Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Wackond 2011.10.17. 18:00

Gyémántok 45

Negyvenötödik fejezet

(Avagy: a titkárnők gyöngye)

 

 

 A Diamond Kft vezetéséből Dugó és Gábor lassan visszavonulni készült, de még ők irányítottak. Laura, Robi és Peti pedig aktívan kivették részüket a cég ügyeiből. Gabi a pornós sikerei miatt nem dolgozott a családi vállalkozásban.

 Petinek volt egy Harvey nevű barátja, akivel még az egyetemen barátkozott össze, és az iskola végeztével is tartották a kapcsolatot. Harvey is jelen volt például Gyémánt Gabriella (vagyis Gwendoline Diamond) első erotikus filmjének házi bemutatóján, később, még ugyanaznap részt vett egy másik filmjében is, mint szereplő. Ez csak mélyítette barátságukat, és az is, hogy Harvey kiváló szakmai tehetség volt, és hiába volt egy piszkosul jól fizető állása egy jól menő cégnél, onnan egy idő után kilépett. Az ott megkeresett tekintélyes pénz egy részét a Diamond Kft-be fektette, valamint első számú könyvelőjük lett, mindemellett átvett egy könyvelőirodát is az egyik idős barátjától.

 Harvey még mindig nem adta a fejét nősülésre, pedig már a negyven felé közeledett. Családja olykor zaklatta ezzel a témával, ő még kereste az igazit. Persze nem olyan vadul kereste, de mindig akadt olyan nő, akivel hosszabb-rövidebb ideig megosztotta a hálószobáját, és a Pazar lakását. A férfi elve az volt, nem odacuccolni a nőhöz, mert ha elválnak útjaik, akkor esetleg nem tudna hova menni. Figyelemre méltó fizetését egy kényelmesen, modernül berendezett lakásra fordította, ami a kisváros egyik újonnan épült negyedének társasházában volt.

 A könyvelőiroda nem esett messze a Diamond Kft-től, ami abból a szempontból volt előnyös, hogy nem kellett sokat rohangálni a két iroda között. Tíz perces, kényelmes sétával áthidalható volt a távolság. Karbantartotta ő a testét más módon is. A társasház egyik alagsori helyiségében konditermet rendezett be, melyet nagyvonalúan a ház többi lakójának is elérhetővé tett, ingyenesen. Háromszor egy héten izzadva emelgette a súlyokat. Nem akart Schwarzenegger nyomdokaiba lépni, csak a szolidan karbantartott-fejlesztett izomzat végett. Szoláriumot és szaunát is berendeztek, ezt már a lakóközösséggel együtt. Előbbit fekete bőrszíne miatt nem igényelte, utóbbit azonban igen. Nem volt szégyenlős, mint ahogy a többi odajáró sem, egy szál semmiben élvezte a gőzt. Emellett havonta egyszer, egy hétvégére biciklire pattant, és csak tekert.

 Az irodában mindig volt munka, hat-hét, változó korosztályú nő dolgozott neki, és pár savanyú pasas, reggel nyolctól délután háromig. Soha egy panaszuk nem volt, és neki sem volt oka sopánkodni. Legjobban Ritával volt megelégedve, aki a régi főnök „mindenese” volt, „megörökölvén” megtartotta ebben a tisztségében, és nem bánta meg. Hat éve dolgozott már ott, és kollégával, ügyféllel, számítógéppel és kávéfőzővel egyaránt kitűnően bánt. No és persze volt valami furcsa, nagyon erős, erotikus kisugárzása is. Harvey mindeddig nem próbálkozott kolleginával, holott lehetősége nem egyszer lehetett volna, most azonban nem tudta magát türtőztetni. Kerülgette, mint macska a forró kását, de Rita ellenállt. Természetesen kedvesen, ügyesen és szellemesen szerelte le a pasas heves közeledését, de ez még jobban növelte Harvey vágyait.

 Egy napon elé állt Rita, négyszemközt voltak.

 - Főnök, szeretném, ha tisztáznánk néhány magánjellegű dolgot!

 Harvey a meglepetéstől csak a keze széttárásával tudta jelezni, hogy hallgatja a lányt.

