Negyvenkettedik fejezet

(Avagy: Csapó Bernadett)

 Nagy volt az öröm mind a Gyémánt, mind a Csapó családban, mikor megszületett Laura és Robi két szép gyermeke. Egy fiú, egy lány, négy-öt perc különbséggel. A boldog nagyszülők elviccelődtek kicsit az újabb generációs ikreken. Megjegyezték, hogy ez már a második ikerszülés a családban.

 Bernadett és Robika szépen cseperedett, semmiben nem szenvedtek hiányt, és szüleikkel is nagyon jól kijöttek, bár volt időszak, mikor Laura és leánya között nem volt felhőtlen a kapcsolat.

 Úgy esett az eset, hogy az ifjú Bernadett egy iskolai rendezvényen megismerkedett egy Zoltán nevű pasival. Zoli magas, százkilencven magas, kigyúrt, centisre nyírt szőke hajú, tengermély-kék szemű fickó volt. A tizenhat-hét éves lány bugyiját azonnal furcsa dolgok öntötték el. Első látásra beleszeretett, legalábbis úgy érezte. Kereste a srác társaságát, egész este mellette lebzselt, ami nem volt kis teljesítmény, tekintve a Zoli körül legyeskedő lányok számát. Nagy örömére észrevette őt az imádott. Meghívta egy kólára (alkoholt nem fogadott el), hívta táncolni, és hívta volna máshova, más miatt is, de lehetetlen volt ott kivitelezni. Az aznap estéből több ugyan nem lett, de a szerelemtől alig látó Berni ígéretet kapott egy későbbi találkozásra. Hogy a lányszoba rejtekében mi zajlott le aznap éjjel…

 Zoli rettentő sokat sportolt, ami önmagában nem rossz, csak amikor már túlzásba vitték, akkor kezdtek sokan furcsán nézni. Testépíteni, futni és biciklizni járt, emellett szoláriumba, és kutyaiskolába. Ő ugyan nem lett okosabb a fizika, kémia és matematika terén, sőt, az irodalomban sem lett járatosabb, ám pitbullja tökéletes fizikumra, és intelligenciára tett szert. Gazdájából ez utóbbi hiányzott, ám ezt sok, illetve még több, feltűnően okosnak-értelmesnek látszó dumával próbálta leplezni- Huszonhat éves volt, és tíz éve gyakorolta az előbbieket, mindig akadt lány, aki hosszabb-rövidebb időre bevette ezt a maszlagot. Mást is, de erről később…

 Azon a bizonyos estén csajozni ment a diszkóba, és legyezgette a fiúságát a sok ráragadt csitri. A tapadt „hölgyek” életkora tizenöt és harminc között oszlott meg, előbbit fiatalnak, utóbbit öregnek vélte. Aztán megakadt a szeme a nyomuló Bernadetten, aki tizenhét évével még éppen súrolta a pedofília felső határát, de ez külsejét tekintve nem volt egyértelmű. A lány ekkorra már rendelkezett anyjától örökölt szépségével, világosbarna haja a vállát verdeste, barna szeme fátyolosan révedt imádata tárgyára. Telt keblei vágyakozón hullámoztak, feszes feneke csábítón ringott. Zoli IQ-jához mérten próbált kedves lenni a lányhoz, ami úgy nézett ki, sikerül, és lépett volna tovább, de a lány a kései időpontra hivatkozva hazasöpört.

 A következő alkalmat Bernadett már nem úszta meg szűzen. Ha nem lett volna észnél, még a terhességet sem kerülhette el.

 A (roppant!) cseles Zoli a lakására hívta meg a lányt. Berni szinte a föld fölött lebegve tette meg az utat odáig. Félénk csengetésére őrjöngő pitbull volt az első reakció. Ösztönösen hátralépett, féltette a kis életét ettől a fenevadtól, aki hegyomlásnyi gazdájának megjelenésére hallgatott csak el, és farkcsóva.

 - Ne izgulj, csak négert és cigányt eszik! – mondta a sokkos lánynak.

 - Biztos?

 - Persze, Dolfika csak a niggert szereti! – paskolta meg az oldalát a „nigger” szóra izgatottá vált ebnek Zoli. Kicsit gügyögött még a kutyának, és a lakásba léptek.

 Nem volt nagy, de nem is volt kicsi a kégli, egynek épp elég. Kicsi konyha és étkező volt balra, jobb kéz felé nappali, melyből a gardrób- és fürdőszoba nyílt. A lakás híven tükrözte lakóját, melyet a sokkosból ismét szerelmessé lett lány nem is vett észre. Egyszerű, öreg, ritkán portalanított bútorok, a falakon, ahol nem volt ablak, ott képek lógtak. Csendélet Dolfiról, amint épp majdnem vállból tépi le csibészelője karját. Látható volt még ezen kívül Zoli, amint ronggyá izzadva baromi nagy súlyt emel, valamint Hitler, jellegzetes pózban. A többi kép mind ugyanezeket ábrázolta, különböző helyzetekben.

 A lány leült egy kicsike asztal mellé, Zoli pedig sarkig tárta a hűtőajtót.

 - Inni mit adhatok? Van narancslé, kóla, vodka, konyak, vörösbor…

 - Csak egy kis narancslét kérek… - szabadkozott Bernadett, hiába kínálta a srác vodkával. Zoli mindenesetre jókora adagot töltött magának. Felhajtotta, és csalódottan vette tudomásul, ez a fajta lánymegközelítés nem jött be. A véletlen azonban nem tétlenkedett, csakhamar a pasi segítségére sietett.

 Berni megitta a narancslevét, és körül óhajtván tekinteni a lakás többi részén is, lassan elindult a nappali felé. A szoba ajtó nélküli falát hatalmas franciaágy uralta, mellette különféle súlyzók hevertek a földön. A lány leült az ágy szélére, rámosolygott a lazán az ajtófélfának támaszkodó Zolira, és megkérdezte, kipróbálhatja-e valamelyik súlyzót. A bólintásra egy fényesen csillogó, könnyűnek tetsző szerkentyűt vett a kezébe, kicsit előrébb ülve háromszor megemelt, mintha bicepszre gyúrna. Negyedikre nem sikerült, a súlyzó erőtlenül hanyatlott vissza a padló felé. Ám közbejött Bernadett sípcsontja, amit a lány tetézett azzal, hogy a fájdalom hatására el is engedte a nehéz dögöt. Már a lábfeje is fájt…

 Ez kapóra jött mindkettejüknek. Zoli azonnal a fájdalomtól összegörbedt lány mellett termett, gondosan leporolta a súlyzót, és visszatette a helyére. Ezután kezdte masszírozni a vélt „becsapódási helyet”. Bernadettnek jólesett volna, ha tényleg ott is csinálja, ahol fáj. Hogy a pasas könnyebben megtalálja a bibit, már gombolta is ki a nadrágját. Izomagyú imádottja csak másodpercekkel maradt le, de annál lelkesebben segített a lánynak levenni az első réteg ruhát. Nem vette ugyan észre, de ez Bernadettnek is tetszett. Egy darabig csak babusgatta a pórul járt sípcsontot, miközben elismerően fedezte fel, hogy a bibi és környéke szőrmentes, elég formás és izmos. Lopva feljebb tekintett, ágyéktájra, a keskeny bugyi fehér pántja alól sem kandikált ki semmilyen szőrszál. Óvatosan a piros, meglehetősen duzzadt sérüléshez hajolt, és megcsókolta.

 - Fáj még?

 - Hát… már kezd elmúlni – válaszolt mosolyogva Berni.

 - És még hol fáj?

 - Itt, följebb…

 Nagy nehezen végre rávezette a szemlátomást lomha kapcsolású Zolit, mi is most a teendő. Azért sikerült. Heves csókolózásba fogtak. Eleinte csak ajkaik tapadtak erőteljesen egymáshoz, de a lány nyelve merészen siklott át Zoli szájába, az ő nyelvét keresvén. A srácnak határozottan ínyére volt a dolog, csókolózásuk a végére már felért egy nyalás-falással. Zoli lassan lecsúszott csókjaival a lány ajkairól, először finom-bájos arca, kecses nyaka került sorra, amit gazdája különösen izgatónak tartott. Berni halkan felsóhajtott, rettentő érzékeny volt a nyaka az effajta izgatásra. Közben a fiatalember többi testrésze sem tétlenkedett, izmos, erős karjaival átölelte partnerét, keze annak hátát, kisvártatva melleit simogatta. Ellenállást nem tapasztalt, folytatta hát. Felbátorodva nyúlt a póló alá, ott izgatta a keményre duzzadt gombocskákat. Ahogy Zoli csókjai Berni nyakára hullottak, úgy emelkedett a póló szegélye egyre feljebb, majd került egy vonalba a pasas arcával. A lány szinte türelmetlen mozdulattal röptette le magáról a ruhaneműt, és észrevétlenül kilépett a farmerből is. A hetyke, nem kicsi keblek izgatottan ringtak a lapátkezek alatt, és még jobban kihúzták magukat, mikor a bimbók hegyére cuppanós puszi, később erőteljes, sikamlós nyelv került. A lány még kéjesebben nyögött fel, hangja erősödött, még jobban hátradőlt, ezzel lapos hasát is felkínálta a „csókcsatangolónak”. Zoli ki is használta a lehetőséget, és a fincsi hasikát, ott folytatta csókoló-nyaló felderítőútját. Hanem a bugyi szegélye következett, nem annyira váratlanul, mint bizonytalanítóan. A srác attól tartott, ezt a lány már nem hagyja. Tévedett. Berni maga kezdte a pántot feszegetni, és Zoli fejezte be, az ágy mellé dobta a levetett szolid-fehér bugyogót. A fiatalember majd’ eszét vesztette. A husi vénuszdombon egy szál nem sok, annyi szőrszál sem leledzett! Kedvelte a szőrtelen testet, hiszen saját magát is sok helyütt borotválta, például a mellkasán, lábain, sőt, még ágyékszőrzetét is fazonra nyeste. Egyetlen szempillantás alatt vetette le ruháit, és az izgatott lány csak ámulta és bámulta izmosan kidolgozott testét (a szőrhiány fel sem tűnt neki). Zoli újfent a lány teste fölé hajolt, megcsókolta a csupasz dombocskát, és keményre merevedett, átlagos méretű farkát kapta marokra, s közelítette a vágyakozó punci felé. Már a kisajkak közé furakodott volna bíborló makkjával, ám Bernadett annyira résen volt, hogy egy pillanatnyi megálljt parancsoljon. Gumit hiányolt, mert nem kívánt később semmiféle meglepetéssel szembesülni. Zoli nagy nehezen kerített egyet, és szemlátomást csalódottan tekerte végig eres farkán. Berni elégedetten és kéjesen feküdt ismét hanyatt, és némi fájdalommal vegyes örömmel érezte, ahogy a pasi lassan, de határozottan tövig hatol a testébe. A lány, hiába, hogy nem szakadt, nem vérzett, még szűz volt. Bár annyira felizgult, hogy majdnem kicsordult hüvelyéből a nedv, mégis halvány fájdalmat érzett, ahogy Zoli láthatóan jókedvvel mozgatta ki-be immár gumiba bújtatott farkát. Azért kellően kitágult a punci, nem fájt már annyira, sőt, egyre finomabb, sosem tapasztalt kéjérzet kezdett rajta elhatalmasodni. Csodálatos, és sokkal erőteljesebb volt, jobb, mint amikor otthon, a szobája rejtekében jobb keze munkálkodott a „kiskopaszon”. Az érzés erősödött, izgalmát még a rajta dolgozó srác mély hördülései, nyögései is fokozták, és már ő sem állta meg hang nélkül. Kéjesen sikkantgatott, nyögött, sóhajtozott. Utóbb csodálkozott.

 Mikor Zoli a kisajkak közé nyomta dákóját, fel sem merült benne, hogy a lány esetleg szűz. Később, ahogy egyre mélyebbre hatolt, észlelte, de csak a hihetetlen gyönyör áradt szét benne, az eszébe sem jutott, hogy ez tán fájhat. Élvezte a forró, nedves szorítást, ahogy a vagina tágul az ő méretére, és később büszkeséggel töltötte el az elsőség tudata. Csukott szemmel húzta-vonta farkát, időnként lepillantott a széttárult, fénylő puncira, ez csak serkentőleg hatott rá. Még nagyobb tempót diktált, nem figyelt arra, hogy partnerének is jó-e, csak azt észlelte, hogy viszonylag rövid időn belül a csúcs közelébe került. Hirtelen, szinte még számára is váratlanul következett be. Alteste megfeszült, tövig, vagy talán még annál is beljebb nyomult a forró hüvelybe, és makkjából elemi erővel tört ki a sperma. Ahogy lüktetett a kéj, úgy nyomta volna farkát, szeméremdombja a duzzadt-rózsaszín csiklónak feszült, ajkát hangos nyögés hagyta el.

 Berni kis híján csillagokat látott.

 „Ez egyáltalán nem jó!” – gondolta. Már neki sem kellett sok, de ahogy Zoli lökdösve elélvezett, az mindennek a mélypontja volt. Fájt, nagyon mélyre próbált hatolni, és persze ahogy a srác elélvezvén ellazult, már húzta ki a farkát, egyáltalán nem óvatosan. Az pedig szintén nem volt kellemes, hogy a mindez idő alatt leizzadt csávó még mellé-ráfeküdt, petyhüdő dákóján még ott fityegett a ragaccsal telt gumi, ami a combjához nyomódott. Utána persze elhessegette magától a rossz érzést, megcsókolta Zolit, mosolyogva bólogatott, mikor az megkérdezte: „Jó volt?”

 Azt sem tudta, hogyan keveredett haza, s mikor anyja kérdezte, hogy merre járt, csak szűkszavúan ennyit mondott, Zolinál. Felszaladt a szobájába, és a sírás határán tűnődött el azon, mit is tolt el. Lezuhanyozott, és lefeküdt aludni.

 Kapcsolatuk még tartott egy ideig, a kezdeti, aggasztó jelek ellenére is. Berni néhány nap múlva bemutatta a srácot a szüleinek, akik tartózkodó mosollyal üdvözölték őt. Robi tíz, Laura tizenegy perc után jött rá, hogy a pasas dumája mögött semmiféle tartalom, ész és értelem nem leledzik. Ismét tíz-tizenegy percbe tellett, mire a szülőkben tudatosult, hogy Zoli masszív fajgyűlölő, és ez már rémítő volt a két felnőtt számára. Bernit féltették, akinek az első adandó alkalommal fel is próbálták nyitni a szemét, de csak egy kérdést kaptak. „Nem kedvelitek, mi?” Persze, hogy nem, nem akartak ők ilyet a családban, de a lány hajthatatlan volt. Minden délután a fiúval volt, elhanyagolta az iskolát, visszaesett a tanulásban. A veszekedések mindennaposak voltak, főleg Laura és Bernadett között. A lány már azzal is fenyegetőzött, hogy Zolihoz költözik. Erre Laura kis híján lánya előtt sírta el magát, de bölcsen inkább megvárta, míg Robi hazaért, és a hálószobában, az ő imádott vállán pityeregte el bánatát.

 Bernadett „csakazértis” egyre jobban belezúgott a pasiba, főleg, mert a második, vagy a harmadik együttlétük alatt már ő is eljutott a csodálatos és gyönyörű csúcsra, és élvezte szeretkezésük majd’ minden percét. Azokat a perceket, persze kevésbé kedvelte, mikor a szüleivel veszekedett, vagy amikor olykor-olykor elkísérte Zolit és Dolfit a kutyaiskolába. Az eb szinte minden alkalommal leamortizált egy marha vastag csibészkart, ami egyrészt barna színű volt, másrészt „Fogd a niggert/cigányt!” – felszólításokkal lett hergelve a kutya. Ez elborzasztotta a lányt, de Zoli minden alkalommal megnyugtatta valamivel. Az első gyanús jel akkor jelentkezett, mikor egy randira Zoli nem ment el. A kétségbeesett lány a lakáshoz rohanva az alaposan kidekorált fiúra nyitott. Több apró sebből vérzett, több nagyobb folttól kéklett-zöldlött. A lány lelkiismeretesen ápolgatta meglehetősen pokróc módra viselkedő imádottját. Kérdésére csak annyit mondott, hogy négyen kapták el, ki akarták rabolni, és szégyenszemre meg kellett futamodjon, de megkeserülik ezt még! Bernadett hitte is, meg nem is.

 A második, már elgondolkodtató figyelmeztetés akkor történt, mikor Berni egy viharos szócsata után közölte, inkább Zolihoz költözik. Az érintett, bár körme szakadtáig állította határtalan szerelmét, egyből elhervadt, mikor a lány felvázolta eme eshetőséget. Mindjárt szűkös lett a házikó, és hogy neki még tanulnia kellene, és így, meg úgy. Bernadett mindenesetre megütközve tért haza, valami köszönésfélét morrantva szüleinek. Aznap este vizesre sírta a párnáját.

 A harmadik jel tette be kapcsolatuknak a kiskaput, és ébresztette rá Bernit a valós dolgokra. Épp kettesben sétáltatták Dolfit, mikor az egyik utcasarkon egy néger fiatalember kanyarodott be. A kisváros egyik lakónegyedét jobbára feketék lakták, itt tanuló (tanult), dolgozó afrikai bevándorló családok. Zoli fajgyűlölete tudott miből táplálkozni. A fickó, meglátván a gyanútlan áldozatot, elvigyorodott, észrevétlenül eloldotta Dolfi nyakörvét, és azt rikkantotta: „Fogd meg a büdös niggert!” Persze, az uszítottnak sem kellett több, hangos trappolással eredt a fiatalember elé, aki észlelvén a veszélyt, visszafordulva futásnak eredt. A kutya üldözte egy darabig, és úgy látszott, el fogja kapni, de csak egy darabka nadrágot tudott fogai között, trófea gyanánt felmutatni. A lány elhűlten nézte a jelenetet. Volt pár sanda gyanúja Zoliról, de ezt álmában sem gondolta volna. Főleg, mikor az öntelten vigyorgó Zolira nézett.

 - Na, ügyes volt ez a kicsi kutyi, ugye? Apuci kutyája, jól megfingatta a rühes niggerét! Láttad, mi, hogy rongyolt? – fordult a lányhoz. Az sápadtan, hitetlenkedve állt, majd egy meglehetősen fájó, csattanós pofont kevert le neki.

 - Soha többé nem akarlak látni, te tetű! – és a könnyeivel küszködött. Zoli villámgyorsan elkapta a csuklóját, és úgy megszorította, hogy majdnem eltört.

 - Meg ne próbálj még egyszer ilyet tenni! – sziszegte a rettegő Bernadett arcába egy centiről. Nagy kegyesen elengedte végül, a lány sírva futott haza.

 Aznap este Berni nem tudott aludni. Másnap bőgve, magát átkozva kért bocsánatot a szüleitől, akik természetesen megbocsátottak lányuknak.

 Hogy Zolival mi lett? Tényleg nem látták többé egymást, vállat vont, és gyorsan elfelejtette Bernit. Később pár fokkal hűvösebb, meglehetősen puritán egyszerűséggel berendezett szobát kapott valamelyik fegyházban…

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.