Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Wackond 2011.11.28. 18:00

Gyémántok 51

 Ötvenegyedik fejezet

 (Avagy: népszerűség)

 

 

 Mint arról a korábbiakban szó esett, Bernadett és Barnabás a Diamond Kft-nél kapott munkát. Mindketten bele is vetették magukat, egyrészt, mert érdekelte őket a téma, másrészt nem akartak szégyenben maradni az öregek előtt.

 A Diamond Kft az évek alatt kicsiny szállítmányozó cégből nagyobbacska logisztikai központtá terebélyesedett. Ennek megfelelően száz-egynéhány dolgozójuk volt, teherautó-sofőrök, raktárosok, irodai alkalmazottak, szerelők.

 Berni humánügyi előadó volt, akit régen személyzetisnek hívtak, Barna pedig logisztikai menedzserként gyakorlatilag egy mindenes főnök munkáját látta el. Mindketten nagy népszerűségnek örvendtek, a srác egy kicsit nagyobbnak, bár erről egyelőre fogalma sem volt.

 Mónika harmincéves, szőke, kék szemű nő volt. A Diamond Kft-nél dolgozott már vagy hat éve, kisteherautót vezetett, tulajdonképpen kényszerből. Elvált, egyedül nevelte nyolcéves kisfiát, a logisztikai központ jól fizetett, és távolsági fuvarokat csak ritkán kapott. A nő, bár nem volt a kor divatjának ceruzavékonyságú alkata, szép volt, legszembetűnőbb vonása a vállára omló, dús, szőke hajzuhataga volt. Ezen hajviselete védjegyszámba ment, de hatalmas kék szemei is taglóként hatottak a férfiakra. Többi paramétere a jókora cicijein kívül eltörpült az eddigiek mellett, bár minden egyebe is megfelelő, kellő arányban állt rendelkezésre. A nő valódi férfifaló hírében állt. Nagyon kevés sofőr volt, akivel még nem töltött legalább egy intim órát.

 Barna is felfigyelt rá, át is futott a fején a gondolat, hogy egy laza kunkorra jó lenne, ám elhessegette magától a gondolatot, lévén ő gyűrűs vőlegény. A fiatalember ott faragott rá, hogy Mónika is felfigyelt rá, és úgy gondolta, megszerzi magának.

 Mária roma apa, magyar anya, már harmincéves lány volt. A Diamond Kft-nél dolgozott a raktárban. Ő csak két éve volt ott a cégnél, ám nagyon igyekezett mindennek megfelelni, mert egy nyolc-, és egy hatéves kislányt kellett eltartania, gyakran még túlórázott is. A nő nem volt egy jelentéktelen megjelenésű csaj, haját vörösre festette, bőre hibátlan barnasággal csillogott a rövidke ruhák alól. Hatalmas őzikeszemeivel nem egy pasit vadított meg, ám ő nem volt könnyű préda. A targoncásfiú ugyan gyakran álmodozott arról, hogy egyszer még Mária kapitális mellei közé veri a farkát… A nő azonban köpött a girhes, pattanásos csókára, neki más falatra fájt a teste.

 Barna gyanútlanul végezte mindennapi munkáját, mialatt kettővel több bugyi ázott el érte. Egy idő után viszont csak feltűntek neki az egyre félreérthetetlenebb mozdulatok, "véletlen" hozzáérések kényesebb testrészekhez, mélyülő dekoltázsok, rövidülő ruhák. Eljött az a nap is, mikor Berninek szóvá tette.

 - Drágám, a raktáros Mari ma fekete bugyit hord.

 - Biztos gyászol… - vont vállat menyasszonya. - Amilyen régen elvált, jó ideje dugatlan lehet!

 - Ahogy észrevettem, velem szeretné bepótolni a lemaradást…

 - Akkor csak óvatosan, nehogy megránduljon a derekad!

 - Hát, nem is tudom… - tétovázott a fiú, meglepve ezzel Bernit. Menyasszonya ismerte Marit, aki, bár nem volt egy bombázó, nem is volt rossz nő.

 - Csak úgy, kíváncsiságból! - bíztatta a lány, és visszatért a legfrissebb Közlöny tanulmányozásához.

 Barnabás baját csak fokozta, hogy másnap tudatosult benne, Mónika is rajong érte.

 - Vele nagyon vigyázz! Azt mondják, csak ketten dugták meg. Boldog és boldogtalan! - nézett fel Berni a papírjaiból. - Még Laci nagypapáért sem tenném tűzbe a kezem, pedig az ő korában…

 - Igazából őt is csak úgy, egy kanyarra…

 - Lelked rajta, szívem, de engem hagyj ki ezekből!

 - Pedig már éppen hívni akartalak… - nevetett a pasi.

 Az alkalom, mely a szexet szüli, már a következő héten bekövetkezett. A szokásos, évenkénti készletellenőrzés, vagyis leltár, mely nem kevés munkát igényelt. Barna, mint mindenes főnök, ezt is kellett csinálnia, a raktáros csajok pedig hát adva voltak. Már három napja cicmötöltek a papírokkal, a kamionok és teherautók alkatrészeivel, mikor Mari átlátszónak tűnő kéréssel állt elő. Inkább túlórázik csütörtökön, de pénteken korábban szeretne hazamenni, a gyerekek miatt. Barna nem bánta, túl sok már nem volt hátra, unta is az egészet, beleegyezett. A többi csaj nem akart túlórázni, titkon azt remélték, hogy ők ketten délután végeznek, péntekre már nekik semmi nem marad. Hogy rápacsáltak!

 Késő tavasz volt, szép, meleg idő, a nő rövid, bő ruhában volt, a kötelező köpenyt levette. Mint egy tüzelő szuka, úgy illegette magát a kissé fáradt srác előtt, akinek időbe telt, mire felfogta, nemcsak köpeny nincs a nőn.

 - Marika, légy kedves, ellenőrizd még egyszer a téli gumikat! - kérte Barna.

 A nő készségesen hajolt le, rövid szoknyája alól barna bőrű feneke villant… Jól látta, bugyi nincs. Itt az alkalom!

 - Azt hiszem, valami mégis hiányzik… rólad! - mosolygott a nőre, akin kéjes borzongás futott át. Nem hiába pucsított naphosszat!

 - Hát, azt hiszem, pótolható a hiány! - és kidomborította nem csekély méretű kebleit. Ha ezt a targoncásfiú látta volna!

 - Akkor légy szíves pótolni! - utasította műszigorral a fiatalember, alig tudva leplezni vigyorát, mikor a nő hosszas tétovázás után a bugyiját kotorta elő.

 - Nem úgy gondoltam…

 Mária egyetlen másodperc alatt lett anyaszült meztelen. Barna két lépéssel a raktárajtónál termett, és ráfordította a kulcsot.

 - Milyen régen vártam ezt a pillanatot! - lehelte izgatottan a nő, átölelve a pasit.

 - Azt ugye tudod, hogy menyasszonyom van?

 - Tudom, és ne is törődj vele, most csak mi ketten vagyunk. Nem kell megtudnia…

 Mohó, telt ajkaival Barna ajkait kereste, szinte felfalta őt, érződött rajta a kiéhezettség. Jókora mellei keményen a srác mellkasának feszültek, bimbói majdnem átlyukasztották az ingét. Fürge ujjak siettek az efféle balesetek megelőzésére, ámde nem érve be ennyivel, a nadrág és az alsó következett. Meztelenek voltak mindketten.

 A nő végigcsókolta a selymes bundás pasi testét, megállapodva a délceg dákó előtt. A rúd megnyerte Mária tetszését, ujjai a forró, kemény testrészre fonódtak, lágyan hátrahúzva a fitymát. Bíbor makk fénylett fel, rózsaszín nyelv simított rajta végig. Tövig nyelte az impozáns példányt, és míg telt ajkai lassan mozogtak fel-le, nyelve vad csapásokkal izgatta. Barnát meglepte e hevesség, ám meglepetése helyébe a gyönyör lépett, majd a kéjes kín, mellyel próbálta visszatartani a lövést, ám végül letett róla. Halk nyögéssel spriccelte tele Mária száját, torkát a meleg, nyúlós ondóval. A nő lenyelte az utolsó cseppig.

 - Ne okozz nekem csalódást, hogy csak ennyi volt! - búgta negédesen, felegyenesedve.

 - Ja, kérlek, ha ilyen erővel veted rám magad, és az első öt percben leszívod az akksit, akkor ne csodálkozz! - tárta szét karját Barna, mindeközben az árukiadó pulthoz léptette a nőt. Észrevétlenül terítette oda a nő nem használt köpenyét, majd kérte, üljön rá. Mária megtette, így arca kissé magasabban volt a srácénál, de nem kellett sokáig lehajolva csókolóznia. Barna hamarosan elveszett a hatalmas, barna és feszes bőrű keblek halmában. Súlyuknál fogva, na meg két gyerek után nem álltak úgy, mint Berninek, de a mennyiség elfödte a minőség csekély hiányosságait. A sötétbarna bimbók szilvamagnyi méretben és keménységben meredtek, kecsesen kislisszolva a hapsi erős nyelvcsapásai alól, csak azért, hogy újra hetykén nyalakodásra késztessenek. Mária cicije érzékeny volt az efféle izgatásra, főleg a sokhavi megtartóztatás után. Kéjesen nyögdécselve túrt a fiú hajába, szinte feszítette még jobban a keblére. A pasi lassan továbbhaladt a fullasztó halmokról, a kövérkés hason át a fekete, göndör háromszögig. Fazonra volt igazítva az erős szőrzet, a szeméremajkakról le is volt borotválva, ám a serkenő "borosta" máris kékesre színezte. A nő hátradőlt, combjait megnyitotta, tökéletes hozzáférést biztosítva nedves és éhes puncijához. Barna ujjaival picit megnyitotta az ajkakat, hogy jobban nyelvügyre vehesse a nem is apró, de nem is túl nagy klitoriszt, mely a sötétbarna kisajkak redői közül bújt ki. A rózsaszín nyelv a rózsaszín gombocskára siklott, és lágy körözésekkel izgatta. Márián rég nem érzett kéj száguldott át, majdnem felsikoltott a gyönyörtől, ám eszébe jutván, hol is vannak, visszafogta magát. Félhangos nyögésekkel kísérte, hogy Barna gyorsan csapkodó nyelve a csiklóját kergeti, és elharapott egy kis sikolyt, mikor forró és lucskos vaginája mélyére két ujj hatolt. Ezek után a srácnak már alig akadt dolga, talán hármat húzott ujjain, mikor a nő teste megrándult, hüvelye összeszorult, nedvei kicsordultak, és hosszú másodpercekig az orgazmus "görcsébe" merevedett.

 A pult mellett állt egy láda. Mintha csak neki lett volna odakészítve, Barna közelebb rugdosta, ráállt. Tökéletes volt. Máriát a pult széléhez irányította, kemény, merev farkát pedig lyukra. Fénylő makkja hegyével megbirizgálta a duzzadt, csillogó csiklót, majd finom mozdulattal a barna kisajkak közé helyezte. Lassan tolta be a hüvelybe, ami puhán, lágyan és vágyakozva ölelte át az acélkemény rudat, mely lassú, ám erőteljes, hosszú mozdulatokkal munkához is látott. Mária megint csak felnyögött a régen várt érzésre, lábait átkulcsolta Barna derekán, és hevesebb döfésekre ösztökélte. A srác gyengéden lefejtette a lábakat, a gyors döfködés helyett hüvelykujját vetette be, mint bevált módszert. Az ujj rányomódott a gyönyörgombocskára, és a szinte lusta lökdösést kísérve erősen kergette. Máriának vagy szegényes volt az eddigi szexuális élete, vagy már elfelejtette ezt a trükköt, mert alig tudta visszafojtani kéjes sikolyát. Nedveinek azonban nem tudott parancsolni, a komótosan dolgozó dákó köré szoruló hüvely megtalálta a módját, hogy csak úgy spricceljen. Alig pár percen belül a nő másodszor is elélvezett. Barna épp annyira függesztette fel mozdulatait, míg a hullámok lecsillapodnak kissé, és ott folytatta, ahol abbahagyta. Érezte, megtalálta a megfelelő tempót, a nő már alig foglalkozott a körülményekkel, hangosan nyögött, sikongatott, és nemsokára harmadszor is elélvezett. Ezt már Barna sem tudta fapofával átélni, ő is közelgett a csúcshoz. Még meg tudta várni, ahogy a gyönyör csillapodik Máriában, és óvatosan kihúzta nedvektől csillogó farkát. A nem kicsinyre duzzadt csiklóhoz dörzsölte makkját, amiből pillanattal később kilövellt egy adagnyi fehér ragacs. Szép lövés volt, melltől szőrzetig takarta be a barna bőrű nő hasát.

 Mária kifulladva, lihegve nyúlt el a pulton, nagy mellein a bimbók a fénycsőbúrákra meredtek hullámozva.

 - Bezársz majd? - szedte rendbe magát Barna, ám választ sem várva kiment a raktárból. Nem volt tisztességes húzás, de nem is akart az lenni.

 

 - Volt már jobb délutánom is! - panaszkodott este Berninek.

 - Miért? - csodálkozott menyasszonya. Úgy tudta, túlórázott a raktárban. Ha ezt kihagyta, megbuzult. Barna biztosította, nem hagyta ki…

 - De nem volt nagy durranás… - tette hozzá.

 - Ki lett elégítve a kíváncsiságod?

 - Kétszer is…

 - Az jó, már csak az a kérdés, az én kíváncsiságom ki lesz-e elégítve?

 Barna huszárosan meghágta, Bernadett elégedetten dorombolva aludt el…

 Barna, szegény, egy nap alatt leadott néhány kilót, másnap pedig eljött Mónika ideje.

 A nő minden talpraesettsége ellenére lerobbant. A fiatalember (mert nem volt más) bevontatta a telephelyre, és mivel a munkaidő rég lejárt, előzékenyen hazafuvarozta.

 - A fiad hol van ilyenkor? - kérdezte Barna belépve az aprócska, ám takaros lakásba.

 - Felhívtam anyámat, vigye haza magához, nem számítottam rá, hogy elhozol…

 - Igen, de már mennék is…

 - Maradj még, összeütök valami vacsorát! - kérte a nő, hatalmas kék szemein rezegtetve a hosszú pillákat. Kétségkívül vonzó volt.

 - Nos, talán annyira még maradhatok.

 - Egyáltalán, van miért sietned? - célzott a nő Bernadettre, illetve arra, együtt laknak-e.

 - Nos, a menyasszonyom…

 - Felejtsd el most kis időre, egy kicsivel később mész haza, nem lehet gáz…

 - Igazad van… - Barna tudta, itt az alkalom. A vacsora tényleg hamar elkészült, és finom volt, a srác nem győzte dicsérni. A kaja végeztével Móni elszaladt zuhanyozni, Barna ezt a pillanatot használta ki Berni értesítésére.

 - Ügyes légy! - intette a lány. - Szeretlek!

 - Én is! Hajnalban… talán…

 Mónika egy törölközőbe csavarva jelent meg, egy másikat Barnának nyújtott. Mire a fiú visszatért a szobába, csak egy hangulatlámpa adott szerény világosságot. A nő a franciaágyon, egy pólóban ülve várta.

 - Ülj le, kérlek!

 Barna szorosan Móni mellé telepedett, a gyér fényben alaposan szemügyre vette a nőt. Sokkal szebb volt, mint a raktáros Marika, ám Berninek nyomába sem ért. Szép, hosszú, hullámos és szőke haja a vállára-hátára-mellére omlott, kék szemeiben mérhetetlen vágy csillogott. Lassan közeledtek ajkaik, de amint összeértek, Mónika mohón csókolta Barnát, mintha fel akarná falni. A fiatalembert meglepte ez a hevesség megpróbált vele lépést tartani. Arra az eredményre jutott, hogy pillanatok alatt elzsibbadt a szája, viszont felállt a farka. Mindenesetre hosszan, nagyon hosszan csókolóztak így, Mónika minden vágyát beleadta, Barna pedig minden kíváncsiságát. A pasi csak sokára mert a szoros ölelésből tapogatózó simogatásba váltani. Kezdetnek felmérte, a nőn van melltartó, sőt, bugyi is! Nem értette, minek vette fel zuhanyzás után, de lelke rajta, legalább lesz mit levenni. Tenyerei lassan a jókora cicikre simultak, lágyan masszírozták a nagy halmokat, és szépen araszoltak a póló szegélye felé. Mónika nem állt ellen, karjait engedelmesen a mennyezet felé nyújtotta, ezáltal a póló messzire szállt. Bordó melltartó fogta kordába a kebleket, melyekre a srác ráborult, a ruhadarabot addig piszkálta, míg szabadon engedte rabjait. Súlyuktól ereszkedtek meg kicsinykét a cicik, a fiút pedig cseppet meglepte, hogy a bimbók az udvarukba süllyedtek. Ettől függetlenül rávetette magát, nyalogatta, csókolgatta, cirógatta őket, mire ruganyosan és keményen előugrottak. Mónika mellei igen érzékenyek voltak az ilyesmire, a nő hátravetett fejjel, kéjesen sóhajtozva élvezte Barna minden nyelvcsapását. A pasi azonban nemsokára odébbállt, a kövérkés hasra próbált lejutni izgatónak szánt csókjaival, ám Móni leblokkolt, és a komának húszperces győzködésébe telt, mire a nő hanyattfeküdt. Az volt a problémája, hogy kövér a hasa, meg terhességi csíkos, meg egyáltalán! Barna biztosította, hogy mindez nem zavarja, és talán folytatná, amit elkezdett. Móni hanyattfeküdtével úgy gondolta, illik az elejéről kezdeni, tehát melléheveredett, tenyere az egyik nagy kebelgömbre szorult, közben hosszas, "felfalós" csókolózásba bonyolódtak. A "csata" alatt Barna tenyere szép óvatosan a bordó bugyira simult. Ellenállást nem tapasztalt, ám amit igen, azt még tán sohasem. A ruhadarab forró volt, és ronggyá ázott. Nem kicsit, nagyon. Első csodálkozásán túljutva Barna simogatni kezdte a domború halmot, míg ajkai újra bimbócsalogatóan időztek el a hatalmas ciciken. Folytatta útját, megtorpant a köldöknél, de Mónika erre nem reagált különösebben, így innen továbbállt. A bugyi szegélyéhez. Szembehelyezkedett a nő altestével, és lassan legöndörítette a végső beteljesedés útjában álló bordóneműt. Hangos, nedves csattanással esett le a földre, a srác előtt csillogó, húsos ajkú, izgatott-piros punci nyílt. A vénuszdombon rövid, szőkésbarna szőrzet növekedett, már régen borotválhatta. Cseppet szúrós volt, de Barnát nem zavarta. Csókjai a borostás dombon, csupasz ajkakon csattantak, fürge nyelve a résbe furakodva kereste a csiklót. Aprócska gombocskát talált, de amilyen kicsi volt, olyan érzékeny. Ekkor indultak be igazán mindketten. A srác hevesen nyalakodott a már így is jócskán elázott puncin, még mutatóujját is bevetette a siker érdekében. Mónika hangos nyögésekkel, sikongatásokkal, valamint heves és kéjes mozdulatokkal kísérte gyönyörét, Barna alig bírta követni a hánykolódó ölet, míg végül egyik kezével lefogva viszonylag fixálta a nő testét. Néhány pillanat múlva magától is megmerevedett, és görcsös rándulásokkal kísérve hatalmasat élvezett.

 Barna mellékúszott, elcsattant néhány csók, Móni felült, és kezébe vette az irányítást. Na, meg Barna alsóneműjét, amin kemény és forró halom jelezte a pasi izgatottságát. Nagyon gyorsan váltak meg a ruhától, és Mónika szőke fürtjei elfödték Barna ölét. Hogy ott mi történt, nem láthatta, de az érzés! Akárhányszor visszagondolt rá, mindig egy porszívó képe jelent meg lelki szemei előtt. Móni úgy szopott, ahogy csókolt, mohón, elnyelni akarón. Öt perc múlva a srác leállította, mondván: "Ha nem akarod, hogy lelőjem a poént, akkor jobb, ha abbahagyod!" A csaj nem volt saját gyönyörének ellensége, gondolkodás nélkül hanyattfeküdt, nedves punciját széttárta. A fiú nyalintott rajta kettőt a biztonság kedvéért, ám fölöslegesen. Bíborló makkját a picike kisajkak közül nyíló vöröses vaginába igazította. Finoman tolta be, és határtalan kéjjel töltötte el, ahogy a hüvely nedvesen és forrón, szorosan öleli át kőkemény farkát. Lassan mozdult, kiélvezte a punci minden porcikáját, tetszett neki a puha szorossága. Mónikának óriási élvezetet okozott, hogy hosszú idő után végre egy péniszt érzett ölében, tetejébe nem is kicsit. Cseppet sem lehetett hát csodálkozni azon, hogy Barna még jóformán alig lendült bele a mozgásba, a hüvely pillanatok múlva szinte satuba fogta, kéjesen lüktetett, Móni teste az orgazmus görcsébe rándult egy sikollyal.

 - Most, ha nem haragszol, folytassuk úgy, ahogy én szeretem! - pihegte az éppen folytatáshoz mozduló Barnának.

 Az ágy szélére ültette a pasit, és szemből az ölébe ült. Szorosan ölelte, hatalmas mellei izgatóan nyomódtak a srác mellkasához, ajkaik vad, lihegő, "felfalós" csókcsatába mélyedtek. Mónika alteste rafinált táncot járt a kemény dákón. Majdnem egyszerre nyögték egymásnak, hogy közelednek a csúcshoz, a nő eloszlatta a srác aggodalmát, ő gondoskodott a megfelelő védelemről. Mindez idő alatt meg sem torpantak, Mónika feneke fel-alá riszált, ringott, mozgott. Szorosan ölelte a már izzadó hapsit, nagy mellei a szőrös mellkasnak feszültek, mikor a következő pillanatban az egész csaj megmerevedett. Fenekét-altestét Barna combjaira feszítette, így a merev kéjrúd tövig mélyedt csatakos, forró és szoros vaginájába. Az orgazmus gyönyörteli lüktetése fogta szorosan a dákót, ami egyetlen törtmásodperccel lemaradva pumpálta teli a nő testének élvező mélyét.

 Fáradtan gabalyodtak össze levezető, gyengéd csókokkal, és nagyon sokára váltak csak ketté, hogy a szivárgó nedveket felitassák…

 Egy órán keresztül pihegtek, beszélgettek, gyorsan zuhanyoztak, és megint összebújtak. Mónika felfaló-csókjai ismét felhevültek és felhevítettek…

 A nő még két orgazmust könyvelhetett el magának, mire Barna fáradtan csorgatta ondóját a rövid, szőke szőrzetre…

 Hajnali négyre ért haza, holtfáradt volt, és Bernadett elmeséltette vele az egészet, majd együttérzően megbabusgatta a dolgos szerszámot.


A bejegyzés trackback címe:

https://erotikablog.blog.hu/api/trackback/id/tr173419822

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása