Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Wackond 2011.12.19. 17:59

Gyémántok 54

 Viki és Rudi félóra múlva a reggelizőasztal mellett, már csak beszélgetve folytatták napjukat. Az még előző este kiderült, a fickó huszonkét éves volt, brókerkedett, nem mondta, mennyit, de pofátlanul sokat keresett, és mindemellett rengeteg szabadideje volt. Ezt a rengeteg szabadidőt sportolással, egyrészt kondizással, másrészt úszással töltötte. A szállodát az Interneten leste ki magának, felejteni jött, a barátnőjét. Viki sajnálta, majd még jobban, mikor kiderült, hogy a csaj drogos volt, és egy óvatlan pillanatban megpattant a dílerrel. Rudi ezek után érzelmileg összeomlott, talán, ha eljön ide, az Isten háta mögé, könnyebben el tudja felejteni. Viki úgy gondolta, jó úton halad, és Rudi egyetértett vele.

 Ekkor ért az asztalukhoz Kisniki és Bernadett, nyomukban a pasikkal. Kölcsönösen bemutatkoztak, és az unokatesók örömmel látták, hogy Vikiről eltűnt a depi utolsó morzsája is. Rudi naivan megkérdezte, miért is volt a lány maga alatt. Kisniki és Berni gonoszul összenézett, és az asztal mellé telepedve elmesélték… Egy részét. Azt, ahogy Tomival kitoltak, egyelőre nem reklámozták.

 A nap kellemesen telt. Lali és Barna összebarátkozott Rudival, nagyon szimpatikus, mi több, mókás fickónak ismerték meg, és a nagy beszélgetések közben észre sem vették, hogy a lányok nagyon sutyorognak.

 - Na, mesélj! Volt már valami? – böködte Kisniki Vikit.

 - Hát… igen.

 - Ne csigázz!

 - Reggel, a szoláriumban!

 - Jó volt? – szúrta közbe Berni.

 - Csodálatos!

 - Na, végre! Mi meg már beszerveztük neked a pasijainkat egy egészségügyi dugásra!

 Viki egy pillanatra elfelejtett levegőt venni. Eddig meg sem fordult a fejében férfiként tekinteni Lalira és Barnára, de most, hogy így mondják…

 - Kösz, nem élek velük, Rudi tetszik nekem, meg szeretném tartani…

 - Butus! Csinálunk nekik egy olyan műsort, mint Tominak, aztán a nagy felfordulásban még bármi megtörténhet!

 - Nem tudom, még alig ismerem! Tök ciki, hogy jóformán előbb feküdtem le vele, mint beszélgettünk volna!

 - Sose zavarjon! Ha nem lett volna szimpi, nem történt volna semmi! Most majd megszokik, vagy megszökik! Itt a remek alkalom! – mondta Berni.

 Viki hitte is, meg nem is. Félt, hogy elveszítheti ezáltal Rudit, ugyanakkor vonzotta a lehetőség, olyan jó volt akkor is…

 Este, a vacsoránál már hatan ültek, ugyanúgy, ahogy az egész napjukat töltötték. A pasasok elegánsak voltak, a lányok gyönyörűek, a kaja egyenesen isteni! Rudi nagyvonalúan állta a számlát, Barna pedig félrevonta a pincért, jó adag pezsgőt rendelt a szobájukba.

 Rudi már éppen készült, hogy elbúcsúzzon Vikitől, meg a többiektől, de azok nem engedték. Mind a hatan bementek az apartmanba, ahol egy zsúrkocsin, jég között két üveg pezsgő, és hat pohár várta őket. Lali töltött mindenkinek.

 - Emeljük poharunkat Vikire és Rudira, akik még ugyan kapcsolatuk elején járnak, de remélhetőleg együtt lesznek legalább annyi ideig, mint Gyémánt nagypapáék! – mondott tósztot Barna.

 Ittak.

 - Szerintem azt még nem meséltük el, hogy Viki előző, felejthető pasiját milyen felejthetetlen módon sikerült eltüntetnünk Viki életéből! – mosolygott Kisniki.

 - Ő az a harmadrangú színész? – kortyolt pezsgőjébe Rudi.

 - Igen… - bólintott Viki.

 - Kíváncsi volnék…

 - Akkor dőlj hátra, édes, egy részét most láthatod magad is! – csókolta meg a szöszi a mit sem sejtő ürgét, és a már álló Bernihez és Kisnikihez lépett. A lányok összeölelkeztek, szorosan egymáshoz simultak, cirógatták, csókolgatták a másikat, alig lehetett követni, ki kicsodát.

 Kisniki fekete, csillogó ruhát viselt, mely felül ujjatlan, pántos volt, a szoknyarésze pedig felemás hosszúságú. Bernadett bordó, széles pántos és szintén ujjatlanban domborított, melynek szoknyája csak térdig ért. Viki fekete csípőnadrágban, és spagettipántos, fehér topban. Melltartó viszont egyikükön sem volt, ami meg is látszott. Bugyi sem, de ez majd később… A nagy ölelkezésben egymásnak feszült hat kebel… Izgatóan csodálatos látvány volt, a hapsik kedvtelve nézték. Egy fehér, vékonyka pánt lecsúszott. Hogy ki volt a „tettes”, nem volt fontos, mert egy bordó és egy fekete is leszaladt, melyeket hamarosan a párjuk is követett. Kivillant egy cici. Jó nagy volt, Kisnikié, aztán Bernié is láthatóvá vált egy pillanatra. Szőke fej takarta a kilátást, csókolta és nyalogatta a kemény, ruganyos bimbókat, de Kisniki is odahajolt. Sebaj, két cici volt, unokatestvériesen megosztoztak rajta. Berni sem tétlenkedett, megpróbált minél több ruhát levenni a lányokról, segítség nélkül azonban nem sikerült volna. Hamarosan félmeztelenek voltak, de Bernadettről már csúszott le a szoknya. Viki fürge ujjai segítettek ebben.

 A fiúk, mivel jól látták Bernit, várták már a tanga csíkját, hogy előtűnjön, ám azt ugyan várhatták! Csak a csupasz tények tárultak fel szűzies dombocska képében. Ekkor már szűk volt a nadrág! Barna és Lali próbálta eligazítani ágaskodó vágyait, Rudi még uralkodott magán.

 Berni enyhe terpeszbe állt. Viki eléguggolt, nyelve hegyével alig-alig érintve a sima ajkakat, míg Kisniki a sötétszőke lány mögé lépve lágyan, izgatóan csókolgatta a nyakát, és előrenyúlva finoman gyúrogatta telt melleit. Berni becsukott szemmel, halkan nyögdécselve élvezte az izgatást, még nagyobb terpeszbe állt, és ujjaival megnyitotta szeméremajkait Viki nyelve előtt (Rudi is megigazította a farkát, Barna kigombolta nadrágját, Lali levette nyakkendőjét, és az ingét). A szőke lány nyelve a csiklón csapdosott, időnként mélyen benyalva a forrósodó-nedvesedő hüvelybe, amitől Berni csak még nagyobbakat nyögött. Váratlanul a formás feneke felől egy tenyér simult egyre lejjebb, és egy ujj hatolt az ajkak közé. Kisniki cseppet kitekert pózban sietett Viki segítségére, így kettesben hajszolva Bernit a gyönyör csúcsa felé, ami hamarosan be is következett. A lány lélegzete elakadt, teste megremegett, kis híján összerogyott, de erőt vett magán (Barna levette a nadrágját, ingét, Rudi az ingét, Lali még az alsóját is).

 Kisniki hamiskás mosollyal nyugtázta a pasasok reakcióját, különös tekintette Rudira, aki tágra nyílt szemmel nézte a show-t.

 Berni épphogy kifújta magát, máris Vikit lökte Kisnikivel közösen az ágyra. A szőke lány megadóan feküdt hanyatt (addigra már minden lány ruhátlan volt), szanaszét tárva-dobva mindenét, engedve a gyengéd erőszaknak. Olyan nagyon nem kellett őt győzködni. Bernadett jobbról, Kisniki balról heveredett mellé. Csókolták arcát, száját, nyakát, telt melleit, hasát, és végül összekoccantak a pamacsnál. Berni volt a mozgékonyabb, fürgébb, máris Viki lábai között termett, finom ujjaival enyhén megnyitotta a kisajkakat. Először a nedves hüvelybe nyalintott, majd a bőrredők közül előbukkanó ruganyos csiklóra siklott. A szöszi felnyögött, mert kebleit Kisniki nyalogatta, simogatta, gyúrogatta, mert Berni a dombocskáját, gombocskáját nyalogatta, ujjait tövig mélyesztve vagináját izgatta, mert a hapsik mintha mind meztelenek lennének, és egyiknek szebb farka van, mint a másiknak, végül, mert extatikusan jólesett, és a gyönyörök gyönyörét okozta, ami most vele történik. Nem kellett visszafogni magát, és nem is akarta. Hangosan zihált, és sikongatott, ahogy nemsokára átcsapott testén a kéj hulláma. Másodperceken át levegőért kapkodott, hüvelye összeszorult, pár cseppel orron fröcskölve Bernit.

 Az megtörölte az arcát, és máris Kisnikinek „esett”, szinte leteperte, átgázolva a bódulatból éledező Vikin. A fekete hajú lány is engedett, lábait széttárva kínálta ölét Bernadett nyelvének. Húsos, csupasz szilvácskái közé furakodva kereste, és találta is meg a klitoriszt. Lágyan, ám határozottan nyalakodott rajta, de egy pillanatra megtorpant, mivel térdelt, Viki pedig a lábai közé próbált furakodni, ezt tette neki lehetővé. Visszatért Kisniki finom, szőrmentes, nedves puncijához. Nyalta-falta, ahol érte, a vérbő klitoriszt egy percre sem hagyta izgatás nélkül, és közben arra lett figyelmes, hogy az ő gombocskáján is egy nyalószerv cikázik. Hadd cikázzon, ő most leginkább azzal volt elfoglalva, hogy amit elkezdett, be is fejezze. Kisnikinek már nem volt túl sok hátra, sikongatva, nyögdécselve élvezkedett, miközben Berni egyre nehezebben tudott a lucskos puncira koncentrálni, mert az övét immár nemcsak nyalták, de két ujj is nyomult bele. Behunyt szemmel nyalt, olykor halkan felnyögött, és élt a gyanúperrel, hogy nem Viki ujjai dolgoznak hüvelye mélyén. Arra pedig ki is nyitotta a szemét, mikor Kisniki tompa hangokat kiadva, megránduló testtel élvezett el. Hát persze! Tele volt a szája Lali farkával! Hátrasandított, Barna ujjai mélyedtek testébe tövig! Csak Rudi állt tétován a saját (nem csekély!) farkával együtt.

 Megbökte Kisnikit, aki jóformán kiköpte a fütyköst, és követte unokatesóját, aki szemlátomást ki akarta próbálni a „friss húst”. Rudi mindössze egyetlen másodpercet habozott, míg kérdő tekintetére Viki rábólintott.

 Bernadett és Kisniki hozzásimult, kemény bimbójú melleik kellemesen bizsergették a hapsi nap- (szolárium-) barnította bőrét. A gyengéd lánykezek simogatták, cirógatták, bizonyos helyeken markolászták, majd a csajok térdre omlottak előtte. Kisniki felhúzta a fitymát, két oldalról nyalogatták a délceg rudat, a bíborló-fénylő makkot, és felváltva hol egyikük, hol másikuk nyelte el tövig, jól megszívva, hogy utána ismét nyalakodjanak a rúdon. Igen sokáig húzták így a férfit, de az szemlátomást jól bírta. Átsandítottak a másik trióra, akik már javában Vikit kergették a csúcsra. Berni abbahagyta a nyalogatást, hanyattfeküdt a földön, lábait szélesre tárva jelezte, már másképp is szeretné érezni a hapsit, aki boldogan tett eleget a „burkolt” kérésnek. Ujjaival megnyitotta a nedvektől csillogó ajkakat, és lassan tövig mélyesztette farkát a forró-szoros hüvelybe. A lány felsóhajtott a gyönyörtől, hát még mikor Rudi igazán belelendült, abba sem hagyta a hangoskodást, csak mikor pár perc múlva az orgazmus kéjes görcsébe rándult a teste, és vaginája lüktetve lökte ki magából a dorongot, pár csepp kéjnedű kíséretében.

 Kisniki eddig csak sertepertélt körülöttük, hol a férfit simogatta izmos mellkastól zacskóig, hol Bernit jókora melleitől csupasz öléig. Most azonban már ő is kért a fickóból, de tövig! Magával húzta Rudit az első fotelig, beleültette, és ő is beleült. Alig kellett igazítani, a délceg-kemény rúd azonnal beletalált Kisniki nedves vaginájába. A lány egy ideig előredőlve emelgette formás tomporát Rudi orra előtt, de a férfi kérésére hátradőlt, lábait a fotel karfáira tette, alakítva ezzel egy akkora terpeszt, amekkorát bírt. Ez a helyzet Rudinak is kedvezett, mert gyors mozdulatokkal dugta a kéjnyögő lányt. Kedvezett Berninek, mert eléjük térdelve nyelvével segített Rudinak, hogy Kisniki minél hamarabb elélvezzen. Kevésbé volt kedvező Kisnikinek, aki inkább lovagolni szeretett volna, ám a szoros puncijában dolgozó pénisz, valamint a peckén csápoló Berni-nyelv megtette hatását. Hamarosan boldog pillanatokat élhetett át. Akkorát élvezett, mint csak ritkán, és talán ő húzta fel egy kicsivel jobban az altestét, talán Rudi vett egy hangyányival nagyobb lendületet, tény, hogy az orgazmustól lüktető hüvelyből kicsusszant a dákó. Berni résen volt, és elkapta a csurom nedves szerszámot. Ha elkapta, bekapta, ha bekapta, szopogatta…

 Kár, hogy Berni nem látta Rudi kéjes fintorát, mintegy három pillanat múlva ugyanis kitört a „vulkán”, kirobbant a tejfehér-sűrű ondó…

 Kár, hogy Rudi nem látta Berni döbbent arcát, amint megérezte az elemi erővel lövellő spermát, és annak nem kevés mennyiségét. A lány azért megbirkózott a feladattal, és mire Kisniki remegő lábakkal lekászálódott a fotelról, Rudi farka tisztára nyalva kedvére kornyadozhatott.

 Az estére-éjszakára egyiküknek sem lehetett, és nem is volt panasza, Rudit ezek után családtagként kezelték, annak ellenére, hogy alig egy napja ismerték, és Rudi nem okozott nekik csalódást…


A bejegyzés trackback címe:

https://erotikablog.blog.hu/api/trackback/id/tr323474323

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása