsörögtek. Alíz és Lívia, mint a két rangidős, a szélsőkben, Stefi, a tizenkettőt épphogy betöltve, középen. A téma (süldő lányok közt mi más is lehetne?) a mászókákon, lopva a lányokat stírölő fiúk voltak.

 - Remélem, az öcsém nem lesz ilyen nyomi! - jegyezte meg Stefi. Alíz és Lívi majdnem leestek a mozdulatlan hintáról.

 - Milyen öcséd?

 - Ja, nem mondtam? Ma derült ki, hogy anyu fiút vár.

 - Hülye! Azt sem mondtad, hogy terhes! - háborgott Alíz. - Tényleg, Nikinek lánya lesz?

 - Igen, de még nem találtak neki nevet! - válaszolt Lívia.

 - Legalább lesz kin gyakorolni a babázást! - nevetett Alíz.

 Kisniki és Bernadett ismét majdnem egyszerre szült, ezúttal Kisniki Patrícia nevű kislánya érkezett előbb. Egy hét múlva Berni ölelhette keblére a kis Bogit. Jó néhány nap múlva Zsuzsa hozta ki Robinak és Stefinek a békésen szuszogó Józsikát.

 - Hát… nem valami szép… - jegyezte meg a kamaszlány.

 - Te sem voltál az, de mostanra kinőtted! - nevetett az anyja.

 Unokatesói már egy ideje babáztak, mire Vikinél is megindult a szülés.

 - Ezt nem apróztad el, öregem! - lapogatta Rudit Barna. - Mindjárt kettőt! Ez igen!

 A pénzügyileg is ügyes krapek csak idiótán vigyorgott, karjain Bálintkával és Petrával.

 - Tuti, benézte először a doki, tuti! - motyogta.

 Másnap, jellemző módon, egy e-mail járt körbe a Gyémánt-család minden generációjának elektronikus postafiókjában. Világra jött Vili és Andrea kislánya, Alma. A rosszmájú Kisniki rögvest meg is jegyezte.

 - Ha fiú lett volna, AMD-nek neveznétek?

 Kapásból elküldték a retekbe, de bevallották, van igazságalapja a piszkálódásnak.

 

Wackond 2012.04.02. 18:00

Gyémántok 69

Hatvankilencedik fejezet

(Avagy: a vizesnyolcas)


 

 "Gyémánt Viktória, és Lázár Rudolf szeretettel meghívja Önt, és kedves családját, ekkor és ekkor, itt és itt tartandó esküvői szertartására, valamint az azt követő vacsorára!"

 A szolid kártyácska, melyet a család tagjai és barátai kaptak, nem sokkal a film elkészülte után lett postázva, a rajta szereplő dátum pedig Frédi temetése után alig egy héttel.

 - Kicsit morbid véletlen, de a halál nem vár, és nem válogat! - dörmögte Gabi a sminkjét készítve.

 A fiatalok pazar lakodalmat csaptak, volt miből. Hajnalig tartott a mulatozás, de a java tulajdonképp azután következett. Ha nem is rögvest másnap, de a következő hétvégén nem nyilvános ünnepséget is tartottak.

 Rudi és Viki egy, a kisváros határában vásárolt lovastanyára költözött, megvalósítva ezzel a lány régi álmát. A tanyához szép nagy ház is tartozott annyi szobával, hogy egy tizenhat fős buli tagjai szinte eltűntek bennük. Az a tizenhat fő egy erősen zártkörű rendezvény keretein belül volt ott, nem igazán zenés-táncos, ám kétségkívül mulatság végett.

 Viki szervezte az egészet, férje tudott róla ugyan, de korántsem mindent, mint ahogy azt sem tudta, valójában mekkora munka volt ez a nejének. Nem a meghívottakkal volt gond, hiszen ők adva voltak, hanem amire Viki kérte a lányokat. Volt, aki idegenkedett, ám végül mindenki igent mondott a szöszinek. Zsuzsa volt a legnehezebb feladat, mert ők Robival ritkán vettek részt efféle bulikon, de most ő is benne volt.

 Minden meghívott megérkezett hát a tanyára, a kisgyermekesek a nagyszülőkre bízták porontyaikat. Hamarosan, ahogy telt az idő, kis csoportokra szakadva széledtek szét a résztvevők, előtte persze alaposan felmérték a tágas házat.

 A tanyát még jó fél éve vette meg a fiatal pár, de a szükséges átalakításokkal az esküvő előtti napokban sikerült végezni. Az istálló volt még a legjobb állapotban, valamint a hozzá tartozó melléképületek, de a ház nagyon le volt lakva. Külsejében megtartották régies jellegét, de belül teljesen modernizálták az utolsó szögig. A szobák légkondicionálást kaptak, mindenhol korszerű, műanyag nyílászárókat, központi, de akár egyedileg szabályozható fűtést, energiatakarékos világítást. A vendég-, és gyerekszobák az emeleten kaptak helyet, melyekhez két fürdőszoba, és ugyanennyi illemhely is tartozott. A földszinten volt a konyha, a tágas-hatalmas ebédlő, a szintén nagy nappali, egy pazar fürdőszoba jókora fürdőkáddal, illemhely, valamint a hálószoba, egy hamisítatlan szerelmi fészek.

 A házigazdák mindenféle jóval, vagyis egy hosszú svédasztallal kedveskedtek vendégeiknek, és szokásuk szerint alkohol épp annyi volt, hogy rásegítsen a hangulatukra. A zene halkan-szolidan szólt, nem kifejezetten táncra csábító, inkább olyan aláfestésként.

 Kisniki örömmel ölelte Szilvit, Szabolcsot, Brigit és Balázst. Igaz, egy hete találkoztak az esküvőn, de akkor nem tudtak ennyire felszabadultan társalogni, Kisniki a három koszorúslányt, valamint első lépéseit próbáló kisfiát felügyelte. Most meg tudták beszélni, kinek mekkora sikere volt az elmúlt fél-egy évben. Szilvi változatlanul fotómodellkedett, Brigi pedig Gabinál filmezett. Elismerően nyilatkoztak a Gyémánt-lányok egyetlen, ám nagy sikert (és nagy pénzt) hozott „alkotásáról”, kérdezték, lesz-e folytatás, de a válasz egyértelmű és határozott „nem” volt.

 - Én nem is tudtam, hogy Rudi mi mindenre izgul! – súgta Kisnikinek Brigi.

 - Egy ideig én sem, de amikor kiderült, felajánlottam, hogy ez ügyben is szívesen segítek – nevetett a fekete, rövid hajú lány.

 - Viki valami ilyet kért tőlem most, erre az estére…

 - Légy erős, minden lánytól ezt kérte!

 - Az jó, de hogyan gondolta ezt kivitelezni?

 - Még nem tudom, majd kialakul. Egy biztos, nem itt, a nappaliban kell megtenni!

 A csajok jót nevettek, és egyelőre elváltak útjaik. A tizenhat fiatalból tizenöt tudta, mi készül, és meglepő módon egyik pasi, férj sem tiltakozott a dolog ellen, amikor úgy hozza a lányok szüksége, tegyék meg.

 Az este a már megszokottnak mondható módon folytatódott, kialakultak a kisebb-nagyobb csoportok.

 Vili, Andi, Robi és Zsuzsa felfedezőútra indult a házban. A két pár különböző irányba ment, nem is tudtak egymásról. Vili és Andi az egyik vendégszobában ragadt hosszabb időre, az ablakból egész jó kilátás nyílt a lovardára. A nyílászáró előtt állva először csak ölelkezve nézelődtek, később azon kapták magukat, hogy csókolózva szedik egymásról a ruhát. Már meztelenek voltak, Vili keményen ágaskodó dorongja a barátnője köldökének szegeződött. Andi marokra fogta a szeretett fütyköst, és ekkor nyílt az ajtó. Kézenfogva lépett be Robi és Zsuzsa. A szobában csak annyi fény volt, amennyi kintről beszűrődött. A jövevények nem is vették észre először a korábban érkezetteket, valamelyikük, talán Zsuzsa a villanykapcsolót kereste azonnal. Fény borult a helyiségre.

 - Ó, bocsánat, nem tudtuk, hogy itt vagytok! – szabadkozott Zsuzsa.

 - Semmi probléma, elvégre nem volt kiírva – válaszolt Andi, még mindig fogva a megmarkoltat. – Gyertek be, érezzétek jól magatokat!

 Robi és Zsuzsa bement. Andi eléjük lépett, de egy pillanatra elbizonytalanodott. Sosem zavarta, ha nővel szexel, volt, hogy ő választott, és volt, hogy őt választották, de hogy fiú és lány közül ne tudjon dönteni, még nem fordult elő. Eddig. Pedig ismerte őket, találkoztak már sokszor, csak a szex valahogy nem került velük kapcsolatban előtérbe. Nem akarva kellemetlen helyzetet teremteni, végül Robit fogta kézen, és húzta a heverő felé.

 Zsuzsa előtt pedig ott állt a kínálat. Gyémántkeményen, ahogy az elvárható volt a családja végett. A nő lassan kezdte megszokni, hogy kész csoda, ha egy ilyen összejövetelen a saját pasijával is le tud feküdni.

 - Üdvözöllek, Zsuzsa vagyok! – markolta meg a dorongot, mintha kezet fogna bemutatkozáskor.

 - Ő pedig Vili… - mondta a srác. – Tudod, nem szeret beszélni, ő a tettek embere…

 - Ezek szerint inkább tenne most valamit?

 - Andival épp arra készültünk…

 - De nem bánjátok, hogy jöttünk, ugye?

 Zsuzsa máris kibújt abból a hosszú, fekete ruhából, amit külön az esküvőre csináltatott, és nagyon jól állt sportos alakján. Melltartót nem viselt alatta, formás keblei ehhez a ruhához nem igényelték. Egy fekete tanga maradt rajta, már vette volna le azt is, de Vili egyelőre nem hagyta. A fiatalember a kanapé szabadon maradt részére irányította, és leültette.

 Mellettük Robi foglalt helyet az ágyon, már az alsónadrágot húzta le róla Andi. Félkemény fütykös szabadult elő. A lány a srác szőrös mellkasát cirógatta meg, közben kerek-nagy cickói a félrebillent péniszhez értek. A hatás nem maradt el. A bimbók megkeményedtek, mint ahogy hamarosan a rúd is. Mire Andi simogatása odaért, kellő keménységű volt. A lány felhúzta a selymes bőrt, vöröslő makk fénylett fel. Nyelvet öltött rá, de két-három körözés után teljesen elnyelte. Ujjai a forró rúd köré szorultak, ütemesen mozgatták a fitymát, ajkai fel-alá csúszkáltak.

 Vili térdre ereszkedett az ülő Zsuzsa előtt, először tenyerébe fogva dédelgette a kerekded melleket, majd kezét ajkai, csókjai váltották fel. Nyelve megkergette kissé a pajkos-ruganyos gombocskákat, de nemsokára odébbállt. A majdhogynem bordás hason át a bugyi szegélyéhez ért. Forróság áradt a „völgyből”. Vili lassan lehúzta a „feketeneműt”, partnere engedelmesen emelte fenekét az ügy megkönnyítése érdekében. Kiült az ágy szélére, lábait terpeszbe tette. Vili következő csókja a keskeny csíkkal koronázott, szőrmentesített szeméremajkakon cuppant. A nő még jobban megnyitotta combjait, a hapsi még kényelmesebben odafért a puncihoz. Ujjaival széthúzta az ajkakat, nyelve pedig lecsapott a rózsás csiklóra. Hevesen kergette, mihamarabb be akarta nedvesíteni a hüvelyt. Ha csak azt szerette volna elérni, akkor sok dolga nem volt, Zsuzsi már a mellei izgatásától is nyirkosodott. Vili elképzelését jócskán túlteljesítette, nyelve egyre csak pörgött a már vérbő pecken, két ujja pedig mélyen a vaginába hatolva lassan mozgott. A nő csak nagyon halkan sóhajtozott, néha fel-felnyögött. Meg is zavarta ezzel partnerét, aki egy fokkal „zajosabb” lány(ok)hoz van szokva. Dolgozott hát rendületlenül, mígnem Zsuzsa finoman eltolta a fejét, teste megremegett, hangja elakadt, és egy nyikkanással elélvezett.

 Andi nagyjából Zsuzsa orgazmusával egy időben hagyta abba Robi orális kényeztetését, közben gondosan ügyelt arra, hogy a pasi ne lövelljen idő előtt. Szeme sarkából látta, hogy szerelme pózváltásra készül, gyorsan elengedte a péniszt, cseppnyi rendezkedésbe fogott. Vilit ültette az ágy szélére, ölébe pedig Zsuzsát. A nő engedelmeskedett a kérésnek, de először fordítva, Vilivel szemben csüccsent a kemény rúdba. Még mielőtt Andi korrigálhatott volna, Vili már el is mondta, miért kellene Zsuzsának megfordulnia.

 - Nem fogod megbánni! – mosolygott egy bíztatót.

 A nő megtette, és nem bánta meg. Mindkettejük széttárt lábai közé Andi furakodott, térden állva, fenekét Robinak domborítva. A srác előbb megdörzsölte a csupasz ajkakat, de már bőségesen nedves volt ott minden, így jókora, vaskos, és merev dorongját óvatosan a punciba tolta. Zsuzsa lassan emelgette magát Vili farkán, kéjesen megállapította magában, van olyan jó, mint Robié, elvégre rokonok. Andi nyelve az előtte egyesült nemi szervekre siklott, hol csak a ritkás szőrzetű herezacsit érintette, olykor a gyönyörnedvektől síkos barlangos testet, de ahogy csak tudta, a csiklót tartotta mozgásban. Robi pedig Andrea csípőjébe kapaszkodva hosszú, határozott mozdulatokkal járatta farkát a szoros-szűk punciban. Mindannyiukban egyre erősödött a gyönyör, de a csúcsra Zsuzsa jutott fel elsőnek. Könnyű volt neki, hiszen kétfelől is kapta az „áldást”. Szokása szerint csak halkan nyögött egyet, orgazmustól összeszoruló hüvelye szinte satuba fogta Vili farkát. Őt Andrea követte, nem sokkal lemaradva, és jóval hangosabban. Pillanatokkal később Robi rántotta ki rúdját, nedves-síkos makkja hatalmas mennyiségű ondót lövellt partnere hátára-fenekére. Végezetül Vili nyúlt a lassan újra mozgásba lendülő Zsuzsi feneke alá, és emelte le lövésre kész farkáról. Andi rámart a rúdra, szájába vette, így már oda lövellt pasija magja. Minden cseppjét lenyelte, és tisztára nyalva engedte el a lassan zsugorodó fütyköst.

 - Azt hiszem, itt az ideje meglátogatni Rudit! – mondta Andrea, és feltápászkodott a fotelből, ahová negyedórával ezelőtt ült le.

 - Szerintem is! – csatlakozott hozzá Zsuzsa.

 - Mi a nappaliban várunk! – szóltak utánuk a pasik.

  Kisniki, Lali, Szilvi és Szabolcs a ház lakóinak hálószobájába szerettek volna félrevonulni, de ott már találtak valakiket.

 - Hugi, te mit csinálsz itt? – ismerte fel Annát Kisniki.

 - Pókerezünk! – kapta csípőből a csípős választ. – Épp most tartunk a vetkőzős részénél!

 - Vesztésre állsz! – állapította meg Szabolcs. Annán csak egy bugyi volt… még…

 - Nem baj, csak álljon! – villantott egy mosolyt a lány.

 - Abban hiba nincs! – vetkőzött le teljesen Kristóf.

 A jövevények hasonlóképp cselekedtek, csakhamar mindhárom pár meztelen volt.

 - Megdughatom a húgodat? – suttogta Lali a felesége fülébe.

 - Megdughatom a nővéredet? – suttogta Kristóf Annának.

 - Felőlem! – mutatott Kisniki a húgára.

 - Felőlem! – mutatott Anna a nővérére.

 A két pasi a sógornője mellé húzódott. Mindketten régóta ki akarták már próbálni, milyen lehet a másikkal, és ez most remek alkalom volt. A lányok is így voltak ezzel, de ők nem merték szóvá tenni, ami Kisnikit ismerve szokatlan volt. Egyszerű a magyarázat, félt, hogy Anna balhézni fog. Annának esze ágában nem lett volna balhézni, amióta látta a „Filmet”, még jobban odavolt azért, hogy legalább egyszer Lalival lehessen. A Gyémánt-lányok kívánsága ily módon teljesült, Szilvi és Szabi mintha el lett volna felejtve, de nem így történt. Szabolcsot Kisniki vonta magával, nehogy unatkozzék, Szilvit pedig Lali fogta karon, hogy csatlakozna-e. Nem volt kérdés.

 A rövid, fekete hajú lány a terebélyes franciaágy egyik felébe hevert, a két pacák követte. Némi tétova topogás után Kisniki az előtte álló Kristófot részesítette előnyben, már amennyire előnynek számít, hogy farkán fogta, és egy ideig nem eresztette. Szabolcs maradt a lány másik végére, aminek örült, mert jobban szeretett adni, mint kapni. Amíg Kisniki halkan szuszogva szopogatta Kristóf (Laliénál kisebb, ám) merev, kemény farkát, addig Szabolcs a széttárt combok közé tette az arcát. A lány féloldalasan feküdt, így Szabi térdelve találta meg a megfelelő pozíciót a nyalakodáshoz. Ujjaival szétfeszítette a puncit, nyelve hegye pedig hol vadul körözött a rózsás csiklón, hol lassan cirógatta végig a sima, húsos nagyajkakat, néha besiklott az egyre nedvesebb hüvelybe. Ifjabb Nikolett eközben finom kezével megmarkolva a faszt, lassan mozgatta annak bőrét, nyelve pedig izgatóan csapkodta a kalapját. Egyre nehezebben, de tudta tartani a ritmust, Szabolcs nyalakodásának hála, testében erősödött a gyönyör. Egyre jobban hanyagolta Kristófot, néhány percen belül pedig felnyögött, elengedte a dorongot, teste megremegett, ahogy a csúcsra ért.

 Lali a franciaágy másik felén helyezkedett el. Hanyattfekve várta, hogyan döntenek a lányok. Anna „délre” ment, megmarkolta Lali hervadtan is tekintélyes farkát, így Szilvi maradt „északon”. Lábait átvetette a fiatalember teste fölött, ujjaival széthúzta szőrtelen szeméremajkait, közvetlenül klitoriszát kínálva. Lali igazított egy kicsit a lányon, hogy kényelmesebb legyen, és nyelvet nyújtott. Hegyével először lassan körözött, a fényes, rózsaszín gomb mindig kisiklott alóla, később egyre „dühödtebben”, vadul kergette. Közben Anna sem tétlenkedett, lassan, lágyan mozgatta Lali farkának bőrét, már amennyi maradt rajta a körülmetélés után. Gyönyörködött a vérrel telítődő pénisz látványában, ahogy hamarosan acélkeményen, húszcentis valójában mered előtte. Irigyelte egy kicsit a nővérét ezért a példányért, de csak egy kicsit. Végignyalintotta a termetes testrészt, töviről hegyire, és vissza. Alapos lány volt. Nyelve egyre többször időzött el a vöröslő-fénylő makkon, körbe-körbe siklott rajta, különösen az alsó részén. Végre-valahára a szájába vette. Nagynak érezte, de azért megbirkózott vele, és míg ajkai fel-alá siklottak, keze is azonos ütemre mozgott. Lalinak megvolt az a jó tulajdonsága, hogy képes volt magában szétválasztani azt, amit csinált, és azt, amit vele csináltak. Természetesen érezte Anna egyébként igen ügyes szájmunkáját, de nem jött ki a ritmusból, ugyanúgy nyalakodott Szilvi punciján. A lány kissé hátradöntött felsőtesttel, melleit simogatva-gyúrogatva nyögdécselt, testében hamarosan tetőfokára ért az élvezet. Lélegzete elakadt, teste megremegett, hüvelye bőségesen nedvezett, amikor az orgazmus hullámai átcsaptak fölötte.

 Kisniki már túl volt a csúcson, elhúzódott Szabolcs elől, nagyon gyors mozdulattal a retiküljéből két csomagocskát vett elő, és szétosztotta a srácok között, és visszaheveredve úgy helyezkedett, hogy nedvektől csillogó öle Kristóf felé essen. Szabolcs jobbnak látta még később felhúzni az óvszert, a másik pasas azonban megtette. Védőöltözetbe bújtatott, ettől röhejes rózsaszínben tündöklő farkát a csupasz punci ajkai közé illesztette. Némi igazítás után óvatosan, lassan hatolt a szűkös hüvely mélyére. Eközben Kisniki az arca mellé térdeltetett Szabolcs fütykösét vette a szájába, és halkan szuszogva szopogatta. Persze ismét abba a hibába esett, hogy szépen lassan, ahogy emelkedett a gyönyörszintje, úgy hanyagolta el a szájában duzzadó péniszt. Kristóf kitett magáért, egyre hevesebben hágott, hüvelykujja a lány csiklójára szorult, hogy fokozza az érzést. Sikerült. Nemsokára Kisniki már csak markolta a dorongot, nyögdécselt, vaginája görcsösen szorult a lelassító fasz köré. A kecskeszakállas hapsi már folytatta volna tovább a műveletsort, de a lány finoman eltolta magától. Felcsavarta Szabolcsra a gumit, a helyére fektette, ő pedig fölé mászva, egy apró igazítással billentette helyére a szerszámot. Felnyögött, ahogy tövig ült a rúdba, kicsit lovacskázott rajta, de aztán előredőlt, súlyos-nagy mellei szinte Szabolcs arcába nyomódtak. A srác azonnal ajkaihoz irányította őket a kezével, és nyalogatta, csókolgatta a bimbókat, ahogy érte. Kristóf némi tanácstalansággal ült a sarkán, feszült a gumi álló farkán. Kisniki kénytelen volt a válla fölött visszanézni, hogy mi lesz már. A srác végre kapcsolt, a pár mögé helyezkedett, és a nedvektől csillogó popsi gyűrűjéhez igazította a még síkos óvszerbe rejtett dorongját. Alig akarta elhinni, cumi, punci és popsi egyetlen este alatt! Óvatosan mozgott, nehogy kellemetlenséget okozzon, de egyáltalán nem volt az Kisnikinek. A nagyjából egy ütemre mozgó két fütyi szinte meghatványozta benne a gyönyört, hiába dolgoztak lassan a srácok, ő hamar felért a csúcsra. Perceken belül átvágtatott rajta az orgazmus, remegve feszítette fenekét a fütyiknek. Összehúzódó, lüktető hüvelye nem volt hatástalan a srácokra, először Szabi rándult meg egy kissé, és lövellte magját a gumi védelmébe, őt pedig egy pillanattal később Kristóf követte. A hármas óvatosan szétvált, a fiúk megszabadultak az óvszerektől, és pihegtek egy sort.

 

Wackond 2012.04.02. 17:59

Gyémántok 69

 Szilvi, elélvezvén, valamivel többet akart már, csakhogy az a valami még Anna szájában volt. Cserét javasolt a lánynak, aki nem ellenkezett. A két csaj tehát pózt váltott a szinte mozdulatlan Lalin, Anna szőrtelen puncija került most a srác nyelve fölé, Szilvi pedig először rámarkolt, szopogatta kicsit, utóbb föléguggolva nedves hüvelyébe igazította a sudár fütyköst. Lali hosszú nyelvcsapásokkal simogatta a már nedveket szivárogtató, húsos-szép punci minden részét, sógornője előzékenyen még szét is nyitotta neki az ujjaival. A nyelv a vérbő klitoriszon kötött ki végül, de nem állapodott meg rajta, gyorsan körözve kergette a már pirosló, ruganyos szervecskét. Néha lelassítva körbesiklott a sima szeméremajkakon, mélyen benyúlt a forró vaginába, de aztán újra a kéjgomb hegyén kötött ki. Anna lehunyt szemmel, halkan sóhajtozva-nyögve adta tudtára környezetének, mennyire élvezi. A környezetét abszolúte nem érdekelte ez, kivéve Lalit, aki viszont arra törekedett, hogy a lány mihamarabb megkapja, ami jár neki. A „betevőjét” majd később. Szilvi eközben vadul vágatott az igen strapabíró dorongon, hol melleit simogatta emellé, hol pedig csiklóját dörzsölte, hogy fokozza élvezetét. Nem sok dolga volt, az előző orgazmus még alig csitulhatott el testében, máris a következő felé lovallta magát. Ő sem tudta hang nélkül megállni, különös duettet nyögdécselt Annával. Néhány percen belül elért oda, ahonnét már nem volt visszaút. Mélyen beleült a kemény faszba, puncija lüktetve szorult köré, és ismét nagyot élvezett. Anna két pillanattal lemaradva követte, halkan felnyikkant, nedvei bőséggel áradtak a csúcsponton. Lali, bár egyre nehezebben, de még bírta, és alapelképzelése szerint, hogy megdugja a sógornőjét, átvette az irányítást. Annát az ágy szélére fektette, ő maga pedig az ágy mellett térdelve vezette farkát a forró és nedves punci mélyére. Letekintve gyönyörű és serkentő látvány volt a lucskos ajkak közt mozgó szerve, de Szilvi gyorsan eltakarta. Először finom ujjaival kergette a csiklót, később odahajolva nyelve hegyével próbálta elérni. Többé-kevésbé sikerült, annyit elért, hogy megsokszorozta Anna gyönyörét. Lali is hevesebben mozgatta csípőjét, már ő is élvezni akart, és úgy érezte, jó úton halad, hogy a lány után ő következzen. Szilvi egy picit bezavart, de csak Anna javára. A lány a melleibe markolt, altestét a hapsinak feszítette, és újra elélvezett. Lali még mozdult párat, és kihúzta a farkát. Szilvi rutinos gyorsasággal elkapta, szájába vette a puncinedves makkot, pár nyelvkörzéssel óriási adag ondót csalt ki a felnyögő pasiból. Minden cseppjét lenyelte, és szép tisztára nyalva engedte el. Anna, amint tudott, felült.

 - De jó, már majdnem bepisiltem! – Szilvi olyan helyen nyomta meg párszor a hasát, ahol nem kellett volna.

 - Ne haragudj, véletlen volt! – mentegetőzött a másik lány.

 - Tudod, hol a fürdőszoba, Vikiék szeretettel várnak! – intette Lali.

 - Oké, már megyek is!

 A lány elsietett.

 Barnabás, Bernadett, Balázs és Brigitta a nappaliban maradt, mindenki más eltűnt mellőlük, mint szürke szamár a ködben.

 - Ezek itt hagytak! – állapította meg Brigi.

 - Ja. A négy „B” betűst! – tette hozzá Barna.

 - Nahát, tényleg! – gondolt bele a „pornósztár”.

 - Ezt, ha akartuk volna, sem intézhettük volna jobban! – szólt Bernadett.

 - És most mihez kezdünk? – tette fel a nap kérdését Balázs.

 - Römi, snapszer, póker? – válaszolt Barna.

 - Az utóbbit csak vetkőzős alapon! – szólt be Brigi.

 - Én pedig póker nélkül! – mosolygott Balázsra Bernadett.

 - Ahogy gondolod! – gombolta máris az ingét a kosaras.

 Berni rávillantott egy „mindjárt jövök” - mosolyt a férjére, nagyon gyorsan megvált a ruháitól, és egy fotelbe vetette magát. Balázs a fotel elé térdelt, hosszú kezével a két szép, nagy ciciért nyúlt. Azok szinte eltűntek a lapáttenyerek alatt. A fiatalember lágyan gyúrogatta a formás halmokat, és szépen, lassan föléjük hajolt. Kezei az ajkaihoz irányították a már megkeményedett bimbókat, csókolgatta, nyalogatta a sötét gombokat. Bernadett halkan sóhajtozva „köszönte meg”, Balázs pedig még jó ideig elszöszölt itt, megspékelve cseppnyi harapdálással. Végül mégis továbbállt a mellektől, meg sem állt a csupasz háromszögig. Bernadett mindkét térdhajlata ekkorra már a fotel karfáin nyugodott, punciajkai résnyire nyíltak. A srác megcirógatta hosszú ujjaival, aztán megnyitotta az ajkakat. Nyelve rásiklott az előbújt csiklóra, és lassan körözve kergette. Bernadett kéjes nyögést hallatott. A srác egyre gyorsulva mozgatta a nyelvét, másik kezének mutatóujja pedig lassan a már bőségesen nedvező hüvely rózsaszín mélyére hatolt. Igyekezett ujját (később ujjait, mert a középső is csatlakozott), és nyelvét azonos ritmusban mozgatni. Sikerrel, melynek mértékét legjobban Bernadett reakcióin keresztül mérhette le. Abból pedig pontosan követhető volt, hogy a lány egyre gyorsabban közeleg a csúcsponthoz. Pár pillanattal később megrándult, felnyikkant, és remegő testtel nagyot élvezett. Lassan kihúzta nedvektől fénylő ujjait, és feltérdelve már helyezkedett volna a „lyukra”, de a lány másképp gondolta. A fiút ültette a fotelbe, combjai mellé térdelt szemből, némi igazítás után a termetes, kemény példányba ült. Még megkérte, jelezzen, ha spriccelni készül, mert most másképp nem védekezik, és könnyed ügetésbe kezdett.

 Barnabás és Brigitta a kanapéra telepedett, miután közösen megváltak ruháiktól. Némi kavarc támadt közöttük, mert mindketten elsőként akarták izgatni a másikat, végül kompromisszumos megoldást választottak. A fiatalember hanyattfeküdt a kanapén, a lány pedig fölé mászott, fordítva. Brigi arcát a még ernyedten heverő fütykös tövén terjengő szőrzetbe fúrta, csókolgatta a szárát, függelékét, kezével pedig ide-oda billegtette, hogy kényelmesen körbe tudja „járni”. Egy perc múlva már délcegen állt a dákó, nehéz volt bármely irányba elfektetni, egyre csak felfelé törekedett. Megmarkolta, felhúzta a bőrét. Imádta az előbukkanó, vérbő makk látványát, de sajnos csak privátban élvezkedhetett ilyen téren, mert a pornós fiúk nagy része „blankolt” volt, ahogy ő nevezte a körülmetélt péniszt. Még jó néhányszor megismételte lassú kézmozdulatát, és mindig tett hozzá egy kis pluszt. Hol gyengéd puszi cuppant a fényes „bunkócskán”, és előfordult, hogy nyelve siklott rajta körbe. Végül elnyelte, ajkai egyre gyorsabban csúszkáltak fel-le, keze egy ütemben mozgott velük, mindehhez halkan szuszogott. A pasi sem maradt adósa. Alaposan megpuszilgatta a sima ajkakat, néha megszívogatta a kicsiket, a csiklót. Nyelvét kidugva tett egy pár kört a résben, vagy a kéjgombon, azután két kezével széthúzta a fogkefepamaccsal ékesített puncit. A még jobban kigömbölyödött klitoriszt alaposan megkergette nyalószerve, gyakran besiklatva az egyre bővebben nedvező hüvelybe. Később maradt nyelve a gombon, viszont két ujja lassan tövig merült a forró és nedves hüvelyben. Sokat mozdítani nemigen tudta, mert nem volt kényelmes, de ahhoz épp eleget, hogy ezzel is fokozza Brigi élvezetét. Az pedig csak egyre erősödött a lány testében, bár sok jelét nem adta, mert semmi pénzért nem engedte volna el a délceg faszt. Mindössze erősödő szuszogása árult el valamit, de amikor az orgazmus erőteljesen magával ragadta, elengedte szájából azt, ami addig benne volt, fejét hátravetve nyögött fel, hüvelye pedig bőven nedvezve szorult a lassú ujjak köré.

 Brigi, amint elélvezett, lekászálódott a fiúról, és a fotelben szeretkező párhoz lépett. Súgott valamit Bernadett fülébe, aki bólintott. Berni óvatosan felemelkedett, megfordult, és úgy engedte vissza altestét a Brigi által fixen tartott rúdba. A pornós lány a fotelben ülő pár előtt térdelt, fenekét Barnabás felé domborította, nyelvét pedig az előtte levő ivarszervekre öltötte. Barna nem volt rest, szélsebesen termett Brigi mögött, egy mozdulattal máris a lucskos szilvácskák közé igazította dorongját. A lány csípőjébe kapaszkodott, és hosszú, határozott mozdulatokkal hágott. Brigi nyelve megpróbálta Berni csiklóját követni-kergetni. Viszonylag sikeresen, a hangokból ítélve, na meg abból, hogy a lovagló lány nemsokára mélyen beleült a faszba, és nagyot nyögve-nyüszítve elélvezett. Balázs ekkor látta itt az idejét, hogy leemelje partnerét, a puncinedves pénisznek elbillenni nem volt ideje, mert Brigi máris marokra fogta, szájába vette. Két kört írhatott le nyelvével a makkon, már lövellt is belőle a fehér, ragacsos anyag. Lenyelte, a fütyit megtisztítva engedte csak el, és végre a saját élvezetére is tudott koncentrálni. Barna rendületlenül mozgatta ágyékát, heréi minden alkalommal a klitoriszhoz ütődtek. Brigi nyögdécselve bíztatta a fiatalembert, hogy gyorsabban, hát az belehúzott, az utolsó pillanatokig szinte állatias vadsággal mozogva. Brigi felkiáltott, fenekét Barnabás ágyékához szorította, gyönyörtől összeránduló vaginája szinte satuba fogta a kemény dorongot. A srác alig várta, hogy enyhüljön partnere kéjes görcse, kihúzta farkát, marokra fogva húzott a bőrén kettőt. Csukott szemmel, és szent meggyőződése volt, hogy Brigi fenekén landol a sperma, a lány viszont villámsebesen megfordult, és nyelvét a makk alá simította. Itt is lenyelt minden cseppet, a fütyit pedig tisztára nyalta.

 - Helló, Rudit hol találjuk? – köszönt Andi pár perccel később a pihenő kvartettre.

 - Őszintén szólva mi sem tudjuk – válaszolt Berni, - de valószínűleg a fürdőszobában.

 Tényleg, Viki és Rudi hová tűnt? Az ifjú házaspár, mikor a vendégek majd’ minden tagja lelépett valahová „társasjátékozni”, ők a földszinti, hatalmas fürdőszobába mentek. Annak ellenére, hogy a rendezvény előtt alig egy órával fürödtek, az újdonsült feleség megnyitotta a csapot, kevés habfürdőt öntött mellé, és félig engedte a jókora sarokkádat vízzel. Belemerülve hosszasan ölelkeztek, csókolóztak, egymás erogén zónáin kotorásztak. Viki később kiült a kád egyik sarkára, ahol egy mélyedés volt pont ebből a célból. Kicsit hátradőlt, lábait szanaszét tárta, habos ujjaival megnyitotta szeméremajkait. Rudi habmentes vizet lögybölt oda, elétérdelve először gyengéden végigcsókolta felesége frissen epilált punciját, később nyelvével cirógatta végig. A csiklóról kezdte, lefelé siklott a bal oldali „szilvácskán”, bekotort a hüvely nyílásába, majd jobbra fel, a „gombtetőre”. Megismételte a nyalássorozatot, de ezúttal a kisajkakat kényeztetve. Végül csak megállapodott a klitoriszon, túlnyomórészt itt pörgött a nyelve. Viki élvezte a dolgot, méghozzá olyannyira, hogy majdnem bepisilt, de uralkodott magán, későbbre tartogatta. Nyögdécselése visszhangzott a teremnyi helyiségben, egyre szaporábban kapkodta a levegőt, néhány pillanattal később pedig felsikkantva elélvezett. Rudi abbahagyta a nyalakodást, és amire az utolsó hullámok is elcsitultak felesége szépséges testében, kőkemény farkát a bőven nedves vagina bejáratához illesztette. Vöröslő makkja lassan tűnt el a forró mélységben, és megpróbált ráállni a kényelmes, ütemes ritmusra, de ez a habfürdőtől csúszós vízben térdelve nagyon nehezen ment. Mérgesen leengedte a vizet, és ehhez egy kis időre távolabb kellett húzódjon asszonyától. Mire visszatért, Viki is megfordult, formás fenekét fordította férje felé, egyelőre térdelve, melyeket a háromszög széleihez ékelt, így ő fixen tudott maradni. Rudi mögé állva könnyedén tudta tövig döfni a farkát, bár meggondolatlan mozdulatokat nem tehetett, a talpa még kicsit csúszott. A célnak viszont tökéletesen megfelelt. Viki a csempének támaszkodott, altestét szeretett hitvesének homorítva, Rudi pedig előrenyúlva a két kerekded kebellel játszott. Néha gyúrogatta hersegő halmaikat, és olykor csak a bimbókat söndörgette. Eközben farka ki-be csúszkált a szoros-nedves hüvelyben, és mivel talpa egyre biztosabban ottmaradt, ahová tette, gyorsított. Érezte, hogy Viki egyre közeledik, és bizony neki sem kell már sok.

 - Ki ne húzd, kicsim! Ki ne húzd! – nyögte Viki az orgazmus küszöbén. – Babát… szeretnék…

 - Tudom… - zihálta Rudi válaszul. Két hónapja indult el náluk a bébiprojekt.

 - Gyere! – sikkantott a lány, holott ő ért a csúcsra, fenekét még jobban férje ágyékának szorította, hüvelye a dolgos dorong köré szorult. Egy-két ütemmel lemaradva követte a pasas. A cicikbe markolt, szinte rángatózva-döfködve lövellte spermáját a lány testébe. Talán valamelyik célba ér…

 Sokáig maradtak így, de a lankadó szerszám végül lassan kicsusszant, a zuhanyozó megnyitásával pedig szépen ki-, és lemosták a felesleget. Hosszan csókolóztak még, majd kisvártatva Viki kajánul Rudira vigyorgott.

 - Fogadjunk, hogy megint felállítom a farkad úgy, hogy nem nyúlok hozzá!

 - Amúgy sem lenne sok dolgod…

 Viki lesandított, lenyúlt a jobb kezével, bemérte a féléber rudat, és elengedte. Egy lövetnyi sárga sugár találta telibe a fütyköst. Rudi felnyögött, Viki pedig folytatta. Hosszasan pisilt, a férje már azt hitte, sosem áll el, de sajnos minden jónak vége szakad egyszer.

 - Nyertél! – állapította meg Rudi.

 - Nem véletlenül tartogattam idáig!

 Halkan kopogtak, az ajtónyitást engedélyező szóra pedig Andrea és Zsuzsa lépett be.

 - Á, úgy látom, Rudi pont ráér! – állapította meg Andi.

 - Állok rendelkezésetekre! – csízelt rájuk a pasi.

 - Azt látjuk… - jegyezte meg Andi. – Szóval, csak néhány percre zavarnánk…

 - Maradjatok, ameddig jólesik!

 - Ha neked jólesik… - tette hozzá Zsuzsa. Még mindig idegenkedett a dologtól, de már nagyon kellett.

 - Ülj csak vissza! – kérte Andi a már emelkedő Rudit, Zsuzsát pedig a kádba segítette. A sportos nő félszegen megállt a pasas fölött, aki még nem értett semmit. Viki súgta az instrukciókat Zsuzsának, aki ennek megfelelően leguggolt, kicsit hátradőlt, bemérte a célt, ujjaival megnyitotta punciját, és mérnöki pontossággal találta el a sárga folyadékkal a kemény péniszt. Rudi értetlen arca kéjeteggé vált, ahogy a bőséges vizeletsugár végigcsorgott az alfelén. Zsuzsa végzett, helyébe Andi pattant fürgén, és miközben feszülő hólyagja tartalmát ürítette, ismét érkezett valaki.

 - Gyertek, itt vannak! – szólt Kisniki az ajtóból, és nyomában Annával és Szilvivel belépett.

 Andi végzett, Kisniki követte, szinte rutinosan elégítette ki Rudi efféle vágyait. Anna guggolt a helyébe, befutott Bernadett és Brigi. A lány kicsit idegesen, szégyenlősen pisilt, eleinte alig akart csöpörészni, pedig nagyon kellett. Végül csak összejött, bokától a hasa közepéig beterítette a fickót. Rudi teljesen odavolt, farka állt, mint a cövek, marokra fogva néha mozdított egyet a bőrén. Szilvi volt a következő pisilő, akit húga, Brigi követett, végül pedig Bernadett állt-guggolt a „célpont” fölé. Dolga végeztével megmarkolta a lövésre kész faszt, és kéjesen izgatta.

 - Hogy bírod? – mosolygott rá.

 - Már sehogy… - nyögte Rudi, makkjából lávaként röppent elő a fehér ondó, folyt végig az eres rúdon, és a lány kezén.

 Viki megnyitotta a zuhanyrózsát, behívta a többi lányt, és mind a kilencen gyorsan tisztára mosták egymást, és magukat.

 Rudi a nyolc meztelen lány gyűrűjében ment ki a nappaliba.

 - Köszönöm nektek ezt a remek „ajándékot”! Ezt máskor is megismételhetjük, ha nem probléma!

 A hét másik, időközben a nappaliban lazító barát hangosan nevetett.

Wackond 2012.03.26. 18:00

Gyémántok 68

Hatvannyolcadik fejezet

(Avagy: főszerepben: a Diamond-lányok)

 

 

 A három Gyémánt-lány tudomásul vette Gabi kikötését filmezési vágyaikat illetően. Az idő, és a kismamák állapotának előrehaladtával úgy tűnt, el is felejtődik a dolog, de Kisniki nem hagyta annyiban. Folyton járt az agya a témán, mígnem babája megszületésére majdnem kész forgatókönyve volt.

 Szíve szerint már a szülőszoba után ment volna a stúdióba, de volt annyi esze, hogy ezt még ne tegye. Később, ahogy hazakerült a kicsivel, nem is nagyon lett volna ilyesmire ideje, ráadásul orvosilag is tiltva volt a szex egy időre.

 Pár hónap telt el, családtagok jöttek-mentek, megcsodálták gyermeküket, őt és Lalit is dicsérték. Pelenkázott, szoptatott, valamint megpróbálta visszanyerni csodás alakját. Sikerrel. Gyakran töltötte idejét Berni társaságában, legalább nem unatkozott, és nem csavarodott be. Utóbbit egyébként egyikük sem értette, olvastak, hallottak a szülés utáni depresszióról, de őket az ilyesmi messzire kerülte. Kisniki persze újfent felvetette a filmet, mire unokatesója az előszobába húzta, a tükör elé. Megálltak előtte, egymás mellett.

 - Vélemény? – néztek össze egy kis illegetés után.

 Kisniki hümmögött, és szó nélkül levetkőzött. Berni követte a példáját.

 - Na? – kérdezgették egymást.

 - Varjúfészkes, de az a legkevesebb! – bólintott Kisniki unokatesója intésére, mely a lány öle felé irányult. - Te csak ne szólj semmit! – Bernadett is borostás volt.

 - Egyébként meg úgy látom, minden a legnagyobb rendben… - leltározott Kisniki. – Popsi, pocak, csípő, derék, cickók…

 Mindezt, mintha eladásra menne, alaposan végigtaperolta Bernin.

 - Tejed is van! – spriccelt ki egy kicsit a tükörre.

 - Niki, te hülye vagy! – nevetett a másik lány.

 Ekkor ért haza Barna a munkából. Finoman szólva is meglepte a látvány.

 - Miért nem szóltatok, hogy hiányotok van? Jöttem volna korábban!

 - Hidd el, kicsim, szóltunk volna! – bújt hozzá felesége, és gyengéd, hitvesi csókot váltottak, összetejezte férje ingét.

 - Bizony, Barnus, szóltunk volna! – bújt hozzá Kisniki is, a másik oldalról. Ő is tejfoltot hagyott az ingen. Váratlanul felsírt az egyik kisfiú, így az idill odalett, a két anya szaladt megnézni, melyiküké az. Jól tették, mert mire odaértek, rázendített a másik is. Kajaidő volt. A kismamák karjukba vették csemetéiket, a két kis „éhező” mohón szívta magába a tejet. Barna megtámaszkodott az ajtókereten, onnan nézte őket.

 - Hej, pár év múlva már nem a tejcsi miatt akarjátok majd a cicit!

 - És te, kérsz? – kínálta felé szabad mellét Kisniki.

 - Niki, te hülye vagy! – jelentette ki a pacák. – Ez ugye nem öröklődik?

 - Nincs kizárva, elvégre hozzád mentem, ő pedig az unokatesóm, tehát rokon! – nevetett Berni.

 - Na, jó, van valami kaja… nekem? – tette hozzá, mielőtt a tejkínálás megismétlődne.

 - A hűtőben van, Bencus mindjárt megtelik, és megyek!

 - Maradj csak!

 Már tolta arcába a bolognait, mikor a lányok csatlakoztak hozzá, vállukon a kissrácokkal.

 - Ez az, Petike, nyomjad csak! – szurkolt Barna tele szájjal Kisniki fiának, akiből alulról-felülről jött a zaj. A kiskölyök elégedett arcot vágott. Két falattal később Bálint Bence is böffentett egy irgalmatlan nagyot.

 - Ha meg én csinálom, bunkónak tartanak! – dohogott a hapsi a száját törölgetve.

 - Gyere, kicsim, büfikézzél csak! – vonta szabad vállára asszonya. Férje megtette.

 - Na, fiúk, így kell ezt csinálni! – büszkélkedett.

 - És még engem hülyéznek le… - morgott Kisniki.

 A csajok később átcserélték a pelenkákat, és a kiságyba tették a máris álmosodó lurkókat. Felöltöztek, és kiültek a teraszra. Barna megtömte a pipáját, Kisniki pedig elmondta, miért találta őket úgy, ahogy.

 - Ezek szerint van ötleted… - állapította meg a fiatalember, cseppet sem zavartatva magát attól, hogy feleségét pornófilmezni csábítják.

 - Van, méghozzá nem is egy! Először is, amit biztosan meg kell csinálnunk, az az, amikor Tomival kitoltunk. Aztán még eszembe jutott a Piroskák horvátországi nyaralója, vagy akár a hajó…

 - Gabi tud ezekről?

 - Még nem beszéltem vele…

 - Szerintem érdemes lenne!

 - Igazatok van, este felhívom.

 Kisniki így is tett. Gabi türelmesen hallgatta egy ideig, majd arra kérte, inkább személyesen. Öt perc múlva náluk volt. A lány elmondta neki az elképzelését.

 - És te ehhez mit szólsz? – fordult Gabi Lalihoz.

 - Semmit, miért, kéne?

 - Hááát…

 - Szerintem Petinek sem volt egy szava sem, igaz? – Lali bedobta az ászt.

 - Na, jó, akkor vissza a témához, tehát. A dolog nem könnyű, de nem kivitelezhetetlen. Körbenézek, hogy lehet megoldani, átgondolom, hogy mit kellene finomítani, vagy ilyesmi. Na, akkor maradjunk annyiban, ha sikerült helyszínt találnom, akkor jelentkezem. Sziasztok!

 Gabi vegyes érzelmekkel indult haza. Azt hitte, ennyi idő alatt ez a lökött lány elfelejti, mit akart, vagy a szülés után nem fog olyan jól kinézni, mint annak előtte, de sajnos egyik sem jött be. Sokadszorra átgondolva úgy döntött, megcsinálja. Amíg megfelelő szállodát keresett a megfelelő adottságokkal, a három lányt a saját orvosához küldte, egy alapos vizsgálatra. Következő találkozásuk alkalmával azt beszélték meg, hogy mennyire mutassák be az előzményeket, végül abban maradtak, elég egy szexjelenetet lejátszani, utána jöhet a bosszú. A hajón elgondolkodtak, egyrészt már ősz volt, másrészt meg baromi messze volt, és a babákra is gondolni kellett. Kisnikinek eszébe jutott a hegyi kirándulás, amikor Barnával akart egy kicsit…

 - Ezt nem is hallottam! – törölte könnyeit a nevetéstől Gabi.

 - Méltó bosszút álltam! – nevetett Bernadett.

 - Tiszta ragacs lett a hajam! – nyávogott Kisniki.

 - Kis extra mehet? – kérdezte Viki.

 - Mire gondolsz?

 - Hát… izé… - kicsit már bánta, hogy megszólalt. – Rudi szereti, ha pisilek… Őt… le… csak a farkára…

 - Ne már! Ezt eddig miért nem mondtad? – kérdezték unokatesói.

 - Ő kérte. Olyan édes volt, mikor ezt bevallotta nekem!

 - Én is szívesen megteszem neki, ha kéri! – mondta Kisniki.

 - Kösz, majd jelzem neki…

 - Te, Gabi, szoktál még szerepelni? – kérdezte Berni.

 - Á, már régóta nem! Két-három éve forgattam az utolsót, azóta a másik oldalon állok…

 - Emlékszel, Barna hogy odavolt érted? Láttad volna, mikor bementem hozzá, ő meg a te filmedre verte a répát! Úgy térden lőtte magát ijedtében, azt hittem, eltöri!

 - Pedig milyen jó kis répa az! – bólintott a nagynéni. – Na, elég a nosztalgiából, dologra! Ja, Viki, még nem csináltunk kimondottan pisilős filmet, csak olyan fordult elő, hogy némelyik lány nagyon felpörgött, és olyankor ugye előfordul, hogy jobban nedvezik, ha értitek…

 - Oké, csak kérdeztem… - szabadkozott a szöszi.

 - Ám mivel a film rólatok fog szólni, úgy gondolom, ez még belefér… Holnap, ha ráértek, hoznék nektek valamit.

 - Rendben!

 Gabi elköszönt, és az irodájába ment. Egy nagy dossziét vett magához, utóbb kiderült, feleslegesen. Gondosan elrejtette a táskája mélyén, nehogy Alíz megtalálja, és másnap délelőtt elvitte a lányoknak.

 - Nos, ebben a dossziéban tartom azoknak a fiúknak a fotóit, akik jelenleg nekem dolgoznak. Nézegessétek, válogassatok, és jelöljétek meg, aki szimpatikus, akire szükségetek van. Nikinek már úgyis, gondolom, kész tervei vannak! – mosolygott Gabi az érintettre.

 - Van bizony! – csízelt az vissza, de azért összebújt a két másikkal, hogy átlapozza a fotóalbumot.

 - Te, Gabi! Mennyi jó pasival dolgozol együtt! – mondta végül Viki. – Mondd, te szoktál lenni a „felvételi vizsgabiztos”?

 - Neeem, én csak ott vagyok, és kész. Egyébként van köztük jó pár, akikkel dolgoztam együtt… Na, ha kitaláltátok, szóljatok, én megyek, mert dolgom van!

 - Jó, de egyelőre úgy néz ki, csak ő kell! – mutatott Kisniki egy fickóra.

 - Hogyhogy?

 - A többit hozzuk mi! – majd látva Gabi értetlen arcát, hozzátette: - Lali azt mondta, szívesen jön, ha akarom, és Barna is, ha jól tudom, igaz?

 - Igen – bólintott Bernadett.

 - És én sem véletlenül kérdeztem azt a pisis dolgot… - szólt halkan Viki.

 - Akkor ezt fölöslegesen cipeltem?

 - Annyira nem! Köszönjük neked ezt a sok szép kukit! Csak ez az egy fog kelleni…

 Gabi megnézte a kiválasztottat, összecsukta a dossziét, és elment.

 Másnap felhívta a pasast, akit a csajok kiválasztottak. Szerencsére épp nem forgatott, úgyhogy ráért.

 - Szia, Ricsi, volna számodra egy kis meló, mikor érsz rá?

 - Neked bármikor!

 - Jó, akkor mikor tudnál idejönni?

 - Akár máris!

 - Rendben, maradjunk inkább a délutánban!

 Abban maradtak, addig pedig Gabi elintézett még pár telefont, és Vikiért ment.

 - Délutánra összehívtam a csapatot, az egyik viszonylag könnyű jelenetet még meg is tudjuk csinálni!

 - Az jó! – tapsolt a szöszi, felhívta Rudit, és elmondta, hová megy.

 Húsz perccel később a stúdió egyik helyiségében álltak, ami egy kellemes hálószobának volt berendezve. Még ablaka is volt. Viki teljesen el volt hűlve.

 - Bocs, de vízágyat nem tudtam szerezni ilyen rövid idő alatt, de szerintem ez is megteszi – mondta Gabi.

 - Nem is baj, szerintem elég, ha a szitu egyezik… - vélekedett Viki. – Viszont kéne egy családi fotó az éjjeliasztalkára.

 - Igazad van, majd montírozok egyet.

 - Kösz…

 - Még valami, ha gondolod, megcsinálhatjuk a külső jeleneteket először, utána pedig itt, a bentit, vagy fordítva, ahogy szeretnéd. Nem tudom, mennyi előzményt csináljunk…

 - Azt én sem, de szerintem az ilyen filmekben nem sokat adnak az ilyesmire… - vélte Viki.

 - Kicsim, ez a ti filmetek lesz, olyan lesz, amilyet akartok!

 - Szerintem az lenne a legjobb, ha úgy adnánk elő, hogy járunk, de külön élünk, és ő… hogy is hívják?

 - Ricsi, de a filmen lehet Jóska-Pista is.

 - Mindegy, most Ricsi, felvisz a lakásába, megtörténik, én megtalálom a képet. Esetleg be lehet vágni olyan snittet, hogy kémkedek utána, aztán jöhet a kitolás.

 - Rendben, jó ötlet, most már csak azt találd ki, mivel kezdjünk.

 - Megismerkednék Ricsivel, és szerintem haladjunk sorjában. Hátha berezelek, és meggondolom magam…

 - Nem olyan lány vagy te! – nevetett Gabi.

 Ricsi megérkezett, a főnökasszony bemutatta Vikinek, és egy jó órára magukra hagyta őket. A két fiatal szimpatikusnak találtatott, és Viki tíz perc múlva nevetve mesélte el a sztorit, aminek főszereplőjének választották őt. Ricsinek tetszett az ötlet, bár a korai magömlést nem biztos, hogy tudja produkálni, hiszen eddig mindig késleltetnie kellett.

 - Szerintem megoldható, legfeljebb kivágják! – vélte a lány.

 - Jó, rendben. Mivel kezdünk?

 - Még maradnék külső helyszínen, picit még tartoka a dologtól…

 - Ugyan, ha jól tudom, te választottál, akkor engem már láttál…

 - Jó, igaz, de…

 - Na, figyu! Dobjuk le a cuccot, beszélgessünk még úgy egy kicsit, ha menni fog, akkor már jöhet a többi is!

 Viki igazat adott neki. Szinte szégyenlősen vetkőzött le a szimpatikus, de vadidegen férfi előtt.

 - Hát ti, mit csináltok? – nyitott be Gabi egy jó húsz perc múlva.

 - Próbálunk! – nevettek rá egyszerre.

 - Na, jó, nemsokára sötétedik, szerintem menjünk ki, és legalább annyit vegyünk fel, hogy kéz a kézben sétáltok, esetleg a ház elé érkezve megálltok csókolózni.

 Gabi fejében egy térkép veszett el. Amit egyszer látott valahol, többé nem felejti el, és mindig odatalál. Azt a fasort, ahová az operatőrt, és a „színészeit” kivitte, még évekkel azelőtt fedezte fel. Annyira hangulatosnak tartotta ehhez a szituhoz. A fasor végén ódon utcácska nyílt egy régies, de szépen felújított házsorral. Kiértek, a fasor nem volt túl forgalmas, két idős ember macskányi kutyáit sétáltatta, néhány fiatal pár sétált, vagy éppen egy padon ült. Két kisfiú és egy kislány biciklizett. Ricsi és Viki kézenfogva, olykor röpke csókot váltva szemernyit sem lógtak ki az összképből. Legfeljebb annyira, hogy háromszor sétáltak fel és le, és az operatőr mindig más szögből veszi őket. Gabi eközben a házsor egyik ajtajánál állt. Felhívta Ottót, az operatőrt, hogy sétáljanak arrafelé. Mikor odaértek, gyorsan elmondta az instrukcióit, és felvették, ahogy Ricsi (Jóska-Pista) felhívja magához a lányt, aki végül egy kis tétovázás után bemegy a nehéz tölgyfa ajtón, a férfi pedig utána. Ügyesek voltak, de megismételték a felvételt. Az első jobb volt.

Wackond 2012.03.26. 17:59

Gyémántok 68

 Visszatértek a stúdióba. Gabi és Ricsi várakozva néztek rá.

 - Van lámpaláz-oltó konyakom… - duruzsolta Gabi cigarettára gyújtva.

 - Inkább adj egy slukkot! – Viki sosem dohányzott.

 - Büdös lesz tőle a szád! – tagadta meg tőle a nő.

 - A konyaktól is! – vágott vissza Viki.

 - De attól nekem nem kell hánynom! – szólt Ricsi.

 - Na, jó, menjünk! – ugrott fel Viki.

 Gyorsan mindenki elhelyezkedett, Viki még sietve megtudakolta Gabitól, hogy meg lehet-e úgy vágni a filmet, ahogy gondolta. Meg. Ricsi tehát ennek szellemében állt a kérdéshez. Hozott két pohár vörösbort, megkínálta a kissé riadt Vikit, aki nem játszott rá, valóban az volt. A férfi melléült, és halkan duruzsolva imádkozta le róla a ruhát. Hamarosan meztelen voltak mindketten. Ricsi néhány csók után hanyattfektette gyengéden Vikit, majd viszonylag hamar áttért ajkairól a lány melleire. A férfi szerette az új lányokat, sokkal több minden volt rajtuk természetes, mint ahogy most is, Viki gömbölyded, szép mellei. Beléjük markolt, finoman megdolgozta őket, és szájával is besegített. Halkan cuppantva csókolta, szopogatta az izgatott-kemény bimbókat felváltva, olykor nyelve hegyével megkergette, picikét megharapdálta őket. Vikinek tetszett a dolog, lehunyt szemmel élvezte a dolgot, cseppet sem kellett megjátszania magát. Partnere lejjebb haladt, ő pedig megnyitotta combjait. Ricsi egy apró testhelyzet-igazítás után az ölébe temette a fejét. Ujjaival máris szétfeszítette a szőrtelen szeméremajkakat, a nedveit szivárogtató hüvely rózsaszínen nyílt. A férfi nyelve a redői közt bújó csiklóra siklott, alaposan megzargatta az apró szervecskét. Viki remegve felnyögött, testében egyre erősödött a gyönyör, és arra gondolt, ha Tomi annak idején elegendő időt szánt volna erre, talán másképp alakul minden. Most azonban úgy alakult, hogy partnere már annyira széthúzta a punciját, hogy gombocskája vérbő-duzzadt hegyként emelkedett ki. Viki megborzongott, egyre hangosabban nyögdécselt, és hamarosan átcsapott testén a gyönyörhullám.

 „Na, Tomi, így kellett volna ezt csinálni!” – gondolta később, mikor már csitultak testében a hullámok. A srác felemelkedett, és ismét egy apró igazítás után a lány combjai közé térdelt. Egyik kezével a magasba emelte a lány lábát, másikkal szeméremajkait nyitotta meg, Viki alteste egy kicsit oldalra fordult. Nem ok nélkül. Ricsi gyors mozdulattal billentette vaskos-kemény, jókora, körülmetélt farkát a nedves hüvely bejáratához. Határozott mozdulattal vezette be. Viki most nem látott csillagokat, mint ahogy nem is fájdalmat, hanem erőteljes gyönyört érzett. Kéjesen felsóhajtott, partnere pedig mozgásba lendült. Meg sem próbáltak diszkréten nyögdécselni, bár arra sem törekedtek, hogy hangosak legyenek. Ricsi egyre erőteljesebben dolgozott, érezte, hogy a lány hamar felér ismét a csúcsra, ha így folytatja. Ujjai, melyek még mindig széthúzva tartották az ajkakat, most megváltoztatták helyzetüket, hüvelykje a kéjszervecskére szorult, eképpen rásegítve Vikinek. A lány testén hamarosan újabb orgazmushullám csapott át. Felsikkantva élvezett el, vaginája erőteljesen megszorongatta a lelassult péniszt. Ricsi megvárta, míg a gyönyör szorítása kicsikét alábbhagy, kezét elvette a sima dombról, a lány fölé tornyosult, aki élete talán legnagyobb terpeszét produkálva tette szét lábait. Ricsi megtámaszkodott Viki mellei mellett, és nagyon gyorsan mozgatta alfelét, alaposan borotvált, kemény farka dugattyúként dolgozott a nedvektől fénylő punciban, heréi folyton a formás fenéknek ütköztek. Ricsi hamarosan elérkezettnek látta az időt, viszont érezte Vikin is, hogy nem sok kell neki. Tökéletes időzítés! Kihúzta dorongját, és néhány kézmozdulattal csalogatta ki folyós-fehér, nem kevés ondóját, melyet gondosan a vöröslő puncira folyatott. Vikinek szemernyit sem kellett megjátszania a meglepettséget, már elfeledkezett a megbeszéltekről, annyira belejött a dologba, és úgy érezte, Ricsi bírta volna még addig. A srácnak még arra is volt esze, hogy a szerep szerint megkérdezze, jó volt-e. Vikinek eltartott egy ideig, mire tudott válaszolni, és teljes bizonyossággal állítani, hogy igen. Gabi a leállást kihasználva az éjjeliszekrényre csempészett egy családi fotót, jobb híján az övét, és abban maradtak, közeli képet akkor vesznek fel, ha meglesz a retusált fotó.

 - Nagyon ügyi voltál! - dicsérte a nő. – Igazán kár, hogy egy csomót ki kell majd vágni!

 - Nem tudom, mennyi múlt rajtam, de azért igyekeztem… Ráadásul elfelejtettem, hogy mit beszéltünk meg a végére, és olyan mérges lettem Ricsire! Van egy pézséd?

 - Nagyon jól jött ki – nyújtotta az „itatóst” Vikinek.

 Még néhány nap eltelt a különböző egyéb jelenetek felvételével, mire a Vikit érintő történet minden részlete a helyére került. Újabb pár nap múlva Gabi egy laptoppal állított be Vikihez, és mutatta meg rajta a jelenetét. Tetszett a lánynak, és kért egy másolatot, hogy megmutathassa Rudinak, és a kismamáknak. Volt sikere.

 A jacuzzis, háromcsajos kitolás már nehézkesebben ment. Gabi először azt a szállodát kereste fel, ahol az eredeti eset megtörtént, de nem adták neki bérbe a szobát. Ilyenre nem.

 - Rohadjatok meg! – mérgelődött a nő lecsapva a telefont. Két napja ezzel telt, mire talált egy megfelelő, viszonylag közeli szállodát, ahová bármikor mehetett a stáb, és még a bérleti díj sem volt veszedelmes. A következő probléma a lányok összehangolása volt. Hol az egyik baba betegeskedett, hol a másik, míg végre-valahára az ősz vége felé sikerült összeszervezni mindenkit. A három férj is velük tartott, leginkább a srácok miatt. Míg a lányok forgattak, az apukák vigyáztak a babákra.

 Maga a forgatás pedig ment, mint a karikacsapás. Itt is megcsináltak néhány külső jelenetet, aztán következhetett az akció. A régi esetet felidézve egyiküknek sem rémlett, hogy Tomi bármelyiküket is megdugta volna, de amikor Kisniki látta a Ricsivel készült felvételt, ő is magában akarta érezni a fütyköst.

 - Olyan szép! – érvelt.

 - És milyen jól bírja! – tette hozzá Viki.

 - De akkor már nem kitolás az egész! – világított a problémára Berni.

 - Majd kitaláljuk! – legyintett a fekete hajú lány. – Lássunk neki, mert ha a fiúk megéheznek, lesz nemulass!

 - Fejtél le?

 - Ja, a hűtőben van, de jut nektek is, ha kevés lenne!

 Bementek a lakosztályba, ahol a felvételt fogják elkészíteni. Még egy utolsó megbeszélés, és a lányok belekezdtek izgató táncukba. Ricsi elismerően nézte. Dolgozott már jó néhány lánnyal, de a Gyémánt-lányok bizony a legjobbak közé tartoztak. Műsoruk valóban lélegzetelállító volt, és magában sajnálta a fickót, akivel ezt megcsinálták, és egy kicsit magát is, mert most egyikkel sem dughat, és valószínűleg nem is fog. Régen tévedett ekkorát.

 Mindenesetre sikeresen felvettek mindent, a feleség szerepére pedig Gabi az egyik sminkeslányt kérte meg, aki vállalta. Ügyesen sikerült a végjáték is, bár Ricsi egy kissé megalázónak tartotta. A kamera leállása után prüszkölve törölgette arcát saját spermájától. Kisniki, Bernadett, és Viki vigasztalóan ölelték-törölték.

 - Ricsi, ráérsz majd később? – suttogta Kisniki. - Segítséget szeretnék kérni tőled!

 - Természetesen, amikor csak neked megfelel!

 - Akkor majd este átkopogtatok.

 A lányt nem hagyta nyugodni a fiatalember, és végül csak talált megoldást arra, hogy lefeküdjék vele. Mivel a másnapot nyugis pihenésre szánták, úgy gondolta, egy kis esti-éjszakai különmunka nem okozhat problémát. Az jutott eszébe, hogy a férje, Lali is fog majd szerepelni, de neki nincs az ilyesmiben gyakorlata, és esetleg a „művész úr” mutathatna egy-két trükköt, technikát, természetesen ő vállalja, hogy mindezt rajta mutassa be. Elképzelését felskiccelte Lalinak, aki még örült is, hogy egy profitól tanulhat. Kisniki nem állt meg ennyinél, Bernit és Barnát is megkérdezte, akik szintén jó ötletnek tartották.

 A srácok esti programja után, mikor már mindkettő telekajált pocakkal, tiszta pelenkában és rugdalózóban aludta álmát Gabinál, a profi pornós átment az amatőrökhöz. Kisniki hívta. Ricsi szimpatikus volt a férjeknek is, sokáig beszélgettek, mire eljutottak végre oda, amiért jött.

 - Viki? – kérdezte a férfi, felfedezve a szöszi hiányát.

 - Meg sem kérdeztük, mert vele már voltál, és mivel a filmen velünk nem fogsz, így ezt a megoldást találtam ki… - közölte Kisniki.

 - Vegyem úgy, hogy ez most privát?

 - Vedd úgy, hogy betanítás. Ezt a filmet jól akarjuk megcsinálni.

 - Ám legyen – vont vállat Ricsi. Tetszettek neki a lányok, és az a leszbi műsor, amit délután leadtak, valami Pazar volt!

 Kezdetnek levetkőzött. Viki nem véletlenül választotta őt. Szőke haját félhosszúra hagyta, teste sportos-izmos, szőr egy szál se, sehol, egyedül arcvonásai tértek el az általa megszemélyesített férfitől, valamint a „mérete”, és annak kitartása. Fitymamentes farka még ernyedten is nagyobb volt, mint Tomié. Olyan természetességgel beszélt, elsősorban a fiúkhoz, mintha szmokingban csevegne az Operabálon. Szavai közben Lali és Barna összenézett, és követte a hapsi példáját, levetkőztek ők is, rövidesen a lányok is. Kisnikit a kanapéra ültette, ő pedig mellé. Folyamatosan magyarázva simogatta meg a hatalmas, gömbölyű melleket.

 - Ez valódi? – kérdezte meg, mert egyszerűen nem hitt a szemének, és a kezének.

 - Most éppen tej is van benne, alaphelyzetben kisebb, de igen, valódi.

 Ricsi elismerő megjegyzést tett, és folytatta az „oktatást”. Előre elnézést kérve megcsókolta a lányt, résnyire nyílt ajkai közül nyelve szinte erőszakosan kígyózott át a lány szájába. Az vette a lapot, hosszú pillanatokig csinálták. A férfi intett a „nézőknek”, hogy valaki hajoljon oda, egészen közel. Kisniki hamarosan elnevette magát, megpillantva Lali arcát, az övékétől két centire.

 - Látod, erről beszéltem! – mondta Ricsi.

 - Jó, de Lali más, mint a kamera, és az olyan könnyen ment nekem! Inkább neki magyarázd!

 - Cseréljünk helyet!

 Kisniki ezúttal megállta nevetés nélkül, talán mert ő már délután megszokta, hogy bámulják, de Lalinak eleinte furcsa volt, tíz percbe telt, mire el tudott vonatkoztatni Ricsi arcától. Közben a „tanár úr”, hogy gyorsabban haladjanak, megcsináltatta ezt a másik párral. Amikor már egyikük szeme sem rebbent, bármit csinált is, folytatta. A cicik izgatásáról beszélt, leginkább azt hangsúlyozta, mindent tegyenek úgy, hogy ő a kibuggyanó tejcseppet is lássa. A férjek tökéletesen teljesítették a feladatot. Még délebbi téma következett, Bernit az egyik fotelbe ültette, hogy kényelmesebb legyen Kisnikiéknek a kanapén. Nyalni kellett. Nevetségesen hangzott, de ha azt akarták, hogy senki se bénázzon, akkor muszáj volt. A technika szabadon választott volt, de a „kameraként” ide-oda ugrándozó „oktató” könyörtelenül igazított, javított, ha valami neki nem tetszőt talált. Ment minden, mint a karikacsapás, már az aktussal sem volt probléma, hanem a spriccelésre Ricsi külön felhívta a figyelmet. Lali és Barna kitett magáért, tanítójuk meg is dicsérte őket a szépen kivitelezett ejakulációért.

 - Na, most már mindent tudunk, nem lehetne, hogy te is…? - türelmetlenkedett Kisniki, az iménti orgazmustól még egy kicsit remegve.

 - Ahogy gondoljátok! – mosolyodott el Ricsi.

 Lali és Barna nem ellenkezett, így hamarosan a „tanár úr” már ugyanolyan résztvevője volt az aktusnak, mint bármelyikük. A lányok gyorsan lezuhanyoztak, és amikor visszatértek, három meztelen, álló farkú férfit találtak. Kisniki, mint ahogy a gyerekdalban is szerepel, a szőkét legelébb, aztán feketét, Berni pedig Barnát fogta ki magának. A rövid, fekete hajú lány Ricsi és Lali közé furakodott, nehezen tudott köztük dönteni, melyikkel is kezdjen. A profi oldotta meg a helyzetét, tenyere máris a szőrmentes vénuszdombra simult. A húsos ajkak közt ujja a gombocskát kereste, rálelve finom határozottsággal dörzsölte. Közben Kisniki elkapta férjét a farkánál fogva, kettőt-hármat húzott rajta, aztán mélyen elnyelte ajkai között. Kényelembe helyezkedtek a kanapén, Kisniki középen ült, kicsit oldalvást fordulva, szájában Lali kemény dorongjával, lábai közt pedig Ricsi tevékenykedett, kezét nyelve váltotta fel. A férfi alsótestével az ágy mellett térdelve-guggolva nyalakodott a csupasz ajkakon, valamint közöttük, hol a csiklót kergetve, hol a hüvelybe hatolva. Ujjaival tartotta nyitva a puncit. A meglepetés akkor érte, mikor valaki elkapta a farkát. Odapillantott, megkönnyebbült, mikor Bernadett mosolygott rá. Cseppnyi helyezkedés után több hely jutott a lánynak, de Barnának már semennyi. Végül ezt a problémát is elhárították. Lali az ágy végébe ült, felesége az öle előtt térdelve kényeztette őt a szájával. A profi színész alulról kúszott Kisniki combjai közé, a lány kitolta a fenekét, hogy könnyen hozzáférhessen. A férfi ismét nyelvet öltött a már jócskán nedves puncira, farkára pedig Berni borult. A lány alteste pont az ágy másik végéhez esett, Barna akár választhatott is, hogyan, miképp izgassa feleségét. Először fejét fúrta a formás gömbök közé, nyelve a szeméremajkak közötti résben siklott fel-alá, olykor el-elidőzve a csiklón. Bernadett nem is emlékezett arra, hogy volt-e dolga Lalin kívül fitymamentes fütyivel, szinte mohón szopogatta, mintha egész nap nem ezt tette volna a kamera előtt. Ricsi ismét ujjai segítségével tette nyelvének elérhetővé a fekete hajú csaj kéjgombját, és hegyes nyelvének csapásaival kergette őt a gyönyörbe. Kisniki egyre erősebben szuszogva nyalta-szopogatta férje farkát, aki csak lehunyt szemmel élvezte mindezt. A sor végén levő hapsi kellő nedvességet tapasztalt, kemény, merev dorongját finoman felesége szeméremajkai közé vezette. Gyengéden, nehogy kibillentse őt a ritmusból, mozgásba lendült. Berni néhány perc után azonban mást akart. Elhúzódott férjétől, az izmos pornószínész teste fölé helyezkedett, és annak farkába csücsült. Maga mellé húzta Barnát, hogy azért ő se maradjon ki a jóból, és ahogy tudta, izgatta őt. A hapsinak nem volt őszinte a mosolya, de beletörődött. Bernadett egyre hevesebben lovagolt Ricsin, aki minden tudását latba vetette, hogy Kisniki közelgő orgazmusára is oda tudjon figyelni, ne csak a farkát szorongató puncira. Lali ennek megfelelően el lett hanyagolva, felesége már csak szorongatta dorongját, mellé kéjesen nyögdécselt. Pár pillanattal később megremegett, és felnyikkanva elélvezett. Valamivel később unokatesója is követte, igaz, ő még rá is segített a kezével. Alakzatuk felbomlott, Kisniki, észlelve, hogy Bernadett már lovagolt egy kört Ricsin, ő is kért belőle. Berni előzékenyen leszállt, és átengedte a nedvektől fénylő rudat. Kisniki rácsüccsent. A férfi gyengéden a hatalmas keblekbe markolt, és próbálta követni, de amilyen hevesen mozgott a lány, bizony nehéz volt. Megpróbálta közelebb húzni Kisniki felsőtestét, az sikerült, így szájába vette a kemény bimbókat. Lali bosszút forralt, amiért felesége elhanyagolta, mögéjük osont, és még az előbbi szopogatástól síkos farkát a félgömbök közül nyíló ráncos lyukhoz illesztette. Ricsi és Kisniki megérezte a mozdulatot, megálltak hát, amíg Lali óvatosan és lassan felesége fenekébe nem vezette vesszejét. A lány felnyögött. Ő sem emlékezett rá, hogy volt-e valaha ilyenben része, de most kifejezetten jó volt, ahogy a két vaskos fütykös kitölti alfelét. Nyögései egyre szabálytalanabbakká váltak, és nemsokára lélegzete, hangja elakadt, altestét a dolgos fiúknak feszítette, és vaginája szorításával kísérve elélvezett. Óvatosan váltak háromfelé, és Ricsinek jól jött ez a kis helyezkedés, mert bizony már ő is a közelben járt. Kisniki az ágy szélére ült, két oldalról maga mellé intette a két férfit. Tervébe hiba csúszott, Bernadett, aki fél szemmel csak azt leste, a hármas, főleg Ricsi hol tart. Az, hogy közben Barna a kezével, szájával, vagy a farkával izgatta a punciját, lényegtelen volt. Azért egy orgazmust elkönyvelhetett magának…

 A két lány tehát a heverőn ült, körülöttük a pasik, lövésre készen. Ricsi spriccelte elsőként fehér magját, Kisniki és Berni szinte tülekedtek a cseppjeiért, és így esett, hogy a történelem megismételte önmagát. Lali lövése éppenhogy elhibázta felesége kiöltött nyelvét, javarészt orrhegyen találta, de jutott a hajába is. Berni „rutinosan” inkább szájába vette Barnáét, így az nem is fröcskölt összevissza.

 - Remélem, van samponod! – morgott Kisniki végül a hasát fogó Berninek.

Wackond 2012.03.26. 17:58

Gyémántok 68

 Bő félóra múlva, lezuhanyozva mondtak köszönetet Ricsinek, és az anyák a bébiszitter Gabihoz mentek a kicsikért.

 - Na, jól viselkedtek? – kérdezték.

 - Ők igen. Tíz perce kajáltak, tiszta a pelus, most héder… És Ricsi? Jól viselkedett?

 - Nagyon! Tényleg tök jó a srác! Olyan jól elmagyarázta Laliéknak a dolgokat!

 - És még dugtatok is…

 - Bizony!

 - Na, jól van, lányok, most már aludjatok, mert még sok munka vár ránk!

 Gabi csak a fejét ingatta, mikor unokahúgai mögött becsukódott az ajtó. Még jó, hogy ezt mókának fogják fel…

 Másnap pihenőt tartottak, de csak a kamerák nem dolgoztak, a Gyémánt-lányok a nagynénjükkel beszélgették át majdnem az egész napot. Azon vitatkoztak, leforgassák-e azt, amikor újra eljátsszák hármas jelenetüket, ezúttal a férjeiknek.

 - Szerintem most a leszbit kihagyhatjuk, fel lehet használni a másikat… - vélte Gabi, nem kifejezetten a spórolás miatt.

 - Á, az nem ugyanaz! Az kitolásból ment, és nem volt szabad dugni, itt pedig épp az a lényeg, hogy magunkra csábítsuk őket! – érvelt Kisniki.

 - Ahogy gondolod! – adta meg magát Gabi.

 A másik két lány, és a három fiatalember is egyetértett, megbeszélték, kidolgozták a részleteket, és még a délután folyamán, az előzetes tervektől eltérően fel is vettek pár külső, valamint szexmentes belső jelenetet. Elégedetten tértek nyugovóra a „szereplők”, Gabi és Ottó késő éjszakáig dolgozott az eddig elkészültek utómunkálatain.

 Másnap ismét dologhoz láttak, a három lány valódi átéléssel izgatta fel a három pasit, akik szemernyi lámpaláz nélkül (na, jó, Barna és Rudi cseppet tétovázott), szinte profi módon mozogtak a kamera előtt. Gabi mellett Ricsi ült, és magában mormolva adta az instrukciókat.

 - Nagyon jól megtanítottad őket! – súgta a főnöke.

 - Igyekeztem… - szerénykedett a férfi.

 Később Ricsi boldogan ölelte mind a hat, meztelen, izzadt „tanítványát” (igaz, Rudinak csak verbális oktatásra futotta). Azok hálásan visszaölelték, és elmentek fürödni.

 Mire minden felvétel készen lett, ismét este lett. Gabi másnap délelőttre a szobájába hívta a stábot. Az éjszaka folyamán megvágott, és tulajdonképpen elkészült jelenetet játszotta le nekik.

 Mindenki nagyon elégedett volt, a főnökasszony pezsgőt bontva ünnepelte a részeredményt.

 A stáb némi pihenőt kapott, míg a rendezőség ki nem dolgozta a következő esemény menetét. Ősz volt már, közelgett a tél. A síelős kirándulás felidézésére teljesen reális, Rudinak halovány elképzelése nem volt arról, hogy vizes vonzalma a „vásznon” is ki lesz elégítve. Gabi ismét kiválasztott egy szállodát, ami egy síparadicsomban volt, de ezúttal csak a külső felvételeket csinálták meg ott, stúdiójában alakította ki a fürdőszobát, ami az „akcióhoz” kellett. Viki ennek megfelelően egész nap ivott, mint a gödény, de csak a felvétel suttogta pasija fülébe, mire készül. Rudi e nem örömhírre akkorát élvezett, mint még soha. Természetesen miközben csorgott farkára a meleg folyadék az imádott punciból.

 A fürdőszoba mellé Gabinak volt egy szállodai szobája, így az ausztriai kirándulás eseményei is felidézhetőek voltak, részben legalábbis. Kisniki, a hitelesség kedvéért hagyta megnőni kékesfekete bozontját. Utálta, nem is engedte addig magához Lalit, míg újra meg nem borotválkozott. Azt a helyzetet kihagyták, mikor a három nővér (Kisniki, Anna és Lívia) a legidősebb ágyékfazonja kapcsán vitatkozik, egyszerű monológgá alakították át. A filmen viszont tökéletesen sikerült visszaadni, ahogy a fekete hajú lány haja ismét telimegy ondóval.

 - Niki, te milyen csúnyán tudsz nézni! – nevetett Gabi, és átnyújtotta neki a samponos flakont.

 - Kapjátok be! – dohogott, és valami nagyon csúnyát mutatott a nevetéstől fetrengő Vikinek.

 - Kicsim, neked bármikor! – ölelte Lali, és a fürdőbe kísérte.

 Múlt a tél. Várták a jó időt, mert két „akciót” szabadban kellett leforgatni. Közelgett a március, Gabi és Laura, Bernadett anyjának születésnapja.

 - Drága nénikém! – hízelgett Gabinak Berni. – Emlékszel, hogy pár éve, mikor a szülinapotokat ünnepeltük, kértem tőled valamit?

 - Igen? – vonta fel a szemöldökét kérdőn a nagynéni. Rosszat sejtett.

 - Akkor is Barnával kapcsolatos volt, most is az…

 - Na neee…

 - Úúúgy örülnék! – smúzolt a lány. – A többieknek nem is kellene tudni!

 - Berni, én már öreg vagyok ehhez!

 - Nem vagy még az! Tök jól nézel ki!

 Bernadett igazat mondott, Gyémánt Gabi még negyven-egynéhány évesen is, vagy tízet letagadhatott. Mindehhez persze sokat is tett, ugyanakkor ő mindig a fiatalokat preferálta a filmjeiben, ezért is nem szerepelt már évek óta. Egyelőre nemet mondott, de egy este csak odaállt a tükör elé meztelenül. Azt hitte, családja már tévét néz, vagy olvas.

 - Szép vagy! – osont el mögötte Peti húsz másodperc múlva, csókot lehelve az arcára. A nő döbbenten állt önmagával szemben, mikor a tizenkét-három éves Alíz állt mellé. Ledobta a köntösét, ami alatt nem volt semmi.

 - Nekem is ilyen nagy lesz majd? – kérdezte az anyjától, aki végképp nem tudott megszólalni, csak nézte önmagát, és egyre nőiesedő leányát, aki így bókolt neki a maga módján. Lánya a cickóira utalt.

 - Ha nem, akkor majd fizetek, hogy ekkorák legyenek! – érkezett vissza Peti, kezében üdítővel. – Egyébként miért is álltok itt?

 - Anyu volt itt előbb! – szabadkozott a csitri.

 - Szerintetek jól nézek ki? – talált hangjára Gabi.

 - És én? – illegette magát Alíz.

 - Persze, lányok, de most megyek, mert kezdenek egy filmet!

 - Apu! – nyivákolt utána a lány, aztán durcásan folytatta az anyjának. – Persze, hogy ezt mondja, mert ezt kell mondania! Te a felesége vagy, én meg a lánya!

 - Ja, na, öltözz, és menj a dolgodra! – zavarta el Gabi Alízt.

 Később, a film után, Peti karjaiban elmondta, miért állt a tükör elé. Férje felnevetett.

 - Ezen problémázol? Ezen ugyan felesleges! Nyugodtan megteheted!

 - De Peti! Már elmúltam negyven!

 - És? Versenyképes vagy velük!

 - De Barna a fiam lehetne!

 - Gondolj a rajongóidra! Még mindig keresettek a filmjeid…

 A férfinak igaza volt. Végül is, pár évvel ezelőtt is megtette, most is menni fog.

 Barna ezzel szemben egy másodpercig nem hezitált, mikor Bernadett felvázolta előtte tervét, még örült is, hogy „ismételhet”.

 Gabi a forgatás napján jobban izgult, mint az első próbafelvételén. Maga sem értette, miért, hiszen pár éve gondolkodás nélkül teljesítette unokahúga kérését, és volt annyi rutinja a kamera előtt, mégis összeugrott a gyomra aznap reggel. A gátlásoldó üveget most ő húzta meg legelőször.

 - Gabi, te iszol? – kapta rajta Bernadett.

 - Nem, kicsit, izgulok!

 - Pont te?!

 - Pont én!

 Ennyiben maradtak. Mindenesetre a korty kerítésszaggató megtette a hatását, sikerült úgy megcsinálni a jelenetet, ahogyan ő elvárta. Mindenki elégedett volt, Barna különösen, nem gondolta volna, hogy még egyszer az életben lefekszik Gabival.

 Ahogy jobb idő lett, pár napot „terepen” töltöttek, két olyan „akciót” kellett leforgatni, ami a tél miatt elmaradt. A film jól alakult, bár Gabi megjegyezte, ez a leglassabban készülő produkciója.

 Kisniki felvetette még a hajókázást, a producer asszony megadóan hívta fel Jenőt. A hajó még megvolt, boldogan, és ingyen, bérmentve a rendelkezésükre bocsájtja. Tudta, mire kell, és még kapitányt is biztosított, Ferit.

 A „stáb” tehát utazhatott az Adriára. Egy hetet adtak maguknak, hogy mindennel elkészüljenek. Sikerült három nap alatt még az utolsó kockákat is rögzíteni, utána Gabi másfél napig nem mozdult ki kabinjából, csak a legszükségesebb dolgai végett. Utolsó este mindenki a laptopja előtt ült. A nő teátrális mozdulattal egy lemezt villantott fel, igaz, feleslegesen, mert az egész anyag a gépen volt. Elindította a kész filmet. A „közönség” soraiban nagy sikert aratott, különösen a „kapitány” barátnőjénél, Zsófinál, aki egészen addig gyanútlanul kísérte el Ferit, míg meg nem látta a meztelen szereplőket.

 Gabi nem tervezte hagyományos úton piacra dobni a „művet”, csak és kizárólag internetes terjesztésre szánta. Hivatalosan mindössze annyi DVD készült, amennyit a szereplőknek, Ottónak, az operatőrnek, Frédinek, az időközben megbetegedett producernek, és az archívumnak adott.

 Fél évvel később Frédi a kórházi betegágyához hívta, sokan voltak már ott.

 - Gabi! – suttogta. A halálán volt. – Te vagy a legjobb csaj, akivel valaha is együtt dolgoztam!

 A nő meg sem tudott szólalni. Az évek alatt megszerette a vén kujont.

 - Az úr közjegyző… - mutatott egy öltönyös férfira. – Azért hívtam, hogy most, míg büntetőjogi blabla birtokában… - köhögött egy sort. – Ezennel teljes joggal átadjam neked az egész produkciós irodát, a céget, mindent!

 - Jaj, Frédi! – pityeredett el Gabi, és megfogta a kezét.

 - Ne szabadkozz! Az utóbbi néhány évben már így is te vitted a válladon az egészet!

 Gabi a könnyeit nyelte.

 - Ha elfogadsz egy utolsó tanácsot, szerződteted a lányaidat! Milliomos lehetsz általuk! Amióta odaadtad a filmeteket, rojtosra néztem, és rojtosra vertem! – a pasas szünetet tartott, és folytatta. – Minden papír elő van már készítve, minden költség ki van már fizetve, már csak annyit kérek, ezt… - és a takaró alól elővette a Gyémánt-lányok lemezét, - temessétek mellém!

 Gabi szipogva megígérte, könnyeitől alig látva aláírt mindent, amit a halálmadár-szerű fickó, mint közjegyző, az orra elé tolt. Három nappal később Frédi örökre lehunyta a szemét.

 A temetésen Gabi állt elöl, mintha ő lett volna az özvegye, holott Frédi évtizedekkel azelőtt elvált, egyetlen lány pedig azt sem tudta, hogy a világon volt. A szertartásra sem jött el, a búcsúztató ember csak annak a pár barátnak, kollégának mondta el beszédét.

Wackond 2012.03.19. 18:00

Gyémántok 67

Hatvanhetedik fejezet

(Avagy: a próbafelvétel, producer: Gwendoline Diamond)

 

 

 A fotózástól felzaklatott Gyémánt-lányok élete lassan visszaállt a normál kerékvágásba.

 Szilvi maradt a fotózásnál, Natália stúdiójával kötött szerződést, nála modellkedett, amíg csinálta. Brigi azonban továbbra is filmezni akart.

 Gabinak tetszett, amit eddig Brigiről látott, de jó darabig nem volt kapacitása próbafelvételre hívni a lányt. Egy hónap múlva tudta csak felhívni, már erősen ősz volt. Megbeszélték az időpontot.

 Brigit Balázs is elkísérte, aminek Gabi nem örült, de később még kapóra jött.

 - Sziasztok! – üdvözölte a fiatalokat a nő, és gyorsan arra kérte őket, tegezzék viszont.

 - Helló! – tettek eleget a kérésnek.

 - Nos, vágjunk is bele! Brigi, gyere, kérlek, erre van a zuhanyozó, bent van minden, ami kell, a törölköző tiszta, nemrég tettem ki! – a lány eltűnés után a fiúhoz fordult. – Nem kertelek, nem örülök, hogy eljöttél. Biztosan itt akarsz maradni?

 - Igen, mi ezt már megbeszéltük otthon…

 - Hát jó, legyen… - megcsörrent a nő mobilja. Elnézést kérve felvette. – Igen?… Szia, Csabikám… tessék?… Ne már… Na, jó, maradj akkor, és gyógyulj meg! – letette a telefont, és cirkalmasat káromkodott.

 - Valami baj van? – kérdezte Balázs.

 - Semmi különös, leszámítva, hogy a srác, akinek most kellene érkezni, hogy Brigivel meg lehessen csinálni a próbafelvételt, épp az imént mondta le! Azt mondta, megfázott… na, mindegy!

 - És most?

 - Öt perc múlva kiderül… - és Gabi lázas telefonálásba fogott. Arckifejezése csalódottságról árulkodott. Visszament a sráchoz, aki mellett épp akkor állt meg a frissen mosott lány.

 - Két eset van, srácok. Vagy máskor jöttök vissza, vagy beugrasz… - intézte utolsó szavát Balázshoz.

 - Tessék? – hüledezett a fiú. Ő, aki sosem rajongott igazán azért, hogy a barátnője pornózzon, most vele kell próbafelvételt csinálni!

 - Jól hallottad! – nézett rá Gabi. – Meg kell dugnod a barátnődet, csak nagyobb lesz a közönség… Ja, és fel is vesszük!

 - De hát…

 - Figyelj! – karolta át Gabi, és egy kicsivel arrébb sétált Balázzsal. – Ottó az operatőr, öreg róka, naponta több csajt lát, mint te, akár egész életedben. Rohadtul nem élvezkedni fog Brigin, hanem a dolgát végzi, ráadásul szabadidőből jött be. A sminkes csajt sem a kukacod érdekli, és ő is puszira van itt. A harmadik én leszek, és néha beleszólok, ha úgy érzem, hogy bele kell. Végül: amikor ezt a felvételt én megnéztem, és úgy gondolom, hogy Brigi jó volt benne, elteszem az archívumba, de látni nem fogja senki. Ne aggódj, ez nem fog betenni a kosaras karrierednek, erről kezeskedem!

 Balázs végighallgatta Gabi beszédét.

 - Van egy konyakod?

 - Kerítésszaggatóm van, törölközőt meg találsz a fürdőszoba-szekrényben.

 Balázs kapott egy féldeci jóféle pálinkát, lezuhanyozott, és a fürdőlepedőbe csavarva magát, jelent meg ismét. Gabit követve mentek be egy másik helyiségbe, ahol egy ötvenes, jellegtelen fickó ült, és egy huszonéves, csúnyácska, de formás csajjal beszélgetett.

 - Helló! – köszöntek az érkezőkre, és a pasas még hozzátette: - Csabi nem jön?

 - Beteget jelentett! – legyintett a főnökasszony.

 - Biztos megint bepiált! – vigyorgott a sminkes csaj, miközben elkapta Brigit, és a helyiség egyik sarkában álló asztalka elé ültette.

 - Nem érdekel! Egy castingra kértem, és még erre sem képes! Nos, tehát, bemutatnálak egymásnak benneteket, a kameránál Ottó, profi a srác, a legjobbat hozza ki belőletek, ha ti is a legjobbat adjátok. A sminkasztalnál Léna tevékenykedik, én vagyok most a főnök, de engem már ismertek. A két ifjú pedig Brigitta, aki most először próbálkozik a szakmában, a fiatalúr pedig Balázs, aki csak beugró, főállásban Brigi pasija.

 A bemutatás után Gabi részletesen elmagyarázta, mit is vár a pártól, hogyan és miképp helyezkedjen, hogy Ottó ne a nyakát törje, ha valamit látni akar. A nő levetkőztette a párt, úgy magyarázott tovább. Azok egy idő után észre sem vették pőreségüket, amit Gabi máris cseppnyi sikernek könyvelt el.

 - Fog ez menni! – summázta a végén, és egy székre telepedve intett Lénának, aki a mennyezeti világítást le, a kamerákat segítő reflektorokat pedig felkapcsolta. Egy egyszerű heverő látszott a fényben. A felskiccelt terv szerint a fiú fürdőlepedőben heverészett az ágyon, a lány pedig hozzálépve… a szokásos. Beszélgetni nem fontos, csak játsszák el, hogy szerelmesek, és a többi. Előbbi hibátlanul ment, mert valóban szerelmespár voltak, de a többi már nehézkesebb volt.

 „Mintha itt sem lennénk!” – emlékeztek Gabi szavaira, és úgy is tettek. Csókkal üdvözölték egymást, váltottak pár szót, a teljesség kedvéért, és néhány percen belül el is feledkeztek a kameráról.

 A fiatal pár gyengéden ölelte egymást, lágyan csókolóztak, majd a lány lassan hanyattfektette a fiút, lovaglóülésben helyezkedett el rajta, észrevétlenül lejjebb tornázva a törölközőt. Brigi csókolta még egy kicsit Balázs ajkait, ölében érezte, nem hiába kergette nyelve a pasiét. Lejjebb haladt, nagy léptekkel ugrott át az izmos, szőrtelen mellkas fölött, és már odébb kellett helyezkednie egész testével ahhoz, hogy szája a srác ölével kerüljön egy vonalba. Rafinált módon úgy oldotta meg, hogy mire odaér, combjaival lesodorja a törölközőt. Balázs kemény farka a nyakát böködte, ahogy elhaladt fölötte, jobb kezével megmarkolta, bőrét felhúzta, és az orra elé billentette a szeretett szerszámot. A fénylő-piros makk hegyére nyomott egy puszit, de nyomban kidugta hegyes nyelvét is. Végignyalintotta néhányszor nemcsak az érzékeny „kalapkát”, hanem a merev fütykös minden porcikáját. Balázs nem gondolta volna, hogy egyáltalán fel fog állni, vagy a lány ügyessége, vagy az iránta érzett szerelme, netán a kezdés előtti kupicának köszönhetően, de működött, sőt, kifejezetten élvezte is. Brigi a szájába vette a jókora péniszt, és ajkait fel-le mozgatva szopogatta, kezével a bőrét húzogatta. A lány gondosan ügyelt arra, hogy pasijának jó legyen, de ne élvezzen el idő előtt. Míg halkan szuszogva szopott, megpróbált minél több ruhájából kibújni, de elég nehézkesen ment. Kénytelen volt abbahagyni, és felülni, hogy a blúzától megszabadulhasson. Balázs is felült, ismét csókolóztak egy sort, miközben hosszú ujjaival kibabrálta a melltartót. A szolid, fehér anyagot elhajították, a fiatalember a kerek halmok közé temette az arcát. Beléjük markolt, lassan és kéjesen gyúrogatta őket, nyelve hegyével a sötét, kemény bimbókat nyalogatta, kergette, olykor foghegyről megharapdálta. Brigi, valódi átéléssel az arcán, lehunyt szemmel élvezte, néha beletúrt szerelme hajába. A fiú lassan megpróbált lejjebb haladni, de testhelyzetük ezt nem engedte, így hanyattfeküdt, húzta magával a lányt is, és váratlanul átfordítva, ő került felülre. Folytatta ott, ahol az előbb elakadt, de még megállt a szép, nagy melleknél. Újra gyúrogatta, nyalogatta, és harapdálta, csak ezután indult lejjebb…

 Gabi mozdulatlanul ült, meglátva a srác dorongját, arra gondolt, ezzel a mérettel itt is karriert csinálhat. Mindazonáltal eddig is elégedett volt. Ottó, az operatőr sem kényszerült trükkökre, de a java még csak ezután következik…

 Balázsa a nadrághoz ért. Kicsit remegő ujjaival kioldotta a zárját, és lehúzta. A fehér bugyit direkt hagyta meg. Az alsóneműn már átsütött a forróság, mikor alaposan körbemolyolta ajkaival. A lány enyhe terpeszbe tette lábait, hogy még jobban odaférjen, de a fiú másképp gondolta. Fogai közé csippentette a lány utolsó ruhadarabját, és úgy próbálta meg lehúzni. Briginek ugyan segítenie kellett, de sikerült. Sima vénuszdomb fénylett a mesterséges megvilágításban. Brigi egy pillantással felmérte Ottó helyzetét, és arra fordította testét. Balázs alkalmazkodott az új pozícióhoz, a széttárt combok közé fúrta a fejét. Eleinte letojta, mit lát a kamera, csókolta és nyalogatta a szeretett puncit, és amikor úgy érezte, kellően fel lett már izgatva, picit arrébb húzódott. Két hosszú ujja segítségével megnyitotta a nagyajkakat, nyelve a már piroslón duzzadó klitoriszra csapott. Gyors és erőteljes mozdulatokkal kergette a kéjgombot, néha-néha befickándozva a nedves hüvelybe is. Brigi felnyögött. Nem színpadiasan, csak ahogy szokott. Nagyon jólesett neki a srác tevékenysége, aki viszont nem akarta abbahagyni, sőt, szabadon maradt kezének két ujját is bevetette a minél hamarabbi siker érdekében. A nedveit bőven termelő hüvely vöröslő mélyére tolta mutató-, és középső ujját, és egyre gyorsuló tempóban mozgatta őket. Nyelve sem lassult, hamarosan megérezte, Brigi már nem jár messze. A lány nyögései egyre szaporodtak, míg végül lélegzete elakadt, felsikkantott, és elélvezett. Balázs kihúzta ujjait, ekkor vette észre a mellette kukucskáló Ottót. Szempillantás alatt felmérve ismét a férfi hollétét, igazított barátnője altestén, és a heverő elé térdelve cseppet sem lankadt dorongját a csapzottra nyalt puncihoz illesztette. Brigi előzékenyen megnyitotta szeméremajkait, a fiú fitymáját felhúzva fénylő makkját a klitoriszhoz dörzsölte. Eljátszadozott egy kicsit, így hergelve a lányt, valamint az őket figyelőket, majd lassan a hüvelybe tolta. Brigi ismét felnyögött. Pasija egyre gyorsulva mozgatta ágyékát, amennyire lehetett, tövig hatolva a lány testébe. Nem sok idő telt el, ismét közeledett a csúcspont, ismét Briginél. Balázs újabb trükköt dobott be, felsőtestével kicsit hátrébb dőlt, kamerától távolabbi kezének hüvelykujját pedig a csiklóra szorította. Ezzel a kis plusszal adta meg Brigi nyüszítő, vonagló orgazmusának erejét. A lány csillapodtával kihúzta strapabíró farkát, és szinte gondolkodás nélkül rendeződtek újabb pozitúrába. Brigi feltérdelt, fenekét fordította fiúja felé, popsigömbjeinek partjai közül nedvei patakja csillant. Balázs egy pillanatra eljátszott a gondolattal, hogy a barnás, ráncos nyílásba hatoljon, de a lány kézmozdulata, mellyel megint csak puncijának ajkait nyitotta, minden kétséget kizárt. Hevesen a felkínált résbe döfött. Brigi felnyikkant, nem esett valami jól, de két orgazmus után ez nem is volt olyan nagy fájdalom. Mellkasát az ágyra szorította, egyik kezével hátranyúlva pedig hol az ütemesen lengő herezacsit próbálta meg érinteni-simogatni, hol pedig gyönyörgombocskáját dörzsölgetni. Végül maradt az utóbbi tevékenységnél, az élvezetesebb volt. Balázs, úgy tűnt, nem bírja már sokáig, érezte, ahogy az egyre erősödő kéj végigbizsereg a gerince mentén. Beleerősített, hátha Briginek összejön még egy. Összejött, de ő azt már nem érezhette. Egyre lassabban, és egyre mélyebbre lökött, míg végül az elején kapott instrukcióknak megfelelően kirántotta farkát. Markának két-három határozott mozdulatával élete első kamera előtti ejakulációját produkálta. Vöröslő makkjából erőteljesen lövellt ondója a barátnője fenekére, és csordult végig lassan a csillogó, csupasz ajkakon. Brigi egy pillanattal később ért a csúcsra, hála csiklóját dörzsölő kezének. Szinte önkívületben nyögdécselt, de annyira azért volt érkezése, hogy mozdulatait lelassítsa, de le ne állítsa, ahogy megérezte a meleg ondó „becsapódását”. Kéjesen kenegette még altestén a nedveket, míg a srác minden cseppet ki nem préselt, illetve amíg Gabi meg nem szólalt.

 - Ennyi!

 - Ennyi! – ismételte Ottó, és leállt. Felegyenesedett, és szótlanul egy állványra rögzítette gépét.

 - Nagyon jók voltatok! – lépett hozzájuk a nő. – Kezdő létetekre, profikat is megszégyenítő ügyességgel csináltátok! – közben egy törölköző-szerűséget adott a fiúnak, aki gondosan letörölgette a lány fenekét.

 - Nem gondoltam, hogy ilyen jól bírod! – szólt a lány Balázshoz.

 - Csaltam… - somolygott a srác. – Rárántottam a zuhany alatt…

 Gabi nagyot nevetett a módszeren.

 - Azt hittem, Viagrát szedtél be!

 - Még nincs rá szükségem! – büszkélkedett Balázs.

 - Nos, srácok, komolyra fordítva a szót - csapta össze tenyerét a nő, - az egyik szemem sír, a másik nevet. Mindketten nagyon ügyesek voltatok, tehát örülök, hogy egy újabb lánnyal gyarapodott az embereim sora. Sajnálom viszont, hogy nem lett újabb fiú közöttük. Balázs, ha gondolod, az ajtóm bármikor nyitva áll előtted! – mosolygott Gabi.

 - Azért van mit tanulniuk, de elsőre nagyon jó volt! - szólalt meg Ottó is, talán harmadjára, mióta a fiatal pár ott volt.

 - Bizony! – bólintott a főnökasszony. – Ezt a felvételt csak ti láthatjátok, de azt bármikor, mert megkapjátok DVD-n, és előtte még megmutatom Frédinek, meg persze az archívum…

 A fiatal pár egymásra mosolygott, Brigi boldog volt, és együtt indultak zuhanyozni…

 Másnapra elkészült a lemez, Gabi Frédi kezébe nyomta, hogy nézze meg, ő addig megy a dolgára. Pár órával később a vén kéjenc vigyorogva adta vissza.

 - Gabikám, neked mindig kurva jó volt az ízlésed!

 - Mert?

 - A csaj is egész jól néz ki, de a srácnak isteni pöcse van, egyszerűen gyönyörű! És milyen jól bírta! – lelkendezett a nem túl válogatós fickó.

 - Nos, le kell lombozzalak, de a srác beugró volt, a lány hapsija, és ő nem akar filmezni!

 - Kár…

 - Szerintem is, de ez van!

 Gabi gondosan eltette a lemezt, kitöltött és kinyomtatott egy szerződést Briginek, valamint elővett még pár papírt, amit „új felvételes” esetén szoktak használni. A nő másfél órával később Brigivel ült a lány szobájában, teregette ki előtte a paksamétát, és adta oda a végén a lemezt.

Wackond 2012.03.12. 18:00

Gyémántok 66

 Hatvanhatodik fejezet

(Avagy: a családi fotómodellkedés)

 

 

 Gyémánt Gabriella, vagy, ahogy a sok százezer pornórajongó ismerte: Gwendoline Diamond elfoglalt nő volt. Első producerének ügyeit voltaképpen teljesen átvette, bár papíron még Frédi volt a főnök. Gabi intézett mindent, és olykor, hogy megóvja a vén kujon egészségét, a legszebb, legígéretesebb lányokat be sem mutatta neki, nehogy a „felvételi vizsga” közben kapjon szívrohamot. A kész filmeket azonban mindig lemeózta, mielőtt piacra dobták volna. Ilyenkor persze kiderült Gabi turpissága az új lányt illetően, de csak ritkán volt nagy balhé, mert Frédi addigra már levezette a feszültségét. Jobb kézzel. Ha jó volt a csaj, akkor háromszor is. Gyakran mondogatta Gabinak:

 - Hej, de kár,  hogy a húgod sosem vállalt filmet veled!

 - Az! - legyintett ilyenkor a nő, és folytatta a dolgát.

 - Legalább egy fotósorozatot!

 - Én benne lennék, Frédi, de Laura nem akarja! Most meg már családja van, gyerekei, sőt, ha jól tudom, már hamarosan unokája is lesz!

 - De még mindig kurva jól néztek ki! - erősködött Frédi.

 - Ugyan már! Kiöregedtem én is! Különben is, ha meglátnál minket egy ilyen sorozaton, elvinne téged a szívroham! - nevetett rá Gabi, és újra a dolgaiba mélyedt.

 

 Brigitta és Szilvia nehezen szabadult a „házavató” emlékeitől, és minden alkalmat megragadtak, hogy megismételhessék az eseményeket. Balázs és Szabolcs ugyan rendelkezésre állt, amikor tudott, és olykor, ha egyikük épp nem ért rá, a másik szívesen „helyettesítette”. Igazi jó barátok lettek a srácok. A kapcsolatukat Szabolcs egyik megjegyzése árnyékolta be, de Balázs csak rövid ideig orrolt rá.

 A nem túl barátságos beszólás egy olyan hajnalban történt, mikor a nővérek, és pasijaik már az összes létező figurát kipróbáltak, épp csak a „fiú-fiú”-t nem, de úgy tűnt, Brigitta még bírna egyet.

 - Miért nem mész pornószínésznőnek? Ott biztos mindig van egy pihent pasi! - fakadt ki Szabolcs pihegve, miután annyira fáradt volt már, hogy a makkjából szivárgó ondócseppeket sem volt kedve letörölni, de a lány szemtelenül piszkálta.

 - Azért kurvának ne nézd! - háborodott fel Balázs.

 - Ahogy most viselkedik! - dohogott Szabi. - Különben meg nem hiszem, hogy kurvásabb az, ha kamera előtt csinálja, mintha a nővére pasijával…

 Brigi sértődött arccal emésztette a hallottakat, Balázshoz bújt menedékért. A kosaras srác kénytelen volt igazat adni a barátjának, de még nem volt teljesen meggyőzve.

 - Na, jó, de ott ugye azzal fekszik le, akit oda tesznek, mi meg barátok vagyunk!

 - Ők is, csak többen vannak.

 - De pénzért!

 - Na, bumm! Szeretsz dugni, és még pénzt is kapsz érte! Nem lennék ilyen szerény, én is csinálnám, de tudod, mit? Kérdezd meg Vilit, ha jól tudom, valakije pornózik, de, ha ezt is jól tudom, a ti családotokban is akad fotómodell!

 Brigi bajban volt. Szabolcs rátapintott a lényegre, csak Balázsnak nem tetszett a dolog. Hosszú idő után komolyan is elbeszélgetett a fiúval. Annyiban maradtak, megérdeklődik Vilitől, kije pornózik. A fiú megadta Kisniki számát, mert neki nem volt meg Gabié. Kisniki boldogan ajánlotta fel segítségét a lánynak, pár nap múlva ő kísérte el Gabihoz, az irodába. A nőnek halvány fogalma sem volt arról, Kisnikiék mi járatban, így nem tudta idejében leépíteni Frédit. Kisniki, szokása szerint, kertelés nélkül felvázolta a helyzetet. Gabi, mielőtt még a vén fószer megszólalhatott volna mellette, felpattant, és kiterelte a lányokat. Az előtérben elmondta Briginek, mire is számítson, majd útjukra engedte őket.

 - Ki volt ez a két csaj? - érdeklődött később a vén kujon. Szerencsére nem hallott semmit.

 - A sógornőm lánya, és a barátnője… - hangzott a tömör válasz.

 - Az a fekete, rövid hajú, bögyös egy istennő!

 - Ugyan, mit akarhatnál tőle!

 - Megnézném közelebbről is!

 - Nem hiszem, ha jól tudom, most derült ki, hogy babát vár, és ő az unokahúgom!

 - Az nem baj! Terhes-pornót úgysem csináltunk még!

 - Ha rajtam múlik, nem is fogunk!

 - Ugyan már, Gabi!

 - Frédi, hagyjuk ezt!

 - Jól van, na! És a másik?

 - Családi ügyben voltak, nyugodj már le!

 Gabi egyébként, miután elmesélte Briginek, hogy ez mi mindennel jár, Natáliához irányította a lányt. Sokszor dolgoztak együtt, ha Gabinak fotósra volt szüksége, de ha Nati egyik modellje „többre vágyott”, gyakran Gabinál kötött ki. Abban maradtak, hogy Nati csináljon Brigiről egy sorozatot, a többit majd utána.

 A problémák ott kezdődtek, mikor Kisniki és Brigi összefutott Vikivel, Rudival, és Bernivel. Elújságolták, honnan jönnek, és hová tartanak. Berni elmesélte Barna esetét Gabival, ezen jót nevettek.

 - Egyszer én is kipróbálnám… - mondta halkan Bernadett. - Csak sosem volt hozzá bátorságom… Most meg nem is nagyon lehet… - simogatta meg a hasát. Még nem látszott, de már tudták.

 - Ja, ezzel én is így vagyok! - jegyezte meg Kisniki. - Bár szülés után még megtehetjük!

 - Nem tudom… - tétovázott Bernadett. - Először inkább privátban kellene…

 - Nem rossz! - vetette közbe Viki. - Mondjuk azt lett volna érdemes videóra venni, amikor Tomival kitoltunk!

 Általános kacaj hallatszott, és amikor végre szóhoz jutottak, Kisniki a könnyeit törölgetve elmesélte Briginek a sztorit.

 - Na, gyere, menjünk Natihoz! - állt fel a végén.

 - Mehetünk mi is? - kérdezték a többiek.

 Mentek mindannyian. Natália megdöbbent, mikor a fiatalok beözönlöttek a stúdiójába, és még jobban, mikor Brigi elmondta, mi járatban van.

 - Anyu tud róla? - kérdezte végül.

 - Nem, de nagykorú vagyok, nem kell az engedélye! - válaszolt önérzetesen a lány.

 - Megjegyzem, tizennyolc év alattival szóba sem állok ez ügyben, csak azért kérdeztem, hogy mit szól hozzá.

 - Hááát… nem tudom…

 - Na, jó, egyezzünk ki egy döntetlenben. Ma már semmi szín alatt nem érek rá, és, ha nem haragszol, másra nem akarlak bízni. Nézzük csak… - lapozgatta a határidő-naplóját. - A holnaputánom nyugis lesz, egész délelőtt ráérek, jöhetsz bármikor, de! Addig mondd el otthon, hogy mire készülsz, jó?

 - Rendben! - sóhajtott Brigi.

 Két nappal, és egy beszélgetéssel később Brigitta Natália irodájában ült. Nem egyedül. Szilvi, Kisniki és Viki elkísérte őt, utóbbi volt a sofőr is.

 - Na, mit intéztél? - szólt Nati Brigihez a kölcsönös üdvözlések után.

 - Nem volt őszinte a mosolya, fel is hívta Gabit, aztán belenyugodott.

 - Ugye nem versz át? - gyanakodott kicsit a nő, ismerte a lányok viselt dolgait. Végül is, nagykorú volt, de mégiscsak családtag…

 - Eszünkben sincs! - bizonygatta Szilvi.

 - Te is, lányom? - nézett rá mindenki a húgán kívül.

 - Nos, felvázoltam anyunak én is ezt a lehetőséget, de úgy gondolom, egyelőre fotó, a többit meglátom. Kell egy kis plusz a fősuli mellé!

 Nati igazat adott neki. Sok olyan modellje volt, aki csak kiegészítésnek vállalta ezt a munkát.

 - Hát, akkor gyertek! - hívta a lányokat, és meg sem fordult a fejében, hogy jóval több dolga akad majd.

 - Először Brigit kérte. Leültette egy sminkasztalka elé, mögéállt, és kínosan hosszú ideig nézte a lányt a tükörben. Végül nekilátott, és gyors, szakavatott mozdulatai nyomán a lány még jobban megszépült. A ruházatával egyelőre nem foglalkozott, hadd szokja, hogy kamera előtt kell vetkőznie. Könnyebben ment, mint várták, Natália instrukcióit követve Brigi lassan lemeztelenedett. Elsőre nem akart semmi keményet, mindössze annyit, hogy látszódjék, ami kell. Mindketten elégedetten fejezték be, és amíg Brigi felöltözött, Nati gyorsan lementette a képeket a laptopjára. Utána hasonló gyorsasággal és profizmussal készítette ki Szilvi szintén szépséges pofiját. Picit bíbelt a lámpákkal és az ernyőkkel, majd szorgosan csattogtatta a gépet, miközben folyamatosan mondta, mit tegyen. Nemsokára elkészültek.

 - Kértek valamit inni? - kérdezte a házigazda, aztán hozzátette. - Alkohol nincs!

 - Kösz, valami ücsit kérünk! - nevettek a lányok, és az almalé kiporciózása után Kisniki odasompolygott a nőhöz. Előadta a kérését, az gondolkodott egy sort, aztán maga után intette az egész kompániát. Egy másik helyiségben egy valódi baldachinos ágy foglalta el a terület nagy részét.

 - Ez gyönyörű! Nem is tudtam, hogy ilyened is van! - csodálkozott Brigi.

 - Sokba került, de megérte! - büszkélkedett Nati. - A legjobb sorozataim itt készülnek!

 A négy lány szinte egymást taposta, hogy vele készüljön el az első sorozat az ágyon, de mivel Kisniki kérte, övé volt az elsőség, őt pedig Viki követte. Végül, nagy kegyesen Szilviről és Brigiről is lőtt még egy-egy sorozatot. Az egész pikantériáját pedig a mindig vagány Kisniki adta meg. Az utolsónak fényképezett Szilvi mellé bújt, és később maga mellé intette a másik két csajszit is. Oly természetességgel játszottak el egy dupla leszboszi szeretkezést, mintha pasival sosem foglalkoztak volna. Nati szó nélkül kattintgatott.

 - A mindenit! - csettintett elismerően Natália a végén. - Profin csináljátok! Gabi örülni fog nektek!

 Az elkészült képanyagot DVD-re írta, és Brigi kezébe nyomta a lemezt. Később minden lány készített még magának másolatot, és Kisnikiéknél ültek össze, hogy megnézzék, természetesen Lali és Rudi is ott volt.

 - Hú, de jól nézel ki! - kommentálta Lali Brigi első képeit.

 - Kösz, de a java még hátra van!

 - Basszus! Niki! Ez… ez… kib… szott jó! - lelkendezett Lali a baldachinos „csatajelenetnél”. - Olyan átéléssel csinálod, mint egy valódi leszbi! Ha nem tudnám, hogy gyerekünk lesz, el is hinném, hogy leszbi vagy!

 - Terhes vagy?! - lepődtek meg a pornóvágyó nővérek.

 - Miért, nem látszik? - húzta fel a pólóját Kisniki. Valóban, aki jobban megnézte, láthatta, de nyilvánvaló még nem volt.

 Brigi beadta Gabinak a DVD-t, és mivel a fotózás elhúzódott, a nőnek más dolga is akadt, csak késő délután, Gabi lakásán került erre sor. A színésznőből producerré lett nő pedig elkövette azt a hibát, hogy a korongot csak bepottyantotta a táskájába, és másnap, az irodában nézte meg. A következő probléma az volt, mikor mindezt úgy tette, hogy Frédi is láthassa. Persze nem szándékosan, egyszerűen elfeledkezett arról, hogy volt - még - főnöke ott van. A vén szivar sem figyelte, hogy Gabi mit csinált, kérdezni akart tőle valamit, amikor odafordulva észrevette a monitort. Hangtalanul tette fel a szemüvegét, és egész sokáig bírta csendben, de a négy csajt megpillantva felnyögött. Gabi már tehetetlen volt, meg kellett mutatnia az egész lemez tartalmát.

 - Gabi! - nyögte az öreg. - Felállt a vén cerka! Meg akarok dugni valakit!

 - Tudod, mit? Kimegyek, elszívok egy cigit, te meg arra vigyázz, nehogy lefröcsköld a laptopot! - nevetett a nő, de tényleg magára hagyta egy félórára a fickót, közben magát átkozta, hogy Frédi meglátta a képeket.

 - Kösz, ez jólesett! - vigyorgott a fickó, mikor a nő később visszament. - Ezek tök jó csajok, főleg a szőke, meg a rövid hajú fekete!

 

 „Viki és Niki!” - gondolta Gabi. – „Van ízlésed, Frédi!”

 - Te, nem ezek voltak itt a múltkor? - mutatta a monitoron a pacák.

 - De, ők ketten - sóhajtott Gabi.

 - A szentségit! Látni akarom őket! Le kell tesztelnem mindet!

 - Na, nyugi, még a végén elpatkolsz! - vette ki Gabi a lemezt, és biztonságba helyezte. - Na, megyek, megnézem, hogy haladnak a többiek!

 Hazament, és magához hívta két unokahúgát. Leteremtette őket, de igazából magára volt mérges. Kisniki meg is mondta neki, hogy nem érdekli, nem akart ő semmi mást, mint ezt kipróbálni, de most már csak azért is filmezni akar. Gabi rávilágított a lány állapotára, valamint arra, hogy ez a képeken is látszik, ő pedig eddig sem forgatott terhes nővel, ezután sem fog. Végül abban maradtak, hogy ha meglesz a baba, utána esetleg filmezhet. Kisniki, ha kelletlenül is, de tudomásul vette.

 - Szerintem megcsinálhatnánk majd azt a jelenetet, amit Tomival csináltunk… - szólalt meg Viki csendesen.

 - Te is filmeznél? - nyögött fel Gabi.

 - Nem tudom… - vont vállat a szöszi. - Ezt szívesen megcsinálnám…

 - És szerintem Berni is benne lenne! - vigyorgott Kisniki. - Elvégre ott volt ő is!

 - De ő is…

 - Tudom, terhes! - forgatta a szemét szemtelenül Kisniki. - Majd utána! Addig legalább lesz időnk kitalálni a forgatókönyvet!

 Gabit az idegbaj kerülgette, végül a ház előtt eldohányzott cigaretta valamelyest megnyugtatta. Elgondolkodott a forgatókönyvön, végül sátáni vigyorral az arcán bement a lányokhoz.

 - Oké, csajok, babázás után megcsináljuk a filmet, igazi Diamond-produkció lesz!

 Kisniki és Viki hosszan ölelte-puszilta a nőt, és elsöpörtek Bernihez, elújságolni a terveiket.

 Az örökké nyughatatlan Kisniki azonban nem állt meg itt, felhívta Natáliát, és időpontot kért tőle a stúdióban, valamint néhány ötletet. Pár nap múlva Berni, Kisniki és Viki két megtermett bőröndöt maguk után húzva jelentek meg a stúdió előtt. Nati betessékelte őket, alaposan megnézte a lányokat, szolid-természetes sminket varázsolt rájuk, és kezdődhetett a munka…

 Három hónap múlva diszkrét borítékot hozott a postás. Viki vette át, a kismamák ultrahangon voltak. Kibontotta, három újság volt benne, egy erotikus magazin három egyforma példánya. Remegett az izgalomtól, ahogy belelapozott. A címlapon ők mosolyogtak, a három Gyémánt-lány. Az újság alap-tematikája a szép női testekre volt beállítva, olykor előfordult benne egy kis leszboszi sorozat is, ami kimerült a gyengéd érintések imitációjával, kemény pornót nem jelentetett meg. Az első oldalon Berni volt, ahogy áttetsző, hófehér hálóingében a fehér selyemmel szegélyezett, szintén fehér selyem ágyneművel bevetett baldachinos ágyhoz lép. Lassan leveti a ruhaneműt, feszes-kerek mellein megcsillan valami lágy fény, és szépen, kéjesen elnyújtózik az ágyon, combjait épp annyira megnyitva, hogy szőrtelen szemérmének domborulatai láthatóvá váljanak. Pár oldallal később Kisniki áll az ágy másik oldalán. Fekete hajához illően fekete, természetesen áttetsző hálóingben. Ahogy lehullik a lepel, feltűnik két kapitális keble, melyek állapota miatt jóval nagyobbak voltak az átlagnál. A mosolyogva rátekintő Berni mellé telepedik, elégedetten elnyújtózva, ő is csak annyira közszemlére téve csupasz ölét, hogy az erotikusnak látszódjon. Viki szíve kihagyott egy pillanatra, pedig a lemezen, melyet a fotózás után kaptak, ennél jóval több kép is volt, és már sokszor megnézték Rudival. Viki vörös hálóingben lépett oda az ágy mellé, a szőke lány észbontóan nézett ki. Ő is kibújt a csábos cuccból, melyet két ujja közé csippentve ejtett végül a padlóra. Unokatesói mellé hevert, kerek mellei szépen gömbölyödtek, enyhe terpeszbe tett combjai közül rózsaszínen mosolygott a szőrtelen háromszög.

 Viki büszke volt magukra. Megkapták a címlapot, az újság több mint a felét is elfoglalták, és a szokatlanul nagy poszteren is ők hárman mosolyogtak. Büszkeségtől dagadt a mellkasa. Megmutatta Rudinak is, és az egész családnak. Mindenki elismerően lapozta, még Kriszta mama is, pedig ő sosem rajongott lánya munkájáért, és az unokái fotósorozatának sem örült.

 A képek tehát elkészültek, az értük kapott pénzt a két kismama a születendő gyermekeiknek tette félre, Viki pedig a Rudival kötendő esküvőjére. Gabi egy fizetős honlapra is feltette a sorozatokat, és az onnan befolyt összegeket is nekik utalta.

Wackond 2012.03.05. 18:00

Gyémántok 65

 

Hatvanötödik fejezet

(Avagy: a házibuli folytatódik)

 

 Pontosabban fogalmazva, a Piroska családok másik két lakásában, az ifjabb generáció is igen jól érezte magát.

 A tűzijáték után, főleg, mikor már a kicsik is lekoptak, kezdődött az igazi „tánc”.

 Az ifjak valamivel többen voltak, mint a szüleik, és nem is rendeződtek párokba (még csak nem is a saját párjukkal). A bulimeghívás érvényes volt mindenki aktuális partnerére, különös tekintettel a friss házas Bernadettre és Barnabásra.

 A két lakás közötti ajtó tárva-nyitva állt, nagy volt a vándorlás rajta, eleinte még „gálába” öltözött tizen-huszonévesek osontak, siettek, lopakodtak, vagy sétáltak át, később egyre lazábban, szemérmetlenebbül hiányos öltözékben, végül már ruhátlanul.

 Barna és Berni mellett szinte elválaszthatatlanul ott volt Kisniki és Lali, valamint Viki és Rudi is. Berni bátyja, Robi Zsuzsával érkezett, közösen nevelt kislányuk Kriszta mamánál tévézett. Kisniki középső húga, Anna az egyik házigazda, Kristóf árnyéka volt, még a horvátországi nyaraláson jöttek össze. Gyémánt Lívia, a három lány közül a legkisebb, szintén Kriszta és Juli mama, valamint a korban hozzá közelebb álló Alíz és Stefi társaságát élvezte.

 Ami a házigazdák és vendégek közötti összefonódást illeti, Andrea, és ifjabb Vilmos sem tágított egymás mellől. Volt viszont pár új, idegen arc is a társaságban. Egy fekete bőrű, magas, vékony lány rítt ki legjobban közülük, egyrészt magasságával, másrészt a bőrszínével. Alex barátnője volt, tizenkilenc éves, hosszú hajú, nyúlánk, hibátlan bőrű, helyes arcú lány. A srác odavolt érte, egyrészt, mert vadult a feketékért, másrészt közös érdeklődésük a rapzene iránt hamar közel hozta egymáshoz őket. A lányt Lizának hívták, mint ahogy a nagymamáját becézték, neki már engedélyezték, hogy ezt a nevet anyakönyvezzék. Alexa mellett egy jóképű, izmos, barna hajú, barna szemű srác volt. Norbinak hívták, két hónapja járnak, de úgy istenigazából még semmi komoly nem történt közöttük, a lány erre az éjszakára tervelt ki neki egy kis meglepit. Feri egy alacsony, barna hajú, formás-helyes lányt hívott meg, Zsófi nevűt, akivel már itt ismerkedett meg, és ők sem régóta képeznek egy párt. Szilvi és Brigi, mai, divatos szóval élve szingli volt, amióta ide költöztek, még nem találtak maguknak párt, bár volt mindkettejüknek „kiszemeltje”, akiket meg is hívtak.

 Kétségtelenül Kisniki adta meg az alaphangulatot. A kicsik eltűntével első dolga volt a zenét felhangosítani, fenékig ürítette koktélos poharát, és blúzát kigombolva, feltartott kézzel, csípőjét riszálva táncolt. Anna azt hitte, nővére berúgott, pedig az alig ivott alkoholt, egyszerűen jó kedve volt. Viki csatlakozott hozzá Rudival, és Alexáék is, némi habozás után. Robi és Zsuzsa egy sarokba húzódva figyelte az eseményeket, de Kisniki rájuk talált. Nem úszták meg a táncot.

 Anna és Kristóf azonban úgy tűnt, igen, egy csendesnek tűnő szobába oldalaztak. Utóbb kiderült, a szoba már foglalt volt. Bernadett és Barnabás egy apró éjjeli lámpa fényénél vette le egymásról az utolsó ruhadarabot, mikor a szerelemtől rövidlátó pár csókolózva becsukta maguk mögött az ajtót.

 - Ti sem szerettek táncolni, ugye? – kérdezte Berni törökülésben, az ágyról.

 Anna ijedtében ugrott egy métert, Kristóf kapta el a pánikoló lányt.

 - Bocs, azt hittük, itt nyugtunk lesz… - mondta a kecskeszakállas srác.

 - Nézőpont kérdése… - szólt Barna. – Ez az este nem a nyugalomról szól, ezt tudjuk mind. A kérdés az, hogy csak Kisniki táncától menekültök, vagy mindenkitől.

 - Hát… - Anna tétovázott.

 - Mi sem fogunk békén hagyni, de ígérem, más jellegű mutatványokat alkalmazunk, mint Kisniki táncnak csúfolt kapálózása! – mosolygott Barna.

 Kristóf szemmel láthatóan döntött. Kigombolta az ingét, farmerjába már Bernadett is besegített. Barnabás megfogta Anna mindkét kezét, és gyengéden a franciaágy másik oldalához vezette. A lány alig tudott a szemébe nézni, a még egyelőre lagymatagon lengő dorong vonzotta a tekintetét. Látta már Barnát meztelenül, sőt, teljes „harci díszben” is, de valahogy akkor más kötötte le a figyelmét. Őt most Berni vetkőztette. Annáról a bugyi, Kristófról az alsónadrág pöndörödött le éppen, amikor erősödött kintről a zaj. Újabb két alak vélt ott menedéket találni.

 - Gyere! – suttogta egy pasihang. – Ez a Karcsiék hálószobája, de most mi fogunk benne dugni! – Alex volt, és fekete bőrű barátnőjének vázolta fel a tervét.

 - Csak akkor, ha minket nem hagytok ki! – szólalt meg Kristóf.

 A hatás nem maradt el. Négy meztelen fiatal ücsörgött már odabent, szemlátomást nem römihez készültek. Alex és Liza összenézett, a lány halkan becsukta az ajtót, és egy mozdulattal vette le hosszú ruháját. Egy fehér tanga maradt rajta, szinte világított a sötét bőrén.

 - Akkor maradunk, hogy jól elmehessünk! – rikkantott fel Alex, és villámgyorsan megvált bő cuccaitól.

 Barna mindig irigy volt a nővérére, akinek már volt dolga feketékkel, nemtől függetlenül. Nem csoda hát, ha megpróbálta levadászni magának Lizát erre az alkalomra. Komoly problémába ütközött, akit Kristófnak hívtak. Ő is irigykedett, csak ő Alexre, de most itt volt az alkalom! Mivel Lizának szemmel láthatóan nem volt kifogása a két krapek ellen, felebaráti szeretetben megosztoztak a néger lányon. A srácok két oldalról simultak a magas lány mellé, de ez még jól is jött nekik, mert így nem kellett lehajolniuk a hegyes bimbós, nem túl nagy, de azért formás, kerekded mellekhez. Néha összekoccant a fejük, de észre sem vették, a fekete, sima bőrű halmokat simogatták, nyalogatták. Liza halkan nyögve élvezte a hapsik ügyködését, mialatt ő sem volt tétlen, két keze két kemény kukit kutatott. Tapintás alapján sem igen tudott volna választani, lepillantva még jobban tetszett neki a látvány. Sokáig elvoltak így, de Barna még többet akart, és váratlanul a fehér tanga elé-melléguggolt, vigyázva, ne kerüljön félreérthető közelségbe Kristóf farkához. Nem volt jó sehogy, Lizát az ágyra kellett fektetni. A bugyijától megszabadított lány úgy helyezkedett, hogy kényelmes legyen mindenkinek. Kristóf előtte állt, a telt ajkak eleinte éppenhogy érintették bőréből kibújtatott, vérbő-vörös makkját, később teljesen eltűnt a lány szájában. A vékony, finom, fekete ujjak sem tétlenkedtek, az ajkak mozgásával egy ütemben mozogva fokozták az izgató érzést Kristóf testében. Barnabás csak pár pillanatnyi vizuális gyönyörködést engedélyezett magának. Gondosan szőrtelenített vénuszdomb, keskenyke nagy-, ugyanakkor fejlett kisajkak várták a srácot. Lágyan végigcsókolta a sötét színű puncit. Liza még nyitott a combjain, Barna kényelembe helyezte magát köztük. Végigcuppogott a kéjháromszögben mindent, megszopogatta a húsos kisajkakat, a jókora csiklót, nyelve a rózsaszín rést keresve furakodott. Ujjaival még jobban eltávolította egymástól a kisajkakat, hogy nyalószerve a rózsaszín-duzzadt klitoriszt érhesse. Olykor a hegyével cirógatta, épphogy érintve, néha erősen rányomult, azzal játszva, hogy az minduntalan ruganyosan kitér alóla, és néha-néha mélyen bekígyózott a már alaposan átforrósodott, átnedvesedett hüvelybe is. Liza egyre gyakrabban jött ki a ritmusból, egyre többször hanyagolta el Kristóf farkát, bár keze folyamatosan mozgott, ajkai közül egyre erősödő sóhajok, nyögések és sikolyok szűrődtek ki. Pár perc után a néger lány felnyögött, teste aprót rándult, majd megmerevedett. Liza elélvezett, a két fiatalember pedig helyet cserélt. Barna egy csomagocskát dobott Kristófnak. Az vigyorogva kibontotta, és villámgyorsan farkára csévélte. A lány sem akart ebben a helyzetben maradni, feltérdelt. Arca elé Barna állt, Liza pár nyalintás után tövig nyelte a vaskos, kemény dákót. A kecskeszakállas pasas szintén nyalintott párat, csak ő a barna bőrű puncin, hogy utána, némi izgatást követően tövig hatoljon bele. A keskeny-formás csípőbe kapaszkodott, a fekete félgömbök diszkréten csattantak szőrös pocakján. Mindhármukban erősödött a kéj, Liza nem akarta még egyszer elkövetni az előbbi, fütyimellőzős hibáját. A lány szuszogva-nyögve szopott, a két hapsi halkan nyögdécselve élvezkedett. Barnabás ért elsőként a csúcsra, vádlija megfeszült, makkja jókora adag ondót lövellt Liza szájába, aki minden cseppet gondosan kiszívott, és lenyelt. Kristóf volt a második, és ahogy magához szorította a lány fenekét, ahogy dorongja lüktetve lőtte magját az óvszer védelmébe, úgy rándult meg a lány teste ismét, vaginája a kéjrúd köré szorulva csalogatta ki a maradékot…

 Bernadett hallott már egyet, s mást Alexről, forrása természetesen Viki volt. Anna pedig kicsit csalódott, mikor Kristóf rámozdult a néger lányra, de Alex és Berni feledtette a rossz érzést. A kreol bőrű, laza csávó fülig érő vigyorral vetette magát a lányok közé. Leheveredett a franciaágy másik végébe, a csajok két oldalról mellé. Négy nagy és kerek, formás és telt cici négy bimbója bökte bőrét, két finom kacsó cserkészte be fekete szőrzetű (Viki szerint fantasztikus) farkát. Még nem volt teljes készültségben, de Bernadett és Anna gondoskodott róla. Utóbbi némi tétovázással, mert ugyan nem ez a második fütyi, amit fog, de úgy, hogy közben van valakije, az első. Valakije pont mással volt elfoglalva, és amúgy sem tette volna szóvá. A két lány keze tehát egymás után nyúlt Alex ölébe, egyik a ritkás szőrű zacsit cirógatta, másik pedig a fütyköst birizgálta. Három, vagy négy fitymahúzás után elmúlt a lagymatagság, a hatodikra az elvárt keménység volt érezhető. Közben a rap-rajongó fiatalember sem lustálkodott, felváltva tobzódott a kerek-nagy ciciken, hol Anna fehérebb, hol Berni kreolabb halmait simogatta. Olykor „délebbre” is próbált nyúlni, de kevesebb sikerrel. Nem baj, az idő neki dolgozott. A lányok, majdnem egyszerre, lejjebb helyezkedtek. A vöröslő makk két oldaláról néztek farkasszemet.

 - Menj fel! – mosolygott Bernadett Annára. – Viki szerint nagyon jól nyal! Ezzel elbírok egyedül is!

 Kisebbik unokatesója nem igazán értette.

 - Ejnye, hát térdelj a feje fölé, a többit, hidd el, megoldja!

 Anna úgy tett, ahogy Berni mondta, Alex arca elé-fölétérdelt, altestét domborítva kínálta magát a srácnak. Alex már kiöltött nyelvvel várta. Orra előtt keskeny, fekete szőrcsíkkal ékesített, egyébként csupaszra epilált punci ajka ívelt. A pasi hosszú ujjaival megnyitotta a nagyajkakat, elérhetővé téve az apróbb kicsiket, és a csiklót, valamint a máris nedves bejáratot. Nyelve tekergőzött pár óvatos kört. Fentről indulva leszaladt az egyik szilvácskán, beleízlelt a szivárgó harmatba, végül fel a másikon. Az ujjak még feszítettek a puncin, a nyelv pedig a csiklóra csapott. Már nem finomkodott, gyors, pergő ritmusban mozgott, kergette a vérbő gombocskát, mely folyton megpróbált kitérni az útjából. Nagy ritkán mélyen, amennyire tudott, benyúlt a forró vaginába is, fokozva ezzel Anna amúgy sem csekély élvezetét. A szolid lányka aprókat nyögve, felsikkantva kísérte Alex tevékenységét, ami elismerésre méltó volt annak tudatában, hogy ez idő alatt Berni erőteljesen szopogatta a srác farkát. Percekkel később Anna elélvezett. Nem volt zajos, a srác mindössze annyit vett észre, hogy fekete hajú partnere megmerevedik, teste aprókat rándul, puncija mélyéről pedig úgy áradnak a nedvek, mintha pisilne. Ekkor engedte el Berni is a farkát, de csak azért, hogy „fóliát” tekerjen rá. Látva Anna orgazmusát, mást gondolt. Unokatesóját ültette a dorongba, és ő térdelt a pasi fénylő képe fölé. Alex boldogan nyalakodott a most teljesen szőrtelen, barnás puncin, nagyjából az előzőz, hatékony módszere szerint. Berni behunyt szemmel, picit hátradőlt felsőtesttel, melleit izgatva-gyúrogatva adott még egy kis pluszt a srác okozta élvezetnek. Mögötte Anna lovagolt, hevesen hajszolva magát egyre feljebb. Hamarosan Bernadettet hatalmába kerítette a boldog beteljesülés, sikkantva megemlítette a pillanatot: „Most!”, és ha nem is „özönvízszerűen”, ám azért bőségesen nedvezve elélvezett. Tőle alig lemaradva ért a csúcsra a másik lány. Mélyen beleülve feszítette gyönyörtől összeszoruló puncijába a termetes dákót, nedveivel alaposan eláztatta a fekete szőrzetet. Ismét Berni javasolt váltást. Annát fektette Alex helyére, ő maga a lány rettenetesen elázott öle elé helyezkedve pucsított a kreol bőrű „rappernek”. A komának sem kellett több bíztatás, hevesen, szinte türelmetlenül szúrta szerszámát a nedves barlangba. Nem nagyon érdekelte, hol is „jár” a lány, önző módon már csak a saját élvezetét hajtotta. Bernadett ugyanakkor nem is várta el tőle, hiszen már mindkét lánynak megvolt a magáé, a többi csak bónusz. Anna mindössze egyetlen pillanatra emelte fel a szemöldökét, punciját még sosem érintette („úgy”) másik lány, de magában megállapította, egészen jó így is. Berni nyelve Anna csiklójára simult, változó intenzitással pörgött a vérbő kéjszerven. A fekete hajú szépség nagyon gyorsan került ismét a csúcsra, nedveit ismét bőséggel árasztva. Alex lehunyt szemmel kapaszkodott a térdeplő Bernadett csípőjébe, hangosan nyögve döfte a nedves puncit, melyre a lány tenyere is rásimult, fokozva saját gyönyörét. Végül majdnem egyszerre értek célba, az orgazmustól összeránduló hüvely alaposan megszorongatta az ondót lövellő, lüktető, gumiba bújtatott faszt. A hat kielégült fiatal egymás hegyén-hátán hevert el a franciaágyon.

 - Anna, ugye tudod, hogy pisilni dugás előtt illene, nem közben! – szólt Alex valamivel később.

 - Voltam előtte! – válaszolt Anna. – Bocs, hogy ennyire élveztem!

 Alex elnézést kért a lánytól.

 Kisniki néhányszor körbevonatozta a nappalit, és nemcsak róla, hanem „utasairól” is egyre több ruha potyogott szanaszét. Végül Alexa „kalauz” irányításával az egyik emeleti szobába vezette társait. Kristófé volt a szoba, mint utóbb kiderült.

 A Kisniki nevű „mozdony” azonnal a heverőre telepedett, Lali nevű „szerkocsija” pedig mellé, a többiek pedig, ahol helyet találtak. Volt ott még két fotel, és a heverőn is annyi hely, hogy még egy pár odaülhessen.

 Mivel az egész „szerelvény” alaposan fel volt „fűtve”, párokra bomolva azonnal egymásnak estek. Alaphelyzetben mindenki a magáéval, de Kisniki kíváncsi volt a heverő másik végén ölelkezőkre. Alexa és Norbi mit sem sejtve csókolózott, mikor a rövid, fekete hajú lány mosolya megjelent a képben.

 - Zavarhatok? – csízelt a viszonylag jóképű fiatalemberre. Az ijedtében jóformán kiköpte barátnőjét. Számított rá, hogy az est folyamán lesz szex is, de többes számra nem.

 - Zavarhatsz – fordult meg Alexa. – Még válogathatsz is!

 - Először a pasidat kérném kölcsön…

 A Norbert nevű fiatalember csak pislogott. Barna, rövidre nyírt frizurát hordott, melyet az alkalomra tüskére zselézett, barna szemei majdnem kiestek Kisniki keblei láttán, viszonylag helyes arcát mindig simára borotválta, mint ahogy arányosan izmos, gondosan karbantartott testének minden porcikáját. Valamilyen tévedés folytán az izompólója, és száras, testhezálló alsónadrágja rajta maradt, de sebaj. Kisniki előtt nem volt akadály, Alexa is úgy tűnt el közülük, mint a kámfor. A bögyös csajt cseppet zavarta a hapsi szőrtelensége, és majdnem felröhögött, mikor szemtelenül az alsóba kotorva epilált péniszt lelt. Legalább a méret kárpótolta. Ez nem volt olyan apróka, mint azé a színészé. A lány levette Norbiról a maradék ruhaneműt is, egymással szemben térdelve ölelgették a másikat, elcsattant egy-egy csók is. Kisniki jókora mellei az izmos mellkashoz szorultak, keményedő bimbói böködték a srácot. Norbinak tetszett a dolog, és egyre jobban, ahogy azt partnernője érezte. Szőrtelen szeméremdombjához egy forró, vaskos rúd nyomódott. Jobb kezével elnyúlva újra méretet vett a már teljes pompájában feszítő rúdról. Tetszett neki, térdre ereszkedett, elgyönyörködött a kékes erezetén, szálfa-egyenességén, a bőrét felhúzva makkja fényességén. Helyes, szabályos kis darabnak tartotta, megnyalintotta, szájába vette, szopogatta. Közben tenyér simult a fenekére…

 

Wackond 2012.03.05. 17:59

Gyémántok 65

 

 A heverő másik végén majdnem ugyanilyen jelenet játszódott le Alexa és Lali között, a kreol lány, bár rajongott pasija szőrmentes szerszámáért, Laliét cseppet nagyobbnak vélte, élvezni is akarta szőröstül-bőröstül. A melleit cirógató srác előtt ő is letérdelt, és vette ajkai közé az impozáns darabot. Lali így, tétlenségre kárhoztatva a dereka mellé gömbölyödött-domborodott Kisniki-popsit cirógatta. Ujjai megtalálták az utat a punci felé, az ajkak közt a csiklót kereste. Halkan szuszogva-nyögve elvoltak így egy darabig, amikor Kisnikinek újabb, egészen jónak tűnő ötlete támadt. Alexát hanyattfektette, ő maga pedig, fordítva, fölétérdelt. Körbenyalakodott a kreol lány csupasz punciján, ujjai segítségével előbújtatott kéjgombján, és amikor úgy érezte, Lalit rendelte oda. A szeretett fütyköst is megszopogatta, végül a vendéglátó lány vaginájába irányította. Alexa vette a lapot. Ő is körözött keveset nyelvheggyel Kisniki klitoriszán, megnyalogatta Norbi farkát, de amikor az tövig mélyedt a felül levő lány testébe, nem tudott hozzáférni, mert a csupasz herezacsi folyton orrba koppintotta. Nem maradt más dolga, mint hangosan nyögdécselni, ahogy ketten is kergették a csúcs felé. Lali kényelmes, lassú tempóban mozgatta altestét, hogy ne zavarja Kisnikit, aki viszont gyors nyelvcsapásokat alkalmazott a pirosló pecken. Alexa már nem járt messze, pillanatokkal később elakadt a lélegzete, teste finoman megrándult, és egy hangos nyögés kíséretében elélvezett. A fekete hajú lány sem nyalakodott már, őbenne is fokozódott a gyönyör, ami meglepő volt számára, mert nem nézte volna ki a borotvált fütyiből, hogy ilyen hamar képes őt a tetőpontra juttatni. Nos, sikerült. Fejét hátrahajtva, fenekét Norbinak feszítve, nagyot nyögve élvezett el. Mindkét srác bírta még, mindössze addig lelassítva, míg a lányok az orgazmus el nem csitul. Lali és Norbi újult erővel lendült neki a dolognak. A lányok után már ők is élvezni akartak, vadul, hevesen mozgott farkuk a nedves puncik mélyén. Mivel egyikükön sem volt védőeszköz, és nem esett szó az elején arról, mi történjék a végén, Norbi, aki már csak pár mozdulatnyira volt, kihúzta Kisniki puncijából nedvektől csillogó farkát. Alexa rögvest elkapta, szájába vette, két nyelvcsapás után a makk erőteljesen lövellte a fehér, ragacsos ondót. Alexa szuszogva nyelte le minden cseppjét. Lali is lassan elért erre a pontra, Alexa hüvelyéből kicsúszott dorongját Kisniki kapta be, a spriccelő spermát erőteljes nyelv- és kézmozdulatokkal préselte kis a vaskos faszból.

 A két fotelt a két másik páros foglalta el, Robi és Zsuzsa az egyikben, Viki és Rudi a másikban gabalyodott egymásba. Ruha egyikőjükön sem volt, a heves csókolózás is egyre inkább a partner szexuális izgatásába változott. Nemigen törődtek jó darabig másokkal, míg Viki Rudi rúdját szopogatva át nem pillantott a másik fotelbe. Épp pozitúraváltás volt, az izmos Zsuzsa, aki előtt Robi guggolt, helyet cserélt a sráccal. A szöszi lovas csaj nem túl régen felfedezett leszboid hajlama előtört. Úgy otthagyta Rudit, hogy az csak lesett. Se perc alatt elrendezte a másik fotel „lakóit”. Robit terpeszben ültette az ülőalkalmatosság szélére, Zsuzsát pedig még nagyobb terpeszben a kemény dorong fölé. Előzékenyen irányította a megfelelő lyukba a vöröslő makkot, nyelve pedig a már eddig is alaposan végignyalt csiklót vette kezelésbe. Zsuzsa furcsán nézett eleinte, és amikor megérezte a kettős izgatást, minden ellenkezése elszállt. Lassan mozgatta magát a szeretett rúdon, hogy Viki tudja követni. A szöszinek nem okozott problémát, még az sem, hogy eközben Rudi hátulról hatolt nedves puncijába, és a derekába kapaszkodva erőteljesen mozgott. Viki nyelve egyre pörgött a vérbő klitoriszon, néha Robi farkán is végigsiklott, csak úgy, bónuszképp. Zsuzsa egyre jobban élvezte a helyzetet, nemsokára megrándult, mélyen beleült a faszba, Viki hajába túrt gyengéden, és egy hang nélkül élvezett el. Nem így a szöszi, aki Rudinak köszönhetően szintén nem járt túl messze, hangosan felnyögött, mikor az orgazmus hullámai átcsaptak a testén.

 - Kösz, ez jólesett! – mondta Zsuzsának később, mikor elhúzódva a meglepett Ruditól, felállt. Pasiját maga után vonszolva kiment a szobából.

 Robi és Zsuzsa nem sokáig hüledezett, a nő ült most széttárt lábakkal a fotelbe, a srác pedig előtte térdelve dörzsölte bíborló makkjával a csupa lucsok szeméremajkakat. A nő ujjaival még jobban megnyitotta punciját, a lassan csúszkáló dákó pedig olykor megmártózott a vöröslő vaginában, míg végül ottfelejtette magát. A nő ujjai már csak a klitoriszán cserkeltek, míg a fasz gyorsan mozgott alatta. Robi közelgett, de ahogy érezte, Zsuzsa is. Egyszerre értek a csúcsra, és mivel a nő jó ideje gondoskodik a nem kívánt terhesség érdekében, szükségtelen volt megszakítani együttlétüket. Az összeszoruló punci mélyére fröcskölt a nem kevés, hófehér ondó, és mivel Zsuzsa mindig figyel a részletekre, volt a keze ügyében egy marék papír zsebkendő. Biztonsággal, cseppmentesen váltak ketté.

 Vajon Viki és Rudi hová tűnt? Nos, a lány nem minden hátsó szándék nélkül, többet ivott a kelleténél. Persze nem alkoholt, csak üdítőt. Rudi perverzióját akarta kielégíteni a megfelelő pillanatban. Igaz, a dolgok nem teljesen úgy alakultak, ahogy tervezte, az imént események alatt kis híján „baleset” történt. Úgy döntött, meglép pasijával. Rudi csak akkor értett meg mindent, mikor kinyílt a fürdőszoba ajtaja. A lány gondosan bereteszelte, és a háromszögletű, hatalmas fürdőkád sarkára ült. Rudi le sem lankadt farkát a nyíló combok közötti résbe igazította. Óvatosan, lassan hatolt be, cseppet száradt e rövid út alatt, de hamar újra benedvesedett. A száraz kádban szerencsére nem csúszkált egyikük sem, így a hapsi kellő lendülettel és erővel tudta mozgatni ágyékát. Viki most nem a gyönyörrel törődött, aznapra már megkapta a magáét (bár nem zárkózott el egy újabbtól). Szerelmét figyelte, vajon ő hol tart. Jó ütemben haladtak.

 - Jaj, kicsim… nem… nem bírom… tovább… - nyekeregte Viki.

 - Máris… édesem! Itt vagyok! – hördült válaszképp Rudi.

 Egyetlen pillanattal maradt le mindössze, a lány kéjtől összeránduló vaginája kitaszajtotta a jókora, vaskos dorongot, a srác épp lendületet vett az utolsó, „kegyelemdöféshez"” Így is tökéletesre sikerült végül a lány terve. Orgazmustól lüktető puncijából erőteljes vízsugár tört elő, köldöktől térdig végigfolyva pasija testén, gyakran eltalálva a vöröslő makkot, mely hegyéből hasonló erővel lövellt ki az ondó. Rudi totál kész volt. Vagy tíz percig ült pihegve a nedvekben, végül barátnője zuhanyozta életre…

 A legutolsó lakás lakói, bár az átjárás biztosítva volt, maradtak otthon. Szilvi és Brigi jó házigazdaként ellátta vendégeiket minden földi jóval. Alapból sem voltak nagyon felöltözve, de a hangulat emelkedésével egyre kevesebb ruha maradt rajtuk.

 Feri Kisniki „vonatától” menekült át a bővérű nővérekhez, magával húzva Zsófit, Vili pedig Andival már régóta egy csendes sarokban dekkolt. Ismerte Kisnikit. Természetesen tisztában voltak a dolgok végkifejletével, csak ők diszkrétebb módon akarták intézni. Valamilyen szinten mégis csak cseberből vederbe kerültek, Szilvinek és Briginek köszönhetően nem úszták meg a többszereplős „rendezvényt”.

 Vili és Andi a nappali egyik zugába húzott fotelben beszélgetett. A lány a fiatalember ölében ült, két bit, és egy bájt között olykor elcuppant köztük egy csók is, kezeik lustán kotortak a másik intim testrészein. Eleinte ruhában, de ahogy egyre kevesebb szó esett a szerverről, úgy tűnt el róluk mind több ruha, és gátlás.

 Szilvi egy kötényt kötött magára még az este folyamán, az alól vetkőzött, míg csak a kötény maradt. A srác, akit meghívott (tulajdonképp még nem is igazán járnak), mind ott kódorgott körülötte. Volt egy kevés alkohol az arcában, de még az elviselhető keretek között. Szabolcsnak hívták, átlagos magasságú, átlagos külsejű figura, olyan tizenkettőből egy tucat, de minél többet beszélgetett vele az ember, annál szimpatikusabb lett. Szilvi ezért hívta el. Pont úgy volt vele ő is, ha valaki nem mutatja be egymásnak őket, még pár hónappal ezelőtt, a lány meg sem nézte volna a pasit az utcán. Szilvi ezen az éjszakán nemcsak Szabolcs jópofaságaira volt kíváncsi…

 Brigi egy Balázs nevű fiút hívott a bulira. A magas, vékony, fekete, nagyon rövid hajú, markáns arcú fiatalember kosárlabdázott, egy parkban látta őt a lány játszani, ott ismerkedtek meg. A srác kedves mosolya teljesen elbűvölte Brigit, szülei örömmel vették észre, hogy vadóc, vadmacska-lányuk szépen lassan megszelídül. Brigi ilyen hamar még sosem melegedett össze egyetlen fiúval sem, és ennyire komolynak sem tűnt még egyik kapcsolata sem. Ez az este volt a teszt.

 Zsófi egy barna hajú, barna szemű, helyes-szép arcú, érzéki ajkú lány volt. Arányos-formás alkatához páratlan nagyságú és szépségű cicik tartoztak, és mindehhez alig múlt tizennyolc éves. Ferinek még nem sikerült teljes mértékben az ágyába vinnie, de már tudták, mit hol találnak egymáson.

 Szabolcsot nem hagyta nyugodni Szilvi köténye. Fogalma sem volt arról, hogy szex lesz az esti „főműsor”, de volt valami halvány sejtése, így óvszer lapult a zsebében. Kedvelte a lányt, jó fejnek, még jobb barátnak tartotta, és pasi lévén megnézte „úgy” is, de eszébe sem jutott, hogy lefeküdjön vele. A kötény feldobta a labdát. Többet mutatott, mint takart, az volt az érzése, Szilvi valamit akart. Hogyan kezdjen neki? Ezt nem lehet eljópofizni. Látta a szeme sarkából, hogy Andi és Vili egyre kevesebb ruhában enyeleg, Feri pedig Zsófit ölelgeti. Köztük pedig még talán egy csók sem csattant el. Szilvi a segítségére sietett. A konyhában voltak.

 - Úgy látom, ezek már nem kérnek több szendvicset! – tette el a kenyeret, és a rávalókat a lány.

 - Valóban… - állt meg vele szemben a srác.

 - Akkor már a kötény sem fog kelleni…

 - Igaz, épp sétálni akartalak hívni, de ez az öltözék nem igazán alkalmas…

 - Mondtam már, hogy szeretem a humorod? – lépett hozzá nagyon közel Szilvi, és hozzátette halkan. – Is…

 - Említetted párszor, „is” nélkül! – nézett le Szabolcs az ingét matató ujjakra.

 - Az „is”-t értelmezd, ahogy akarod… - még két gombot kigombolt. – Muszáj sétálni menni?

 - Ing nélkül fáznék… - már nem volt rajta, és a farmernadrágjának slicce következett.

 - Szerintem gatya nélkül is… - suttogta Szilvi olyan közelről, mint még Szabinak soha.

 - Nem vennéd a lelkedre, ha megfáznék?

 - Inkább melengetnélek…

 - Kígyót a kebleden? – volt ám kettő, igen formás, ahogy azt Szabolcs nem egyszer megállapította, a kötény pedig semmit sem takart.

 - Ha te annak nevezed… - nadrág a földön.

 - Á, csak gyíkocska! – szerénykedett Szabolcs, és átölelte a lányt. Megkereste a kötény masniját, és kioldotta. Szilvi kibújt belőle, és majdnem ugyanazzal a lendülettel lehúzta a már eddig sem gyíkocskát sejtető alsót. Nem bírták tovább. Vad csókolózásba forrtak össze. A srác átlagos külseje ruha nélkül már nem is volt olyan átlagos. Mellkasa a lány számára vonzó módon volt izmos és szőrös, volt egy kis (szintén szőrös), kezdődő pocakja, ami Szilvinek szintén nagyon tetszett, és az a félmereven is impozáns valami ott lent… Csókolózás közben a lány igyekezett „méretet” venni. Hosszú percek után engedték el egymást, addigra jókora, kemény rudat markolt a lány. Leguggolt, mellei közé szorította az egyenes, vastag és forró fütyköst.

 - Kígyót melengetek a keblemen! – nevetett le Szabolcsra. Szerény mosoly volt a válasz, neki ez a méret volt a megszokott, míg Szilvi sosem volt elkényeztetve ekkorákkal, az egy Lali kivételével. A lány felhúzta a fitymát. Pirosló makk fénylett fel. Megböködte a bimbóival párszor, végül a nyelve hegyével. A srác, bár a viccre mindig kapható volt, ahogy a szexre is, mivel most az utóbbi került előtérbe, azt komolyan vette. Hagyta, hadd élvezkedjen egy kicsit a lány. Természetesen őt sem hagyta hidegen Szilvi amúgy igen jó technikája, de nem volt számára fontos. Jobban szerette ő kényeztetni a lányokat. Finoman Szilvi értésére adta, hogy egyelőre elég ennyi, és újra csókolózni kezdtek. Szabolcs közben valami alkalmas helyet keresett, de első gondolatra a konyhapultot találta. Váratlanul felemelte a lányt, és a pult szélére ültette. Alacsonyabbra került a feje, mint Szilvié, aki így lehajolva csókolta már teljes jogú pasiját. Az hamarosan a finom-karcsú nyakra, kerek vállra, végül a még kerekebb mellekre tért. Gyengéden gyúrogatva nyalogatta, csókolgatta, néha meg is csócsálta a halmokat, kemény bimbókat. Szilvi lehunyt szemmel túrt a fiatalember hajába, közben halkan sóhajtozott. Kellemes, jó érzés volt, csak nagy ritkán kapta meg valamelyik partnerétől. Most kedvére élvezhette, Szabolcs sokáig bíbelődött ott fent, de lassan még lejjebb haladt. Lapos hason át, érintve a köldököt, a rózsaszín, szőrmentes háromszögre jutott. A lábak enyhe terpeszből jókora terpeszbe nyíltak, a srác örömmel nyugtázta a szivárgó nedveket. Aprólékos körülményességgel járta végig a punci minden részét, csókolva a dombját, nyalogatva a gombját, ujjal megnyitva a rését. Szilvi visszafogottsága semmivé lett, hangosan nyögdécselve, olykor felsikkanva bíztatta Szabit a folytatásra. Nem kellett nagyon, tette ő a dolgát magától is, és nem is hagyta abba, míg a lány el nem élvezett. Farmernadrágja zsebéből előkotorta az óvgumit, követhetetlen-gyors mozdulattal csavarta fel a farkára. Mire Szilvi valamelyest csillapodott, már lyukra volt igazítva a rúd. Még egy nagyon picit kellett módosítani a lány helyzetén, aztán lassan, óvatosan hatolt be a fiú. A gyönyör szétáradt testükben, ahogy Szabolcs gyengéd mozdulatokkal húzta-vonta kemény dorongját a jócskán nedves, szűk-szoros punciban. Szilvi hangosan nyögdécselt, lábait felhúzta, felsőtestét hátradöntötte, hogy az egyre erőteljesebben dolgozó srácnak könnyebb legyen. Szabi mindent bevetett, többek között bal keze hüvelykujját is. Jól tette, mert hiába a méret, ha kitartás meg nincs. Egyébként jól szokta bírni, de már nagyon vágyott Szilvire, és most, hogy e vágya teljesült… Szerencséje volt, a lány annyira fel volt pörgetve, és az ujja is sokat segített, így tulajdonképp egyszerre élveztek el. Szilvi megmerevedett, altestét Szabolcs ágyékához szorította, lélegzete elakadt, ahogy a srác aprókat döfködve, nagyot nyögve lövellte spermáját a gumiba.

 Brigi és Balázs hamar eltűnt, a lány szobájába osontak el a baráti tekintetek elől. A baráti tekintetek mind a maga partnerével voltak elfoglalva, nemigen törődtek a már útközben is hevesen csókolózó párral. A szobába lépve azonnal a lány terebélyes ágyára vetődtek. Brigi türelmetlenül vetkőzött, és vetkőztetett egyszerre, és ha Balázs nem segít be, akkor menthetetlenül összegabalyodnak. Már csak bugyi és alsónadrág maradt, szinte percekkel érkezésük után. Balázs gyengéden vette kosárlabdához szokott tenyerébe a kebleket. Versenyképesek voltak sporteszköze méretével, ekkora „labdákhoz” már kellett a kosár. Játszott velük kicsit, gyúrogatta, simogatta, bimbóit izgatta, később csókolgatta, nyalogatta, néha lágyan harapdálta. A lány behunyt szemmel élvezte a törődést, szíve szerint vadul rángatta volna magára a pacákot, de kifejezetten jólesett, amit csinált. Végre valaki, aki kellő időt és energiát fordít az előjátékra. Balázs lassan haladt lefelé, de az ülő lány helyzete nem volt túl kényelmes az élvezetes folytatáshoz. Brigi kapcsolt, hanyattdobta magát, fehér tangáját pedig levette magáról. A srác máris a térdei közül csízelt rá. Most hogyan tovább? Bokái a magasban, térdei még ugyan zárva, de pasija már engedélykérőn vigyorog, feneke, szőrtelen ajkai domborodnak. Nyitott úgy, ahogy volt, majd leteszi a lábát, ha elfárad. A fiatalember megnyerő arca a gondosan borotvált puncira borult. Alaposan végigcsókolta, időnként meg-megnyalintotta, a lány pedig, hogy dolgát megkönnyítse, ujjaival úgy szétfeszítette szemérmét, hogy csiklója hegyként állt ki az ajkak közül. Akár végig is nézhette volna, mit ügyködik Balázsa, de ő csak lehunyt szemmel élvezte, ahogy a fiú nyelve kergeti kéjgombját, és olykor mélyen betekergőzik hüvelye mélyére. Hamar a csúcsra ért, erőssége még őt is meglepte. Térdeibe kapaszkodva, halkan nyüszítve, remegve élvezett el. Magához térve felült, megcsókolta a nedvektől fénylő arcú srácot, és most ő cserkelt végig a hosszú, vékony, de színizom férfitesten. Persze gyorsabban haladt, a szőrtelen mellkason át hamar a gyér, fekete szálakkal övezett köldökig. A szőrcsík eltűnt az alsónadrág alatt, a ruhadarabon jókora halom ígért kellemes dolgokat. Most Balázs feküdt hanyatt, és vette le az alapból kényelmes, most viszont szűk gatyót. Közel húszcentis, egyenes, kőkemény példány meredt a mennyezetre. Brigi lovaglóülésben a srác combjai fölé ült, és gyönyörködve nézegette, cirógatta. Tetszett neki, ahogy selymes bőrét felhúzva piroslón fénylett fel a makk, csodálta, milyen egyenes és vastag, szeretgette a lagymatag zacsiban függő golyóbisokat (ekkorát még nem látott!), végül nyelvheggyel megállapította, az íze is kiváló. Szájába vette, szopogatta egy keveset, egyik kezével a fitymát mozgatva, másikkal saját ölét dörzsölve újranedvesített. Magában akarta érezni ezt a szép példányt, így nemsokára úgy helyezkedett, hogy ennek ne legyen akadálya. A rudat nedves puncijához dörzsölte, majd egy gyors mozdulattal hüvelyébe igazította. Egyszerre nyögtek fel. Brigi lassan mozdította meg fenekét, előredőlt, kemény bimbói csiklandozva izgatták az izmos mellkast. Balázs a szépséges halmokba markolt, és megpróbálta őket a szája felé terelni, sikerrel. A lassan mozgó lánynak kifejezetten jólesett, hogy a srác nyalogatta, csókolgatta a melleit, miközben kemény farka lassan mozgott a szoros-szűk punciban. Brigi nemsokára begyorsított, a srác egyre nehezebben tudta követni a ciciket, aztán a lány újra felegyenesedett, így a fiatalember végképp dolog nélkül maradt. Tennivalója nem, problémája viszont volt. A védekezés. Neki is igen kellemes volt Brigi „vágtája”, viszont ha a lány nem tesz valamit, akkor elélvez. Brigi nyögve biztosította, részéről a tabletta beszedve, és ha Balázsnak lőnie kell, hát lőjön. A lány már nagyon közel járt, pár pillanattal később megmerevedett, mélyen a faszba ült, halkan felsikkantva elélvezett. Balázs a derekába kapaszkodott, és a lány csillapodó gyönyörhullámai közepette lövellte ondóját a lány testébe, úgy tűnt, megállíthatatlanul.

 - Isteni vagy! – ölelte Brigi a fiút, még mindig az ölében ülve. – Még istenibb lenne, ha volna itt valami, amivel fel tudnám itatni…

 Nem volt, csak kartávolságon kívül, még a srác sem érte el az éjjeliszekrényen heverő papírzsepi-halmot. Balázs lassan kókadt, míg végül a lány úgy döntött, ágyneműcsere lesz majd.

 - Jesszusom, mennyi! – szörnyülködött a lány, vadul itatva a visszaszivárgó spermát.

 - Sokallod, vagy kevesled?

 - Ez rengeteg! Hoztad az öcsédét is?

 - Ja, a felét ő küldi! – mosolygott a srác, majd hozzátette: - Egyébként nővérem van!

 

Wackond 2012.03.05. 17:58

Gyémántok 65

 

 Feri és Zsófi Szilvi szobájában találtak nyugalomra. A szőke hajú, kék szemű, szögletes állú, izmos és nagydarab félisten mellett az alacsony, barna lány szinte eltörpült, de ez egyiküket sem zavarta. Hevesen csókolózva vetkőztették egymást útközben, mire a szobába értek, alsónadrág, illetve bugyi volt csak rajtuk, valamint a srác valamiért vonszolta maga után a nadrágját. Leültek Szilvi ágyára, és egyszer csak a lány hanyattfekve találta magát, felette az izmos srác tornyosult. Feri kedvtelve nézegette Zsófit. A lány barna haja most szétterült, bájos arcán várakozó mosoly, barna szeme csillogott, érzéki-piros ajka résnyire nyílt. Újfent csókolóztak, igen hosszan, de végül eljött az a perc, mikor a fiú odébbállt, a lány nyakán át a selymes, szabályos-kerek, nagy cicikhez. Feri, pedig volt már pár nője, ilyen szépekkel még nem találkozott. Az izgatott-kemény bimbókra csókolta magát, lapátnyi tenyerével markolta a halmokat. A lány remegve sóhajtott fel. Végre egy pasi, aki megadja a módját. Zsófi szerette, ha a kebleit izgatják, magányos perceiben alkalmazta saját magán. Most azonban Feri ujjai nyomódtak finoman a kemény húsú halmokra, kergette nyelve hegyével a gombokat. Lassan viszont innen is továbbállt. A lapos hasra tért, megállt egy pillanatra a finom, sötét pihével szegélyezett köldöknél. Semmi reakció, attól eltekintve, hogy a lány kérés nélkül emelkedett fel annyira, hogy elkezdje bugyiját levenni, melynek befejezésébe már Feri is besegített. A fehérnemű az ágy mellé pottyant, a srácé pedig rá. A formás combok egy ideig zártan cukkolták az izmos hapsit, végül Zsófi, engedve a szelíd erőszaknak, megnyitotta az utat gondosan szőrtelenített öle előtt. A srác odahajolt. Alaposan szemügyre vette a csupasz dombot, a kislányosan zárt ajkakat. Elhelyezett imitt-amott egy-egy csókot rajta, jobb kezének ujjaival pedig megnyitotta a puncit. Aprócska-szép, pirosló kisajkak, rózsaszín, nedves lyukacska vált láthatóvá és nyalhatóvá, felül piciny csikló bújt redői közé. Ferinek nagyon tetszett, nyelvének, ajkainak mozdulatai pedig a lánynak. Zsófi behunyt szemmel, halkan sóhajtozva kísérte pasija minden mozdulatát, némi rásegítésképpen a melleit simogatta. Nem ez volt az első intim együttlétük, de eddig, vagy még ennél is tovább még nem jutottak. A srác nyelve olykor végigfutott a sima szeméremajkakon, néha elidőzött a vérbő kéjgombocskán, és volt, hogy mélyen bekígyózott a forró hüvelybe. Zsófi testében erősödött a gyönyör. Kívülről ugyan nehéz volt észrevenni, mert csak halkan sóhajtozott, de a sóhajok közé egy-egy nyögést, bíztató szavakat is elejtett. Mindössze pár pillanatra volt a beteljesüléstől, mikor az izgatás abbamaradt. Felpillantva Feri izmos testét látta meg, amint fölétornyosul. Lábai közt keménységet érzett. A srác gyorsan gumit csévélt vaskos farkára, és a nedvesre nyalt bejárathoz illesztette. Apró igazítás után lassan, óvatosan hatolt egyre mélyebbre, a szűkös hüvely engedelmesen tágult a megfelelő méretre. Feri lassan mozgásba lendült, a lányban újra felerősödött az érzés. Ez a kis közjáték tökéletesen jó volt arra, hogy a közelgő orgazmus hatványozott erővel söpörjön át rajta. Fenekét kicsit megemelte, teste megremegett, a lány óriásit élvezett. Pasija lelassított, míg el nem csitultak a hullámok, és gyorsult volna be később, de Zsófi pozícióváltást kért. Feri nem tiltakozott, a lány feltérdelve fenekét fordította fiúja felé. Amaz a keskeny derékba kapaszkodva vadul és hevesen döfte dorongját a lucskos szeméremajkak közé. Kezdeti gyengédségéből sokat veszített, de abban a helyzetben már nem is volt fontos, mindkettejük élvezetéért hajtott a srác. A szőrtelen nagyajkak közt gyorsan mozgott a gumis fütykös, a borotvált herezacsi szinte „kopogott a vérbő csiklón. A gyors tempó gyors eredményt is produkált, Zsófi pár perces vágta után egy díszpárnát harapdálva nyüszített az újabb gyönyörtől, és ahogy puncija a kemény rúd köré szorult, Feri is megállt. Tövig feszült a lány testébe, aprókat döfködve lövellte magját az óvszerbe.

 Andi és Vili már meztelen volt a fotelben, ruháik körben és szanaszét, a fiú kemény farka a lány puncijában, Andi fölül. Lassan, a saját tempójában mozgott, nagyon sokáig elnyújtva így együttlétüket. Nem is akartak sietni, délelőtt már egy „meneten” túl voltak. Ezért történhetett az, hogy Brigi, maga után húzva Balázst, valami olyasmit tudott nekik beszólni, hogy „De jól bírjátok!”. Andi és Vili reagálni sem tudott, Brigiék már a konyhában voltak…

 - Szi… - akadt meg Brigi szava nővéréék láttán. Szabolcs épp a gumit vette le kókadásnak indulva is kellemes látványt nyújtó farkáról.

 - Mi a probléma? – csomózta meg a védőeszközt Szabi.

 - Azzal szerintem semmi… - nézett rá a lány. Nem a szemébe.

 - Működött, nekem jó volt, részletekért kérdezd Szilvit!

 Szilvi csak elégedetten dörzsölte meg nyirkos punciját, és sokat sejtetően mosolygott.

 - És minek köszönhetjük a látogatást? – érdeklődött Szabolcs.

 - Tartunk egy kis pihenőt… - válaszolt Brigi.

 - És meg is szomjaztunk… - tette hozzá Balázs.

 - Csüccs le, mindjárt kerítek valamit! – ugrott le a pultról Szilvi.

 Helyet foglalt hát a három fiatal, tudomást sem véve a sarokban enyelgő párról. A srácok titokban végigmérték egymást, de aztán figyelmük Brigi felé fordult. Szabolcs egyszerűen csak kíváncsi volt barátnője húgára, a lazán ülő-heverő lány megnyerte a tetszését, ami hamarosan nyilvánvalóvá vált. Keményre duzzadt farka a formás női test előtt „tisztelgett”. Brigi rögtön észrevette, ez is volt a szándéka. Nővére megérkezett a tálcával, melyen üdítő, és poharak sorakoztak. Vetett egy pillantást Andira és Vilire, aztán Balázsra, végül leült Brigi mellé. Ittak, és fixírozták egymást, az asztal egyik oldalán a lányok, másikon a fiúk. Utóbbiaknak halvány sejtelmük sem volt arról, amit a nővérek már tudtak, percek múlva újra dugni fognak, csak nem mindenki a magáéval. Szilvi felhúzta a térdeit, talpa a fotel szélén nyugodott, kétfelől is mosolygott a hapsikra. Vízszintesen és függőlegesen. Brigi hasonlóképpen cselekedett. A fiúk feszélyezetten feszengtek, farkuk felmeredt. Nem voltak szégyenlősek, de egymás előtt (pontosabban egy másik előtt) még sosem szexeltek. A következő kínos helyzet akkor következett, amikor a nővérek egyszerre léptek a fiúkhoz. Szilvi Balázshoz, Brigi Szabolcshoz. Az idősebb lány mosolya oldotta a feszültséget.

 - Néha szoktunk cserélni Brigivel. Nem baj?

 Azok a vállukat vonogatták, és máris nem érdekelte őket semmi azon az egy dolgon kívül… A csajok először a fotelek karfáira ültek-heveredtek, félig a hapsiknak dőlve, szebbnél formásabb cickóik a fiúk karjaikhoz nyomódtak. Majdnem azonos mozdulatokkal nyúltak szabad kezeikkel a kemény dákókhoz. Mindkét fityma lehúzódott, mindkét makk vörösen fénylett fel. A lányok nem beszéltek össze, és jobbára a partnereik reakcióját figyelték, mégis, tevékenységük összehangoltsága egy óramű pontosságával vetekedett. Lassan és lágyan izgatták a hapsikat, sokáig csak arra ügyeltek, hogy a péniszmerevséget szinten tartsák. Persze a fiúk is próbáltak viszonozni valamennyit, a lehetőségeikhez képest. Balázs Szilvi másik mellét simogatta, gyúrogatta, később a csupasz, rózsaszín háromszöget cserkészte be. Könnyű volt neki a hosszú, kosaras kezével, kényelmesen elérte, és mivel a lány megnyitotta combjait, az ujjak máris a résben megbújó csiklót keresték. Szilvi halkan felsóhajtott. Tehát már neki is jó. Hosszadalmasan eljátszogattak így, mag a másik fotelben Szabi dolga már nehezebb volt. Brigi melle után ő is kapaszkodott a punci felé, de nagyon nehezen érte el. Jobb híján maradt a cicinél, és később lassan, de határozottan úgy billentette a lányt, hogy a formás-feszes halmok valamelyikét nyelvével is elérje. Sikerült, olyannyira, hogy a lány hamarosan az ölébe került. Most már szabad volt a vásár az északi fertályon. Két markába fogta a kemény, hersegő halmokat, magában megállapította, van olyan jó, mint Szilvié, és szája felé próbálta irányítani őket. Mohóságában mindkettőt egyszerre, így gyorsan váltogatta ajkain a duzzadt gombokat.

 - Szabad tudnom, mit csinálsz? – elégelte meg Brigi. Nem volt hozzászokva Szabolcs humorához.

 - Kiszámolom, melyikkel kezdjem. Tudod, a bőség zavara… - vigyorgott a srác a gömbök közül. – Rossz?

 A lány hazudott volna, ha igennel válaszol, mert jólesett ez a szerfelett szokatlan „kiszámolósdi”, de feszélyezte is, így csak vállat vont, tegyen, amit akar. A srác tette. A bal kebelre esett elsőként a sor. Elengedte a jobbat, hogy a „kiválasztottat” vehesse mindkét markába. Briginek megérte a várakozás. A gyengéd, lágy gyúró mozdulatok, a nyelv néhol finom, apró érintései, olykor heves, vad körzései, az ajkak csókjainak cuppanásai, esetenként szívó mozdulatai meglehetősen új, és eddig ismeretlen oldalról mutatták meg Briginek az előjáték fortélyait. Később a srác megismételte mindezt a másik cicin. A lány behunyt szemmel élvezte a dolgot, és mivel a kőkemény dorong valahol a feneke partjai között meredezett, rásegítésképp nekidörgölte alfelét. Az imént el volt telve, hogy Balázs mennyi figyelmet szentel a fenti szerveknek, most Szabi mindezt felülírta. Sosem gondolta volna, hogy ebből még orgazmus is lehet, de lett. Tovább tartott ugyan, mint a „hagyományos” módszerek, és az is segített, hogy csurom nedves punciját ez idő alatt végig a faszhoz dörgölte, de megérte. Egyre jobban feszítette hátra altestét, míg végül aprót sikkantva élvezett el.

 Nővére sem járt másképp, igaz, ő a fürge kosarasujjaknak köszönhetően. Balázs két ujja is mélyen a hüvelyébe hatolt, tenyere pedig a vénuszdombra simult, a csiklót ingerelve pluszban. Hamarosan Szilvi is hangosan felnyikkant, ahogy a gyönyör görcse megrántotta a testét. Levegőhöz jutva átvetette combját a hosszú pasitest fölött, mint a húga, magában akart érezni mást is. Fenekével ficeregve próbálta a tekintélyes, kemény példányt a megfelelő helyre igazítani, de sehogyan sem sikerült. Nem baj, majd segít kézzel. A forró rudat már markolta valaki, és már billentette is irányba. Balázs karjai a derekán pihentek, akkor valami nem stimmel. Átpillantott Brigire. A lány épp akkor élvezett el, látta, ahogy a szeméremajkai közül fröccsennek a nedvek. Akkor ki a hóhér piszkál az ő dugásába? Mindenesetre jó mélyen beleült a faszba, nehogy elvegye tőle valaki, és csak utána fordult hátra.

 - Nincs mit! – nevetett rá Andi és Vili.

 Balázs is odapillantott, és csak remélte, hogy nem Vili segített be az imént.

 - Zavarhatok? – kérdezte a párost az apró lány. A fotelben ülő kosaras csak kapkodta a tekintetét, mintha teniszmeccsen volna. Már épp megbékélt a gondolattal, hogy az első, teljes értékű szeretkezésük után fél órával már a barátnője nővérét dugja, most még a rokonság távolabbi tagja is csatlakozott. Szeretett közönség előtt játszani, de az csak a kosárlabdára vonatkozott. Addig. Minden mindegy – alapon egy „Zavarhatsz!” – mosolyt villantott Andi felé, és sógornője sem tiltakozott.

 Az alacsony lány kezdésnek átrendezte a fotel „lakóit”. A magas, izmos srácot a szélére ültette egészen, Szilvit pedig hagyta a „helyén”, csak éppen fordítva. Balázs enyhe terpeszben ült-hevert, kemény farkába tövig csüccsent Szilvi, háttal a fiúnak, és még nagyobb terpeszben. Andi előttük guggolt-térdelt, és nyelve hegyével követte a lassan emelkedő-süllyedő, csupa nedű puncit. Andi mesterien dolgozott, gondja volt rá, hogy a pirosló szeméremajkak tetején, a vérbő gombocska kellően kényeztetve legyen, és bizony előfordult, hogy magának kérte a faszt. Hol leemelte róla Szilvit, hogy szopogathassa egy kicsit, hol pedig csak az izmos testét nyalta végig, a zacsiig. A lovagló lány egyre közeledett, egyre szaporábban kapkodta a levegőt. Könnyű neki, kétfelől is izgatva volt! Percekkel később Szilvi felnyikkant, mélyen beleült a vaskos faszba, felnyögött, nedvei fröccsentek, és elélvezett. Mikor túl volt az utolsó hullámon is, lassan leemelkedett Balázs rúdjáról, melyet Andi rögtön a szájába vett. Nem volt sok dolga azzal sem, rövid szopogatás után a srác nyögve fröcskölte ondóját Andrea ajkai közé, a lány pedig minden cseppjét lenyelte.

 - Egészségetekre! Örülök, hogy zavarhattam! – mosolygott rájuk végül, és a szemközti fotelbe vetette magát egy pohár üdítővel…

 Vili jól feltalálta magát, miután barátnője csatlakozott a fotelbeli pároshoz, ő a másikhoz osont.

 Brigi, miután elélvezett pusztán azáltal, hogy Szabolcs farkához dörzsölte punciját, úgy gondolta, illene valamennyit viszonozni. Leguggolt a fotel elé, és két melle közé szorította a saját nedvétől síkos faszt. Dédelgette így egy darabig a dorongot, aztán térdre ereszkedve szájába vette. Ekkor lépett mögé Vili. Megdörzsölte a félgömbök közül kidomborodó, nyirkos ajkakat. Szerencsére Brigi nem volt ijedős, jóformán hátra sem nézve pucsított be még jobban. Később persze hátrasandított, és örömmel látta meg Vilit. A számítógépzseni fickó nemcsak a billentyűzetet kezelte ördögien, ujjai a női nemi szerven is hatékony ügyességgel tudtak dolgozni. Brigi öle szinte úszott a nedvekben, és egyre többször feledkezett meg az előtte meredő rúdról. Vili két ujja lassan siklott be a forró hüvely mélyére, és szintén lassan mozogva emelte a lány gyönyörszintjét egyre magasabbra. A fotelben ülő Szabolcs csak vigyorgott Vilire, közben előrehajolva megpróbálta elérni a lány melleit. Sikertelenül. A hátul levő srác kihúzta ujjait, helyükre farkát illesztette, és lassan hatolt Brigi mélyére. A lány felnyögött, elengedte Szabi szerszámát, és csak akkor foglalkozott vele ismét, mikor a fiatalember figyelmeztetőleg megrázta. Újra szájába vette, ezúttal sikerrel eltalálta a ritmust, és nem vette észre, hogy a srácok a feje fölött váltanak pár szót. Kézzel integetve. Vili váratlanul kihúzta szerszámát az orgazmushoz közeledő, a megszakítás miatt roppant zabos lány testéből, és nevetségesen lengedező, álló répával elillant a konyhába. Kettő pillanat múlva vissza is tért, farkán gumival. Megint a lány mögé térdelt, megint jó alaposan benedvesítette, és megint a csúcs előtti pillanatokban szakította meg.

 - Te most szórakozol velem? – fordult hátra Brigi mérgesen.

 - Bocs, ha annak tűnik… - szabadkozott vili. – Ha nem haragszol, van egy ötletem.

 - Mi lenne az?

 Vili visszaküldte a lányt Szabolcsra, a fotelbe. Brigi ezúttal beleült az eddig csak szájjal kényeztetett péniszbe. Vili a lábaik közé állt, és egy másik, még szabad, a lány emlékei szerint mindeddig ilyesmire nem használt lyukhoz illesztette védőgumis farkát. Brigi megmerevedett, tűrte, hogy lassan a fenekébe hatoljon a másik rúd. Kicsit nehézkesen indulva, de végül a megfelelő ritmusra találva mozgott a hármas. Brigi bírta a legkevésbé, mivel már kétszer is a csúcs előtt lett leállítva, ráadásul a popsiját illető kezdeti idegenkedése is elmúlt. A lány hangosan felnyögött, megmerevedett, alaposan kitöltött altestét amennyire lehetett, hátrafeszítette. Hatalmas orgazmus kéjes görcse bénította le hosszú másodpercekre, szinte levegőt sem kapott. Magához térve újra lassan mozgásba lendültek mindhárman. Szabi volt a következő, aki közel került az élvezet csúcsához, a problémája az volt, hogy ő nem húzott gumit. Brigi lihegve-nyögve biztosította őt, lőjön csak, ha kell. Engedelmes fiú volt, kellett is, egy perc múlva nagyokat döfködve spriccelte spermáját a punci mélyére. Vili hamarosan követte, az ő makkjából is gejzírként tört elő az ondó a gumiba, és mivel ő volt az, aki „balesetmentesen” ki tudta húzni a farkát Brigi testéből, az ő feladata volt szerezni valamit, amivel Szabolcs nedveit fel lehet itatni.

 - Hú, ez nem volt semmi! – pihegte jóval később Brigi. – Nem is gondoltam, hogy ez ilyen jó lesz!

 - Őszintén szólva én sem… - szerénykedett Vili. – Csak egy ötlet volt.

 - Nagyon jó ötlet volt! – lelkendezett Brigi. – Szoktál ilyet csinálni máskor is?

 - Arra gondolsz, hogy hármasban, vagy arra, hogy egy lyukkal odébb teszem?

 A lány ezen elgondolkodott, a srác nevetett.

 - Ez volt a legelső, de remélem, nem az utolsó!

 - Oké, de engem, ha lehet, hagyjatok ki belőle! – tette fel a kezét Szabolcs. – Végig azon aggódtam, nehogy csomóra kötődjenek a tökeink!

 Ezen nagyot nevettek, és fesztelenül-meztelenül beszélgetve lassan álomba hervadtak…

 

Wackond 2012.02.27. 18:00

Gyémántok 64

Hatvannegyedik fejezet

(Avagy: egy kései házavató)

 

 

 Dél volt. Még melegen sütött az októberi nap, de az időjárás-előrejelzés szerint abban az évben már az utolsó kellemes napok jártak.

 Barbara, Mónika és Jenő az ebédlőben ült, az asztal körül. Kintről beszűrődött a teherautók zaja. Épp akkor vitték el az utolsó, sittel teli konténereket.

 - Végre! - huppant közéjük Panni. - Ezek is eltűnnek!

 Kék haja már a múlté, eredeti, mogyoróbarna színében, lófarokba kötve csillogott.

 - Még összesöpröm a maradékot, elgereblyézek, és mostantól újra emberi körülmények között fogunk élni! - sóhajtott Jenő.

 - Mindannyian vártuk már ezt a napot! - tette hozzá Barbara.

 - Jó ötlet volt attól a Barnabás gyerektől ez a költözés! - nyúlt Jenő egy szivar után, de Panni rászólt.

 - Mindjárt kész az ebéd, bírd ki!

 Valóban, percek múlva az asztalon gőzölgött a finom gulyásleves. Panni remekül főzött. Már amikor nem a laborban dolgozott.

 Az ebéd elfogyasztása után Jenő végre rágyújthatott a kiszemelt szivarra.

 - Ezt meg kellene ünnepelni! - füstölte.

 - Mit? - hökkent a három nő.

 - Hát, hogy végre berendezkedtünk!

 - Olyan házavató-félére gondolsz? - kérdezte Panni.

 - Igen, valami olyasmire!

 - Hát, tulajdonképpen… - vont vállat Móni.

 - Nem vagyunk mi ehhez már öregek? - akadékoskodott Barbi.

 - Jaj, anyu! A srácok biztosan örülnének!

 - Azt meghiszem…

 - Panninak igaza van! - pöfékelte Jenő. - Az évfordulós rendezvényünk is nagyon jól sikerült!

 - Ez az! - agitált tovább Barbarának a lánya. - Mindenki tök jól elvolt, mindenki a saját korosztályával!

 - Oké, igazatok van! - adta meg magát Barbara. - Viszont egy lakásba összetrombitálni ennyi embert nem lehet!

 - De nem is egy lakás van! - mutatott rá a férfi.

 - Ja, miénk az egész utca! - nevetett Móni.

 Volt egy cseppnyi igazság abban, amit a vörös hajú nő mondott. A városka szélén épülő lakópark egyik sorházában voltak a Piroskák lakásai. A rövidke utca egyik oldala teljesen az övék volt. A másik oldalon egyelőre üres telkek vártak beépítésre. A modern labor, mely kozmetikai készítményeket állított elő, és a RED kft tulajdona volt, mindössze háromutcányira volt tőlük, egy ipari terület szélén. Barna jó alaposan körülnézett, mikor alkalmas helyet keresett nekik. Harvey pedig talált egy profi építészt, ki megálmodta nekik az öt lakásból álló sorházat, persze az egyetemista Feri közreműködésével. Móni unokája kitett magáért, ha már egyszer ilyen tanulmányokat folytatott.

 Barbarának abban igaza volt, hogy minden meghívott egy lakásba nem fér be, bármilyen tágasak is, Panni segítségével kidolgoztak egy "bulirendet". A terv a következő volt. A sor első lakása Barbaráé, Mónikáé és Jenőé volt. A másodikban Panni lakott a lányával, Andreával, a következőben pedig Barbara fia, Dani, a családjával. A negyedik kégli Móni fiáé, Karcsié volt, az ötödik pedig a lányáé, Nóráé.

 Tehát, a legidősebb korosztály az első lakásban ünnepel majd, tizenegyen kényelmesen el fognak férni. A maradék négy lakást pedig úgy gondolták, hogy kettőben a középső, kettőben pedig a fiatal generáció bulizik. Jenő még egy kis éjjeli tűzijátékot is szervezett.

 A két família közel lakott egymáshoz, sőt, munkájuk is helyenként összefonódott, nem volt hát nehézkes az összejövetel megszervezése, Jenő felvetése egy héttel később megvalósult.

 Barbara és Mónika az ajtóban fogadta régi barátait. Dugó ismét a hajszálcsíkos öltönyében feszített, és jobbján a felesége, Kriszta is igen elegáns volt. Gábor és Juli mögöttük. Percekkel később Jocó és Glória, valamint Jani és Szandi. Korukhoz képest fiatalosak voltak és szépek. Na, persze Dugó erősen megkopaszodott, és öccsének is csak annyival volt több haja, amennyivel fiatalabb volt. Krisztán és Julin alig látszott a kor. Persze, egy-két ránccal gazdagabbak lettek, Kriszta is jobban őszült, de még mindig vonzónak tartották őket férjeik. Jocó most éppen nem küzdött a köszvényével, ami a szigorú diétájának, és a gyógyszereknek volt köszönhető. Viszont nem is volt elhízva, mint sok korosztályabeli férfi. Mellette Glória is megőrizte fiatalságát, amennyire lehetett. Természetesen kevés ránc, és pár ősz hajszál jelezte a korát, de nem a valódit. Jani pedig kifejezetten öregnek tűnt felesége mellett. Persze nem azért, mert a férfi annyira leharcolt volt, igaz, erősen őszült, és szedett fel pár kilót, de Szandit most is gyakran nézték Niki nővérének, vagy Kisniki anyjának. A nő nem tagadta, sokat megtesz fiatalossága megőrzéséért, a plasztikai sebészet kizárásával. Szép fekete hajszínét most már a korszerű hajfestékekkel érte el.

 Panni, kék haját rég elfeledve várta barátait, majdnem ugyanúgy, mint annak idején Siófokon, az utcán állva. Nem a kék bikinijében, bár a szín stimmelt. Most gyönyörű selyemruhát viselt. A kisbusz, amely bekanyarodott az utcába, szintén hasonló volt a durván húsz évvel ezelőtti helyzethez, de jóval fiatalabb járgány volt. Laura és Gabi ugrott a nyakába, amint megállt a busz, igaz, most már közel laktak egymáshoz, mégis ritkán találkoznak. Tibi segítette le Nikit, Marcsit, és poénból a begipszelt lábú Vilit. Biciklibaleset miatt volt sánta a férfi, a kényszerpihenőtől pedig morcos. Végül Peti és Robi lépett le a járműről, utóbbi le is zárta.

 - Karcsiék és Nóráék itt vannak nálam, Daniék pedig otthon várnak benneteket - tájékoztatta őket Panni. - Úgy gondoltuk, nem fogunk elférni egy lakásban…

 - Hát, vagyunk egy páran! - jegyezte meg Peti.

 - Na, igen! - reagálta a házigazda. - Van átjárási lehetőség házon belül is - tette hozzá.

 Karcsi és Flóra lakásában a két fiú, Feri és Kristóf fogadta a vendégeket, Andival kiegészülve, míg Nóráéknál Szilvi és Brigi, hozzájuk csatlakozva Alex és Alexa tartotta a frontot. Feri, mint nehezen szem elől téveszthető, jókora jelenség állt ki a járdára, később Alex csatlakozott hozzá. Szép pár voltak, egy nagydarab, izompólós, deli legény, meg egy bő gatyás töpszli. Nem is tévesztették el őket az érkezők. Ifjabb Vili volt a legelső, és értelemszerűen Andreát kereste rögtön. Friss volt még a kapcsolatuk. Bernadett és Barnabás Kisnikivel és Lalival, egy autóval érkezett, nyomukban Viki és Rudi. A szőke lány autójának hátsó üléséről kihömpölygött az "óvoda", ahogy Kisniki megjegyezte a két húgára. Végül, de nem utolsósorban Robi és Zsuzsa futott be Stefivel és Alízzal.

 Nagy buli volt készülőben! Jenő, még mielőtt a vendégek megérkeztek volna, nyomatékosan felhívta a figyelmét minden vendéglátónak, hogy kilenckor tűzijáték lesz, akkorra legyen szíves mindenki az utcára kifáradni. Még hozzátette, hogy addig ne rúgjanak be, és ne is dugjanak. Móni pedig tízre az első lakásba rendelte a "korhatárosokat".

 Ezek szellemében zajlott a dínom-dánom. Természetesen nehéz volt némelyiküknek megállni, hogy ne zárt ajtók mögött folytassanak teljesen más jellegű összejövetelt, de Zsuzsa résen volt, és kotlós módjára terelgette el a kínos helyzetektől Alízt, Líviát és Stefit. Persze a kiscsajok láttak dolgokat, de mindazok kimerültek annyiban, hogy: "Láttad, a Viki, meg a Rudi hogy smárolnak!", "Lali meg a Niki seggét fogdossa!", "Berniék meg nyelveset!… Fúj!". Később: "Hallottátok? Az Andi, meg a Vili járnak!" Csak nekik volt ez újdonság, mint ahogy arról sem volt halvány fogalmuk, hogy a többiek már alig várják, mikor húznak el a retekbe.

 Kilencre mind az utcára tódultak, ahol Jenő egy veszett büdös szivarral a fogsora közt két overallos fószerrel egyezkedett.

 - Itt van mindenki? - mennydörögte.

 - IGEN! - hallatszott a válsz kórusban.

 - Aki mégsem, így járt! - és biccentett a fickóknak, akik szakszerűen vezényelték le a bő negyedórás, lenyűgöző tűzijátékot.

 Móni, bár tízre kérte a kislányokat, mégis úgy látta jónak, ha előbb begyűjti őket. Így is tíz percbe tellett, mire mindhármat sikerült megfognia. Lívinek persze ezalatt sikerült kisasolnia, hogy ifjabbik nővére, Anna Kristófot ölelgeti. Később mószerkodott is a nagyanyjának… Aztán tátott szájjal bámulta a hatalmas televíziót, valamint a házimozi-rendszeren lejátszott filmet, amit hetek óta meg akart nézni. Barbara diszkréten bezárta a szomszéd lakásba vezető ajtót…

 Panniéknál folyton változtak az emberek, jöttek-mentek mindenfelé, egyetlen fix pont maradt: Vili. Ő, szegény, a begipszelt lábával nemigen tudott mozogni. Egyszer végigjárta a lakást, hogy megnézze, nagyon tetszett neki, memorizálta az illemhely hollétét, és leült a nappali egyik kényelmes foteljében. Még a tűzijátékra kisántikált.

 Barátai császkáltak, táncoltak és buliztak körülötte, Marcsi gondot fordított arra, hogy semmiben ne szenvedjen hiányt. Olyannyira nem, hogy az idő előrehaladtával, és a hangulat emelkedtével egyre több időt szentelt férjének. A világítás egyre diszkrétebb lett, a zene egyre halkabb, a férfi számára azonban mindez fel sem tűnt, a fotel karfáján ülő, évek óta imádott feleségével csókolózott. Marcsi mindeközben gyengéd odafigyeléssel vetkőztette a nem mobil férfit, és hogy még jobban megkönnyítse a dolgát, ő maga is vetkőzött. A nadrág levételénél némi zavar támadt. Na, nem a gipszelt láb miatt, hanem mert olyan kezet talált ott, ami nem az övé, de nem is Vilié. Panni csízelt mindkettejükre.

 - Segíthetek?

 Ekkor néztek jobban körül. Vetkőző, vagy már meztelen embereket láttak mindenfelé.

 - Persze! - nevetett Vili. - Leginkább abban, hol lehet ezt kényelmesebben folytatni!

 - Természetesen!

 Felsegítették Marcsival a hiányos öltözetű pasast, magukról is lepottyant ilyen-olyan ruhanemű, és Panni szobájába topogtak. Az épp ott tollászkodó Karcsiéktól helyet kértek a franciaágyon, mire azok diszkréten kiosontak. Vili kényelmesen felheveredett, miután a két nő levette róla a maradék ruháját. Panni gyorsan előkészített egy jó marék zsebkendőt, és Marcsi mellé állt. Sosem volt válogatós, nő, vagy férfi, mindegy volt neki, ha szimpatikus volt. Régen volt már bármelyikben is része, utolsó emléke pár héttel azelőtti, egy felejthető hapsiról. Úgy gondolta, a nehezen mozgó Vilit egy leszboid bevezetővel izgatják fel, Marcsi nem ellenkezett. Panni volt a tapasztaltabb ilyen téren, szorosan hozzásimult barátnőjéhez. Mivel azon már nem volt blúz, csak a szoknya, meg a fehérnemű, így a combközépig érő, fekete szoknya cipzárját kereste, gyengéd cirógatásnak álcázva. Marcsi sem maradt adósa, de neki előbb a selyemruha kinyitásával kellett megküzdeni. Sikerült, a vállpántokat lassan lebillentette, a ruha halk suhogással fogott padlót. Az ő szoknyája egy másodperccel később hullott mellé. A következő pillanatban kikapcsolódott Marcsi melltartója, és messzire szállt. Pannin nem is volt. A két nő keblei már nem feszítettek úgy, mint húsz éve, ám alig-alig ereszkedtek csak meg. Vili el is csodálkozott, hogy Pannié még mindig szép nagy és formás. Meg mert volna esküdni a sebészkésre, de a nő később tagadta. Mivel sosem volt dolga "műanyaggal", így nem tudta a különbséget. A négy kebel egymáshoz simult. Panni tenyerébe vette a sajátjait, és bimbóit Marcsiéhoz dörzsölte. Nem volt hatástalan, a sötét színű gombocskák hamar megduzzadtak, megkeményedtek, és pajkosan gördültek el egymáson. Marcsi követte vendéglátója példáját, és hosszan, élvezkedve kergetőztek így. Panni később elengedte a sajátját, hogy Marcsiét markolja meg. Gyúrogatta a kívánatos halmokat, és végül gyengéd csókot lehelt rájuk. Szépen, sorban, hol az egyikre, hol a másikra. A másik nő addig az övét próbálta a kezébe venni, kevés sikerrel, testhelyzetük nem engedte. Panni már a nyelvét is bevetette, aprókat körözött a bimbókon, odafigyelve arra, hogy mindkettőnek egyformán jusson a jóból. Marcsi már meg sem próbált viszonozni, csak halkan, kéjesen sóhajtozott. Szerette, ha a melleivel bíbelődnek. Percekkel később Panni még délebbre indult. Marcsi hasán át, amin némi felesleget hagyott a két gyerek, a fehér tangához ért. Marcsi lepöndörítette az alsóneműt, és kilépett belőle. Terpeszbe állt, Panni azonnal odafurakodott. Örömmel tapasztalta, hogy a punci fazonra volt borotválva, legutóbbi emléke még szőrös ágyékáról voltak. Puszilgatta a csupasz ajkakat, néha meg-megnyalintotta, de már fél szemmel partnernője férjét figyelte. Vili reakciója egyértelmű volt, farka állt, mint a cövek. Rávigyorgott a pacákra.

 - Jöhet? - kérdezte tőle.

 - Á, hagyd csak, majd kiverem magamnak!

 Marcsi és Panni felnevetett, és két oldalról Vili mellé bújtak. Megmarkolták méretes dorongját, lassan mozgatták a bőrét, és lágyan csókolgatták arcát, száját, nyakát, izmos-szőrös mellkasát. A férfi kezei nem pihentek eközben, a két forró öl felé kutakodott. Panninál gikszert talált, jelezte, a nő pótolta a mulasztást, gyorsan kibújt kék bugyijából. Vili ujjai azonnal a szőrtelen ajkak közé nyomódtak, mindkét oldalon. Nem sokáig tudta azonban így izgatni a csajokat, azok majdnem egyszerre, szép lassan egyre lejjebb haladtak csókjaikkal, ennek megfelelően helyezték testüket kényelembe. A rúdhoz értek. Nem vesztek rajta össze, megosztoztak. Egy nyalás neked, egy nyalás nekem. Vilinek tetszett a dolog, lehunyt szemmel, halkan, kéjesen szuszogott. Marcsi később előzékenyen átadta Panninak férje farkát, az ágyat megkerülve a másik oldalra helyezkedett. Próbált valami olyan pozíciót találni, amelyben mindannyian jól járnak. Altestét Vili mellé helyezte, úgy, hogy a férfi felsőtestével kicsit oldalra fordulva kényelmesen elérhette. Ő maga pedig Pannit igazította olyan helyzetbe, amelyben a csupasz puncit akadálytalanul elérte. Ujjaival megnyitotta a szeméremajkakat, nyelve máris a csiklót keresve furakodott közéjük. Rátalálva alaposan megkergette a vérbő szervecskét, néha otthagyta, hogy megízlelje a hüvelyből szivárgó nedveket. Panni szuszogva szopogatta Vili farkát, ajkai szorosan fonódtak a rúd köré, mint ahogy ujjai is, és egy ütemben mozogtak fel és alá. Olykor abbahagyta, csak nyelvheggyel simogatta a fényes-vörös makkot, különös figyelmet fordítva az alsó, érzékeny részére. A férfi sem igazán tudott hangot adni érzéseinek, ő a felesége barna pamacskoronás puncijával foglalatoskodott. Eleinte csak a kezével dörzsölte, izgatta, az ajkakat széthúzva a klitoriszt izgatta ujjheggyel, néha mélyen benyomult a nedves vaginába. Kis helyezkedés után rátalált a megfelelő pozícióra, bal kezének mutató-, és középső ujját a punciba tolva lassan mozgatta azokat, míg másik kezével az érzékeny gyönyörgombocskát tette szabaddá nyelve előtt. Lecsapott rá, és hevesen kergette. Élvezetes háromszöget alkottak így, mindenki arra törekedett, hogy a másikat gyönyörhöz juttassa, miközben ő maga is izgattatott. Panni ért leghamarabb a csúcsra, már nem volt a szájában a fasz, bár keze továbbra is lassan mozgott rajta. Diszkrét-halkan felnyögött, teste megmerevedett az orgazmus pillanatában. Ismét szájába vette a fütyköst, ami néhány szívás-nyalás után lövellte tisztes mennyiségű magját. Vili hangosan felnyögött, de egy pillanatra sem hagyta abba asszonya izgatását, aki már nem nyalta Pannit, maximálisan oda tudott figyelni saját gyönyörére. Hamarosan ő is elélvezett, puncija férje ujjai köré szorult lüktetve, pár csepp nedűt kifröccsentve.

Wackond 2012.02.27. 17:59

Gyémántok 64

 Gabi az este folyamán hamar megtalálta Dani feleségét, Natáliát. Mindketten "szakmabeliek" voltak, hiszen Nati már akkor fotómodellkedett, mikor még anno Siófokon megismerkedtek. Gabi ugyan filmezett, de tény, sokáig mindketten a testükből éltek. Mostanra Nati átállt a fényképező túloldalára, jól menő stúdiója volt a fővárosban, és Gabi is betársult első produceréhez, voltaképpen a munka java részét már ő végezte az öreg Frédi helyett. A közös téma tehát megvolt, Gabi megcsodálta Daniék lakását, és a tűzijáték után is ott maradt Petivel. A vendéglátó házaspár hálószobájában kötöttek ki hamarosan. Nagyon gyorsan levetkőztek mind a négyen, de Dani és Peti egy időre háttérbe szorult. A két nő az ágyra heveredve egy kis leszbi-show-val forrósította fel a hangulatot. Férjeik a szekrénynek dőlve nézték asszonyaikat. A nők profik voltak, értették is a dolgukat, ráadásul még szerették is ezt csinálni. Gabi vette át az irányító szerepet, néhány kamerának (a pasiknak) szóló nyelves csókot váltott Natival, de hamar lejjebb haladt. A még mindig formás, szép nagy keblekre. Nyelve hegyével megbirizgálta a bimbókat, itt már több időt töltött. Hol tenyerébe véve a ciciket, gyengéden gyúrogatta, és néha megnyalintotta őket, éppenhogy érintve a kemény gombocskákat, hol pedig csecsemőként, erősen rájuk szívta ajkait, hogy aztán hangosan cuppanva engedje el. Mivel Natália fotózott, így a filmfelvevőnek nem kellett hangosan nyögnie, de megtette ő "magánszorgalomból". Szerette, ha eleget foglalkoznak a melleivel, amik igen érzékenyek voltak. Próbált valamiképp viszonozni, de sehogy nem fért Gabi intim testrészeihez, jobb híján hosszú, barna hajába túrt. A (volt) pornószínésznő lassan lejjebb haladt. Nati hasára, és megállt a köldöknél. Belekotort, de csak úgy érintőlegesen, a fekete pamacs felé vette az irányt. A nő combjai engedelmesen nyíltak, Gabi fél szemmel bemérte a pasik hollétét, és úgy igazította barátnőjét, hogy azok mindent jól láthassanak. Feltérdelt, fenekét feléjük pucsította, haját elsöpörte az útból. Bal kezével a szélesre tárt combok közül rózsaszínellő puncihoz ért. Az ajkak közti rést dörzsölgette egy ideig, középső ujjával olykor mélyebbre furakodva, nedvességi szintet ellenőrizendő. Percek múlva mutató-, és középső ujját már vissza sem húzta, hanem még mélyebbre nyomta. Nati felnyögött, közben a melleit gyúrogatta, jobbára önmaga szórakoztatására, de a krapekoknak is tetszett. Gabi két ujja lassan mozgott a punci mélyén, nyelve pedig a pirosló klitoriszra csapott. Gyorsan pörgött a hegyén, és néha, hogy még jobban fokozza az élvezetet, puncinedves ujjaival annyira szétnyitotta a kisajkakat, hogy a kéjgomb hegyként emelkedett ki közülük. Ilyenkor a nyelv irgalmatlanul megkergette, és néhány perces ilyen játék után Natália felnyikkant, Gabi hajába túrt, és óriásit élvezett. Peti és Dani összenézett, eddig bírták. Dani Gabi mögé helyezkedett, míg Peti Natit próbálta megszerezni. Gabi felemelte mellkasát, de maradt térdeplő pózban, ahogy megérezte hátul az ügyködést. Bíztató mosolyt villantott át a válla fölött Danira. A férfi kezével megdörzsölte a gondosan szőrmentesített szeméremajkakat, és hasonló módszerrel, mint ahogy az előbb Gabi tette Natival, ujjával az ajkak közé hatolva nedvességellenőrzést végzett. Pozitív lett a végeredmény, a formás-gömbölyű popsihoz térdelt, a nő pedig nagyobb terpeszbe. Gabi segítőkészen hátranyúlva megnyitotta punciját, Dani pedig odaigazította merev farkát. Makkja hegyével megdörzsölte a csiklót, majd lassan a mélybe hatolt. A nedves forróság a dorong köré szorult, kicsit meglepve ezzel a hapsit, aki azt gondolta, jobban "el van használva" a punci. Nem kopik az el olyan könnyen! Dani lassan mozgásba lendült, Gabi csípőjébe markolva eleinte szinte lustán húzta-vonta farkát a síkos hüvelyben. A nő, mivel eközben Nati már Petivel foglalatoskodott, teljesen átadta magát az érzésnek. Halkan, egyáltalán nem "filmesen" nyögdécselt, ahogy testében egyre erősödött a kéj. Dani felgyorsult, hevesebben hágott, heréi hozzá-hozzácsapódtak a vérbő csiklóhoz, ezzel is fokozva a nő gyönyörét. Percekkel később, már vad vágtában haladva Gabi nyögdécselése egyre szaporább lett, és végül felsikkantott, pillanatra megmerevedett, és elélvezett.

 Peti ezalatt Nati mellé helyezkedett, térdelt. A fekete démon azonnal a termetes faszhoz kapott. Kellemes árnyalatú vörösre lakkozott körmű ujjai köréfonódtak, a fitymát felhúzva a fényes-vörös makkot nyalta körbe. Először úgy, mintha a fényképező kedvéért tenné, aztán szájába véve szopogatta kicsit. Eközben Peti tenyere a vénuszdombra simult. Dörzsölgette a puncit, középső ujja olykor a mélyére hatolt. Gabi orvul elhelyezett egy puszit az imádott kézen. A férfi meglepődött, rámosolygott feleségére, és finoman elvette farkát Natáliától. A csaj csalódott volt kissé, el lett volna még így egy darabig, de nem bánta meg. Elhúzódott barátnője elől, annyira, hogy széttárt combjai közé Peti férkőzhessen. A férfi a nedvektől csillogó szeméremajkak közé illesztette farkát, és lassan, óvatosan hatolt be. A nő fölé tornyosult, ágyéka közepes tempóban mozgott, közben hol a nő ajkait kereste ajkaival, hol pedig a melleit csókolgatta. Nati az utóbbit jobban értékelte, a pasi tehát ott maradt, a kellemes halmok hegyén. Farka egyre gyorsulva dolgozott a szűkös hüvelyben, nyelve hevesen kergette a bimbókat, és igaz, neki nem volt olyan kényelmes a pozitúra, partnere élvezetéért ezt is vállalta. Natália hangosodott. Ahogy erősödött testében a kéj, úgy nyögdécselt egyre zajosabban, végül felnyögve-sikoltva, a férfit szorosan magához szorítva, lüktető ágyékkal ért a csúcsra.

 A nők elélveztével a párok felcserélődtek. Persze nem a házastársaikhoz tértek vissza, hanem a helyzetük változott. Az eddig pucsító Gabi hanyattvetette magát, szőrtelen nagyajkait ujjaival megnyitva fogadta testébe Dani farkát, míg Nati megfordult, feltérdelt, és úgy farított Peti elé. Még a legelején megbeszélték, hogy a védelemről, mint nem kívánt terhesség, gondoskodva van, nemi bajuk pedig nincs, a férfiak apait-anyait beleadva fogtak a dologba. Gabi óriási terpeszben, bokáit Dani tartotta, míg ágyékával hevesen döfködte a nő hüvelyé, aki, hogy még intenzívebb legyen az érzés, a csiklóját dörzsölgette serényen. Majdnem egyszerre értek a csúcsra, Gabi egy pillanattal előbb rándult kéjes görcsbe, lüktető vaginája szinte préselte ki a pulzáló faszból az ondót. Natália is hasonló módon adott magának egy kis pluszt, gyönyörgombját kergető ujjait sűrűn "ütögette" Peti zacsija. A férfi gyors tempót diktált, kemény farka dugattyúként mozgott a forró és nedves punciban. Nati egyre szaporábban kapkodta a levegőt, nyögdécselt, és olykor felsikkantott. Hamarosan a lepedőbe nyüszítette gyönyörét. Megmerevedett, fenekét Peti ágyékához szorította, vaginája lüktetett. A hapsi belekapaszkodott a csípőjébe, ő is a nőhöz feszítette magát, és egy hangos nyögéssel lövellte spermáját a punci mélyébe.

 A kielégült ellazulás azonban még váratott magára, ugyanis arról megfeledkeztek, hogy a szivárgó nedveket valamivel fel kell itatni. Az éjjeliszekrényben volt papírzsebkendő, de odáig el is kellett jutni! Nehezen, de megoldották.

Wackond 2012.02.27. 17:58

Gyémántok 64

 Karcsi és Flóra, miután Panniék kiebrudalták őket, visszamentek a nappaliba, ahol Tibit és Nikit találták. Egész sportos négyes akadt így össze. Karcsi még mindig testépített, de nem vitte túlzásba, éppen csak a szintentartás végett. Flóra sem hagyta abba az úszást, edzőként tevékenykedett, és évente egyszer ő is átúszta a Balatont. Tibi felsőteste ugyan elmaradt Karcsiétól, de látszott rajta, hogy szokott sportolni, a biciklizést is csak azóta szünetelteti, mióta a bátyja leamortizálta magát. Niki is sokszor tartott már a férjével és a sógorával együtt, de közel sem annyiszor, ahányszor a fivérek mennek.

 Ruházatuk alkalomhoz illő volt ugyan, de egy esküvőn, vagy keresztelőn nem állta volna meg a helyét. Karcsin például már nem volt semmi, Nikin sem, Flóra bugyiban és melltartóban, Tibi "sátoros" bokszeralsóban. A sátor természetesen az ágaskodó farka miatt keletkezett. Percekig feszélyezetten álldogáltak az ülőgarnitúra körül, végül a mindig jó kedélyű Karcsi, és hasonlóképpen állandóan vidám Flóra oldotta meg a helyzetet.

 - Kértek valamit inni? - kérdezték egyszerre.

 - Ööö… köszi, nem… - nyekeregte Tibi. - Más elképzelésünk volt…

 - Igen, egy almalét… - szólt halkan Niki.

 Karcsi meghallotta, egy tiszta pohárba töltötte a sárgás innivalót.

 - Mást nem kérsz? - vigyorgott a nagydarab férfi.

 - Mint azt a férjem említette, az előbb volt egy elképzelésünk, de van egy jobb ötletem… - viszonozta Niki a mosolyt.

 Közelebb lépett Karcsihoz, a szemébe nézett, miközben orvul megcirógatta jókora farkát. A férfi vigyora egyetlen pillanatra hervadt csak, kezét felemelve megcirógatta a fekete hajú nő hátát. Párjaikra pillantottak, mind a négyen vállat vontak, és Niki eltűnt Karcsi elől. Nem messzire, csak guggolásba. Gyengéden kezébe vette a félernyedten is impozáns példányt. Cuppanós puszikat nyomott rá, volt hely rajta bőven, volt hát mit dolgoznia is. Felhúzta a bőrét, hogy az egyre vörösödő makk se maradjon ki. Néhány pillanaton belül egyre nagyobb felületen akadt csókolgatnivalója, keményen, mereven állt előtte a fütykös. Szájába vette. Nem kis mutatvány volt, elszokott ő az ekkorától, de megtette, ami tőle telhető volt. Karcsinak kellemes az érzés, de kényelmetlen a testhelyzet. Megjegyezte Nikinek, hogy jobban esne, ha leülhetne, a nő nem ellenkezett. Az izmos pacák elterpeszkedett a kanapén. Niki eléguggolva markolta meg jókora rúdját, folytatta annak izgatását, és időnként másik kezével saját ölét is megdörzsölte, hogy minél nedvesebb legyen, minél hamarabb. Munkája korán eredményre vezetett, elengedte hát a faszt, hogy most már teste másik részéről is élvezhesse. Egy pillanatra elgondolkodott, hogyan is oldja meg, végül a hapsit kicsit előrébb ültette, egyik lábát az izmos test fölött a kanapé szélére lépte. Ujjaival szétnyitotta szőrmentesített szeméremajkait, míg a férfi megmarkolva farkát, segített irányra tartani. Némi ügyetlenkedés után másik lába is megtámaszkodott a bútordarab szélén, és nagyon lassan eresztette lejjebb magát. Hihetetlen gyönyör áradt szét testében, óvatosan guggolásból térdre ereszkedett, és lassan mozgásba lendült. Képtelen volt tövig ülni a faszba, mert az már fájt neki, de ameddig még jó volt, megtette. Megtámaszkodott Karcsi széles vállán, a férfi pedig megmarkolta a szép nagy melleket, és gyengéden gyúrogatta, csókolgatta, nyelvével a bimbókat nyalogatta. Niki nem várt gyorsasággal lovagolta magát egyre magasabbra a kéj fokán, ezen sokat segített a melleivel folyó játék is. Percek múltán magához ölelte a hapsit, akinek arca a két gömb közé szorult. Megremegett, felnyikkant, élvező hüvelye alaposan megszorongatta a kemény péniszt. Karcsi egyébként jól szokta bírni az ilyesmit, de Niki szorítása próbára tette a kitartását. Szerencséjére a nő óvatosan felemelkedett az öléből.

 Flóra egy fotelbe vetette magát, szemben a kanapéval. Akár azt is nézhette volna, mit csinál a férje. Rohadtul nem az érdekelte, inkább Tibivel foglalkozott. A bokszeralsó „sátra” eltűnt, látni akarta még egyszer, gyorsan kicsatolta melltartója pántját, levette, és ujjai közé csippentve elengedte a fotel mellett. Cickóin meglátszott a kor, jobban, mint Nikién, kicsit megereszkedtek, de nem volt csúnya, egyáltalán nem szegte Tibi kedvét. A nő a bugyival játszott. Ujjait a pántba akasztotta, picit lepöndörítette, hogy látszódjék a sötétszőke, fazonnyírt háromszög, néha pedig a szeméremajkak közé húzta. Félresodorva ujjai szétnyitották a puncit, sötétrózsaszín, csillogó mélyét villantva az ácsorgó férfi felé. Előadása meghozta a kívánt eredményt, a „sátor” ismét megjelent. Tibi egykedvűen nézte, de szíve (és farka) szerint már rávetette volna magát Flórára. Alig észrevehető mozdulattal igazított az alsón, mire annak sliccén kikandikált merev dorongja. Méretben elmaradt Karcsitól, de ez a nőt egyáltalán nem zavarta. Azon mulatott magában, milyen mókásan kandikál ki a hímtag a résen. Később már nem talált benne nevetnivalót. Tibi pedig elunta az ácsorgást, levette az alsóneműt, és a nő öle elé guggolt. Most ő játszadozott a bugyival egy ideig, aztán amennyire tudta, félrehajtotta, ügyelve, hogy a szőrkoronából egyetlen szálat se húzzon meg. A csupasz nagyajkak megnyíltak, főleg, hogy Flóra átvetette lábait a karfákon. Tibi nem tétovázott, nem kertelt, egyenesen a közepébe vágott. Nyelve hegye a pirosló pecekre pattant. A szervecske már elég vérbő volt a „bemelegítéstől”, a pasas csak fokozta ezt a nyalakodással. Nem hagyta ki természetesen a nemi szerv többi részét sem, tőle megszokott alapossággal nyalta végig a nagyajkakat pamacstól popsiig, és vissza. Szája olykor a gyönyörgombra cuppant, meg-megszívogatta, hogy utána hasonló hangot hallatva elengedje. Kisvártatva viszont zavarni kezdte a bugyi. Nem tartotta illendő dolognak így folytatni. Kérésének Flóra eleget tett, együtt pöndörítették le az alsóneműt, és helyezkedett el a nő ismét. Tibi most két kézzel húzta szét a pinát, nyelve mélyen benyalt a nedves vaginába, hogy aztán újra a klitoriszt csapkodja. A nőnek a lélegzete is elakadt, teste aprókat rándult, kezei hol a melleit gyúrogatták, hol a partnere haját túrogatták. Felnyögött, egyre sűrűbben, ahogy közeledett a tetőpont, de egyszer csak abbamaradt az izgatás. Majd’ megháborodott dühében, de egy pillanattal később testébe mélyedt egy kemény, színizom fasz. A hapsi enyhe terpeszben térdelt a fotel előtt, és határozottan döfött. Az orgazmus előtti pillanatot várta, és jól tette. Mindössze félpercnyi lökdösés után Flóra képtelen volt uralkodni magán. Felsikoltott, középső ujja a csiklójára nyomult, összeszoruló puncija nemcsak Tibi farkát lökte ki, hanem a nedveit is, bőségesen. Mintha bepisilt volna…

 Niki elheveredett a kanapén, fölébe Karcsi tornyosult. A már tágított hüvelybe könnyebben siklott a hatalmas, kemény példány, de azért a krapek óvatos volt. Kezdeti gyengédsége azonban enyhült, a szoros-szűk vagina, valamint saját, egyre közelgő élvezete feledtette óvatosságát. Nikinek nem fájt, sőt, kifejezetten jólesett neki a vad hajsza, bizony neki sem kellett sok…

 - Jajistenemkinehúzd! – hadarta a nő az orgazmus küszöbén, érezve, hogy eltűnik testéből a „dugattyú”. Azonnal visszavágódott, ezzel megadva Nikinek a „kegyelemdöfést”. Felnyikkant, megmerevedett, próbálta Karcsit még jobban magához-magába szorítani, de kevés sikerrel. Gyönyörpulzáló puncija alaposan megszorongatta a vaskos dorongot, mely hatalmas lövelléssel ontotta ondóját, csakhogy még mozgásban lévén, mégis sikerült kicsúsznia a nedves hüvelyből. A fehér ragacs maradéka (volt bőven!) köldöktől lefelé betakarta, és jutott még a kanapéra is.

 Miután Flóra gyakorlatilag eláztatta Tibit gyönyörnedveivel, és valamelyest meg tudott mozdulni, felkelt a fotelből, de csak annyira, hogy a karfákra térdelve a férfi felé fordítsa fenekét. Behomorított, kezeivel kissé széthúzta a gömböket. Tibi választhatott, és tudta, hogy Flóra szereti, ha a popsijába (is) dugják. Maradt egyelőre a „hagyományos” lyuknál, határozottan, tövig tolta dolgos dorongját. A nagyon nedves barlang örömmel fogadta, mely Flóra fenti ajkain keresztül hallható is volt, egy hangos, kéjes nyögés formájában. Gyorsan, most már saját gyönyörét hajtva mozgott a férfi, lagymatagon lengő heréi a vérbő klitoriszon „koppantak”. Később azonban mégis úgy döntött, lyukat vált. A nő érzékeny volt a fenekére is, már várta Tibit ebbe a nyílásába is, megkapta hát, mire vágyott. Partnere óvatosan nyomta makkját a ráncos lyukhoz, nedvesíteni nem kellett, és lassan hatolt tövig. Jólesett a sokkal szűkösebb szorítás, kezdeti óvatossága semmivé foszlott, önző módon ismét csak a saját, közelgő élvezete vált számára fontossá. „Mellékhatásként” Flóra is profitált a dologból, mégpedig olyannyira, hogy egy ütemmel hamarabb élvezett el, mint Tibi. Fenekét a hapsi ágyékához szorította, aki a derekába kapaszkodott, és az élvező nő fenekébe lövellte ondóját…

Wackond 2012.02.27. 17:57

Gyémántok 64

 Laura, Robi, Nóra és Marcell Daniék lakásának nappalijában maradtak. A másik négyes úgy eltűnt mellőlük, mint az aranyóra. Nóra régi, sportos alakjához képest gömbölyödött, bár csak haloványan, mégis észrevehetően. Marcell indiánossága is megkopott, de azért valamennyi még maradt, érdeklődése például a régi volt, csak a külseje változott konszolidált negyvenesre. Még hosszú hajától is megvált.

 Álltak sután a nappali asztala körül, volt, aki pohárral, volt, aki cigivel a kezében. Tudták jól, a tűzijáték után milyen „program” következik, azt is látták (és hallották is), Gabiék kvartettje hová (és miért) tűnik el, mégis totojáztak. Laura lépett Marcell elé, megadva ezzel a kezdő lökést.

 - Kell ez még? – csízelt az ex-indiánra.

 - Már nem, kösz – hörpintette ki Marcell a narancslé maradékát a pohárból. Régóta nem iszik „tüzes vizet”.

 - És ez? – csippentette meg a nő az inget.

 - Később még hordanám… - de azért kigombolta a nadrágját is, hátha úgy könnyebb.

 - Hát ez? – és a száras alsó máris a pacák bokáján volt.

 - Na és ez? – vágott vissza Marcell Laurának, szintén fentről indítva.

 - Szeretem a blues-t… a zenét… - kacérkodott Laura. Rendelkezett ő is nővére minden csábítási trükkjével, csak ritkábban alkalmazta. Hamarosan lemeztelenedtek, a nő finoman megcirógatta a férfi „függelékeit”. A fütykösbe már a vetkőzés elején több vér áramlott be, mint ki, Laura érintése varázsolta azonban a teljes pompáját. Átlagos, szobormerev, barnás szerkezetbe markolt, tövén fekete szőrzet. A nő szorosan a pasashoz simult, ágyékuk összeért, és Laura a fülébe suttogott.

 - Mit szólnál, ha szívogatnám a békepipád?

 - Inkább elásnám a csatabárdom!

 Azon ne múljék, Laura rögtön a kanapé egyik szélére telepedett, míg a másikon Nóra ügyködött Robin. Marcell a szőnyegre térdelt a bútordarab előtt, a nő nyitott combjai közé. A kreol, még mindig vonzó-formás halmokra hullottak csókjai, időről időre nyelve hegyével megkergetve a ruganyos-kemény bimbókat is. Lassan tendált lefelé. A szőrmentes háromszöghöz érve Laura előrébb helyezte a fenekét, combjait pedig felemelve tárta szét. Marcell nyelve a csiklóra siklott. Tett rajta pár kört, de hogy a csodaszép punci többi része se maradjon ki, gyakorta végigszánkázott a nagyajkakon, halkan cuppogva megszopogatta a kicsiket, és be-bekígyózott az egyre nedvesebb mélységbe. Laura mindezt halkan sóhajtozva élvezte, és bár Gabitól tudta, hogyan kell pornós zajt csapni, neki így természetesebb volt. Marcell már az ujját is bevetette, kettő is besiklott a pinába. Gyorsított a tempón, de nem összehangoltan. Nyelve vadul pörgött, míg kezét jóval lassabban mozgatta. Percekkel később meg is lett az eredmény. Laura halkan felnyögött, megremegett, és elélvezett. A férfi erre várt. Finoman kihúzta ujjait, cseppet változtatott testhelyzetén, fitymáját felhúzva pirosló makkját igazította a nedvektől fénylő réshez. Térdelve pont felérte, kemény farkát tövig tolta, altestét hevesen mozgatta. A nő ismét halkan felnyögött, melleit gyúrogatta, combjaival Marcell derekát ölelte át. A pasi bal kezének hüvelykujjával a keményre duzzadt kéjgombocskát kergette, míg dolgos dorongját a punci ajkai nyalogatták. Hamarosan a nő sóhajtásai egyre akadozóbbá váltak, egy váratlan (vagyis éppen hogy nagyon várt) pillanatban a lélegzete kihagyott, teste megrándult, forró hüvelye a benne dolgozó fasz köré szorult. Laura nagyot élvezett. Pillanatokkal később az eddig hangtalan hapsi kihúzta péniszét, megmarkolva kettőt húzott rajta, és köldöktől fenékig végiglőtte fehér, ragacsos magját a nő testén…

 Robi és Nóra a kanapé másik felén foglalatoskodott. Mindketten maguk vetkőztek alsónadrágra, bugyira, majd a nő gyengéden lehúzta „vendégéről” az utolsó ruhadarabot is, ugyanakkor le is ültette. Marokra fogta a férjéénél valamivel tekintélyesebb darabot, bőrét felhúzva gyönyörködött a pirosló makk fényében. Nyelve tett rajta egy kört, majd még egyet. Szájába vette az egész rudat, és hosszú percekig szopogatta, szem előtt tartva, hogy ne élveztesse így el a pasit, idő előtt. Robi bírta volna, de nem problémázott rajta. Mikor Nóra elengedte a farkát, némi pózváltást csináltak. A magas, izmos nő ült-feküdt a kanapéra. Robi fölé helyezkedett. Lassan, finoman csókolta végig az izmos testet. Nóra ajkainál kezdte, a nyakán folytatta, és elbíbelődött a formás, kemény bimbós, ám Lauráétól kisebb kebleken. Nyelve hegyével megkergette, gyengéden megharapdálta a sötétrózsaszín gombokat, idővel otthagyta őket, hogy a nő hasán át az ölébe térjen. Egy ujjnyi, rövidre nyírt, barna csík segítette a kellő irány megtartásában. Szőrmentes nagyajkak közül kibújó, fejlett-húsos kicsik fogadták-várták. Nóra még nagyobb terpeszt csinált, hogy Robi kényelmét, és ezáltal saját élvezetét biztosítsa. A férfi először az ajkaival illette a punci minden porcikáját, néha-néha megcsiklandozta nyelvheggyel a bőrredők közt rejtőző csiklót. Nemsokára már csak nyalószerve ügyködött, fel-alá cikázott, gyakorta elidőzve a már vérbő, megduzzadt klitoriszon, és be-besiklott a bőségesen nedvező hüvelybe is. A nő mindezt diszkrét-halk sóhajokkal kísérte, olyannyira, hogy csak nehezen lehetett azokból kiszűrni, vajon „merre jár”. Jó úton haladt, testében egyre erősebbé vált a gyönyör, csakhogy Robi abbahagyta. Mindössze egyetlen pillanatra, nyelvét makkja váltotta fel. Cseppet kergette vele a csiklót, majd lassan, de határozottan a nedves hüvelybe hatolt a kemény dorong. A nő felnyögött, ahogy egyre jobban belelendült partnere, ugyanakkor még mindig diszkréten halk volt. Robit ez nem zavarta, azon volt, hogy Nóra elélvezzen, és ez pár perc múlva be is következett. Ismét, ezúttal hangosabban nyögött fel, megfeszült, vaginája a dolgos dákóra szorult. Úgy tűnt, a pacák még bírja, helycserét javasolt. Robi ült a kanapé szélére, a nő pedig szemből az ölébe. Rövidke igazítás után a fütykös ismét tövig mélyedt a bőven nedves punciba. Ezúttal Nóra diktálta a tempót, nem is akármilyet. Hevesen mozgatta izmos tomporát, mellei a férfi orra előtt ugrándoztak, amit ki is használva próbált szájával-nyelvével, ráadásképpen izgatni. Tulajdonképpen sikerrel. Partnernője hátrahajtott fejjel, sóhajtozva lovagolt egy újabb, gyorsan közelgő csúcs felé. Robival együtt, aki megemlítette a védekezést, a nő pedig megnyugtatta. Két pillanattal később vad lövellésekkel fröcskölte spermáját az orgazmustól lüktető, szoros punci mélyére…

 Hogy Nóra honnan varázsolt elő később egy marék zsebkendőt a nedvek felitatására, örök rejtély maradt. Lényeg, hogy egyetlen nem kívánt folt sem esett a bútoron.

 A nyolc pár kielégülten hevert el, és késő délelőttig pihente ki az éjszaka „fáradalmait”.

Wackond 2012.02.20. 18:00

Gyémántok 63

Hatvanharmadik fejezet

(Avagy: Vili válik)

 

 

 A Gyémánt család sosem volt szent, de a válás sem volt divatban. Addig.

 Ifjabb Gyémánt Vilmos sem gondolt arra, hogy a párjául választott Máriát elhagyja, ám a nő akarva-akaratlanul is okot adott neki a meggondolásra. Visszaérkezve Horvátországból, egyből falhoz állította a srácot, hogy félredugott-e. Ha bevallja, lelövi, ha nem, akkor sem biztos.

 Ideig-óráig sikerült elűznie a viharfelhőket, körmeszakadtáig tagadott, miként minden családtagja, akiket Mari megkérdezett. Gyémánték nagyon összetartók.

 Vili és Marcsi kapcsolatának akkor alkonyodott be, és immár végleg, amikor a Piroska családok a környékre költöztek. Vili még mindig a Diamond Kft számítógépes rendszerének volt a gazdája, és a tőle megszokott alapossággal végezte munkáját. A Piroskák költözéséből ő is kivette a részét, segített a cipekedésben, a rendrakásban, és amihez igazán értett, a számítógépek életre keltésében.

 A RED Kft rendszerének gazdája nem jött velük, az egyetemista, ilyen jellegű tanulmányokat folytató Andrea kapta ezt a cseppet sem megtisztelő feladatot. A lány elmondhatatlanul boldog volt, de egy fikarcnyit sem értett hozzá. Elmondta hát Vilinek, akiben tudta, hogy nem csalódhat. Ő nem is, de Mari igen. Mindez nézőpont kérdése, a fiatalember összes bűne ebben a helyzetben mindössze annyi volt, hogy késő éjszakákig dolgozott a RED Kft-nél, és magyarázta Andinak a programot, amit ő írt. Mentségére szolgál, hogy gyakran telefonált Marcsinak megértést és türelmet kérve. Azokból a nő fogytán volt, és egy kis magánnyomozásba kezdett. Nem volt nehéz dolga, pillanatok alatt megtudta az iroda címét, telefonszámát. Először csak egy-két váratlan telefonnal ellenőrizte pasija igazát, gondosan kerülve a mobil használatát. Nem sikerült lebuktatni a "párocskát". Két nap múlva az irodához buszozott este. Egy ablakban fényt látott. Megkereste a csengőt. A kaputelefonon kapott instrukciók alapján megtalálta a helyiséget.

 - Gondoltam, hozok valami vacsorát, ne egyetek minden este pizzát! - negédeskedett Mari, miközben majd' felrobbant a méregtől, hogy semmi terhelőt nem látott.

 - Köszönjük, de szólhattál volna, érted megyek a kocsival, és nem kell ezt átcipelned a fél városon! - simogatta meg Vili Mari karját, és az arcára nyomott egy cuppanós puszit.

 - Ugyan, édesem, ez nekem nem fáradság!

 

 Vili befejezte a munka java részét a RED-nél, de telefonszáma megvolt Andinak, ha problémái lépnének fel. Mari rendszeresen ellenőrizte Vili telefonját, de semmi jelét nem tapasztalta, hogy a munkaügyeken kívül is kapcsolatban lennének. Egy alkalommal azonban lebukott. Elszámolta a srác fürdési idejét.

 - Csörgött? - kérdezte halvány gyanakvással az ijedten pislogó nőt.

 - Ja, nem, nem… Csak azt hittem… teljesen olyan hangot hallottam…

 - Biztos rosszul hallottad! - paskolta meg a nő fenekét Vili. - A lányok már alszanak?

 - Mint a tej!

 - De te még nem vagy álmos? - vigyorgott.

 Mari mosolya kellemes elalvás előtti perceket ígért. A kellemes perceket beárnyékolta az a zavaró érzés, hogy mintha a nő nem is ott járna. A fiatalember nem tette szóvá.

 Az élet folyt a maga medrében tovább. Olykor előfordult, hogy Andi megakadt valamiben, és Vili tanácsát kérte, és volt úgy, hogy a srác egyszerűen érdeklődött, minden rendben van-e. A kapcsolat megmaradt, de Mari féltékenysége nem konzerválódott. Egyre nőtt. Gyakran megnézte párja telefonját, igyekezett kihallgatni a beszélgetéseit, és olykor megpróbált valamelyik rokonnál számára értékelhető információt szerezni. Még a targoncásfiút is beszervezte, és hogy még jobban inspirálja a csókát, olykor villantott neki ezt-azt. Vikit azzal környékezte meg, hogy a nagyobbik lánya szeretne lovagolni, és lehet-e ott, ahol ő is van. A szöszi "sógornő", igaz, nem kedvelte különösebben bátyja választottját, nem is utálta. Még. Megengedte, hogy Bogika az ő lován tanuljon, vállalta az oktatást, és még pénzt sem kért.

 Második alkalommal mentek ki, Mari Viki mellett ült, a két kislány hátul.

 - És milyen volt Horvátországban? - kérdezte Mari.

 - Jaj, nagyon jó! - lelkendezett a szöszi. - Gyönyörű a tenger, csodálatosak a nyaralók, igazán kár, hogy nem tudtál jönni!

 - Hát, sajnos nem… - sóhajtott Mari.

 - Vili nem mesélt?

 - Á, pasik! Ő csak annyit mondott, hogy jó volt. Csak a komputere érdekli!

 - Pedig nagyon jó volt! Alexéknél voltunk, nem tudom, ismered-e…

 Mari megrázta a fejét.

 - Na, mindegy, Alex volt ott, Alexa, a húga, meg Andi. Övéké volt a nyaraló, volt egy tök jó medencéjük, meg egy bu… ó, bocs, a gyerekek! Szóval, a szomszéd olyan… állítólag meleg volt, és véletlenül, figyelj, véletlenül! - hangsúlyozta Viki. - Éppen akkor nyírta a sövényt, és akkor Alex letolta neki a gatyáját! Anyám! - kacsintott cinkosan Marira. - Ritkán látni akkora… szóval érted!

 Mari hegyezte a fülét, végre nyomon van! Viki pedig igyekezett árnyaltan és burkoltan elmesélni, mi is történt a medence partján. A másik nő itta a szavait.

 - És Rudi mit szólt ehhez?

 - Semmit. Jól éreztük magunkat!

 - És… - nyögte ki nagy nehezen Mari. - Vili?

 - Asszem fent aludt a szobájában! - vont vállat Viki.

 - Nem mondod!

 - Mire lejött, mi már végeztünk, és úgy nézett ki, mint aki akkor ébredt!

 - Ezt nem hiszem el! - mondta Mari olyan hangsúllyal, hogy Viki félreértette.

 - Szerintem is bolond volt, hogy ezt kihagyta, szegény Andi… nekünk kellett gondoskodnunk róla Rudival…

 - Vili nem is…?

 - Nem, ha mondom! Aludt, a bolond! - nevetett Viki.

 Mária annyira megütközött azon, hogy Viki szerint a bátyja azért bolond, mert nem kefélt a házigazdáival, ugyanakkor el is hitte, mert a szőke lány annyira komoly arccal mondta.

 Viki pedig, amint módja lett rá, felhívta Vilit.

 - Te nem mondtál Marinak semmit a horvátországi kiruccanásról, ugye?

 - Csak úgy, általánosságokat - felelte Vili a vonal másik végén. - Miért?

 - A párod nagyon érdeklődik!

 - Ja, persze, féltékeny Andira!

 - Van rá oka?

 - Még nincs, de ha így folytatja! - morgott a srác.

 - Van alapja?

 - Ugyan, Viki, tudod jól, mi történt odakinn, de nekem Andi nem jelentett semmi többet egy jóbarátnál. Most sincs közöttünk semmi!

 - Kár! - jegyezte meg a lány, és elköszönt a fiútól.

 Vili mérges volt. Bosszantotta Mari örökös féltékenykedése. Szerette a nőt, ugyanakkor ő sem volt fából. Már áldotta az eszét, hogy semmit sem árult el.

 Mikor Mari és a lányok hazaértek, úgy tett, mintha minden rendben volna, de az esti szeretkezésük most sem volt az igazi. Úgy tűnt, mintha a nő feszült lett volna, és csak nehezen jutott el a (színlelt) csúcsra. A Gyémánt család férfitagjai közül ifjabb Vili tapasztalhatott először ilyesmit, és észre is vette. Nem szólt, de csalódott volt. Még volt egy ilyen helyzet, pár nappal később, amit már nem állhatott meg szó nélkül.

 - Valami baj van? - próbált kedves lenni.

 - Nem, nincs semmi - hazudta mosolyogva Mari.

 - Pedig nekem úgy tűnt. Színleltél!

 - Mit?

 - Mit, mit, mégis, szerinted mit lehet színlelni egy olyan helyzetben, ami öt perce történt?

 - Nem színleltem! - háborodott fel Mari.

 - Jó. Akkor nem színleltél. Nem ellenőrzöd minden lépésemet, a telefonomat, az e-mailjeimet, ugye? Sajnálod, hogy napokig pizzán élek, miközben valóban dolgozom, és csak Teréz anyaként hoztál egy kis ennivalót a szegény éhezőknek.

 - Nem igaz! - könyökölt fel a nő. - A telefonodat akkor egyszer néztem meg, és tényleg azért vittem kaját, hogy ne mindig pizzát egyél!

 - Végül is, igazad lehet, én így látom, te úgy. Láttam viszont azt is, hogy a Szabi gyerek folyton azt lesi, mikor, merre és kivel járkálok a telepen, és utána mindig a raktárban tűnik el.

 - Ez nem így van!

 - Nem tudom, mivel fizetsz neki, csak látom! Ugyanúgy viselkedsz, mint amikor Barnát akartad megfogni!

 Mari csak hápogott. Honnan tudja mindezt?

 - Engem nem zavar, ha neked megtetszik egy pasi, és le akarsz vele feküdni, ha kell, felhívom Barnát, és vagy kettesben, vagy ha akarod, maradok, és hármasban is elrendezhetjük!

 - Nem erről van szó! - talált a hangjára Mari.

 - Na, végre! Akkor miről?

 - Engem csak az zavar, hogy folyton Andival vagy!

 - Megmondtam, hogy az csak munka!

 - Jól van, elhiszem…

 - A fenét hiszed! Látom rajtad, de tudod mit? Kérdezgesd még néhányszor a húgomat, hátha egyszer olyat fog mondani, amit hallani akarsz! Tudom, hogy Bogi csak azért lovagol Vikinél, hogy ellenőrizz rajta keresztül!

 - De nem, Bogi tényleg akar lovagolni!

 Vili már megállíthatatlanul kiborult. Elege lett az egész bizalmatlanságból, kémkedésből és hazudozásból. Mély levegőt vett, és miközben öltözött, elmondta, mi történt pár hónapja a villában.

 - Akkor egyszer, és soha többé. Gondolom, most elégedett vagy. A holmimért holnap délelőtt eljövök!

Wackond 2012.02.20. 17:59

Gyémántok 63

 Vili elment. Mari dühös volt, de csak azért, amit a srác tett. Tényleg lefeküdt Andival! Még le is tagadta! Ő viszont ügyesen kinyomozta! Meg sem fordult a fejében, hogy mit veszíthet. Másnap délelőtt, míg Mari a raktárban dolgozott, nem mellékesen "megajándékozta" a targoncásfiút fehér tangájának látványával, Vili már lehiggadva, mindent alaposan átgondolva szedte össze a holmiját. Viki némi elégtételt érezve segített neki. A srác később bement a raktárba, hogy leadja a nőnek a lakáskulcsot. Mari a létrán állt, és már bugyi sem volt rajta.

 - És még te vagy féltékeny… - dörmögte az orra alatt.

 Vili hangulattalansága feltűnt Andinak is, mikor pár nap múlva, pusztán szakmailag összefutottak a RED irodában. Érdeklődésére két órás, kimerítő választ kapott. Ehhez képest az operációs rendszer frissítése könnyed sétagalopp volt.

 - Na, Vili! - szólt a végén Andi. - Eddig te segítettél nekem, most én segítek neked!

 - Azt hiszem, félreértettél! - szabadkozott a fiatalember. - Nem a szexpartneremet veszítettem el, hanem a barátnőmet! Ha csak dugásról lenne szó, biztosan találnék rá valakit…

 - Még keresned sem kellene nagyon… - bökte közbe Andi.

 Vili egy pillanatra rámeredt a lányra, aztán elnevette magát.

 - Nem, nem, ilyenre nem is akartalak megkérni!

 - Én sem csak a testemet ajánlottam…

 A srác hosszabban emésztette a hallottakat. Szokatlan szerelmi vallomás, az biztos, de tulajdonképpen egyikük sem volt az a megszokott figura. Andi folyton leplezte csodálatos alakját, nem mintha szégyenlős lett volna, hanem egyszerűen ilyen kedve volt. Nem volt szakadt, csak szerette a bő ruhákat. Mindettől függetlenül egy helyes, dekoratív lány, apró termettel, formás alkattal, és kerek cicikkel. Vilinek nem ez utóbbi nyerte meg a tetszését, bár ezeket sem hagyta figyelmen kívül.

 Vili megfogta Andi kezét, és a gurulós irodai székben ülő lányt magához húzta.

 - Ezzel most azt akarod mondani, hogy szívesen járnál velem? - orruk voltaképpen összeért.

 - Igen, valami ilyesmire céloztam… - suttogta Andi.

 - De ugye, nem fogsz féltékenykedni?

 - Nekem a szíved kell, a többi maradhat…

 - Adom én mindenemet, ha kéred!

 - Elsőként beérem egy csókkal is!

 Megkapta. A lány azóta várta ezt az alkalmat, amióta a nyaralóban "buliztak". Tudta, hogy Vili foglalt, esze ágában sem volt, hogy beleszóljon, vagy szétugrassza őket, Mari gondoskodott róla. Szinte szűzlányos izgalommal viszonozta a csókot, és mindketten arra gondoltak, mennyivel édesebb így, hogy nemcsak a testi vágy "ízesíti". Természetesen úrrá lett rajtuk az is, hamarosan karjaik is szerephez jutottak. Gyengéden ölelték és cirógatták egymást, Vili lassan gombolni kezdte a lány blúzát, de Andi sem maradt adósa az inggel. Blúz és ing a székek háttámláin, újabb és hevesebb csókcsata közben a mellek tartója nyílt. A lány ügyesen kibújt belőle, mire ajkaik szétváltak, szép, kerek halmok érintették Vili izmos mellkasát. A fiatalember ennyire még sosem vegyítette a munkát a szexszel, most egy söprő kézmozdulattal csinált helyet az asztalon (billentyűzet balra, egér jobbra, a monitor nincs útban), és ültette fel Andit. Vili ugyan magasabb volt a lánynál, mégis, csak egészen kicsit kellett annak lehajolnia, hogy újra hosszadalmas, mohó, nyelvkergetős csókban forrjanak össze. Vili lassan egyre lejjebb csúszott. A lány nyakán kóborolt ajkaival, hol diszkréten cuppanva, hol pedig éppen csak megmolyolva. Meglepve tapasztalta, hogy ez Andinak jó. Legutóbbi, mindezidáig egyetlen együttlétük nem is erről szólt. Izgatta hát még egy kicsit így a lányt, aztán nagysokára még lejjebb haladt. Tenyere eddig cirógatta a kemény húsú kebleket, most teret engedtek Vili arcának. Ajkai rácuppantak a találomra kiválasztott halom keményre duzzadt bimbójára. Gyengéden nyalogatta, csókolgatta, szívogatta, néha meg is harapdálta, mindezt felváltva a páros szerv két tagja között. Andrea diszkréten nyögdécselt. Vili (úgy tűnt, órák múlva) tovább haladt, de a nadrág szegélye útját állta. Lakktalan, ápolt körmű ujjak siettek segítségére, és gombolták ki máris. Jó tett helyébe jót várj, meg is emelte a fenekét, hogy Vili le tudja húzni. A bugyival együtt. Vissza hát a lapos hasra! Körbecserkelte nyelvheggyel a köldököt, de semmiféle visszaigazolást nem kapott, továbbhaladt hát. Ápolt-nyírt, ujjnyi szőrcsík mutatta az irányt. Ez legutóbb nem volt itt! Most viszont igen. Sebaj! Andi az asztal szélére húzódott, combjait terpeszbe tette. Kislányosan húsos szeméremajkak váltak elérhetővé, melyek azonban továbbra is rejtve hagyták az apró gombocskát. Vili arca odafurakodott. Lágy csókokkal halmozta el a simára borotvált nagyajkakat, később nyelvével érintette, leheletfinoman. A barna szőrcsíktól jobbra is, balra is, fentről le, valamint fordítva. Andi halkan felsóhajtott. Alaposan bemelegít a fiú, az már biztos. A nyalószerv végre megállapodott valahol csiklótájt, de a zárt ajkak közt csak sejteni lehetett a hollétét. Furakodása sikert hozott. A lány már hangosabb lett, és hogy még könnyebb legyen Vili dolga, fenekét egészen az asztal szélére helyezte, lábait pedig felemelve talpaival-sarkával szintén a bútordarab szélére támaszkodott. Felsőtestét ugyanakkor hátradöntötte, háta a monitorhoz ért. Puncija résnyire nyílt, Vili könnyebben bemérhette minden porcikáját. Ujjaival még jobban megnyitotta, nyelve lecsapott a szabad prédaként pirosló klitoriszra. Hevesen kergette a sikamlós szervecskét, és olykor mélyen bekígyózott a már vöröslő, nedvdús hüvelybe. Andi csukott szemmel élvezte Vili tevékenységét, sok hónapot kellett várnia erre, de úgy érezte, megérte. Jó néhány perc után azt is érezte, hogy közeleg a "vég", de hagyta Vilit, mert annyira jól csinálta. Teste hirtelen megmerevedett, lélegzete elakadt, egy halk nyikkanást hallatott, hogy a gyönyör átcsapott a testén. Arra gondolt, most majd ő fogja kényeztetni a hapsit, de nem úgy lett.

 Vili, ahogy a forgószékből felemelkedett, már vette is le nadrágját, alsóját. Andi ujjaival megnyitva szeméremajkait, a forró és nedves hüvelyét kínálta a meredező rúdnak. A srác felhúzta fitymáját, vérbő makkját a piciny, ám érzékeny gombocskához dörgölte, de nem sokáig játszott, két pillanat múlva lassan, óvatosan a rés mélyébe hatolt. Tövig. A két szeméremdomb összeért. Andi lábaival most Vili derekát kulcsolta át. A fiatalember lassan mozgásba lendült. Mennyivel másabb, mikor a partner valóban élvezi az együttlétet! Egyszerre ziháltak, egyszerre szuszogtak, és egyszerre nyögtek. Andi, amennyire tudta, átölelte a fiút, olykor csókolóztak, de alig-alig jutottak levegőhöz. Percek múlva azonban Vili elbizonytalanodott. A védelem!

 - Le ne állj! - nyögte a lány, észlelve a pillanatnyi tétovázást. - Bogyózok!

 - Csak ne… úgy… mint… a kecske! - erősített bele a srác, és vad tempóban mozgatta alfelét. Andinak nem volt ideje felnevetni, az orgazmus még a lélegzetét is elakasztotta. Hüvelye összeszorult a dolgos dorong körül, ami egy ütemmel később fröcskölte fehér magját.

 - Vili, te nagyon hülye! - jutott végre később szóhoz Andi, de azért még szorosan ölelte a fiút.

 - Bocs, rosszkor jött poén volt!

 - Mindegy, csak azt áruld el, hol van papírzsebkendő!

 - Hát… fogalmam sincs…

 - A fiókban van, de nem hiszem, hogy elérnéd.

 Valóban nem érte el, így kénytelenek voltak saját maguk után az íróasztalt is rendbe tenni. Később, az irodaépületből kilépve vették észre, hogy hajnalodik. Egymásra nevettek, és Andihoz söpörtek, hogy valamit aludjanak is.

 Attól kezdve együtt dolgoztak, és hogy összekössék a kellemeset a praktikussal, egy közös irodába rendezték be mindkét cég számítógépes központját.

 Vili jó egy hónap múlva találkozott csak legközelebb Marival, de a szakmai kérdéseken kívül nemigen beszélgettek. A nő még mindig sértettnek érezte magát, hogy Vili elhagyta. A srác csak mulatott magában.

Wackond 2012.02.13. 18:00

Gyémántok 62

Hatvankettedik fejezet

 (Avagy: gólyahír)

 

 

 Egy-két hónapos házasként Berni és Barna jól elvolt. Élték mindennapjaikat, míg egy reggel a lány átölelte férjét.

 - Mondd, te fiút szeretnél, vagy lányt?

 - Miért, lesz?

 Bernadett csak elmosolyodott.

 Egy meleg, augusztusi estén Barna megilletődötten állt egy vöröslő, ordító emberke fölött, és remegő kézzel vágta el az addigi életet jelentő köldökzsinórt. Egy óra múlva a nagyhasú Kisniki állította meg a folyosón.

 - Mi lett?

 - Fiú, Bence, 56 centi, 3400 gramm - darálta a boldog apa.

 Négy nap múlva Lali ücsörgött a folyosón. Felesége szerette volna, ha ott van a közös gyermekük érkezésekor, de a fiatalember nem bírta az ilyesmit. A "tapasztalt" Bernadett fogta Kisniki kezét. Valamivel később lehuppant az izgatott Lali mellé.

 - Fiad van… - közölte halkan, és sokáig nem kapott levegőt az őt ölelgető férfitől.

Wackond 2012.02.06. 18:00

Gyémántok 61

Hatvanegyedik fejezet

(Avagy: a fogadás)

 

 

 Nem kis tömeg gyűlt össze a kikötőben, nem kis hajó várt rájuk. A búcsúestére bérelték a közel ötvenfős kompániának.

 A hajó kifutott, a társaság vidáman iddogált, eddegélt, gyönyörködött a kivilágított városban, és a kukksötét tengerben.

 Sokan felderítőútra indultak a hajón. Kisniki és Lali megpróbált észrevétlenül megpattanni, de a sasszemű Szilvitől nem lehetett meglépni. Sebaj, sok jó ember ki helyen is kefél, csendben csukódott mögöttük egy kicsiny kajüt ajtaja…

 Barna és Berni szerencsésebb volt, kettecskén leltek egy másik apró helyiséget, mint később kiderült, a trió szomszédját. A motorzajon kívül hallottak mást is (az "isteni" Laliról, például), de legalább volt, ami serkentse őket.

 Egy priccs és egy asztalka volt minden berendezés, de semmi személyes, valószínűleg lakatlan kajütöt találtak. Zárható volt az ajtó, amit üzembe is helyeztek, kicsukva ezzel egy újabb zavaró körülményt. Még alig kattant a zár, Barna ajkaira máris menyasszonya tapadt, mohó és fékevesztett csókokkal árasztva el a meglepett fiatalembert. Kicsit érthetetlen volt számára a helyzet, mert alig két-három órája szeretkeztek utoljára, de nem volt ellenére egy újabb.

 - Még sosem csináltuk hajón! - suttogta Berni. Vőlegénye figyelmeztette a fehér sziklás öbölre, de erre azt a választ kapta, hogy: "Ekkora hajón!". Persze a fülke itt is szűkös, mégis akadt hely az egyre növekvő ruhakupacnak, és Bernadett egyszercsak a fekvőalkalmatosságon találta magát. Nyitott combjai közt Barnával, annak is a képesebbik felével. Ujjai a szőrtelen ajkakat húzták szét, nyelve a rózsaszín kéjgombot kereste. Meglelvén alaposan megkergette, de természetesen a környezetét is jól körbenyalogatta. Fel és lesiklott a sima nagyajkakon, befickándozott a selymes-nedves hüvelybe, ismét visszatért a vérbő klitoriszra. Kisnikivel ellentétben Berni csak halkan sóhajtozott, ám legalább annyira élvezte, és hamarosan suttogva követelt többet. Tövig. Vőlegénye még elbíbelődött volna így egy orgazmusig, de az imádott kérése számára parancs volt. Kicsit fészkelődni kellett a helyszűke miatt, de végül megoldották. Berni a priccs szélére ült, a srác térdelve könnyedén felérte, lassan hatolt a szoros vaginába. Megjött a lány hangja is, bár még mindig halkabb volt, mint a szomszédság. Szorosan keblére ölelte szerelmét, aki rögtön kihasználta, és Bernadett örömére fordította a helyzetet. Ágyékával lassan, határozottan döfött, csókjai, apró, huncutkodó harapásai, nyelvmozdulatai pedig felváltva jelentkeztek a telt melleken. A lány nem is bírta sokáig, megmerevedett, Barna fülébe-hajába suttogta közelgő gyönyörét, és elélvezett.

 Nem volt elég, és ahhoz képest Barna is messze járt, így feltérdelt a fekvőhelyen. Pazar-formás popsiját fordította a srác felé. Barna nem tétovázott, a nedvektől fénylő ajkak közé vezette dorongját. A keskeny derékba kapaszkodva gyorsan mozgott, csődöri vehemenciával hágta a kéjtől nyöszörgő lányt. Herezacsija minden döfésnél a csiklón csattant, és nemsokára úgy érezte, itt a "vég". Igen ám, de a lánynak sem kellett túl sok. Védekező-ösztöne győzött, kihúzta "kardját" a hüvelyből.

 - Ne… ne húzd ki! - nyöszörögte Berni.

 - De mindjárt jövök!

 - Szeretnék… egy babát tőled!

 Barna egy pillanatra ellágyult, ugyanakkor nem túl finoman újra tövig mélyesztette farkát az orgazmus küszöbén könyörgő lány testébe. Két, talán három mozdulat, ágyékuk összefeszült, Bernadett gyönyörtől lüktető vaginájába lövellt és fröcskölt Barna meleg spermája.

 Hosszan pihegtek egymás hegyén-hátán, utóbb azon tanakodva, hogyan oldják meg a helyzetet árulkodó és kellemetlen foltok nélkül. Barna nagy nehezen elérte nadrágjának zsebét, papírzsebkendőt nyerve ki belőle. A lány, amennyit lehetett, felitatott, és viszonylag tisztára törölte magát…

 Éjfél felé Barbara a hallnak nevezett nagyobbacska helyiségbe hívta félrészeg családját, és barátait. Elégedetten állapította meg, hogy ugyan mindenki ott van, de páran a ruháikat igazgatták - vajon miért?

 - Tisztel egybegyűltek! - köszöntötte őket Barbi. - Egy hete érkezett hozzánk vendégségbe a Gyémánt család. Köszönöm, hogy úgy fogadtátok őket, ahogy illik, és úgy összebarátkoztatok, ahogy talán már nem is illik…

 Derültség hullámzott át a termen. Mindenki tudta, mire gondol Piroska mama.

 - Egy hete ünnepeltük sokadik születésnapunkat Mónival, most egy másik alkalomból ünneplünk. Bizonyára tudjátok, az utóbb időben nem mentek úgy a dolgaink, ahogy azt szeretnénk. Nem untatlak benneteket a részletekkel, a lényeg az, hogy a RED Kft életében új fejezet kezdődik. Móni és Jenő már megbeszélte velem, most rajtatok a gondolkodás sora!

 Tartott egy kis hatásszünetet.

 - Költözünk, méghozzá a Diamond Kft szomszédságába!

 A döbbent csendet először csak a hajó halk dohogása, a hullámok csobogása törte meg. Aztán álmélkodó moraj. Barbara felvázolta, hogy mindenkinek egy hónapja van eldönteni, akar-e költözni, újabb egy hónap pedig a csomagolásra, hurcolkodásra. A városka határában épülő, új lakóparkban mindenkinek lesz lakása. Az este többi része vidám tervezgetéssel telt, a Piroskák családtagjai örömmel fogadták a költözés hírét, az adriai nyaralókat megtartják.

 Eltelt két hónap. A Diamond Kft kapujánál egy felvirágzott lakóbusz állt. Barna elegáns frakkban, cilinderben, Bernadett csipkés-habos menyasszonyi ruhában egy limuzin mellett állt. Túlzás nélkül közel százötvenen éljenezték, és indultak el a megfelelő hivatalokba. A ceremóniák végeztével a nagymamák sírtak, a szülők pityeregtek, a haverok és unokatesók hangosan be-beszólogattak. Ők pedig bepattantak a virágos lakóbuszba, és konzervdobozokat húzva maguk után elsöpörtek nászútra.

Wackond 2012.01.30. 18:00

Gyémántok 60

Hatvanadik fejezet

 (Avagy: Lali, a király)

 

 

 Nóra és Marcell házasságából két, igen gyönyörű lány született. A nagyobb Szilvia, a kisebb Brigitta névre hallgatott. Mindketten örökölték anyjuk magasságát, hajuk-szemük sötétbarna, bőrük napsütötte-selymes és hibátlan, alakjuk tökéletes. Szépek voltak, kívánatosak, ezek tudatában mindezt vastagon ki is használták, amikor csak szükségük volt rá. Nóra legnagyobb sajnálatára. Szilvi egy kicsapongó éjszaka után egy terhességet is összeszedett, és még örülhetett, hogy nem valami komoly nyavalyát. A babával elvetélt, még mielőtt szakavatott kezek segíthették volna. Ettől kezdve gondosabban odafigyelt az ilyesmire.

 Kisniki és Lali költözött be hozzájuk, és az első pillanattól kezdve kölcsönös szimpátia alakult ki közöttük, majdnem minden éjszakát végigbuliztak.

 A harmadik este volt a "vízválasztó", ami meghatározta a többi esti programot. Éppen egy diszkóba készültek, Szilvi aktuális pasijával, és annak haverjaival.

 Két fürdőszoba is volt a nyaralóban, de az egyikben Kisniki tollászkodott, így Lali a másikba vetette be magát. Gyorsan lezuhanyozott, és csak úgy, vizesen, egyetlen semmiben állt a tükör elé borotválkozni. Épp kényes pontos hasított a pengével, mikor nyílt az ajtó. Nem tudott odanézni, de nem is nagyon akart, mert ami nyílt, már csukódott is. Valami népszerű dallamot dudorászott, így a ruhák susogása sem jutott el a tudatáig, csak a tükörben vette észre a meztelen Brigit, aki már a zuhanyzóban állt, és nyitotta a vizet. Bepacsmagolta magát arcszesszel, és megfordult. Ez volt az egyetlen "öltözék", ahogy még ebben a pár napban nem látta őt. Brigi nem zavartatta magát, tusfürdővel végigkente bronzbarna bőrét, feszes-lapos hasát, hetyke-hegyes, almányi melleit, csupasz ölének háromszögét, karcsú-formás lábait. Lali nem rejtette véka alá, hogy tetszik neki a látvány, mire a lány végzett, farka keményen és délcegen állt. Brigi kilépett a zuhany alól, és megmarkolta a vastag rudat, mintegy kézfogásképpen.

 - Szia, Brigi vagyok!

 - Én meg Lali, és ha akarsz tőle valamit, Kisnikivel és velem kell egyezkedned!

 - Lehet? - mosolygott a lány, ami leginkább a ritka szép példánynak szólt.

 - Persze.

 A végeredmény az lett, hogy Brigi kis híján tokostul törte az ajtót Kisnikire. Kisniki az ijedtségtől majd' a szemét bökte ki a szemöldökcsipesszel. Rajta sem volt több ruha, mint az érkezőkön. Brigi rábökött Lali ernyedt rúdjára.

 - Kölcsön szeretném kérni tőled, adod-e?

 - Ezt?! - hüledezett Kisniki, látva a kókadt szerszámot. - Ezt én nem adom… - letérdelt-guggolt Lali elé, párszor megnyalintotta a fényes kalapkát. Rövidesen állt a dákó. - Na, most már viheted… egy feltétellel! Én is megyek!

 - Oké, gyere! - Brigi nem volt válogatós, fiú, lány, mindegy volt neki. Kisniki és Lali szimpatikus volt, megkedvelte őket, és örült, hogy ilyen könnyen megkaphatta mindkettejüket. Brigi letérdelt a srác elé, szájába vette a kőkemény fütyköst, és egy porszívó erejével vetekedve szívta, szopta, bónuszként nyalogatta. Kisniki a lány mögé guggolt, csókolgatta a nyakát, simogatta hegyes melleit, csupasz, máris nedves punciját. Brigit csakhamar térdeplő pozíciójának elhagyására kérték, a hatalmas fürdőkád szélére ültették, Lali visszaadta szájába a farkát, Kisniki pedig a szétterpesztett combok közé férkőzött. Brigi hangosan nyögdécselt, ahogy új barátnője nyelve a kopasz vénuszdombján, apró, apró, ám keményre duzzadt csiklóján cikázott, ugyanakkor nem hagyta abba a szopást sem. Lali fel-felhördült, vádlija megfeszült, és "szégyenszemre" hatalmasat spriccelt Brigi szájába, aki fél lábbal az orgazmusban, hősiesen nyelte a nem kevés mennyiséget.

 - Szóval itt vagytok! - lépett be Szilvi teljes gálában. - Siessetek, már indulni kellene!

 - Jövök már… - kéjnyögte húga, levegőhöz jutván folytatta: - Inkább siess te, hívd fel Rolit, hogy jöjjön, ma zártkörű bulit tartunk!

 Míg Rolandra, Szilvi pasijára vártak, áttelepültek a nappaliba. Ettek, ittak, beszélgettek, és Szilvi is igazodott hozzájuk, levetkőzött. Nemsokára megérkezett Roli. Magas, barna hajú, barna szemű, nyurga, húszéves. Arcvonásai jellegtelenek voltak, az oly divatos kecskeszakáll sem emelte az átlag fölé. Vékony, szinte girhes és szőrtelen teste volt, átlagos szerszáma. Szilvi mit ehetett rajta, senki sem tudta. Meglepte a meztelen fogadtatás, de szívesen megvált nagy gonddal válogatott ruházatától, hogy alkalmazkodjék a többiekhez. A szövegétől sem kellett hanyattesni, de viszonylag jól elfogadták, folytatták az evés-ivást, beszélgetést.

 Egyre többet incselkedtek egymással, egyre többet simogattak, egyre jobban merevedtek, nedvesedtek.

 Szilvi vadul csókolózott Rolival, közben a kemény farkát masszírozta, simogatta, bőrét húzogatta. Roli lejjebb csókolt, a lány melleire tért, az almányi, hersegő húsú halmokra. A bimbókat nyalogatta, harapdálta, melyek pajkosan, és minduntalan kitértek nyelve alól. A lány szerette ezt a fajta kényeztetést, de hamarosan a srác óvatosan helyet cserélt vele, és ennek még jobban örült. Mivel most ő került alulra, nem volt más dolga, mint átadni magát a hapsinak. Az végigcsókolta a hegyes melleit, lapos hasát, és a koromfekete szőrcsíkhoz ért. A combok megnyíltak, Roland közéjük helyezkedett. Nyelve a szabaddá vált csiklóra csapott, izgatóan csiklandozta, Szilvi halkan sóhajtozott-nyögött, ahogy érzékeny gombocskáját kergette a fiú nyalószerve. A piciny pecek megduzzadt, kipirult, ruganyosan kitért a nyelv alól, de az mindig és újra megtalálta. Néhány percen belül meg is lett e kergetőzés következménye. Szilvi teste megmerevedett, lélegzete elakadt, és összehúzódó hüvelyizmai egy kevéske nedűt préseltek ki. Hatalmasat élvezett, hosszú pillanatokig "vergődve" a kéj édes görcsében. Roli csak annyit várt, míg a lány valamicskét csillapodik, bíborló makkját a csupa lucsok, vöröslő hüvelybe igazította. Lassan tövig tolta be, a lány kéjes nyögéssel válaszolt. Óvatos mozdulatokkal lökött, a csupasz punciajkak nedvesre nyalták a kemény péniszt. Olykor teljesen kihúzta, és gyorsan tövig döfte a vagina mélyére, nem kis örömet okozva ezzel Szilvinek, aki apró sikolyokkal fűszerezte nyögdécselését. A srác begyorsult, szinte vadul hágott, ami kedvére volt a lánynak, de úgy tűnt, Rolinak még inkább. Egyre emelkedett a tempó. Csakhamar a srác a csúcsra ért. Farkát kihúzta, a fekete pamacsra fektette vörös-nedves makkját, melyből azonnal fröcskölt a fehér, remegős ondó, mellkasig "betakarva" a lányt. Roland ernyedten hevert el a második felé "félbehagyott" Szilvi lábainál…

 Brigi és Kisniki leültette Lalit a fotelbe, és két oldalról, teljes egyetértésben nyalakodtak az egyre délcegebben álló szerszámon. Nyelveik olykor összegabalyodtak, de egyiküket sem zavarta, folytatták a pasi izgatását hosszú percekig. Néha Kisniki nyelte el majdnem tövig, akkor Brigi vékony ujjai cirógatták a fekete szőrzetű zacsit, aztán cseréltek. Eljátszottak a tekintélyes darabbal, míg Kisniki úgy nem döntött, változtatni kéne. Brigit a pasi ölébe ültette, saját kezűleg igazította a barnás, csupasz, aprócska kisajkú punci nedves mélyére a kemény rudat. Eléjük térdelt, és a lassan liftező Brigi klitoriszát nyalogatta csak úgy, rásegítésképpen. A kreol bőrű lánynak nagyon tetszett a kettős izgatás, apró sikolyokkal "hálálta meg", és bár szíve szerint vadul ugrált volna Lali acélos farkán, erőt vett magán, és maradt a lassú tempónál. Igyekezett tövig ülni a rúdba, hogy az minél jobban kitölthesse nedves-forró hüvelyét. Kisniki így könnyedén tudta követni a lucskos, szőrtelen puncit, a keményre duzzadt, piros pecket. A kétfelől izgatott lány már a végkifejlet felé száguldott, pillanatokon belül megmerevedett, tövig feszítette magába a dorongot, és lüktetve összehúzódó vaginával, spriccelő nedveivel, hangos sikkanással kísérve óriásit élvezett.

 A fekete hajú, bögyös lány megvárta, míg a kreol lány elernyed, és helyet cserélt vele. Csupasz, nem kicsit nedves, húsos ajkai türelmetlenül nyalták körül a strapabíró, délceg dákót. Brigi is megpróbálta Kisniki gombocskáját követni, ám az olyan nagyon akarta a gyönyört, hogy csak nehezen lehetett utolérni. Na, azért sűrűn sikerült egy-egy jól irányzott nyalintást elhelyezni, ami különösen kellemes volt. Pont, mikor az utolsó milliméterek is ki voltak töltve szoros-szűkös hüvelyében, még Brigi is nyalt egyet-kettőt ruganyos csiklóján. Nagyon hamar ért a csúcsra, és megvonagló testtel akkorát élvezett, mit csak ritkán.

 Annak ellenére, hogy Lali már két lányt is a csúcsra juttatott, ugyanakkor mindez őrá sem volt hatástalan, úgy tűnt, még bírja. Ekkor sündörgött hozzájuk Szilvi, akit Roli (szégyenszemre) "félbehagyott".

 - Segítesz rajtam? Roli kifingott! - mutatott a félájult figurára.

 - Nem ígérek semmit, de megpróbálhatjuk! - és Lali felállt, hogy a helyébe Szilvit ültesse. Azonnal Kisniki fekete haja takarta el a "belátást". Lenyalogatta Roland magját, megállapította, hogy Lalié finomabb, majd két ujja segedelmével izgatni kezdte a lányt. Nyalta piciny csiklóját, szőrtelenített ajkait, ujjai pedig gyorsan dolgoztak a forró barlangban. Szilvi hangosan nyögdécselt, teste meg-megrándult, egyre közeledett a csúcs felé, mikor Kisniki váratlanul abbahagyta. Már káromkodásra nyitotta a száját, hogy most már aztán valaki élveztesse el, mikor meglátta sóvár öle előtt Lalit. A srác (akit Brigi addig nem engedett lankadni) a síkos hüvelybe igazította fénylő makkját, és durvával határos módon bedöfte. Szilvi felnyikkant a gyönyörtől. Lali hosszú, határozott, egyre gyorsuló mozdulatokkal tolta-vonta vaskos farkát, amiről a lány jószerével extázisba esett. Pár pillanat múlva felsikoltva hatalmasat élvezett. Vaginája összeszorult, a péniszt kilökte magából, utánalöttyintve kevéske nedűt is. Lali válaszképpen hátradőlt, behunyta szemét, és egy nagy hördüléssel kísérve jókorát spriccelt. Hogy hová, merre, nem érdekelte, csak arra lett figyelmes, hogy a lányok veszekedve habzsolják a maradékot…

 Aznap kétségkívül Lali volt a sztár, és Roland megszégyenülten hagyta el a házat. A következő este ugyan visszatért, de akkor Kisniki vette kezelésbe. Siralmas lett a végeredmény…

 - És te még ezzel jártál, akár egy percig is? - kérdezte Kisniki Szilvitől.

 - Volt már jobb is, de Lalit szívből irigylem tőled! - kacsintott a lány.

 Soha nem volt még olyan úri dolga Lalinak, mint a nyaralás hátralévő napjaiban. Három lány igyekezett a kedvében járni, de azért ő is kitett magáért!


Wackond 2012.01.23. 18:00

Gyémántok 59

 Ötvenkilencedik fejezet

(Avagy: "Reszket a Hold a tó vizén")

 

 

 A tó jelen esetben tenger, de a hatás ugyanaz. Karcsi és Flóra nyaralója volt a legközelebb a kikötőhöz, és a hajóhoz, ami lágyan ringott a vízen.

 Karcsinak és Flórának két fia született, az idősebb, Kristóf húsz, öccse, Feri tizennyolc éves volt. A természet apró fintoraként a báty alig volt magasabb egyhetvennél, szőke hajú, zöld szemű, amúgy jóképű, kecskeszakállas, jó kedélyű pasas, azonban kétméteres öccse mellett szinte eltörpült. Ezen a különbségen, na meg azon, hogy Feri szőke hajához kék szem , kisportolt test párosult, nem irigykedett. Neki ennyi jutott, öccsének annyi. Együtt jártak csajozni, és mindketten nagy népszerűségnek örvendtek a lányok körében. Ki a szövegével, ki az alkatával. A hozzájuk csapódott Bernit és Annát is "elkábították".

 Kisniki középső húga épp a napokban töltötte be a tizenhetet, de komoly kapcsolata még nem volt. Akadt ugyan tavaly egy koma, aki nem túl finoman, két ujjal vette el a szüzességét, de azután az este után úgy dobta ki, mint macskát… A fiú véres ujjal, lógó orral, és álló dákóval távozott. Kisniki vigasztalgatta, és javasolta most is, hogy csapódjon Bernihez, hátha neki is csurran-cseppen valami…

 Egy este Kristóf felvetette az esti hajókázás ötletét, ami osztatlan sikert aratott. Ki is hajóztak, a köpcös srác ügyesen kezelte a hófehér vízi szerkezetet. Abba a csendes öbölbe vitte új barátait, ahol annak idején szüleik is pár gyönyörteli órát töltöttek. Annyi még hozzátartozik, hogy amikor a srácok ivar-, és hajóvezetés-érettek lettek, Karcsi vitte el őket erre a helyre, és néhány lányt már végigfektettek a kavicsra terített szivacsokon. Az az alig titkolt szándék vezette most is a hajót, hogy csapjanak egy nagy bulit…

 Berni tíz, Barna tizenegy perc után vette le, hogy itt még nagy szexcsaták lesznek, miután beköltöztek a nyaralóba, csak Annának nem esett le a tantusz. Még akkor sem, mikor megérkeztek a pazarszép, holdfényben fürdő öbölbe. Addigra Barna már túl volt a tárgyalásokon.

 - Mély itt a víz? - kérdezte Berni a horgony leeresztését követően beállt csendben.

 - Úgy másfél-két méter arra kifelé, itt még megvan három-négy is - válaszolt Kristóf.

 - És mekkora itt a forgalom?

 - Rajtunk kívül senki! - vigyorgott a "kapitány".

 - Akkor úsznék, ha lehet.

 - Tedd azt!

 Berni mindent ledobott magáról, és a sóvár kandúrtekintetek kereszttüzében a vízbe csobbant. Negyedóra múlva tért vissza, és a korlátot támasztó Annát invitálta be.

 - Várj, lemegyek a fürdőruhámért!

 - Hagyd a csudába, rajtam sincs! Gyere!

 Anna kicsit szégyenlősen körbepillantott. Az összes hapsi őt nézte, míg vetkőzött. Berni mellé tempózott.

 - Ti nem jöttök? - kiáltott Bernadett a pasiknak, és cinkosan Annára kacsintott. - Ezt a kiállítást figyeld!

 Három csobbanás hallatszott, percek múltán már a partra gázoltak ki.

 - Csodálatos ez a hely! - áradozott Berni a telihold fényében fürdő öblön, az apró kavicsos parton végigtekintve.

 - Gyakran járunk ide! - mosolygott Kristóf.

 - Gondolom, nem egyedül! - vigyorgott Barna.

 - Gondolom, nem snapszerozni! - tette hozzá Berni.

 - Van benne igazság, nem kevés! - bólintott Feri.

 - Van ennek a helynek valami bódító varázsa! - nyúlt el Berni a kavicsokon, és áldotta vőlegénye eszét, mikor az három tekercs polifoam-matraccal együtt úszott partra. Napbarnított testén megcsillant a sápadt holdfény. A nő sem volt piskóta. Mellei hegyén fázósan hegyesedtek-keményedtek a bimbók, itt-ott vízcseppek gyöngyöztek rajta, jól nézett ki, és ezt tudta is. Arra várt, Barnán kívül melyik srác fog kezdeményezni. Elsőre nehéz volt eldöntenie, mert mindhármuknak szinte egyszerre lett "délvidéki" vérbősége. Titkon Feri izmos testére, jókora farkára vágyott, számítása bejött. A szögletes állú, szőke srác kék tekintete csak rajta "legelészett", olykor Barnára sandított, aki szemével bíztatta, tegyen, amit jónak lát. Egyszerre heveredtek a lány mellé, Feri balról, Barna jobbról. Csókolták arcát, száját, nyakát, tapogatózó kezeik is megjelentek. Feszes-telt kebleit lágyan gyúrogatták, simogatták, játszadoztak az izgalomtól kemény bimbókon. Később Feri kezei szája és nyelve váltotta fel, melyek alól a cseresznyemagnyi gombok pajkosan ki-kibújtak, de a gyengéd harapdálásnak nem tudtak ellenállni. Berni halkan nyögdécselve sóhajtozott, és engedelmesen nyitotta combjait Barna tenyerének. A srác lágyan dörzsölte a szőrmentes szeméremdombot, a nagyajkak közül előbukkanó, duzzadó csiklót. Percek múltán ellenőrizte, Bernadett puncija homokmentes, ám csurom nedves. Átengedte a terepet Ferinek, aki örömmel ékelte be széles vállait a formás combok közé. A srác imádta a borotvált puncit, maximum egy kis csíkot tűrt el. Ő maga is fazonírozta ágyékszőrzetét, de testének többi része sem volt bozontos. Nyelve hegye a kéjgombocskára siklott, és elégedetten mosolyogva hallgatta a lány tompa, kéjes hangjait. Barna ugyanis menyasszonya szájába adta kőkemény farkát.

 

 - Gyere, hagyjuk őket! - karolta át Annát Kristóf. - Sétáljunk egyet, ha gondolod!

 - Mehetünk! - villantott egy mosolyt a lány. Kicsit még feszélyezte saját meztelensége, de ahogy barátait elnézte, őket már semmi sem zavarta. Szeme sarkából alaposabban felmérte Kristófot. Alakja nem volt izomtalan, de öccsétől messze elmaradt. Mellkasán, apró pocakján dús, barna szőrzet terjengett, farka határozottan növekedett ahhoz képest, amekkora közvetlenül a partra úszás után volt. Amolyan félállásban leledzett. Gondolatban végignézett magán is. Hosszú, sötétbarna haj, barna szem, bájosan kislányos arc, piros ajkak, egyenes-hegyes orr. Karcsú nyak, jókora, telt mellek, vékony alkat, lapos has, szeméremdombján piciny, fekete háromszög. Hosszú combok, formás vádli, mindehhez harmincnégyes lábméret. Szerinte Kisniki, vagy Berni sokkal szebb, mit ehet rajta Kristóf? Azt a vágyteli szendeséget, amivel napok óta vad fantáziákkal fűszerezi a pasi álmait. Látszott a lányon, hogy szeretné, de valami visszatartja, mint kiderült, az első alkalom kellemetlen emlékei.

 A dombtetőre értek, térdig érő, selymes fű hullámzott a lágy tengeri szélben. Végigtekintve a holdfényben fürdő öblön, a ringatózó hajón, giccsesen romantikus volt. A parton orgiázó hármas pornográf módon rombolta a romantikát. Mindenesetre ő is átkarolta Kristófot, majd szorosan megölelte. Ajkuk lassan összeért, vad, szenvedélyes csókba gabalyodtak.

 Feri fürgén táncoltatta nyelvét Berni csiklóján, néha még a hüvelyben s elmélyesztette. A lány csak halkan szuszogott mindehhez, és egyre gyakrabban feledkezett meg Barna farkáról. Pasija ezt elnézte neki, imádta, mikor Berni elélvez, és ez már nem sokat váratott magára. A lány felsikkantott, mert Feri abbahagyta a nyalást, a popsiját picit megemelte, és a nedvektől csillogó szeméremajkak közé illesztette vöröslő makkját. Érdekes pénisz volt, miként Berni később megállapította. Kalapkája a testéhez képest nem volt túl nagy, a rúd maga a töve felé vastagodott. Mindemellett tökéletesen dolgozott. Lassan vezette be, a vagina szűken, de engedelmesen tágulva fogadta magába. Hihetetlen gyönyört érzett a lány. Nem volt messze a csúcstól, mikor Feri váltott, de jól tette. Már nem volt a szájában Barna farka, ám kezével még markolta, lassan izgatta, és csak kapkodta a levegőt, ahogy Feri egyre gyorsulva mozgatta altestét. Hirtelen és váratlanul rándult hüvelye satuként a dolgos szerszám köré, felnyikkanva hatalmasat élvezett.

 Anna kemény mellein a hegyesedő bimbók észvesztően izgatták Kristófot, aminek következtében délcegen meredő farka észvesztően izgatta Anna punciját. A srác lassan a lány nyakát, pillanatok múlva telt kebleit csókolgatta. Huzamosabb ideig tartózkodott itt, mert észrevette, Anna ciciérzékeny. Ez még a lánynak is új volt. Ennyit az előző pasiról! Beleremegett az érzésbe. Kevés híján el is élvezett volna, ha Kristóf nyelve nem bukkan még lejjebb, a köldökére. Csiklandós volt, percekre odalett a varázs! Kristóf gyorsan odébbállt, gyengéden körbenyalta a fekete háromszöget, és megállt az alsó csúcsánál. A lány engedelmesen állt terpeszbe. A nyelv a húsos ajkai közé furakodott, aprócska csiklót talált, de minduntalan elsiklott előle, és sokáig kellett keresni. A lányt ez csak izgatta, hát még, mikor Kristóf ujjai segítségével elérhetővé, ezáltal könnyebben izgathatóvá tette. Csakhamar piciny kisajkai réséből kövér, átlátszó csepp bújt elő. A fürge nyelv felszippantotta, miként a következőt is. Anna még sosem élvezett el állva, most ez is megtörtént. Fegyelmezetten, csendben, elakadó lélegzettel, rogyadozó lábakkal élte át azt a hatalmas orgazmust, ami hideglelősen öntötte el. Kristóf felemelkedett, megölelte a lányt, megcsókolta, és meglepetten vette észre, hogy az eltűnt ajkairól. Kemény dákóját vékony lányujjak markolták, hátrahúzták fitymáját, meleg nyelv simogatta makkját. Később tövig merült a piros ajkak közé, ám a nyelv ekkor sem pihent. A makk igen érzékeny részét részesítette előnyben, lehetőségeihez képest cirógatta, míg az ajkak fel-alá csúszkáltak az eres rúdon. Kristóf egy ideig csukott szemmel élvezkedett, de érezve a lány profi technikáját, egyre inkább elkerekedett a szeme. Végül gyengéden leállította Annát.

 - Ha így folytatod, hamar ellövöm a poént, és bizony időbe fog telni, mire újratölt!

 A lány felállt, de a srác visszanyomta a fűre, így az lefeküdt, széttárta combjait. Kristóf óvatosan közéjük férkőzött, fényes makkját a nedves-csupasz punciba igazította. Cseppet elszöszmötölt, ám végre lyukon volt. Nagyon lassan tolta be. Anna voltaképpen még szűz hüvelye kitágult az átlagos, de kemény dákó méretére. Meglepően alig fájt, s az is hamar elmúlt, hogy átadhassa helyét valami eddig nem érzett, de nagyon kellemes, kéjteli érzésnek. A lány arca sokat elárult Kristófnak, ezért még a szokottnál is gyengédebben mozgott. Annát pedig hatalmába kerítette az élvezet. Lehunyta szemeit, halkan sóhajtozott, miközben testében egyre erősödött a hihetetlen gyönyör. Kristóf tövig hatolt a nedves és szűk vaginába, hogy majdnem teljesen kihúzva újra mélyre tolja farkát. Anna nem bírta már sokáig, hangján ugyan uralkodott, mindössze egy aprót nyikkant, de testét már nem tudta kordában tartani. Hüvelye összehúzódott, apró kisajkai és a lassan dolgozó dorong között gyönyörnedvek fröccsentek ki, és lélegzet-elakadva nagyot élvezett…

 Bernadett Barnabás elé pucsított, a fiú a csípőjébe kapaszkodva vadul hágta a lányt. Feri vaskos dorongja Berni orra előtt lengedezett. A lány szájába vette a saját nedveitől fénylő jószágot, hol a makk hegyét csiklandozta nyelvével, hol teljesen elnyelte, és szívta mohón. Nem nagyon koncentrált arra, mit csinál a vőlegénye, de kétségkívül jól tette, teste újabb csúcspont felé sodródott. Próbálta az addigi tempóban és intenzitással izgatni Ferit, de a gyönyörhullám kíméletlenül átcsapott rajta, hangosan nyögdécselve élvezte ki minden löketét. Ferinek még két nyelvcsapás hiányzott, amit jobb híján kézzel fejezett be. Alapos meglepetést okozott a lánynak, aki, csillapodtán az utolsó kéjhullámnak, ismét szájába vette a vastagodót. Az nyomban torkon köpte, és csak a szerencséjének köszönheti, hogy nem ment tüdőre. Túl az első meglepetésen, ingerlő nyelvcsapásokkal az utolsó cseppet is kicsalogatta a lüktető péniszből. Barna halk cuppanással kihúzta farkát Berni forró-nedves hüvelyéből, és a lány szájába adta. Sok munka már ezzel sem volt, pár nyalintás után a srác halk hördüléssel lövellte fehér magját Berni szájába.

 Anna hanyattfektette Kristófot, a holdfényes, fekete eget kémlelő, atomkemény dákóba ült. A srácnak semmi dolga nem akadt, a lány saját magának szabályozta, milyen gyorsan mozogjon. Húsos-lucskos puncijával fel-le liftezett a fütykösön, egyre gyorsabban, egyre mohóbban, kéjre éhesen. Jobb tenyere a dombocskájára simult, középső ujja a klitoriszát kergette, még jobban fokozva az érzést. Ajkait halk kéjnyögések hagyták el, néhány pillanat múlva megmerevedett. Tövig ült a szerszámba, csak az ujja mozdult kicsinykét. Vaginája összeszorult, némi gyönyörnedv cseppent a srác göndör ágyékszőrzetére, és hatalmasat élvezett. Kristóf eddig bírta. Leemelte farkáról a lányt, bíborló makkjából gejzírként lövellt ki a sűrű, fehér ondó, "betakarva" a lányt köldöktől fekete szőrháromszögéig.

 Annyira tudták csak összeszedni magukat, hogy a hajóra ússzanak, és gyorsan lezuhanyozzanak. A hajnal a ringatózó hajó kényelmes fülkéiben érte őket, késő délelőtt értek vissza a kikötőbe.


Wackond 2012.01.16. 18:00

Gyémántok 58

 Ötvennyolcadik fejezet

 (Avagy: nyaralás ezerrel!)

 

 

 Míg az idősebb korosztály a tárgyaláson dekkolt, az ifjúság a nyaralókba hurcolkodott. Főleg másnap, mikor összeismerkedtek-barátkoztak a Piroska-unokákkal. Strandoltak, élvezték a forró napsütést, a hűvös-kék tengert, a kikötő hangulatát.

 A Piroskáknak három nyaralójuk is volt. Barbara fia, Dani, és menye, Natália nyaralója egy csendes utcában állt, nem messze a többiekétől, és a kikötőtől. Az épület nagy volt, akár lakóháznak is beillett volna, rengeteg szobácskával a tetőtérben, hatalmas nappalival, konyhával, zuhanyozóval, wc-vel, a gondosan ápolt gyep körül örökzöld, sűrű bokorsövénnyel, középen medencével. Dani és Nati két gyermeke, Alex és Alexa volt a házigazda. Nevük apjuk egyik vodkagőzös éjszakáján született, és annyira megtetszett neki, hogy még kijózanodva is emlékezett rá.

 Vili nem tudta elhozni Máriát, mert a nő dolgozott, Vikivel azonban jött Rudi is, így kényelmesen elvoltak, mindenki külön szobában alhatott, még úgy is, hogy hozzájuk csapódott Panni lánya, Andi is. Viki és Rudi "önfeláldozóan" vállalták a "nyomorgást", és egy szobába költöztek.

 Dani és Nati kreolsága nem eredményezhetett mást, csak két szép, barna bőrű, fekete hajú gyereket. Alex huszonegy éves volt, nyurga, magas srác, nagy nőfaló, göndör, félhosszú hajjal, sötétbarna szemekkel, hófehér mosollyal, és a rapzene iránti hihetetlen rajongással. Húga, Alexa hosszú, hollófekete hajjal, barna szemekkel, vékony, magas alkattal rendelkezett, csendes, és formás lány volt, gyönyörűszép, és a soul nagy imádója. Andrea apró, mézszőke hajú, barna szemű, alig két hónappal idősebb, mint Alexa. Alex rapzenéjét csípőből utálta, de tolerálta. Metált szeretett.

 Első napjaik városnézéssel, vásárlással, és nagy pancsolásokkal teltek el, hamar összebarátkoztak, és egyre lazábbak lettek. Alex például egészen odáig elment, hogy az egyébként is egyetlen tangában napozó lányok előtt levette bő bermudáját. Na, persze, ez úgy történt, hogy békésen úszkált a medencében, majd megunva azt, kiment a partra, hogy megszárítkozzék. Ekkor vette észre a "sövénynyírásba" feledkezett, meglehetősen unszimpatikus szomszédot.

 - Mi van, vén köcsög? Már megint engem stírölsz? - rikkantotta oda a szalmakalapos, ötvenes, dagadt ürgének. - Tudom, hogy nem a húgom kell neked! Az én farkamra pályázol! Nesze, b*meg, itt van! - és letolta a gatyáját, meglóbálta az impozáns darabot. - Gyere, ha mersz, öreg! Bukjál rá, vedd be tövig!

 Alexa pisszegett, hogy hagyja már abba, Viki reménykedett, hogy ne, a szomszéd pedig tűzvörösen eltűnt a színről.

 - Látjátok? Buzi ez! Mindig engem hesszel, ha kint vagyok! - szólt a lányokhoz Alex.

 - Hát, ha fiú lennék, ezért a példányért én is az lennék! - jegyezte meg Viki csendesen.

 Alex erre lehiggadva leült, de a nadrágot nem vette vissza.

 - Ne figyelj rá, nem ez az első műsora! - mordult Alexa.

 - Mindig engem bámul! - dohogott Alex.

 - Ez a fickó a szomszéd panzió gondnoka. Magyar, de már évek óta itt lakik. A bátyám szerint buzi...

 - Az is!

 - Jól van már! Nyugi!

 Viki nem tudta kiverni a fejéből vendéglátójának a méretét. Már a kreol, plusz még napbarnított bőre is vonzotta, most ez a közjáték csak megerősítette vágyát. Csak úgy, kíváncsiságból! Attól azonban tartott, mi lesz Rudi hozzáállása. A fickó azt már megszokta, hogy olykor "cserél" Bernivel, vagy Kisnikivel, de egy viszonylag vadidegennel... Egy élete, egy halála, ebéd után felvetette neki.

 - Most megoldottad a problémámat, édesem! Épp ugyanez a bajom!

 - Neked is tetszik Alex?

 - Jaj, kicsim! Biztosíthatlak, hogy csak a lányok érdekelnek! - ölelte át Rudi.

 - Akkor nem haragudnál, ha...

 - Cseppet sem! Szeretlek, miért gátolnálak bármiben is?

 - Kösz, édes vagy! - csókolta meg Viki. - Ha úgy gondolod...

 Úgy gondolta, mert ő Alexára pályázott.

 Délután feküdtek ki ismét a medence mellé, addigra kicsit enyhült a mediterrán forróság. Viki még a tangáját sem vette fel, ötletét Alexa, később Andi is követte. Alex egyre kényelmetlenebbül érezte magát, már a hűvös vízben is erekciója volt. Viki is úszott néha egy-egy hosszt, a köztes időkben hol ezét, hol azát süttette, ennek megfelelően helyezkedett. A rózsaszín husi észvesztően hatott a srácra, már leplezetlenül álló farokkal feküdt a lány mellé.

 - Mit szólna a pasid, ha itt, és most magamévá tennélek? - súgta Viki fülébe.

 - Ne őt kérdezd! Én a magamé vagyok! - válaszolta a szőke lány. - A szívem az övé, a többivel én rendelkezem...

 - Akkor lenne kedved bejönni a házba?

 - Nem - markolt a lány a hideg nadrág forró halmába. - Itt nem jó?

 - Nem fog szólni? - aggodalmaskodott Alex. Nagy pinavadász volt, de haver nőjével csak nagyon-nagyon ritkán...

 - Legfeljebb bosszúból lefekszik a húgoddal! - ugratta Alexet a lány.

 Rudi már ott tette a szépet, sikerrel.

 - Ez akkor már nem is kell! - és már vette is le a vizes nadrágot, melyből keményen ugrott elő a dákó. Viki odahajolt, és nem is jött el onnan jó ideig. Alig tudott betelni a göndör, fekete szőrzettel övezett, huszon-néhány centis pénisszel. A fényes-vörös makkra nyomott pár csókot, hegyes nyelvével körbenyalta. Alex hanyattfeküdt, kezét a feje alá téve élvezte, ahogy a lány nyelve fel-le cirógatta délceg dákóját, olykor a zacsiját simogatta, olykor, amennyire tudta, elnyelte. Jutott is, maradt is. A lány sokáig nyalakodott így, ám azután többre vágyott. Fölékúszott a mérsékelten, de izmolt testnek. Nedves puncijába igazította a szerszámot, és lassan ült bele. Felnyögött, ahogy lucskos hüvelyét fokozatosan tágította ki a rúd, és tövig nem is tudott beleülni, mert fájdalmat okozott neki. Alex is felnyögött, ahogy a vagina szorosan ölelte a farkát, és nem bánta, hogy nem ő van felül. A lány lassan mozgásba lendült, telt mellein a bimbók csiklandozva érintették az enyhén szőrös, izmos mellkast. A pasas ajkaival rácuppant az egyik gömb hegyére, finoman harapdálta a barnásrózsaszín gombot, nyelvével kergette, és hogy ne legyen unalmas, időnként váltott...

 Rudinak nagy szerencséje volt. Mindjárt két lányt is megnyert magának, pedig eredeti tervei csak Alexáról szóltak. Az izmos, kreol combok közül nyíló rózsaszín hüvelyre, és a sima szeméremajkakra mosolygott. Áhítattal csókolta körbe a szőrmentes dombot, a nem kicsiny csiklót borító bőrredőt, benyalintott a vaginába. Tompa sóhaj volt a válasz, valamint néhány világosabb árnyalatú ujj jelent meg a képben, ápolt, lakktalan körmökkel. Rudi felnézve azt látta, hogy Andi Alexa arca fölé térdelt, akinek nyelve a széthúzott punci ajkai közül kibúvó, apró kéjgombon cikázott, míg Andi ujjai Alexa csiklóját tette még elérhetőbbé Rudinak. A hapsi élt is vele, vadul nyalakodott, ide-oda csapkodott rajta, gyakran mélyen benyalva az igen nedvdús mélységbe, aminek meg is lett a kissé zajos eredménye. Alexa megránduló testtel, hangos nyögdécseléssel elélvezett. Amint a gyönyör utolsó hulláma is elcsitult testében, leszállította magáról Andit, Rudit a földre nyomta, égnek meredő dákójába csüccsent. Igazítani sem kellett, tövig csusszant a sikamlós barlangba, és hevesen lovagolt. Andrea visszatelepedett, ezúttal a srác arca fölé, hogy az befejezhesse, amit a kreol lány elkezdett. Rudi kitett magáért, bőszen forgatta nyelvét a duzzadt, ruganyos pecken, itt is alkalmazva mélyen hüvelybenyúlós technikáját. Andi apró, de formás melleit simogatta közben, és egyre közeledett az orgazmushoz. Szinte egyszerre élvezett el Alexával, egy-két másodperccel előzte csak meg. Rudi örült, hogy Alexa pihegve abbahagyta a mozgást, mert a satuként szorongató vagina, meg az arca fölötti bőséges nedvezés bizony serkentőleg hatott rá, nem sok kellett neki sem.

 Viki csak szépen, lassan mozgott formás, napbarnított tomporával, az összes beleférő centit kiélvezve. Ám hiába volt minden lassúsága, Alex nyelvmunkája a cicijein, valamint fejedelmi farkának méretei a mennyekbe repítették. Pár perc elteltével felült, mélyen testébe hatolt a fütykös, ami már nem fájdalmat, hanem hihetetlen élvezetet okozott. Lassúságából nem engedve mozgatta altestét, és ahogy Alex hüvelykujja a csiklójára nyomódott, azonnal akkorát élvezett, hogy hosszú pillanatokig megmerevedve ült, csak forró vaginája lüktetett, és a lélegzete elakadt. Remegve szállt le a rúdról, és feküdt hanyatt, combjait széttárta. Alex a csatakos punciba igazította "fegyverét", és nagyon óvatosan hatolt belé. Viki felnyikkant, és továbbra is igen furcsa, kéjteli hangokat hallatott, míg Alex gyengéd tevékenysége hatására egy rándulással elélvezett. A srác néhány mozdulat után kihúzta nedvektől fénylő farkát, makkját a pirosló pecekre fektette, és a lány testét egy nagy nyögés kíséretében végigspriccelte fehér ondójával...

 Alexa ismét pozitúrát váltott, bepucsított Rudinak, arca elé Andi feküdt, hogy a kreol lány addig is csináljon valamit. Csinált is. A húsos szeméremajkak közül előbújó apró-duzzadt csiklón forgott nyelve, két ujja a szűk hüvelybe nyomult, fokozva az egyébként is felfokozott érzékeit. Persze ő sem maradt ki a jóból, Rudi tövig döfte szerszámát a lucskos mélységbe, gyorsan húzta-vonta, zacsija szinte "koppant" az érzékeny gombocskán. Andi volt az első, aki a csúcsra ért. Egy nyikkantást hallatott, lélegzete elakadt, pár csepp nedű kicsordult, ahogy hatalmasat élvezett. Pillanatokkal később követte őt Alexa, aki annál zajosabban adta a szomszédság tudtára, milyen jó dolog történik most vele. Összehúzódó vaginája kilökte magából Rudi rúdját, épp jókor. A fickó már kihúzni készült, de ez a pár pillanatnyi "sietség" elegendő volt arra, hogy a kreol lány megfordulhasson, és marokra foghassa az acélkemény péniszt. Szájába venni már nem tudta, a vérbő-lila makkból elemi erővel előtörő, hatalmas mennyiségű sperma szemöldöktől szeméremdombig betakarta. A maradékot azért lenyalogatta a vöröslő makkról.

 Alex elégedetten nyújtózva állt fel, és vette észre a kukkoló (és minden bizonnyal önkielégítő) szomszédot.

 - Láttad, buzikám, milyen szép lövés volt? Na, ebből nem kapsz! - mutatott neki mindenfélét, és Viki mellé heveredett.

 Rudi meg nem állhatta meg, hogy ne kérdezze meg, Andi miért nem került farka hegyére. Tömör, egyszerű választ kapott.

 - Nekem az túl nagy!

 Később megjelent álmos szemekkel Vili is.

 - Úgy látom, nem a medencében fürödtetek!

 - Erről most lemaradtál, apukám! - vigyorgott Alex. - Majd legközelebb! Nem kéne annyit aludni!

 A legközelebb az aznap este volt, a nappaliban, ahol Andi puncija is megkapta Vili betevőjét...

Wackond 2012.01.09. 18:00

Gyémántok 57

Ötvenhetedik fejezet

(Avagy: a siófoki kapcsolat)

 

 - Elnézést, kedvesem, Gyémánt Lászlót keresem! - reccsent a telefon Berni asztalán.

 - Sajnálom, nem tudom kapcsolni, házon kívül van.

 - Megmondaná neki, hogy Barbara kereste?

 - Természetesen, de ha nagyon sürgős, megadhatom a mobilszámát.

 - Nem égető, kedvesem, hívjon majd fel, ha visszaér!

 Bernadett letette a telefont, és elgondolkodott, ki lehetett ez az egyébként kellemes hangú, ám minden bizonnyal idősebb hölgy? Nagyapja később megadta a választ.

 - Ő a RED Kft egyik tulajdonosa. Vagy negyven éve ismerjük egymást.

 - Már értem. Vajon mit akarhat?

 - Van egy sejtésem, de ahhoz én már öreg vagyok. Valószínűleg csak egy baráti látogatásra akar meghívni. Tudod, mit? Kérdezd meg Gabit, milyen volt az első találkozásuk a Piroskákkal!

 Berni megfogadta a tanácsot, és megkérdezte kedvenc nénikéjét. Aznap estére verbálisan is ki lett elégítve minden szexuális igénye. Arra gondolt, ezt neki is át kéne élnie. Siófok, Balaton déli part! Másnap összedugta a fejét Gabival, aki örömmel állt rendelkezésére, és elintézett nagy titokban néhány telefont. Kinyomozta, hogy Barbara és Mónika születésnapi partit kíván rendezni, amire a két, igen népes családot meg akarják hívni. Persze teljes titoktartást kérve Dugótól. Nem is tőle tudták meg. Panni, Barbara lánya volt oly kedves beavatni Gabit a részletekbe.

 A partit Horvátországban, a családi nyaraló(k)ban szeretnék megrendezni, és aki hajókázni akar, azt is megteheti. Az ott-tartózkodást egyhetesre tervezik, utolsó este a bulival. Berni nagyon megörült. Régóta vágyott a horvát tengerpartra, most teljesül a vágya. Annak ellenére, hogy a két család már közel negyven éve áll kapcsolatban, teljes létszámmal sosem volt alkalmuk összejönni. Valakinek mindig volt valami dolga. Ez az egy hét jó alkalom lesz, hogy mindenki megismerhessen mindenkit. Ki tudja, mikor lesz legközelebb ilyen, csak a sors.

 Barbara teljes titoktartást kér Dugótól, legalábbis az ő családja felé, hiszen a Gyémánt-família utazását kénytelenek úgy megszervezni, hogy az érintettek tudjanak róla. Nos, az öreg Dugónak még az is sikerült. Úgy beszélt minden családtagjával, hogy mind azt hitte, "kiscsoportos" kirándulás lesz. Igaz, mikor kiderült a "turpisság", Kriszta morgott egy sort, Juli idegeskedett kevéskét, de alapvetően jól, és örömmel vették az utazást.

 A Diamond Kft buszával, váltott sofőrökkel vágtak neki az útnak, és a tervezett időben, eseménytelen utazás után érkeztek meg a megadott horvátországi címre. A szálloda parkolójában egy izgatott, vörös hajú nő toporgott, és indult üdvözlésükre. A "Helló, hogy vagy?", "Régen láttalak!", "Nem is őszülsz!", "Szépek a gyerekeid/unokáid!" - típusú, közel félórás procedúra után Barbara elmagyarázta a sofőröknek, merre van az étterem, ahol az ebéd előre ki van fizetve mindenkinek, illetve hol várják őket a meglepetés-partira.

 Az ebéd pazar volt, levezetésképp sétáltak egy kört, az ifjúság csak ámuldozott a városon.

 Este a megadott címnél, egy csendes utcában állt meg a busz. Egy szép, hatalmas, kivilágított villa előtt toporgott a népes család. Dugó rácsörgött Barbara mobiljára, mire a nő azonnal ott termett.

 - Időben vagyunk? - kérdezte az öreg.

 - Tökéletes időzítés, nagyon jó! - ájuldozott a nő. - Még a tortafutárt várom, mindjárt… áh, már itt is van! - mutatott az érkező furgonra.

 Bazi nagy, fehér marcipánnal bevont emeletes tortát hozott egy fiatal koma. Zsebre vágta a vaskos kunaköteget, és elsöpört.

 Barbara Dugó kezébe nyomta a tortát, és előrement, Gyémánték utána.

 - Kis figyelmet kérnék! - tapsolt az ajtóból gyermekeinek, unokáinak, rokonságának. - Tudjátok, nővéremmel ma ünnepeljük a születésnapunkat. Egy kis meglepetéssel szeretnék szolgálni, nemcsak neki, hanem mindenkinek!

 Dugó, mint egy angol komornyik, hajszálcsíkos öltönyében, kezében a tortával, arcán a visszafojtott nevetés és izgalom… Mónika elejtette a pezsgőspoharat, és kis híján tortástul ugrott régi barátja nyakába. Férje, Jenő szemöldöke is felszaladt, ahogy meglátta a szép csendben beáramló népes családot. Rég nem látott barátok üdvözölték egymást, új ismeretségek köttettek a vidám, és az elfogyasztott alkohol hatására egyre oldottabb hangulatú partin.

 Másnap reggelre (délelőttre) arra ébredtek, hogy pokoli meleg van, és hogy vagy a Piroska-család valamely tagjának nyaralójában, vagy a szállodában vannak. Ez a felállás két nap múlva tarthatatlan volt. Az új barátságok miatt voltak, akik ide mentek volna, voltak, akik oda. Egyedül Jocó és Glória, valamint Jani és Szandra volt maximálisan megelégedve, mert ők szállodában voltak. Jocó a köszvényével még örült is, hiszen volt szobapincér, és lift. No, meg szemrevaló szobalányok, de az ő korában, az ő egészségi állapotában már csak "legelészett".

 A napi programok az elején unalmasan indultak, mert Barbara üzleti tárgyalásra hívta a cég vezetőit. Barna és Bernadett is kénytelen volt végigücsörögni. A megbeszélés utolsó órájában volt a fiatal menedzsernek egy megjegyzése, ami őt magát is meglepte.

 - Nem gondoltatok még arra, hogy a környékünkre költözzetek? - kérdezte Barbarától, aki arra próbálta rávenni a Diamond Kft-t, hogy segédkezzen a terjeszkedésükben.

 - Arra célzol, hogy laborostul, irodástul odamenjünk hozzátok? - hüledezett a nő.

 - Meg családostul - ütötte a vasat a fiatalember.

 - Az iszonyú pénzbe kerülne! - szólt közbe Jocó és Dugó egyszerre.

 - Ez igaz - Barna egyre jobban felélénkült az ötletétől, - de ha belegondoltok, az önkormányzat piszkálódik a labor miatt. Idegenforgalom, üdülőövezet, satöbbi! Akkor ott van az irodabérlet, a rezsi, még az atyaúristenért is fizetni kell. Úgy látom, egyedül az autópálya közelsége az egyetlen vitathatatlan pozitívum. Az meg még nem kerül semmibe, ha körülnézek otthon…

 - Ebben igazad van, de túl sok reményt nem fűzök hozzá… - aggodalmaskodott Dugó. - Bár az ötlet nem rossz!

 - Figyeljetek! Kinézek pár helyet ott nálunk, vagy a környéken, felmérem, mekkora konkurenciával kell számolni, és még ami eszembe jut. Két nap múlva beszámolok róla, és eldöntitek, jó lesz-e az ötletem.

 No, olyan silány szexuális élete nem volt Barnának, mint abban a két napban. Berni ugyan hű "feleséghez" illőn leszopta párszor, de többre nem számíthatott.

 Az eredmény két nap múlva a tárgyalóasztalon feküdt. Az öregek, és a Piroskák hümmögve hallgatták-olvasták. Még Harvey is jelen volt egy laptop, és egy webkamera segítségével, hogy segítsen Barnának. Órákon át osztottak-szoroztak, érvek hangzottak el pro és kontra. Bernadett csak ámult vőlegényén, és már nem bánta a két szexmentes napot.

 Végül megszületett a döntés…

 Barbara még annyit kért, hogy ne beszéljenek senkinek semmiről, majd a búcsúesten szeretné bejelenteni a hírt.

 A Diamond Kft, és a RED Kft tárgyalása ezennel véget ért, a fennmaradó néhány nap a felhőtlen pihenésé maradt.


süti beállítások módosítása