Hetvenötödik fejezet

(Avagy: a koncert)

 Sanyi és Lívia egyre többet zenélt együtt, ami nem azt jelentette, hogy a srác olykor "meghegedülte" a lányt, vagy éppen a lány "oboázott", hanem valódi hangszeren, gitáron és basszusgitáron játszottak. A pár minden zsebpénzét félretette, bármilyen alkalomra szintén pénzt kértek, így tudtak venni egy megfelelő erősítőt, elektromos és basszusgitárt. Nem profi cuccot, de kezdetnek megfelelőt. Kisniki, Lívia nővére keresett nekik egy helyiséget, ahol gyakorolni tudnak, nagylelkűen előre kifizette az egyéves bérleti díjat. A párral madarat lehetett fogatni. Sanyi rögvest felvetette egy együttes alakításának lehetőségét. Barátnője eleinte vonakodott, gyakorlatlanságára hivatkozott, de a srác meggyőzte, hogy akikre ő gondolt, sem profik. Aggodalmát fejezte ki még iskolaügyben is, de Sanyi azt találta mondani, ha nem megy együtt a kettő, akkor hanyagolják a zenélést. A lány a nyakába ugrott, és csókjai közben azt találta súgni, vágjanak bele.

 Belevágtak. Sanyinak volt egy barátja, aki dobolt, megkérdezte, mit szólna az ötlethez. A koma rábólintott. Thomas gyerekkori pajtása volt Sanyinak, angolos becenevét egyfelől az eredeti Tamás miatt, másfelől pedig a másik hobbija, a vasút után kapta. Egyik születésnapjára vettek neki egy játék Thomas-gőzmozdonyt, a név így végképp rajta maradt.

 Lívia pedig teljes gőzzel tanult. Készült az iskolában, mert év végén érettségi volt, gyakorolt a gitárokon, mert eltökélte, ő lesz az együttesük basszusgitárosa. Elmúlt a karácsony, elmúlt a szilveszter (bár akkor bulizott egy derékszaggatót, olyan Gyémánt-módra), a félévi bizonyítványa pedig majdnem kitűnő lett. Gondolkodott a továbbtanuláson is, keresett valami olyan fősulit, ahol a zenében képezheti tovább magát. Közeledett a szalagavató is, kelletlenül, de részt vett a közös táncpróbákon. Egy gondolat azonban nem hagyta nyugodni, amit végül megosztott Sanyival.

 - Szerintem korai lenne, inkább az érettségi után - vélekedett a srác.

 Volt benne igazsága, úgyhogy a lány még jobban rákapcsolt, szinte megszállottja lett ötletének, és áprilisra már hiba nélkül tudott játszani a zenekar. Időnként Stefi is velük tartott, énekével járult hozzá a csapathoz, és mivel Thomas barátnője énektanárnak tanult, volt kivel gyakorolnia. Betanultak más előadók ismert számait, és Sanyi szerzeményeit is, többek között azt, amit Líviának írt.

 Elérkezett az érettségi vizsga időszaka. Lívia és Sanyi sikeres írásbeli után a szóbelire készült, közben a lány körbeudvarolta osztályfőnökét a bankett ügyében. Tanárának bejáratott helyei voltak, ahová osztályait szokta vinni, a lány ötletét meghallgatva gondolkodott, és telefonált egy sort. Tíz perc múlva közölte Líviával a helyszínt, és, hogy mikor tud odamenni, megnézni.

 A főváros egyik külső kerületében állt a vendéglátóipari egység. Egy nagyobb társaság befogadására alkalmas, hangulatos, szuterénjellegű helyiség, ahol olykor élőzene is előfordult. Lívia osztályfőnöke ismerte a tulajt, valamikor a tanítványa volt. A lány és párja el volt ragadtatva a klubtól, és nem értették, hogy erről eddig miért nem tudtak. Mindenesetre megbeszéltek a főnökkel mindent, a lány pedig titoktartást kért tanárától, meglepetésnek szánta az osztályának.

 A szóbeli is sikeres, majdnem kitűnő lett, Lívia családja pedig fellélegzett, legkisebb lányuk végre egy kicsit lazítani fog, olyan agilitással tanult, és gyakorolt, hogy az már kóros.

 A bankettre, az osztályfőnök engedélyével elhívták Alízt, Lacit, Fannit, Öcsit és Dömét is, Stefi, mint énekes, már a bandához tartozott. A több hónapos, kitartó munka gyümölcse aznap este beérett. Egyórás, jól összeállított rock-koncertet hallhattak a zártkörű rendezvény résztvevői. A zenészek kitettek magukért, és a repertoár végén eljátszották Sanyi Líviához írt dalát, amit a fiú nagy gonddal áthangszerelt. Zajos sikert arattak, még azok is elismerően tapsoltak, akik egyébként ezt a műfajt nem kedvelték.

 A zenekart tagjai boldogan, némiképp becsípve pakolták össze holmijaikat, Lali, Lívia sógora pedig volt olyan kedves, és elszállította a felszerelést.

 A jó hír gyorsan terjed, másnap az egész család tudomást szerzett a banda sikeréről, és mindenki hallani-látni akarta őket. A mindig felkészült Alíz elővett egy kamerát, összedugta a tévével, és annyiszor játszotta le, ahányszor egy csoport családtag megjelent. Zsuzsa büszke volt gyönyörűen éneklő lányára, Tibi és Niki szóhoz sem jutott a basszusgitáros lányuk láttán, és nagyon tetszett nekik Sanyi dala. Gyémánt nagyfaterék pedig az őskort emlegették: „Hej, a Pink Floyd, meg a Deep Purple! Meg a Rolling Stones! Ezek voltak a nagy csapatok!”

 - De papa! Akkor még dinoszauruszok is voltak, nem? - nevetett Lívia.

 - Na, most az egyszer elnézem neked, mert jól nyomtátok! – nevetett erre Gábor is. – És élőben mikor láthatunk?

 Lívia megdöbbent.

 - Családi koncertet akarsz?

 - Nemcsak én, mindenki! Szerintem…

 - Hát… nem is tudom…

 - Kicsim, a csápoláshoz már öreg vagyok, de a jó zenét szeretem! – kedélyeskedett Gábor. – Mi csak a „koncertedet” nézzük meg, a színfalak mögött, buli után meg csináltok, amit akartok!

 - Papus! – szólt rá Juli.

 Gábor rákacsintott legkisebb unokájára. Mindannyian tudtak az almák és a fáik közötti kapcsolatról.

 A feladat adva volt, és vele egy kosár probléma. A hely, ahol gyakoroltak, ahhoz kicsi volt, hogy nagyobb közönséget tudjanak fogadni. Megint a pengeagyú Alíz segítette ki őket a kulimászból. Gyémánt Gabriella filmes stúdiója. Eleget járt, és eleget látott ő ott ahhoz, hogy az apróbb dolgokat is észrevegye. Például azt, hogy a legnagyobb terem pont megfelelne. Anyja erre az ötletre kitért a hitéből.

 Az egy pornófilm-stúdió, lányom!

 - Tudom, anyu, a családban mindenki tudja!

 - Csak éppen a fiúk nem, akikkel jártok! Remélem…

 - Tőlem senki, de szerintem nem is fontos… vagy talán szégyelled?

 Ez tőr volt, szívbe. Gabi sosem tagadta a múltját, munkáját, de nem is tette ki a Facebook-ra.

 - Na, jó. Egy hét múlva üres lesz a terem. Akkorra elkészülnek még a felvételek, amik ott folynak, de pakolni nektek kell, büntiből!

 Alíz, Lívia és Stefi egy hét múlva, melegítőben megjelent a stúdióban. Utóbbi kettő tátott szájjal nézelődött. Még nem jártak itt.

 - Ne tátsátok a szátokat, mert még valamelyik fiú beletesz valamit! – szólt rájuk Gabi. – Tessék nekilátni, Alíz tudja, hová kell menni!

 Nekiláttak, de szégyenszemre fel kellett hívni Kisnikit, hogy Lali ráér-e. Ráért, és hozta magával Barnát, Rudit és Kristófot is. Késő délután, kora este lett, mire olyanná tudták varázsolni a helyet, amilyennek Lívia is elfogadta. Onnantól kezdve ő vette át az irányítást, másfél óra múlva pedig elégedetten tapsolt.

 - Na, akkor már csak a szerkó kell, és csaphatunk a húrok közé!

 - Végül is, mennyien leszünk? – kérdezte Stefi.

 - Jobb, ha meg sem számolod! – nyugtatta Lali.

 - Biztos, hogy többen, mint az érettségi banketten! – közölte Alíz. – Na, itt van már a szerkó?

 Lívia telefonra kapott, félóra múlva Lali, Barna és Rudi Sanyi és Thomas irányításával becipelte a holmikat.

 - Na, mára ennyi, holnap reggel veletek itt találkozunk, - intézte szavait a zenészekhez Alíz, és a férfiakhoz fordult, - nektek pedig kösz a segítséget, és este nyolcra várunk szeretettel! Nekem még Ottóval is beszélnem kell…

 A csoport távozott, Alíz pedig bezárt, és beélesítette a riasztót. Gabi félve bízta lányára a kulcsokat.

 Sanyi és Thomas hüledezett, mikor Lívia felhívta őket, nem gondolták, hogy ekkora sikerük lesz, de úgy tűnt, mégis. Második fellépés egy hét alatt, igaz, ez sem nagy közönség, igaz, a gázsi is csak természetbeli (Kisniki fizette a gyakorlóhelyiséget, ugye), de Stones-ék is így kezdhették valamikor!

 Másnap este nyolckor elkezdődött a koncert. A közönség itt sem volt az az ugrándozós, csápolós fajta, de a hevesebbje, fiatalabbja azért hangos tapssal, füttyel, sikítozással mutatta ki tetszését. Kisniki. A kétgyermekes anyuka, aki az egyik barátnőjére bízta utódait az éjszakára. Időnként Bernibe karolva ugrált, aki Barna mamájának adta el srácait. Lelkesedése Vikire is átragadt, aki sógornőjének passzolta le ikreit. Egy óra múlva a fél család a teremben tombolt, Kisniki úgy viselkedett, mint aki berúgott, pedig józanul is elég lökött tudott lenni. Legutolsóként csendült fel Sanyi dala, Niki pedig elmorzsolt egy könnycseppet, és oldalba bökte férjét.

 - Nekem sosem írtál ilyet!

 - Nem, édesem, igazad van, de bármilyen algoritmusba be tudom illeszteni az érzéseimet! – válaszolt Tibi.

 Az előadás végén hatalmas ovációval éltették a formációt, Niki összevissza ölelgette-puszilgatta legkisebb lányát, majd keblére vonta Sanyit is.

 - Gyerekek, büszke vagyok rátok! – ment oda hozzájuk Tibi is, és átölelte hármukat.

 Mindenki gratulált a srácoknak, akik fáradtan, kicsit izzadtan fogadták, kipirult arcukon boldogság és sikerélmény ült. A háttérben pedig Ottó, az operatőr, lekapcsolta a reflektorokat, felkapcsolta a mennyezeti fényeket, és az ünneplő forgatagban összeszedte holmiját. Kisniki kapta el a lelépni kívánó hapsit.

 - Ottó! Köszönöm, hogy felvetted! – ölelte meg, ahogy tudta. A fickó kezei tele voltak.

 - Igazán nincs mit. Tehetséges, mint a nővére! Csak másban! – mosolyodott el Ottó.

 - Kinek mi megy jobban! Ha kicsit is hasonlít rám, akkor „abban” sincs hiba!

 - Szóljatok, ha azt is fel kell venni! Ahhoz jobban értek!

 - Kösz, még egyszer! – ölelte meg újra Kisniki, és egy borítékot próbált a krapek zsebébe tömni. Az ügyesen kitért előle, és néhány keresetlen szóval elküldte a redvába.

 - Add inkább nekik! Nagyobb szükségük van rá!

 Kisniki, talán életében először állt ott, megszégyenülten, leforrázva, főleg, miután a hapsi elárulta, az ő filmjükért kapott összeget is visszautasította anno. Búcsúzóul megpuszilta Ottót, aki csendben elment vágni.

 A közönség idősebb tagjai lassan elszéledtek, a zenekar összerakta a cuccait, de a buli még nem ért véget, Gabi, Alíz és Laci tálcákon szendvicseket, Peti és Robi innivalót, Laura pedig eldobható poharakat hozott a terem egyik sarkába. Sanyi átkötötte az erősítőt egy CD lejátszóra, és más, vegyes műfajú zenét kapcsolt be. Lassan a szülők is elpályáztak, és Thomas is elnézést kérve távozott, mert utaznia kell barátnője után, annak szüleihez.

 Így is maradtak jó páran, hiszen a Gyémánt-, és a Piroska család között nem egy kapcsolat volt, úgyhogy harminc körül volt a bulizók száma.

 Jó két órával később Laci, pihenésképp a folyosóra ment, hogy eldohányozzon egy cigit. Alíz mellette.

 - Egyébként hogyan sikerült megszerezni ezt a helyet? - kérdezte a srác. A folyosón annyi fény volt, hogy a vécé, és a kijárat megtalálható legyen.

 - Nem volt nehéz. Anyué.

 - Ezt nem is mondtad! – lepődött meg a fiú.

 - Igazad van… - Alíz csak annyit árult el annak idején Lacinak, hogy az anyja egy filmstúdióban dolgozik, de azt nem, hogy az az övé. Kézenfogta pasiját, és kinyitotta az irodát. Megmutatott neki mindent. Laci csak hüledezett és csodálkozott. Másnap Alíz bocsánatot kért az anyjától, hogy megmutatta Lacinak az irodát, és hogy az íróasztalon szeretkeztek. Gabi csak a vállát vonta.

 Sanyi, Lívia és Stefi a koncert után, Gabi útmutatásával lezuhanyozott, és visszatért bulizni a többiekhez. Hangulatuk alkoholmentesen is fel volt dobva. Lívia kötelező jelleggel húsz percet nővérei között töltött, Kisniki elemfogytáig fotóztatta magát „sztár” húgával, Lali, a fotós már agylobot kapott tőle. Sanyi és Stefi sem úszta meg, Thomas is csak azért, mert akkor már nem volt ott. Végül a zenészek egy óvatlan pillanatban olajra, pontosabban a folyosóra léptek. Arra indultak, amerre Gabi a zuhanyzót mutatta, de nemcsak annak az ajtaját találták.

 - Jaj, Döme még ott van! – kapott a fejéhez Stefi.

 - Vissza ne menj! Niki fel van dobva! Hívd inkább fel! - figyelmeztette Lívia.

 Döme egy perc múlva mellettük állt, a sötét folyosón.

 - Jókor, Niki már úgy smárol Lalival, hogy az egy pornófilmbe is beleillik! – mondta a srác.

 Lívia és Stefi sokatmondó pillantást váltott, közben Sanyi benyitott egy ajtón. Fényt csiholt a telefonjával, villanykapcsolót keresett. Kigyúlt egy fénycső. Nagyobbacska nappali szoba méretű, de a berendezés alapján inkább hálószobára hasonlított, ahol voltak. Rengeteg kábel kígyózott mindenfelé, és valahogy olyan színpadi-sterilnek tűnt.

 - Szerintetek most hol vagyunk? – nézett körül Sanyi.

 - Hálószobának tűnik, de olyan… furcsa… - mondta Döme.

 Sanyi körbesétált, lehuppant a legalább hatszemélyes franciaágyra. Kényelmesnek találta.

 - Ez tök jó ágy! Mekkorát lehetne itt dugni! – paskolta meg maga mellett. Belenézett az éjjeliszekrény felső fiókjába. – Basszus! Még gumi is van!… Hö! Ezt nézzétek! – a következő fiók néhány segédeszközt rejtett. Ránézett a lányokra. – Mit mondtatok, kié ez a hely?

 - Alíz anyukájáé… - nyekergett Lívia.

 - És ő, mégis, mit csinál?

 - Pornófilmet… - bökte ki a barátnője.

 - Te most viccelsz? – kérdezte Döme.

 - Ha viccelnék, azt kérdezném, mi a különbség a tátika, és a harangvirág között…

 - Mi? – kérdezték a fiúk.

 - A tátika csak playback…

 - Ááá! – kiáltott Sanyi. – Lívi, te most komolyan azt mondod, hogy itt mindenféle jó csajokat dugnak mindenféle pasik, és ezt filmre veszik?

 - Igen, és az ágyat gyakran tisztítják, a vibrátorokat fertőtlenítik, a gumikat pótolják! – bólintott a lány, és hozzátette: - Alíz mesélte. Eddig még mis sem jártunk itt…

 - Vajon milyen lehet itt dugni? – dobta magát az ágyra Döme. Stefi meglepődött.

 - Te itt akarsz?

 - Most, hogy így eszembe jutattad… Niki, szerintem, már régen azt teszi, ha úgy folytatta, mint amikor eljöttem… Hoppá, akkor a hasonlatom ült, nem?

 - De… - az apró énekesnő ódzkodott. Odáig volt a srácért, sokat szeretkeztek, amikor csak lehetőségük volt rá, de hogy itt…

 - Édeske! – ölelte át Döme. – Ez az ágy látott már egy-két cifra dolgot, nem fog vérig sértődni, ha most mialattunk fog nyiszorogni!

 A lányok összenéztek. A hely tökéletesnek tűnt, csend volt, az a lámpa, amit Sanyi felkapcsolt, nem világított erősen.

 - Akkor mi lépünk… - mondta Lívia nagysokára, de Sanyinak nem akarózott.

 - Én innen egy tapodtat se! – makacskodott, és magához húzva átölelte a lányt.

 - Na, ja. Van itt hely bőven, még Alízék is elférnének! – dörmögte Döme. Megcsókolta a vonakodó Stefit, aki egyre oldottabban viszonozta. Arra gondolt, úgyis biztos kitárgyalnak mindent a fiúk (mert ők, lányok, ezt tették), meztelenül már látták egymást, ergo, kár tétovázni.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.