 - Szeretném megkérni, hogy hagyja abba ezt a heves széptevést, mert az magának nem áll jól. Nem szeretném, hogy a kollégák között beszédtéma legyek, hogy a „micsodámmal” kerültem feljebb!

 Harvey még mindig hallgatott, csak egyre növekvő tisztelettel figyelt Ritára, aki folytatta.

 - Nem mintha nem érdekelnének a férfiak, mert érdekelnek, sőt, a feketéket előnyben részesítem, hiszen félig én is az vagyok. Ez a helyzet viszont számomra kényelmetlen, ide dolgozni járok. Az irodán kívül minden lehetséges. Remélem, nem okoztam csalódást, de úgy érzem, ezt most el kellett mondanom a későbbi, súlyosabb problémák elkerülése érdekében. Köszönöm! – és a hökkent Harvey még csak utána sem tudott szólni.

 Mindenesetre a monológnak megvolt az a haszna, hogy Harvey visszavett, de nem adta fel. Óvatosabban környékezte Ritát. Első lépésként rögvest összetegeződtek.

 Több, talán négy hónap is eltelt, mire lassan, de biztosan közelebb kerültek egymáshoz, ezen egy átlátszó, de szolid vacsorameghívás lendített még.

 - Látod, ez így már sokkal jobb! – mondta Rita a vacsora utáni borocskáját szopogatva. – Kedvesen, szépen, nem ajtóstul rohanni a házba…

 - Meglepett az őszinteséged! – most került először szóba a négy hónappal azelőtti „beszélgetés”.

 - Pedig attól féltem, hogy kirúgsz!

 - Ugyan már, hogy gondolod!

 - Pedig igen, de egyszerűen nem bírom, ha egy pasas tolakodó, vagy bunkó!

 - Az voltam? Ne haragudj, nem akartam…

 - Inkább az előbbi, de fátylat rá! Végül is megvolt a hatása…

 - Szóval van esélyem? – csillant fel Harvey szeme. Egyre jobban kedvelte a lányt. Önmaga előtt is rejtély volt, miért viselkedett úgy, ahogy négy hónapja, az nem is az ő stílusa, de annyira akarta a lányt, hogy teljesen elvesztette a fejét. Rita egyszerűen gyönyörű volt, nem egy étteremvendég és pincér sóvár tekintetét vonzotta. Kedvessége és határozottsága mindenkit levett a lábáról, legjobban Harvey-t.

 - Hmmm… van! – nevetett Rita, de óvatosságra intette a férfit.

 Harvey óvatos volt Ritával, aminek meg is lett a gyümölcse.

 Egy délután Robi hívta fel, azt kérve tőle, hogy mindenképpen tegye szabaddá a hétvégéjét. Valahol, valami eldugott falucskában találtak megbízást a fiúk, és a részleteket megbeszélendő, oda kellene menniük. Viszont, ha már ott vannak, a május elsejei ünnepnap úgyis szerdára esik, kereshetnének a közelben valami szállodát. Neki, mint résztulajdonos, főkönyvelő, anyám kínja, ott kell lennie. Harvey ugyan morgott valamit a kerékpárjával eltölteni szándékozott intim napokról, meg hogy le is van sz… tojva. Megy, de csak ha a titkárnőjét is viheti. Robi vállat vont a telefonban, majd úgy foglalnak szobát. Harvey örült a válasznak, aztán belegondolva Rita várható (nemleges) reakciójának, elkeskenyedett.

 Gyertyafényes, hangulatos kertvendéglőben elköltött vacsora után vezette elő, cseppenként adagolva a hírt. Rita örömmel fogadta. Tetszett neki a pasas jóval visszafogottabb, ám fikarcnyit sem halványult szeretete, rajongása, ez a hétvége alkalmasnak tűnik kapcsolatuk szorosabbra fűzéséhez. Úgy gondolta, és jól, Harvey is erre játszik.

