Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Wackond 2015.08.17. 18:00

Piroskák 03

Harmadik fejezet

(Avagy: heten, mint a gonoszok)

 

 Az ikerlányok szülei vegyészmérnökök voltak egy gyár laboratóriumában, és gyakran nagyon későig dolgoztak. Barbara egy utcai telefonfülkéből felhívta az anyját, és megkérdezte, átmehet-e hozzájuk néhány barátjuk, és sokáig dolgoznak-e. Megkapták az engedélyt azzal a feltétellel, hogy nem csinálnak rendetlenséget, mert semmi kedve még késő este utánuk pakolászni. Tehát kilencig-tízig szabad a program, de addig senki sem akart maradni. A csajoknak még arra is volt gondjuk, hogy ne azon az utcán menjenek, amelyiken tegnap, nehogy összefussanak Sanyival és Karcsival.

 A Piroskák, ahogy az ikreket szokták hívni a suliban, egy modern, kétszintes, nagy házban laktak. A lányok szülei nagyon jól kerestek, és ehhez sokat is dolgoztak, de sajnos sok ember csak az anyagi jólétet látta. Többek között nekik lett az utcában először autójuk.

 Jenő már járt Mónikék házában, de a másik két fiú még nem, így azok csak elkerekedett szemekkel néztek körül. Megszólalni nem mertek, de lenyűgözte őket az amerikai stílusú konyha, amit csak egy pult választott el a szépen kövezett étkezőtől. Pityu meg mert volna esküdni, hogy a pult márványból van, az ikrek meg is hagyták ebben a hitében, pedig egy kevésbé drága utánzat volt csupán. A földszinten volt még egy kamra, fürdőszoba, vécé, és a garázs. Az emeleten a nappali, a szülők apró hálószobája, és mindkét lánynak volt egy-egy szobája, de többnyire csak egyikben laktak, a másik akkor volt használva, ha vendég jött.

 Móni leültette barátait.

 - Nem vagytok éhesek?

 Ami azt illeti, kajásak voltak, de nemcsak ételre, az arborétum bozótosában történtek után egymást is felfalták volna. Végezetül abban maradtak, Barbara kifőzött egy nagy adag spagettit, Jenő egy halom sajtot reszelt, Móni pedig üdítőt, sört, és a hozzájuk illő poharakat helyezett az asztalra. Húsz perc múlva csendesen falták a sajtos, tejfölös tésztát.

 - Huhh! Majd’ kidurranok! – hazudta Rozi, nem evett többet, mint egy gyerek. – Lesz mit letornáznom!

 - Ott van Móni szobája, vagy a miénk, vagy ahová gondolod! – mondta neki Barbara.

 - Jössz? – fordult Rozi Pityuhoz.

 - Hová? – a srác nehezen kapcsolt.

 - Hát tornázni szeretnék… gondoltam, velem tartanál!

 - Hát, nem is tudom… - a focipályán gyorsabban reagált, az biztos.

 - De, tudod, mész, és kész! – Móni szinte felrángatta Pityut, és lökte Rozi felé. Ment, és nem bánta meg.

 Később a többiek is felmentek az emeletre, a nappaliban telepedtek le. Ibolya körbenézett a könyvespolcon, hosszasan vizslatta, végül odafordult az ikrekhez.

 - Nincs valami jó krimitek?

 - Valamelyikünk szobájában biztos találsz – válaszolt Barbara, mert Móni már Jenő ölében ülve csókolózott.

 Boldizsárnak nem kellett külön szólni, követte barátnőjét mindenhová.

 Az ikrek maradtak Jenővel a nappaliban.

 Rozi az ikrek által nem használt szobába vonszolta Pityut, aki akkor még nem tért napirendre afölött, hogy Móni úgy kipenderítette a kólája mellől, és jólesett volna egy cigit is elszívni. Később bepótolt mindent.

 - Te most komolyan tornázni akarsz? – kérdezte a furcsán mosolygó Rozit.

 - Igen!

 - Nem sok hely van hozzá… - nézett szét a srác az amúgy tágasnak mondható helyiségben.

 - Amennyi nekünk kell, annyi van!

 - Ne már, nekem is muszáj?

 - Nem, édesem, nem kötelező, de hidd el, magadtól s fogod csinálni! – lépett közel a fiúhoz, és a nyakába fonta karjait. Lágyan megcsókolta, amit Pityu boldogan viszonzott. Inkább ez, mint a torna! Hosszasan forrtak egybe ajkaik, közben pedig nyelveik kergetőztek, és kezeik cirógattak. Eleinte csak ruházatuk külső oldala lett felderítve, az viszont maximálisan. A srác örömmel érzékelte a mellkasának nyomódó, kemény kebleket, és partnere is érzett valami keménységet, csak jóval délebbre. Pityu felbátorodott, jobban, mint bármikor. A póló alsó szegélyét keresve a lány karcsú derekára helyezte kezét. Kellemes érzés volt újra érinteni az izmos testet, és a póló alatt egyre feljebb haladva a selymes ciciket. Rozi hasonlóképpen cselekedett, és mivel most mindenre volt idő, szépen lassan derítette fel tapintás útján pasijának felsőtestét. Hosszú percek után ez az állapot tarthatatlannak bizonyult, és a türelmük is fogyott. A lány kibújt az ölelésből, és levette a felsőjét, majd Pityuról is lefejtette a pólót. Nagy meglepetés eddig nem érte a lányt, hiszen már nem egy alkalommal látta pasija nem túl kidolgozott, de valamelyest mégis izmos mellkasát, a bimbói, és a két kerek izomköteg közötti gyér, fekete szőrzetet. Pityunak legközelebb a köldöke körül nőtt, jóval sűrűbb pamacs, mely aztán a nadrág szegélyénél eltűnt a látómezőből. A fiú szemei elkerekedtek, még sosem látta barátnője melleit, most pedig itt vannak előtte. Természetesen látott már meztelen női testet, az öltözőben előkerült nem egy külföldről becsempészett pornóújság, de így élőben teljesen más a látvány. Kinyújtott kezeivel óvatosan megérintette. Alig láthatóan megremegett, Rozi mosolygott rá, és hagyta, sőt, bíztatta, hogy folytassa, ahogy neki tetszik. Markolászta, hüvelykujjaival a kemény, bimbókkal játszott, és halvány fogalma sem volt arról, hogy ez mekkora örömöt okoz a lánynak. Pityu később csókokkal is elhalmozta a selymes bőrű kebleket, barátnője pedig lehunyt szemmel, halkan sóhajtozott. Hamarosan a nyelv is szerephez jutott. Igazából az ösztöne dolgozott, mint a tapasztalata, és még suta, olykor durva is volt, ám tanulékony. Sokáig játszott a cicikkel, de már szeretett volna tovább lépni. Igen ám, de hogyan? Abban biztos volt, hogy most már mindent engedni fog neki a lány, csak miként fogjon hozzá? Felegyenesedett, Rozi azonnal az ajkára tapadt, és újra szorosan ölelte magához. Kemény mellbimbói bökték a srác mellkasát, az azon lengő pár szőrszál pedig izgatóan csiklandozta a ciciket. Rozi már fél szemmel felmérte a heverő hollétét, nagyon lassan abba az irányba fordult, és lépkedett is oda. Pityu engedelmesen követte, de észre sem vette, hova sasszéznak, az ágy egyszerűen ott termett a lábuknál. A következő pillanatban már „zuhantak” is rá, természetesen ügyelve egymásra. Rozi a hátára, fiúja az oldalára „érkezett”, így a felső erogén zónák könnyen kézre estek. A lány azonban mást akart, a nadrág forró halmát kereste. Bő volt a melegítő, de annyira nem, hogy ne tudja elrejteni az alatta levő nemi izgalmat. Rozi már aznap egyszer a markában érezte, és most már élvezni is akarta minden módon. Némi küszködés árán sikerült előbújtatni a hegyét, de a fiú testhelyzete ehhez nem volt szerencsés, csak a ráncot vetett fityma volt látható, és még a melegítő gumis dereka is odacsippentette. Pityu jobbnak látta levenni magáról minden alul hordott ruhaneműjét. A lány cseppet csalódott, hiszen tegnap egy jóval átlagon felüli példánnyal volt dolga, de ennek is nagyon örült. Elvégre a szeretett fiúé volt, és tulajdonképpen tetszetős darab. Tizenhét centis (később megmérte egy vonalzóval), kellőképpen vaskos, arányos, szálfaegyenes fütykös meredt rá, tövén göndör, fekete szőrzettel, marokba illő függelékkel. Rámart, közben pozíciójuk úgy változott, hogy a srác feküdt hanyatt, és ő hevert az oldalán. Lassan felhúzta a bőrét. Piros-fényes makkot pillantott meg, a végén apró hegyesedés. Egyelőre csak szemezett a szervvel, amikor épp nem csókolóztak, de nem sokáig bírta, közelebbről is szemügyre akarta venni. Arca egy vonalba került a srác ágyékával, amikor lejjebb kígyózott a testével. Lassan le-, és felhúzta a fitymát, gyönyörködött a látványában, azután csókjaival halmozta el a merev rudat, fényes-vörös kalapjától szőrbe vesző tövéig. Később megismételte a mozdulatsort, csak kidugott nyelve hegyével cirógatva. Pityu magánkívül volt az élvezettől. Még soha, egyetlen lány sem tette meg ezt neki, most pedig Rozi már a szájába is vette. A lány megmarkolta a faszt, és amilyen ütemben mozogtak ajkai körülötte, abban a tempóban húzogatta kezét is. A fiú lehunyta a szemét, és halkan nyögve élvezte barátnője tevékenységét, ami annyira jó volt (főleg kezdő létére), hogy néhány percen belül a csúcsra jutott. Halk nyögéseiből egyre hangosabbak lettek, végül huhogott, mint egy rossz bagoly. Felsőteste megemelkedett, ágyéka megrándult, és amikor az első lövés elhagyta makkját, még a lélegzete is elakadt. Rozi szemrebbenés nélkül nyelte a megállíthatatlanul fröcskölő ondót, kezével lágyan préselte ki a lüktető szerszámból.

 Ibolya abba a szobába nyitott be, amelyiket az ikrek használtak, Boldi némán követte. A lány tudta, hogy számára érdekes könyvet ott úgysem talál (Barbara és Móni a kémiát szerette, kezük ügyében olyan irodalmat tartottak). A szoba nagy részét egy hatalmas franciaágy foglalta el, arra telepedett le a „furcsa pár”. Nem nagyon hangzott el szó közöttük, leszámítva az egy „szeretlek”-et, azt viszont sűrűn mondogatták a másiknak csókolózás közepette. Kezeikkel egymást simogatták, máris a felső alá jutás útját keresték. Megkönnyítendő a dolgot, gyorsan levették a pólóikat, a lány körmei máris a fiú hátát cirógatták, Boldizsár pedig egyre a fehér melltartó pántja körül kotorászott. Barátnője gyakorlott mozdulattal csatolta ki, de a többi munkát a fiúra hagyta. Egy percen belül a cicifix is lekerült, Ibolya nagy, kerek mellei a srác szőrtelen, keshedt mellkasához simultak, amivel csak fokozta az izgalmat. A srácnak valamivel több tapasztalata volt, mint a szomszéd szobában Pityunak, de javarészt ő is csak elméletivel rendelkezett. Könyvekből, filmekből szerzett tudását a gyakorlatba akarta most átültetni (nemcsak látott, olvasott is pornót). Amikor lehetősége nyílt rá, ajkaival a lány nyakára tért, azt már korábban felmérte, hogy jólesik neki, és közben a páros, gömbszerű szerv valamelyikét kezébe vette. Ibolya félig lehunyta pilláit, már nem nagyon cirógatott, de a fiú melegítőjét már bemérte magának. Boldi boldogan bíbelődött még kevéskét a finom-selymes nyakon, és lassan még lejjebb kívánt haladni. Vékony volt, de nem hajlékony, más megoldáshoz folyamodott. Gyengéden hanyattfektette barátnőjét, ő pedig föléhajolt. Finom csókokkal halmozta el a halmokat, kezeivel gyengéden gyúrogatta, nyelve hegye pedig olykor megkergette a duzzadt, ruganyos bimbókat. A lány szerette a fiú alaposságát, aki hosszasan játszott a melleivel, és most (először) volt lehetőség a továbblépésre, Boldi élt is vele. Csókjai már a lány puha, felesleg felhalmozására hajlamos hasán cuppogtak, és a köldök alatt álltak meg. Rápillantott Ibolyára, aki megemelte a fenekét. A srác elmosolyodott, és levette a melegítőnadrágot. A bugyi egyelőre maradt, de a lány nem engedte le a hátsóját, így a fehér intim darab is a padlóra került. Ibi cseppet megnyitotta combjait, forróság áramlott ritka szőrzetű öléből. A fiatalember a combok közé férkőzött, és ott folytatta, ahol abbahagyta, a bugyi gumija által hagyott, már halványuló csíknál. Körbecsókolta a sötétszőke háromszöget, és végül a szeméremajkakon kötött ki. Nyelvét ismét bevetette, először csak úgy, „szőrmentén” érintette a puncit, ám később egyre többször csúszott az ajkak közötti résbe. Ibolya még jobban megnyitotta combjait, a vékony fiatalember így még nagyobb mozgástérhez jutott. Jobb kezének hosszú ujjaival széthúzta a szemérmet, a nyelv az aprócska kisajkakon szaladt, útba ejtve a piros, érzékeny csiklót, és a nedveket szivárogtató hüvelyt. Ibolya halkan felnyögött, és ahogy a fiú felgyorsult, úgy erősödött a hangja. Boldizsár azon két ujja, melyek eddig nyitva tartották a nagyajkakat, összezárultak, és lassan a vagina mélyére hatoltak. Nyalószerve ekkor már szinte kizárólag a klitoriszon pörgött, ujjai pedig egyre gyorsulva mozogtak. Ibolya hihetetlen élvezetet élt át, és legszívesebben sikongatott volna, hogy mindenki hallja, mindjárt elélvez, de maradt a halkabb nyögdécselésnél. Viszont hamarosan valóban a csúcsra ért, megremegett, lélegzete, hangja elakadt, ahogy a kéj hullámai átcsaptak a testén.

 Pityunak kellett jó néhány perc, mire kifújta magát eddigi legintenzívebb orgazmusa után, Rozi mellébújva cirógatta őt testszerte, de az ernyedő fütyit kihagyta, hadd pihenjen. A srác, ha önmaga oldotta meg szexuális „problémáit”, képes volt ott folytatni minden dolgát, ahol azt az önkielégítés miatt abbahagyta, de most a barátnője feküdt ott mellette. Nem hagyhatta cserben! Viszonozta a csókokat, tenyere lágyan a melleket simogatta, játszott a bimbókkal, melyek keményen szurkálták a tenyerét. Hirtelen ötlettől vezérelve fektette hanyatt Rozit, és ajkai a kerekded, nem túl nagy cicikre cuppantak. Picikét szopogatta, vagy éppen nyelvheggyel érintette őket, de már nagyon vágyott a „déli” területekre. A lánynak jólesett volna egy kicsivel hosszasabb foglalatosság a melleivel, de nem hibáztatta a srácot, mert igazából már ő is „arra” vágyott. Észrevétlenül lazította meg a szoknyáját még az előbb, most csak egy mozdulat kellett Pityunak ahhoz, hogy megszabaduljon a ruhadarabtól.

 - Mikor vetted le a bugyit? – hüledezett a látvány felett.

 - Még tegnap este… - vont vállat a lány. – Azóta nem vettem fel másikat… Én készültem erre a napra!

 - És mióta borotválod?

 - Amióta az első szőrszál megjelent rajta.

 A srác nem tudott betelni a rózsaszín háromszöggel. Az enyhén nyitott combok közt látható volt a sima nagyajkak íve, a közülük kitüremkedő, húsos kisajkak, ezek kezdetén, vagyis felül a szép nagy csiklót fedő bőrredők. Pityu farka ismét vérbő-merev lett. Legszívesebben máris a punci mélyére tolta volna, de hallott már az előjátékról, és szerette volna szájával is érinteni a lány szemérmét. Az izmos combok közé helyezkedett, és első csókjai a szeméremdombon cuppantak. Lassan haladt, minden porcikáját érezni akarta, így csak sokára ért a csiklóhoz, de addigra már körbejárt a nagyajkakon. Szerény ismeretei alapján ott fenn kell keresnie a lány gyönyörének (egyik) forrását. Helyesen gondolkodott, kinyújtott nyelve megcirógatta a redői közé rejtőzött klitoriszt. Rozi finoman megremegett az érintéstől, nagyon régen várta már ezt a helyzetet. A fiú ujjai picit megnyitották az ajkakat, és még határozottabban fordult nyelve a kéjgombon. A lány felnyögött. Pityu folytatta, szinte érezni vélte, ahogy az átlagnál nagyobbacska szervecske megduzzad, rendületlenül kergette. Olykor, mintegy szünetet tartva, a punci más részeire is elsiklott, a hüvelybe hatolva megízlelte a szivárgó nedveket is. Finomnak találta, de aztán visszatért a csikló hegyére. Alig pár perce, intenzív nyalakodás után a már addig is nyögdécselő lány hangja egyre furcsább lett. Lélegzete el-elakadt, néha sikkantott. Teste váratlanul megrándult, kisajkai közül valami nedvesség fröccsent elő, Rozi hosszú pillanatokig az orgazmus görcsébe rándult. Ujjait az ölére szorítva állította le a még mindig nyaló, a mozdulattól meglepett fiút. Kezét csak akkor vette el, mikor az utolsó hullám is lecsillapodott. Rámosolygott a tétova pasira. Az most kivételesen vette a lapot, és közelebb helyezkedett ágyékával a csupa lucsok ölhöz. Farka újra felállt, maga sem gondolta volna, hogy ilyen rövid időn belül. Fitymáját felhúzta, vörös makkját megpróbálta a sikamlós, húsos kisajkak közé helyezni. Nehezen ment, Rozi segített, és amikor végre meglelte a hüvely bejáratát, lassan, óvatosan hatolt a nedves forróságba. Hangos kéjnyögést hallattak mindketten. Pityu szinte magánkívül volt, végre bedughatta farkát „A” punciba! Megtámaszkodott barátnője vállai mellett, és mozgásba lendült. Eleinte finoman, hogy szokja az érzést, és látta Rozin, hogy jól csinálja. Néha futó csókokat váltottak, és olykor megpróbálta a kerek kebleket is ajkaival, vagy a nyelvével illetni. Utóbbihoz még nem volt elég ügyes, egyszer ki is csúszott a vaginából emiatt, de Rozi visszasegítette. A lány testében újra fokozódott a gyönyör, és magában azért fohászkodott, hogy Pityu is bírja ki még. A fiú még kitartott, látta barátnőjén a közelgő csúcsot, de gyorsítani, váltani nem mert. Helyes ötlet volt, néhány pillanattal később Rozi felsikkantott, szorosan magához ölelte a lelassító fiút, vaginája lüktetve szorongatta a kéjrudat, és nagyot élvezett. Pityu bajban érezte magát. Nagyon jó volt neki a lány orgazmusa, a bibi ott volt, hogy nagyon is. A védőeszköz pedig a hátizsákjában lapult, a földszinten. Nem volt mese, ki kellett húznia. Miután ezt megtette, marokra fogta a sikamlós rudat, és két kézmozdulat után fröcskölte magját szanaszét. Annak ellenére, hogy kevesebb mennyiség volt, sikerrel eltalálta a lány bal combját, a köldökét, és a szőrtelen, nedves puncit.

 Boldizsár segítség nélkül is tudta a dolgát. Egyetlen pillanatra hagyta csak magára még pihegő barátnőjét. A mindenhová magával hordott szütyőjéből egy kis tasakot vett elő, és egy marék papírzsebkendőt. Szélsebesen megvált maradék ruhájától, és a rásandító Ibolya most láthatta teljes pompájában szerelme szerszámát. „Kézrátétellel” már korábban is megállapította, hogy nem csekély, a vékony testalkathoz képest pedig kifejezetten nagynak tűnt. Valóban, Boldi volt az egyik fiú az osztályban, akinek nagy farka volt (Jenő pedig a másik). A fiatalember rátekerte tekintélyes példányára az óvszert, rávillantott Ibire egy mosolyt, és elfoglalta helyét a combok között. Nem rohant ajtóstul a házba, tudta, hogy ez az alig egyperces szünet is okozhat visszaesést a lány izgalmi szintjében. Először hosszan csókolóztak, farka a szőrös szeméremajkakhoz nyomódott. Ibolya megmarkolta, ahogy tudta, és a gumiba rejtett makk hegyével a csiklóját dörzsölte. Ezzel is hosszan foglalatoskodtak, az érzés, bár hidegen nem hagyta Boldizsárt, mégsem okozott neki akkora örömöt. Viszont nedvesedett a hüvely, és az bizony fontos volt. Később a kerekded kebelhalmok következtek, Ibolya már nem érte el a faszt, de a bimbókergető nyelv némileg kárpótolta. Végre az öléhez ért. Két cuppanós csók, néhány kör a csiklóján, és egy ujj, ami a testébe hatolt.

„Elég nedves az, dugd már be a farkad!” – gondolta Ibolya, Boldizsár pedig, mintha csak olvasta volna, a megnyitott ajkak közt a résbe helyezte. A lány akkora terpeszbe tette combjait, amennyire tudta, térdeit fel is emelte. Lassan töltötte ki szoros hüvelyét a vastag dorong. Tövig mélyedt, kicsit már fájt is a lánynak, de már az sem érdekelte. Felnyüszített a gyönyörtől, és ahogy mozgásba lendült a fiú, arra az ütemre nyögött. A vaskos kéjrúd egyenletes sebességgel csúszkált a nedves, csapzott szőrű szeméremajkak között, egyre jobban emelve Ibolyát a kéj csúcsa felé. Ugyanakkor a srácra sem volt hatástalan a forró szorosság, bár az óvszer kicsit tompított az érzésen. A lány percekkel később felsikkantott, pasija szőrös fenekébe markolt, és magához szorította. Hüvelye lüktetett a lelassult pénisz körül, az orgazmus sok-sok pillanaton át tartotta őket így összeforrva. Az utolsó hullám alig csillapodott, Boldi megmozdult, és már abszolúte nem volt olyan kimért. Közeledett az ő élvezete, azért hajtott egyre hevesebben. Hirtelen, és váratlanul állt le, nekifeszülve barátnője ölének, aprókat lökdösve fröcskölte spermáját az óvszerbe.

 Sokáig ölelték egymást, Boldizsár óvatosan kihúzta farkát, levette róla a gumit, megcsomózta, és egy zsebkendőbe csomagolta.

 - Nem gondoltál még arra, hogy leborotváld? – kérdezte a fiú a lány szőrös ölére utalva.

 - De igen, csak eddig még nem mertem megtenni… - vallotta be Ibolya, és meg is lepte a kérdés, hiszen a srác eddig olyan tartózkodó volt ilyen téren.

 - És… mit szólnál, ha ma megtennénk?

 - Semmit… tegyük meg! – ugrott fel Ibolya, és ahogy volt, ruhátlanul kiment a szobából, nyomában Boldizsárral.

A bejegyzés trackback címe:

https://erotikablog.blog.hu/api/trackback/id/tr807522568

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása