Hetvenegyedik fejezet

(Avagy: a trubadúr)

 Alíz, Lívia és Stefi a már szinte törzshelyüknek számító játszótéren ültek. Esteledett, melegen sütött a még kora nyári, lemenő nap. A lányok már gimnazisták voltak, Alíz és Lívia a harmadik (vagy a tizenegyedik, ahogy tetszik) évfolyam végén járt, Stefi eggyel alattuk. Lassan lengtek a hinták, ismét csak szokás szerint a legifjabb középen. A mászókák tetején négy-öt, magukat igen menőnek gondoló fiatalember cigarettázott. Magasról tojtak a tiltó táblára, bár ők nem ezt a szót használták. Talán ugyanazok, mint közel négy éve, mikor Stefi bejelentette, hogy öccse lesz. Értelmi képességeik azonban, a csajok szerint, még mindig ott voltak, mint akkor, de vágyaik meghatványozódtak azóta. Márpedig a "hintalakók" igen szemrevalóak voltak. Alíz, aki a legközelebb ült hozzájuk, gyönyörű nővé érett. Hosszú, egyenes és fénylő haját lófarokba kötve viselte, és ebből csak sátoros ünnepeken engedett. Bőre selymes-kreol, orra egyenes, épp elég nagy ahhoz, hogy még békében éljen vele, ajkai kellően teltek voltak, érzékinek hatottak, barna szempárja egykedvűen, majdhogynem üvegesen nézte az infantilis srácokat. Alkata formás-karcsú, nem túl magas, de nem is alacsony. Gyakran látogatta Viki lovardáját, amitől olyan kemény és kerek popsira tett szert, nem beszélve a combjairól, hogy bárki foga beletörne, pedig harapni való volt. Karjai is izmosabbak voltak az átlagnál, de nem feltűnően. Ami viszont feltűnő volt rajta, az a két nagy, gömbölyű cici. Négy-öt éve egyszer az anyja, Gabi mellé állt, a tükör elé, meztelenül voltak mindketten. Akkor aggódott, hogy mekkora lesz majd, az apja, Péter pedig megígérte, megcsináltatja, ha szüksége lesz rá. Soha nem került rá sor. Büszkén viselte magán gömbjeit, amik csak lovagláskor okoztak kényelmetlenséget, de volt egy tucat sportmelltartója ennek orvoslására. Most a vadítóbb cucc volt rajta, rövid, kockás szoknya, tornacipő, és rafináltan be-(vagy ki?)gombolt, fehér blúz. Alatta csipkés, szintén fehér alsónemű, ami cseppet sem rejtette, hanem inkább sejtette a "kínálatot".

 A másik szélen Gyémánt Tibor legifjabb lánya, Lívia lengett lassan a hintában. Apját sokszor ugratták, hogy Kisniki születése után a másik két lányt csak másolta az elsőről, pedig csak külsőleg volt nagy a hasonlóság. Mindhárom lány valódi egyéniség volt. A legidősebb vagánysága, és a középső csendessége között volt valahol Lívia. Ő valahogy ötvözte magában nővérei tulajdonságait, egészséges mértékben. Fekete, hosszú haját változatos frizurákba rendezve hordta, hol egyszerű lófarokban viselte, mint most, de kontyba is szokta kötni, vagy befonni, rengeteg módon. Sötétbarna szemei voltak, egyenes, hegyes orra, ajkai finom-csókos vonásúak, bánatára elég halovány színűek. Néha egy kis rúzzsal dobja fel, az aktuális helyzetnek megfelelően. Alkata formás-vékony, kellően kerekded azokon a helyeken, ahol szükséges. Fizikumát nagybátyja, Vili, és Stefi társaságában hol biciklizéssel, hol edzőtermi tornázással tartja karban, a lovaktól tisztes távolságot tart, de sokszor kibringázik Vikiék tanyájára Alízzal és Stefivel. Az ő igazi világa azonban a zene. Komoly-, vagy könnyű, mindegy volt neki, szobájában Mozart és Metallica jól megfért egymás mellett. Testhezálló farmernadrágján finom ujjai most is valami zene ritmusát kopogták beszélgetésük közben.

 Stefi már akkor szívébe zárta Robit, mikor először találkoztak. Amikor pedig elment az óvodai színibemutatójára, mindenkinek az apjaként beszélt róla, pedig akkor még az anyja, Zsuzsa sem tudta, lesz-e valami a kapcsolatukból. Később még a férfi vezetéknevét is felvette, és teljes jogú Gyémánt-családtagnak tekintette magát. Az óvodai színjátszás elkísérte őt az iskolában, gimnáziumban is, mellette énekhangját is képezte, sokat gyakorolt Líviával, aki a zenei aláfestést biztosította. Hármuk közül ő volt a legkisebb, nemcsak korban, magasságban is, és tisztán látszott, legfeljebb öt centivel, ha túlnövi a másfél métert. Arányosan-aranyosan volt apró. Hosszú, egyenes szálú szőke haját csak egy hajráffal zabolázta meg, nagy, kerek, kék szemei, fitos orra, piros ajkai, sima-bájos pofija még jobban fiatalították a koránál. Teste arányban volt szinte még gyermekded arcával, pedig már ízig-vérig nő volt. Nagy bánatára nem volt nagy cicije, de azzal nyugtatta magát, ha végképp megunja apróságát, majd megnagyobbíttatja. Alíz és Lívia állította, hogy pont elég nagyok, de Stefi hitte is, meg nem is. Rövidnadrágban, pólóban, és gumipapucsban ücsörgött "testőrei" között.

 A fiúk harsányan felröhögtek valamin.

 - Ezek komplett idióták! - jegyezte meg a kicsi lány középről. Alíz olyan undorral nézett a srácokra, mint egy vödör képlékeny orrváladékra.

 - Hát, azok jobb pasik, akikkel anyukád dolgozik! - jegyezte meg Lívia. Ők is tudták, Gabi mivel foglalkozik.

 - Á, nehogy azt higgyétek! - legyintett Alíz, minden titkok tudója. - Jól mutatnak a filmen, képeken, de egyik sem az esetem. Ráadásul az egyik fele beképzelt bunkó, a másik fele meg egy ostoba f…

 - Hogy tudod! - kajánkodott Stefi.

 - Persze! Voltam már anyunál nem egyszer!

 - És?… Nem szólt?

 - Mit szólt volna? Ő maga mondta el nekem annak idején, de akkor még nem igazán értettem, miről szól ez. Később, mikor bementem a stúdióba, kiakadt egy kicsit, de nem volt vészes, én meg letojtam.

 Stefi megjegyzése akaratlanul is talált. Igaz, senki nem tudott róla, Alíz soha nem árulta el, és a pacák sem, de a lánynak pár hónapja volt egy kis "kalandja". Az egyik pornós srác figyelt fel a lányra, mindössze tájékozódni felejtett el. Azt sem kérdezte, ki ő, mi ő, és mennyi idős. Alíz már felvilágosult lány volt, csak még szűz. Gondolta, jóképű, profi ürge, tudja, mit kell tennie egy lánnyal. Úgy csókolt, mint egy víziló (Alíz szerint), a melleit kékre-zöldre markolászta, és mikor puncinedvesítés gyanánt gyengéden odaköpött, a lány gyomra felfordult. Visszanyelte a savas valamit, összeszorította a fogát, és jól tette. A hapsi minden finomságot, gyengédséget és gumióvszert mellőzve tövig döfte dárdáját a szűk, kívülről összenyálazott, belülről is alig nedves punciba. Alíz ekkor vette elő a körmeit, és helyezte a "profi" szemei elé, négy milliméterre.

 - Szerinted melyik jön ki előbb? A pöcsöd, vagy a szemed? - firtatta a meglepett ipsét.

 - Most mi a bajod?

 - A farkad már talán véres, ne akard, hogy a szemed is az legyen! Kifelé!

 A "művész úr" vonakodva bár, de megtette. Valóban véres volt a "munkaeszköze".

 - Ne bassz ki velem, nem tudtam, hogy szűz vagy!

 - Nem kérdezted, és ha nem tűnt volna fel, nincs sehol kamera, nem annak kell b… ni, hanem magadnak, meg nekem!

 - De nagy szád van!

 - Igen, apukám, nagy szám van, és nem nyitom ki, ha nem bosszantasz tovább. Ismered Gyémánt Gabi lányát?

 - Nem… - a krapek nem értette, hogy jön ez ide. A főnöke stúdiójában ismerkedtek meg, azt hitte, kollegina.

 - És Gyémánt Gabit ismered? - törölte meg magát Alíz egy nedves törlőkendővel.

 - Persze…

 - Nem ismered… - a lány hangja nem sok jót ígért. - Én Alíz vagyok, a lánya. Ha nem akarsz bajt, akkor elfelejtesz, többé nem látsz, nem köszönsz!

 A hapsinak kezdett átérni a szózat, de a kegyelemdöfés még hátravolt. Az időközben felöltözött lány az orra alá tolt egy plasztiklapot.

 - Tudsz kivonni, ugye? Neked is be kellett töltened a tizennyolcat az első hivatalos dugásodhoz…

 Soha többé nem találkoztak.

 - Ha elfogadtok egy jó tanácsot, inkább egy ilyen tapasztalatlan kis hülye, mint azok! - fejezte be a témát Alíz, kirúgta maga alól a hintát, és a mászókákhoz ment. Kihúzta magát, kidomborította melleit, és a srácokra nézett. Hárman azonnal félrenyelték a cigifüstöt.

 - Én a ti korotokban már tudtam olvasni!

 A nem köhögő kettőből az egyik a szemébe nézett, a másik kicsit délebbre.

 - Hatévesen én is - vetette oda a farkasszemező. - Te sem tűnsz többnek.

 - Ahhoz képest fejlett vagyok, mi? - és domborított még egyet, picit meg is rázta a felsőtestét.

 - Ja, pöppet… - a srác volt az egyetlen tökös a bandából.

 - Ha megkínálsz egy cigivel, én is dohányzom, de csak odakint!

 - Milyet kérsz?

 - Ha meggyújthatom a végét, akkor mindegy!

 A srác eközben lemászott a magasból, és a lány elé állt. Sleppje nem mert közelebb jönni három lépésnél, és mind Alízt bámult, akinek elege lett ebből. Elnézett a "vezér" válla fölött, és így szólt a többihez.

 - Ha megmutatom a bugyimat, hazatűntök rejszolni?

 A két csaj majd' leesett a hintákról, de a fiúknak is tátva maradt a szájuk.

 - Na, tipli van! - fordult hátra a srác, mire a banda vonakodva, de lelépett.

 Alíz kiment a játszótér kerítése mellé, elfogadta a kínált cigarettát, és amíg tartott, beszélgetett a fiúval. Már nem volt olyan "nagy legény", hanem egy nagyjából vele egyidős, egészen jóképű, magas, szőke, kék szemű srác. Meglepő módon még jó fej is.

 - Lányok, ő Laci, ők pedig az unokatesóim, Lívi és Stefi - mutatta be Alíz később a srácot a lányoknak, akik szintén megállapították pár perc után, a fiú nem is olyan zokni agyilag. Nagyon későig beszélgettek négyesben, és telefonszámcserével váltak el, valamint azzal, hogy másnap este ugyanitt találkoznak.

 - Basszus, Alíz, te nem vagy száz! - mondta később Lívi.

 - Sose tagadtam! - nevetett Alíz. - Viszont pillanatok alatt lekoptak a kis genyók, Laciról meg kiderült, hogy tök jó fej!

 - Te, én kajakra azt hittem, hogy megteszed! - tette hozzá Stefi.

 - Ha azon múlt volna, biztos! Ezek meghallják azt a szót, hogy punci, és már szaladnak is fütyit verni! Láttátok, elég volt domborítanom…

 - Ja, ha van mit… - legyintett az apró lány.

 - Stefi, menj már! Hidd el, ha valakinek kellesz, akkor így fogsz neki kelleni! - bizonygatta a másik kettő. - Na, menjél, aludjál!

 A lányok elköszöntek egymástól, és hazamentek.

 Másnap majdnem ugyanaz a kép fogadta a lányokat, a srácok a mászókákon, ám cigaretta nélkül, és amint megpillantották őket, alapzajuk alábbhagyott. A lányok odaköszöntek, a srácok viszonozták. Alízék elfoglalták a hintákat. Pár perc múlva feltűnt nekik a csend. Laci állt előttük, nyomában a többivel.

 - Helló, engedjétek meg, hogy bemutassam a barátaimat. Sanyi, Totó, Döme és Öcsi, egyébként Csaba, az öcsém.

 - Sziasztok, Lívi, Stefi, én pedig Alíz.

 - Volna kedvetek átülni inkább a mászókákhoz? Kicsit jobban elférünk…

 Mindjárt kulturáltabb volt az indítás, a lányok szívesen velük tartottak. Halkan beszélgettek, csak ritkán röhintett fel egyik-másik fiú. Lassan a lányok is rájöttek, nem is olyan idióták a srácok, és azok is elhitték, nem valami beképzelt csitrikkel haverkodtak össze. Korban egyidősek voltak, tizenhét évesek, csak Öcsi volt tizenöt. Nem egy iskolába jártak, de a srácok egy környékről, a városka másik szegletében épült lakóparkból szoktak ide, mert tetszett nekik ez a játszótér. Nyolcuk közt szépen, lassan kialakult, hogy amikor idejük engedte, találkoztak esténként a játszótéren. Két-három héten belül az iskolának is vége lett, kötetlenebb módon is tudtak találkozni. Egy alkalommal valaki felvetette, elmehetnének valami vízhez. A fiúk csórók voltak, a strand-, és élményfürdőt elvetették, maradt egy viszonylag közeli bányató.

 - Tudtok szerezni kocsit? - kérdezte Laci.

 - Egyáltalán van jogsija valamelyikőtöknek? - szúrta közbe a Totó nevű srác, aki nagyra volt magával, holott az ő papírján sem száradt meg a tinta.

 - Autót, furgont, kamion, vagy buszt? Melyik kell? Utóbbi kettőre nincs jogsim! - vágott vissza a szintén frissen vizsgázott Alíz. - Még! - tette hozzá.

 - Autó is elég! - intette le Laci Totót, mielőtt az megszólalhatott volna. Ő volt a legunszimpatikusabb a csapatban, és Alíz elhatározta, egyszer még tökön rúgja. Sosem gondolta, hogy ez másnap sikerülni fog, még ha nem is pont rúgás lesz.

 - Mikor és hol?

 - Kilenckor itt? Holnap?

 - Rendben, ne hozz kocsit, majd elkérem apuék kisbuszát! - mondta Alíz, elköszöntek a fiúktól, és mindenki indult haza. Útközben még eldohogta unokatesóinak Totó iránti ellenszenvét, akik mélyen egyetértettek vele. Arról viszont nem tudtak, hogy Laci nagyon komolyan elbeszélgetett a sráccal.

 Másnap a megbeszélt időben, hajszálpontosan állt meg a kisbusz, a volánnál Alíz. Kilenc hely nyolcuknak elegendő volt. A tó népszerű volt a környékbeliek körében, félórába telt csak oda az út, de már annyian voltak a parton, hogy csak hosszas keresgélés után találtak megfelelő helyet. Leterítették plédjeiket, törölközőiket, levetkőztek, mindenkin fürdőruha volt alul, csak Alíz kotorászott egyre veszettebb módon.

 - Mi van? - bökte meg a bikinis Stefi.

 - Mi nincs, bakker! - dühöngött a lány. - Nem találom a bikinifelsőmet!

 - Ennyi eszed van! - tromfolt Lívia, de leguggolt segíteni keresni.

 - Akkor ez van! - állt fel a feledékeny. - Napozni úgyis akartam, pólóban fürödni nem fogok, marad a bugyi!

 A kék, tanga fazonú fürdőbugyit a markába vette, hátat fordított a fiúknak, és letolta a nadrágját, alsóneműjét, belebújt a tangába, és megfordult. Tudta, hogy pólója nem sokat takart. Később még kevesebbet, mert levette. Kapitális kebleit nem tartotta semmi.

 - Na, jöttök? - gázolt a vízbe.

 Társai követték. A fiúk már megtanultak Alíz szemébe nézni, ha hozzá beszélnek, de a látvány most kellemesen sokkolta őket. Úszkáltak, fröcskölődtek és játszottak. Még Alíz is jól érezte volna magát, ha az a bunkó Totó nem azzal szórakozott volna, hogy vízbefojtogatós játék közepette nem tapizta volna le, vagy hatvanszor. Kimenekült a partra, hasra vágta magát, hogy napozik.

 - Bekenhetlek? - jelent meg Totó.

 - Nem, most hámlasztok, kösz.

 - Pedig hoztam naptejet!

 Alíz, kulturáltsága maradékával hárított ismét. Közben kiszállingóztak a többiek is, de a nyomuló nyomi gyerek nem tágított Alíz mellől, átlag két percenként ajánlotta fel elsőrangú kenési technikáját. Hamar betelt a pohár, és már Laci is rászólt, nem egyszer. Váratlanul a monokinis lány felállt, kezébe vette a saját naptejét, és odaszólt a tahó Totónak.

 - Tudod, mit? Mégis be kellene kenni, itt elöl, megtennéd?

 - Hogyne! - pattant fel a koma, elvette a lánytól a flakont, és Alízzal szemben állva nyomott egy akkora adagot, hogy azzal mindannyian vastagon megkenekedhettek volna. Totónak ideje nem volt letenni a dobozkát, Alíz egy jobb alsó madárfogással marokra kapta a tökeit.

 - Ha szépen megkérhetlek, soha többé ne érj hozzám, jó? - nyomatékképpen szorított egy picit. - Nem azért tettem közszemlére, hogy aljas módon letapogasd, ha kérted volna, megkaphattad volna… talán, de úgy látszik, nem ért át. Akkor most én is hozzád nyúlok úgy, ahogy te nem akarod. Még így sem vagyunk egálban, de mindegy. Most azt kérem tőled, utoljára, hogy velem többé ne találkozz, lassan add oda a naptejet Stefinek, és miután elengedtelek, tíz másodperced van látótávolságon kívül kerülnöd!

 Totó még soha nem érezte magát ennyire megalázó helyzetben, dühös volt, de magának kereste a bajt. Nagyon óvatosan nyújtotta ki a flakont, féltette a golyóbisait. Alíz elengedte, egy pillanatig tétovázott, megfordult a fejében, hogy üssön, de a lány mellé húzódott Laci és Lívia tekintete nem sok jót ígért. Összeszedte a holmiját, és elment.

 - Kromofággal kéne kezet mosnom! – dohogott Alíz, és Laci nyakába borult. – De jó, hogy mellettem álltál!

 A többiek nevetve tapsolták meg, az egy talpáig vörösödött Laci kivételével, és amikor a lány elengedte, azonnal elfordult, hogy ne legyen látható rajta, mennyire jólesett az ölelés.

 - Na, most már bekenheti a hátamat egy önként vállalkozó Laci! – mondta Alíz, és újra hasra feküdt. A srác megtette. Utána ő is gyorsan a lány mellé heveredett, mire az felült, és bekente őt is.

 A nap többi része nyugodt eseménytelenségben telt, és már alkonyodott, mikor elindulta hazafelé, megállva útközben egy pizzériánál.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.