 Elkövetkezett a nap, mikor elindultak, mint utóbb kiderült, egy Miskolc melletti településre, ahol megejtették az üzleti tárgyalást, és Lillafüreden volt a szállásuk. Rita először megrémült, hogy busszal mennek, de meglátta a Diamond Kft kisbuszát, megnyugodott. Velük tartott tehát Laura, Robi, Peti, és tízéves kislánya, Alíz. A gyerek anyja, Gabi épp távol volt, de megígérte, hogy ott csatlakozik hozzájuk. Mindannyian nagyon remélték, hogy ez így is lesz.

 Első útjuk a Lillafüreden lefoglalt szobákba vezetett, de ott éppen csak annyi időt töltöttek, hogy a csomagjaikat kipakolták, máris mentek tovább tárgyalni. Laurát a hotelben hagyták Alízzal. A kislány és nagynénje járt jól, nagyot sétáltak a tó partján, az árnyékos, hűvös erdőben, míg a többiek egy rosszul szellőző irodában koptatták a szájukat, tollaikat, füzeteiket. Az üzlet végül sikeres eredményt hozott, megköttetett, reményeik szerint gyümölcsöző is lesz. Holtfáradtan értek a szállodába. Szerepelt a terveik között egy kis ünneplés, és azt beszélték meg, hogy miután Peti lefektette Alízt, a bárban csapnak egy görbe estét… No, persze, meg ahogy Gyémánték elképzelték!

 Azzal kezdődött, hogy Peti az Istennek sem tudta alvásra bírni lányát, holott régen elmúlt nyolc óra, amikorra megbeszélték Alízzal, hogy lefekszik. Peti minden trükköt bevetett a cél érdekében, még fel is olvasott neki a kedvenc könyvéből, holott a lány kitűnően tudott olvasni. Két snapszerpartit is lejátszottak, Alíz rommá verte az apját. Peti kínjában, elvei ellen cselekedve a tévét kapcsolta be. Szerencsére valami könnyed vígjáték ment, századik ismétlés, Alíz a felénél végre elhervadt… Rongyolt le a bárba, de csak Laura és Robi malmozott az asztalnál.

 - Harvey és Rita? – kérdezte.

 - Tudja a bánat! – vont vállat Robi. – Őket is nyolcra vártuk! – nézett jelentőségteljesen az órájára.

 - Tudom, tudom. Alízka nyavalygott, hogy még nem akar lefeküdni! – legyintett Peti. – De hát ezt tudhatnátok! Berni is ilyen, nem?

 - Amióta ezzel a Barnabás fiúval jár, már le akar feküdni! – nevetett Laura, és belekortyolt a sherryjébe. – Pár év, és te is megtudod!

 És hol van Harvey és Rita?

 Azzal kezdődött, hogy hét óra tájban Rita elindult zuhanyozni, és Harvey is levetkőzött, hogy gyorsabban tudja váltani a lányt. Persze egy törölközőt azért kötött a derekára, de a fürdőből kilépő Rita fantáziáját így is megmozgatta a látvány. Harvey nem volt az a kirívóan kigyúrt pasi, de a kondizás sokat javított megjelenésén, valamint a mellkasán-hasán göndörödő dús, fekete bozont, amiért Rita meg tudott vadulni. Csak egy szemvillanást érzékelt a lányon, gyanútlanul lépett a zuhanytálcába. Hamar végzett, de alaposan megmosta mindenét, és a jó időre való tekintettel alig-alig törölte meg magát. Észre sem vette, hogy ettől csak még vonzóbbá teszi magát Rita szemében, derekára csavart frottírban lépett a csomagja mellé.

 - A fene azt a hülye fejemet, nem vettem ki tiszta alsónadrágot! – zsörtölődött, oda sem figyelve a félig már felöltözött lányra. Leguggolt, és derékig a pakkjába mászott.  Gordiuszi csomója, mely a törölközőt a derekán hivatott tartani, elengedett, a frottír a földre hullott. Rita épp a blúzát gombolta, mikor megpillantotta a számára fenséges látványt. Izmos férfihátsó göndör szőrzettel, s alóla lelógó, petyhüdt, de tekintélyes pénisz. Megállt a kezében a gomb… Harvey valami olyasmit morrant, hogy „Hoppá!”, és megigazította a leplet. Szentül meg volt győződve arról, hogy Rita hátat fordít neki. Megtalálta a gatyeszt, megfordult, és indult volna vissza a fülkébe, hogy intim körülmények között belebújjon, de a lány tartása, arckifejezése azt sugallta, ez szükségtelen lesz. A blúz már sehol nem volt, pedig kifelé jövet mintha látta volna rajta… A szeme, mosolya pedig…

 - Harvey… - a hangja is… olyan furcsa, csak nem…

 - Igen – állt meg, és nézett Ritára. A lány hibátlan, tejcsokoládé-színű bőrét mindössze egy hófehér tanga, és egy szolid melltartó takarta, és meglehetősen kiemelte a nőies idomokat. Egy-két pillanatig álltak így egymással szemben, szinte érezhető volt, ahogy a levegő felszikrázik közöttük. Vágy fogta el mindkettőt, vad hujjogással, sikoltozással estek volna egymásnak, de tétováztak. Harvey egyre kényelmetlenebbül érezte magát, mert annak idején türelemre lett ugyan intve, ám a látvány felettébb izgató volt. Szerszáma félárbocra emelkedett. Rita is habozott, hiszen ő lassította le a pasit, most mégis úgy rángatná magára, mint a huzat! Vaginája máris csordultig telt az ilyen rángatásokat megkönnyítő nedvekkel.

 - Ööö… izé, tök jó a törölköződ… - ennél nagyobb hülyeség már régen jutott eszébe.

 - Hát igen… - mosolygott a könyvelő kényszeredetten. – Itt tök, itt pedig jó!

 Rita nevetett, és közelebb lépett Harvey-hoz. – Azt hiszem, ez most nem fog kelleni. – kikapta perverz hóemberekkel díszített bokszerét a meglepett krapek kezéből, és az ágyra dobta. Átölelte, félig lehunyta szemét, dús-érzéki ajka lassan közelített Harvey ugyancsak duzzadt ajkaihoz. Vad, régóta vágyott csókba forrtak össze, hevesen falták, finoman harapdálták egymás száját, nyelvük pajkosan kergetőzött a másikéval. Szoros ölelésük vagy tíz percre egymáshoz préselte testüket, és a férfiról lehullott volna a törölköző, ha délcegre merevedett farka meg nem fogja. Mikor hosszú idő múlva valamelyest szétváltak, a frottír ott fityegett. Harvey nem tudott mit kezdeni a helyzettel, de Rita igen. Laza sasszéval az ágy felé irányította mindkettejüket, és leheveredtek egymás mellé. Ismét csókcsatába bonyolódtak, ezúttal visszafogottabban és gyengédebben, valamint kezeik is szerephez jutottak. Harvey rózsaszín tenyere Rita szépséges hátát cirógatta, simogatta, olykor a feszes fenékre is le-lecsúszott, bele-belemarkolt. A lányt izgatta a dolog, ugyanakkor idegesítette is, hogy a hapsi keze minduntalan elakad a melltartóban és a bugyiban. Mellesleg a törölköző is zavarta, apró gödröcskéket nyomott a combjába, ahol nekinyomódott. Kihasználta a következő csókszünetet, finoman a derekára tolta Harvey kezét, és követhetetlen mozdulattal messzire hajította melltartóját. A férfi szeme kikerekedett, látva a csodálatos, finom, telt, tejeskávészín halmokat, hegyükön egy-egy kemény, ingerlő bimbóval. Ritának ideje nem maradt visszahajolni Harvey arcához, a duzzadt ajkak már piócaként szívódtak a legközelebbi gombra, a rózsaszín nyelv vadul körözött a hegyén. A lány kedvelte ezt, jólesett neki, de már többet és többet akart. Ismét gyengéd erélyt alkalmazott, lefejtette magáról a „főnökét”. Mosolyogva kászálódott ki mellőle, és a meglepett férfi egyre jobban kerekedő szeme előtt hámozta ki magát a bugyijából. A világos csokibarna, szőrtelenre borotvált háromszög láttán Harvey ágyéki vérnyomása az egekbe szökkent, bár törölközővel lepett, az átlagosnál valamelyest nagyobb, vaskos, kőkemény farka csak megremegni tudott. Rita váratlanul elkapta onnan a frottírt, a kéjrúd, mint a rugó, pattant ismét egyenesbe. Fityma nem borította a barna-fényes makkot, és a lánynak sem állt szándékában lefitymálni. Ehelyett odahajolt, húsos nyelve körülnyalintotta a kicsúcsosodó hegyet, járt egyet a lyuk körül. Harvey nyikkanni sem mert, de arcára volt írva a boldogság, a lány folytatta hát. Még egy-két kört leírt nyelvheggyel, és duzzadt ajkai simultak a fekete pénisz köré. Szinte tövig eltűnt a lány szájában, és lassan bukkant újra felszínre, ám hirtelen ismét majdnem tövig nyelte el. Mindezt Rita lassan, de erőteljesen csinálta, nyelve ezalatt lágyan simogatta a makk alsó peremét, fokozva az élvezetet. Harvey persze csak feszengett, nagyon kellemesen érintette a dolog, ugyanakkor hónapok óta nem volt nővel. Bár olykor megoldja magának ilyen jellegű problémáit, két hete már ezt is hanyagolta. Úgy érezte, nem fogja sokáig bírni, hát még mikor a hosszú körmű ujjak finoman megmarkolták heréi zacskóját, és gyengéden simogatva masszírozták! Rita csak szívta-szopta a dákót, egyre csak fokozódott a tempója, és szeme sarkából figyelte, ahogy a férfi egyre jobban nyög, fintorokat vág, és feszeng. Harvey hiába szólt, hogy hamarjában spricc lesz, Ritának csak ez kellett. Minden gyengédsége elpárolgott, vadul járatta ajkait fel-alá, nyelve gyors tempóban pörgött a makk hegyén. Váratlanul finom, sós ízt érzett. Tudta, még két nyalintás, és huss!… Harvey felsőteste felemelkedett, hasán kockákba szaladtak az izomrostok, és egyetlen hang, de egyetlen lélegzetvétel nélkül, erőteljesen lövellte hatalmas mennyiségű spermáját. Rita szája pillanatok alatt teliszaladt a számára oly finom ondóval, nem is tudta mindet egyből lenyelni, gyors nyelvcsapásokkal igyekezett a rúdon lecsorduló cseppeket is eltüntetni.

 - Úgy érzem, nagyon jó volt! – mosolygott kielégült főnökére a lány, vagy két perccel később.

 - Kár volna tagadnom – vont vállat a pasas. – De ezt is kár volt ilyen hamar kicsalogatnod…

 - Ugyan, szerintem nem bánod te azt! Addig legalább foglalkozol mással! – és Rita már feküdt is hanyatt.

 Karcsú lábait az égnek emelte, és széttárta. Csupasz szeméremajkai kinyíltak, láthatóvá vált a barna bőrredők alól félig kibújt rózsáspiros csikló, és hüvelye is nedvesen csillogott. Harvey-nak tényleg volt néhány ötlete azzal kapcsolatban, mit tegyen addig, míg újból harcrakész nem lesz a cerkája. Odahajolt az izgató, finom illatot és nedveket árasztó puncihoz. Nyelve kisiklott a csikló hegyére, s tett néhány bizonytalan kört. A gombocska folyton kitért alóla, folytatta hát a kergetőzést. A piciny szerv pillanatokon belül kipirult, és majdnem duplájára növekedett. „Ez igen, ezt már szeretem!” – gondolták egyszerre, Harvey nyelve egyre csak cikázott hol fel-le, hol ide-oda, hol pedig körbe-körbe. Néha lesiklott a leírhatatlanul fincsi hüvelybe is, belefetyelt, ameddig csak tudott, de ismét visszatért a duzzadt pecekre. Rita ezt persze nem állta meg hang nélkül, olyan hevesen nyögött és sikongatott, hogy Harvey azt hitte, menten átkopognak a szomszédok (a szomszédok a bárban várták őket!). A férfi az ujjait is bevetette, először csak azért, hogy a kisajkakat széthúzva tartsa, de később nem tudta megállni, hogy legalább egyet tövig ne mélyesszen a lucskos hüvelybe. Ez olaj volt a tűzre, hát még mikor még egy ujja besiklott! A két ujj és a nyelv együttes mozgáskombinációja a mennyekbe repítették a lányt. Hamarosan még sikoltani is elfelejtett, teste megremegett, megfeszült, nedvei bőven áradtak Harvey ujjai körül, amiket a szoros hüvely satuba fogott. Hatalmasat élvezett. Harvey farka ismét kőkeményen meredezett, és már éppen bedugta volna, de tétován megtorpant.

 - Gyere, dugj meg! – nyögte Rita, már ő feszítette szét lucskos punciját a daliás dákó előtt, vaginája rózsaszínen várta, hogy teljes mértékben kitöltse. A pasi nem tétovázott tovább, de lassan, óvatosan tolta fényes makkját a nedves forróságba. A lány felnyögött. Nem volt rossz, amit Harvey az ujjaival művelt, de egy pénisz az más. Pláne az övé! Az átlagnál kicsit nagyobb volt, bár a feketék átlagmérete eleve nagyobb, mint másoké. Ritának volt szerencséje majdnem minden rasszt kipróbálni. Harvey rúdja minden tekintetben megállta a helyét, most pedig a lányt kergeti a bódító, második orgazmus felé. Rita vadul élvezte, ahogy a férfi dákója majdnem tövig mélyedt testében, ütemesen ki-be mozog. Nincs már messze a második, felsikkantott, megvonaglott a gyönyörtől. Harvey tapintatosan megvárta a sikító lányt, és mikor elpilledt, folytatta lassan. Rita gyengéden leállította, az ágyra fektette, és beleült a mennyezetre meredő fekete dákóba. Gyorsan, hevesen lovagolt rajta, a pasas jóformán meg sem mozdult, de nem is kellett, a lány egyértelműen értésére adta, most az ő élvezete fontos. Rita mindent meg is tett ennek érdekében, átölelte Harvey-t, súlyos melleit az arcához nyomta, míg fara fürgén táncolt. A férfi nyalogatta, csókolgatta a barna bimbókat, a nő élvezte. Már megint! A harmadik felé közelített, hátradőlt, egyik tenyere csupasz dombjára simult, csiklóját simogatta, és egyre mélyebben ült bele a faszba. Hamarosan el is élvezett, lüktető hüvelye egy felemelkedéskor kicsúsztatta magából a lucskos rudat, éppen időben. A dákó megremegett, és a makk hegyéből lövellt ki a hófehér, sűrű ondó.

 Rita még elkapta az utolsó cseppeket, tisztára nyalta a kéjrudat, és az órára pillantott.

 - Hűha! Jól elment az idő! – fél kilencet mutatott. Gyorsan lezuhanyoztak még egyszer, de így is csak kilenc előtt néhány perccel értek le a bárba.

 Három türelmetlen barát malmozott az egyik bokszban.

 - Nos, Peti késett – jegyezte meg Robi. – Van mentsége, Alízkát kellett lefektetnie. Oké. Nektek kit kellett?

 - Szerinted? – vigyorgott Harvey.

 - Nem szép dolog így elb… ni az időt! Legalább jó volt? – nevetett Robi.

 - Nincs okunk panaszra – válaszolt Rita, akit először bántott, hogy Robi ilyen nyíltan kimondta, amire gondolt, de voltaképpen igaz volt. Nem mérgelődött rajta tovább.

 - Hát, Rita, azt hiszem előléptettek! – mosolygott Laura. – Isten hozott a Diamond Kft-nél!

 - Rendeljünk! Szomjazom, és kanos is vagyok! Legalább az egyik szükségletem elégüljön ki! – mordult Peti.

 - Inni meg majd hozok én! – ölelte át az éppen megérkező Gabi.

 Italt rendeltek, ünnepeltek, jókat beszélgettek, aztán mindenki ment a maga lakosztályába…

 

A bejegyzés trackback címe:

https://erotikablog.blog.hu/api/trackback/id/tr503276463

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása