Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Wackond 2011.08.29. 17:59

Gyémántok 38

 Gabi levetette a szoknyáját. Harvey csak bámulta, annak ellenére, hogy percekkel ezelőtt már megtekinthette Gabriella csodás testét a képernyőről. Most más volt. Hús-vér Gabi állt közte és Peti között, fehérneműben. A lány lassan kicsatolta melltartóját, és messzire dobta. Szépséges-nagy keblei virgonc-hetykén húzták ki magukat. Bugyija következett, elszállt az is. Harvey szemei dülledtek, nadrágja szintén. Gabi az öléhez hajolt, popsiját Peti felé irányította. Lehúzta a néger pasas sliccét, és finoman, gyorsan kirántotta a jókora, húsz centinél is tekintélyesebb példányt. Megmarkolta, sötét makk fénylett-dagadozott, minden pillanatban szétdurranással fenyegető. Lágyan és gyengéden cirógatta kicsinyég a dákót, majd a srác segédletével letornázta a nadrágot. Harvey leült egy fotelbe, combjait enyhe terpeszbe tette, melyben Gabi is állt. A lány egy pillanatig elgyönyörködött az impozáns méretű fekete rúd, és a göndör, ritka, fekete szőrrel borított, lagymatagon csüngő herezacsi látványában. A zacskó a lány éppen-alig- érintéseire lassan, borzongva összehúzódott. Gabi úgy érezte, elég volt a játékból. Közelebb hajolt a fekete ágyékhoz, fenekét még jobban domborította. Piros ajkai a fényes makkra cuppantak, nyelve csak egy apró résen furakodott ki, röpkén cikázva a makk hasonlóan apró lyukánál. Harvey felsóhajtott, és Gabi sem tehetett másként, mivel combjai közé Peti feje furakodott be olyképp, hogy a kamerát kezelő, látszólag nyugodt Anna mindent jól láthasson. Peti ujjaival a csupasz, résnyire nyílt puncit annyira szétfeszítette, hogy a csikló kiemelkedett a bőrredői közül, és a csillogó hüvelybemenet is vöröslőn láthatóvá vált. Nyelve a sima gombocskára perdült, ezért nyögött fel a gazdája. Gabi csak ennyi kihagyást engedélyezett mind Harvey, mind saját maga számára. Nem törődve a peckén pergő Péter-nyelvvel, az általa okozott élvezettel, ráborult a néger srác jókora farkára. Szájába vette, ameddig csak bírta, Harvey nem kis örömére. Gabi nemcsak ajkaival, de gyengéd kezeivel is markolva masszírozta a "csoki rudat", nyelve gyorsan körözött a makkon. A fekete fiatalember elég nehezen tudott uralkodni magán, hamar a csúcs közelébe került. Két hete nem volt nővel, az önkielégítésről már régen leszokott. Finoman szólva is tele volt a töke. Gabi, hallva Harvey hangjait, lelassított, és felnézett.

 - Jól vagy? - mosolygott kajánul.

 Harvey csak bólogatott. A lány ismét szájába vette a sudár hímtagot, de most kicsit lassabban kezelte. Volt rá oka, mert ezalatt, mivel kéjbarlangja már jócskán árasztotta nedveit, Peti felhagyott a nyalással. Előkapott egy gumit, ágaskodó farkára tekerte, és a szeméremajkak közé vezette lassan. Kéjes mozdulatokkal húzta-vonta Gabi vaginájában kőkemény rúdját. A lány átvette a ritmust, egy ütemre szopta Harvey dákóját. Petinek eszébe jutott, hogy most "filmre" kefélnek, így egy húzásnál kivonta farkát, és gyorsan levette az óvszert. Visszadugta ismét, de már gyorsabb tempóban lökdöste barátnőjét. Néhány perc telt el, mire a jól ismert, kellemes, egyre erősödő bizsergés úrrá lett rajta. Belehúzott. Jól tette. Gabi testében is fokozódott a kéj, nedvei csak áramlottak, egész vénuszdombja fénylett tőle. Hamar elérte a vágyva várt csúcsot, hüvelye összehúzódott, szinte kinyomta magából az izmos rudat, halkan felsikkantva nagyot élvezett. Peti nem keseredett el, hogy szerelme puncija kitaszajtotta farkát, a formás-fényes félgömbök partjai közé fektette makkját, két-három kézmozdulat… Szívbemarkolóan kéjes nyögés, lüktető pénisz… Peti is hatalmasat élvezett, ondója kecses ívben lövellt Gabriella háta közepéig. A lány már nem a szájában tartotta Harvey dákóját, kezébe vette az irányítást, ami sebesen mozgott. Szerette, ha már az első kilövellő adag a szájába érkezik, de a kamera kedvéért lemondott erről. A könyvelő pasas "állóeszköze" eddig bírta. Apró rándulással fröccsent ki makkjából a sperma. Gabi lágy mozdulatokkal préselte ki a lassúbb cseppeket, és nem tudta megállni, bekapta a lüktető faszt, hogy legalább a maradékot behabzsolhassa, és tisztára nyalja a rudat.

 - Ahogy elnézem, ez már csak fogyóeszköz! - cirógatta meg Gabi Harvey zsugorodó farkát nevetve.

 - Kikérem magamnak! - háborodott fel a könyvelő. - Csak egy kis átmeneti amortizáció!

 - És mikor lesz értéknövelő felújítás? - nevetett Peti is.

 - Nem kell aggódni, nemsokára!

 - Milyen voltam? - fordult közben Gabi Annához, aki leállította a kamerát.

 - Szerintem nagyon jó! - szúrta közbe az értékcsökkent álló-fogyóeszközű.

 - Nos, asszem minden szempontból tökéletes! - jelentette ki Anna.

 - Szerinted felvételnek elég ennyi? Úgy belejöttem…

 - Folytathatom, ha gondolod…

 - Gondolom, de most hagyjuk a fiúkat regenerálódni!

 - Rendben - tette le a kamerát gyanútlanul Anna, és leült. Peti már Gabi szeme villanásából látta, mire készül, óvatosan a géphez osont.

 - És te hogy bírtad? - faggatózott tovább Gabi.

 - Hááát… nem tagadom, benedvesedtem…

 - És?…

 - Mit és? - gyanakodott Anna. Háta mögött Peti már a kezében tartotta a kamerát, készen a felvételre.

 - Nem szeretnél élvezkedni egy kicsit?

 - De… de hát a fiúk…

 - Még hadd pihenjenek! - és Anna mellé húzódott szorosan. Tenyere máris a mellére simult. - Addig bemelegíthetsz! - Gabi gyengéden cirógatta a ruganyos halmokat. Anna tétovázott kissé, de a kreol bőrű lány már a blúzát gombolgatta. Passzívan tűrte, hogy "felfedezettje" levegye róla a blúzát, szoknyáját, melltartóját. Minden pletyka ellenére Anna még sosem volt nővel.

 Anna egész teste átlagos volt. Arca nem túl szép, de nem is csúnya. Átlagossága lentebb is folytatódott. Tartói börtönéből szabadult mellei megtermett narancsnyi, feszes hetykeséggel, ruganyosan ugrottak elő. Hasán volt némi felesleg, miként derekán is, de mindez csak elenyésző mennyiségben. Ölét ölelő, fehér bugyija alól nem kandikált ki szőrszál, mindannyian bíztató jelnek vették.

 Gabi tenyere Anna egyik formás cicijére simult, ajka a másik halom rózsaszín, szégyenlősen udvarába bújt bimbójára. Mindazonáltal a bimbó szinte azonnal előugrott, képtelen volt ellenállni a fickándozó nyelv, és puha ajkak okozta kellemes érzésnek. Anna feladta berzenkedését, hogy testét nő izgatja, és el kellett ismernie magában, hogy jólesik. Lehunyta a szemét, hanyattfeküdt, teljesen átadta magát Gabinak. Engedelmesen megemelte ágyékát, mikor a lány lehúzta róla a bugyiját. A kreol bőrű lány kicsit remegett az izgalomtól, mikor teljes ruhátlanságában elé került partnernője teste. A hersegő húsú, finom mellekről a hasra vándorol izgató csókjaival. A bugyi eltűntével előbukkant a sötétbarna, egyenes, ritkás szőrű, fazonborotvált, izgalomillatot lehelő punci. Anna terpeszbe tette combjait, feltárva csupasz szeméremajkait, melyek még így is húsosan, szűziesen zárva maradtak. Gabriella tenyere odasimult, Anna remegőn felsóhajtott. Gabi cirógatta még egy kevéskét, szemtelenül az ajkak közé mélyesztve a középső ujját. Körmén nedvesség csillant, midőn kihúzta. Másik kezével is odanyúlva szétfeszítette az ajkakat, hogy Peti meg tudja örökíteni a kamerával. Pár másodpercig tartotta így, aztán fürge nyelve lépett akcióba. Kitapintotta a pici, rózsaszín-fényes csiklót, mely eddig lapított a szép nagyajkak rejtekében. Kicsiny mérete ellenére rendkívül érzékenynek bizonyult. Anna még erőteljesebben sóhajtott fel, mikor a nyelv megérintette a klitoriszát. Lassan cserkelt rajta, és Gabi élvezettel vette észre, ahogy az aprócska gombocska megduzzad, és élénkpiros színbe vált. Belegyorsított. Ujjai széthúzva tartották a puncit, nyelve már vadul csapkodott. Anna sóhajai állandósultak, olykor felnyögött, míg "felfedezettje" nyalakodva leste az olykor összehúzódó hüvelybejáratot, és az onnan löketszerűen csorduló-távozó nedveket. Nyalt, egyre csak nyalt. Nyelve már nemcsak a csiklón táncolt, gyakorta végigszaladt a szintén cseppnyi kisajkakon, és alkalomadtán beslisszolt a vöröslő, forró vaginába is, megízlelendő. Anna ettől hamarosan a csúcsra ért, lélegzete el-elakadt, halkan felnyüszített, ölét megemelte, ezzel mintegy odafeszítve peckét a nyalakodó lány nyelvének. Hüvelye kilökött pár cseppet, és egy görcsszerű rándulás, hatalmas sóhaj-nyögés közepette Anna elélvezett.

 Gabi felemelte fejét, arca nedvektől csillogott. Bájos mosollyal nézett a kamerába.

 - Jó voltam?

 - Igen! - válaszolt-sóhajtott három különböző hang.

 "Főszereplőnk" a még mindig csukott szemmel tikácsoló Annához fordult. - Tetszett?

 - Nem volt rossz, de ha nem haragszol, inkább fütyire vágynék… - tekintett fel.

 - Nézd, ott egy! - mókázott a másik csaj szeme fölé tett kézzel. - És ott is egy!

 - Melyik kell? - állt egymás mellé a két könyvelő.

 - Mindegy, csak jöjjön, és tövig! - könyörgött a divattervező lány. - Gumi nem kell, nemi bajom nincs, gyógyszer megvolt, GYERÜNK!

 Harvey és Peti összenézett. Peti maradt Anna vágyakozó ágyékánál, kemény, jókora farkát a dundi, csupasz ajkak közé tolta.

 - Aaahhh! Ez isteni! - nyögött fel a lány, mikor megérezte a keménységet szoros-szűk hüvelyében. További szavai átszellemülten gyönyörtelin hangzottak ugyan, mégsem voltak nyomdafesték-kompatibilisek. Kár szépíteni, zajosan szenvedélyes volt a lány. Petit nem zavarta, a vagina szorítása őrá is serkentőleg hatott, csendesen zihálva, lehunyt szemmel, gyors tempóban dugattyúzott ágyékával. Munkájának hamar termő gyümölcse lett. Anna sebesen száguldott a csúcsra, hüvelye lüktetett, hatalmasat élvezett.

 - Ez igeeennn… - suttogta kéjbódulva. - Ez az! Ne hagyd abba! - a végét már szinte sikoltotta. Peti szófogadó fiú volt. A hangmagasságából mit sem veszített lány szolidságát régen elhajította, teste csak úgy vonaglott, öle ütemesen emelkedett-süllyedt. A srácban lassan, bizseregve indult útjára egy újabb adag sperma.

 - Mindjárt jövök… - súgta a lánynak.

 - Én… én… most! - sikította Anna, vaginája összehúzódott, alteste megrándult az erős gyönyörhullámtól. - Verd a hasamra! - lihegte szóhoz és levegőhöz jutva, megcáfolva negyedórával azelőtt elhangzott mondatát. Peti tette, amit kért. Farkát az utolsó pillanatban kihúzta, megmarkolta volna, de a lány megelőzte. Művészi ujjak fonódtak makkja tövére, lassan mozgatta a bőrét, és szakavatottan csalogatta ki a hófehér, ragacsos folyadékot. Az iméntinél kevesebb, és sűrűbb adag halkan csattanva terült szét a sima bőrű hason. Peti lihegve nyúlt el Anna mellett.

 - Nem, mintha betegséget sejdítenék, de gyermekre sem vágyom! - jelentette ki Gabi, míg a gumit tekerte fel Harvey fekete, jókora és kemény farkára. - Gyere! - pucsított be. A néger srác alig láthatóan reszkető kézzel nyúlt a résnyire vigyorodott, csupasz puncihoz. Megdörzsölte, nedves volt. Nem, nem dugta még be szerszámát, duzzadt ajkaival izgató csókot nyomott csiklókörnyékre. Pár izgató cuppantás után nyelvét dugta be a nyirkos résbe. Finom volt, nyalt hát kevéskét. Fürgén végigsimította a sima, helyre klitoriszt, rózsás körmű, ápolt ujjai segítségével szétfeszítette a kisajkakat. A kéjgombocska előbukkant. Villámként csapott rá a nyelve, igen nagy élvezetet okozva a lánynak, kergetőzni kezdett a két szerv. Gabriella nem bírta sokáig.

 - Harvey… gyere már… dugd be! - nyöszörögte kéjtelin. A könyvelő engedelmeskedett, odaigazította, lassan betolta kemény farkát a szőrtelen, lucskos pinába.

 - Aaahhh! Mindjárt… el… - sikoltott fel a lány, fenekét még jobban megemelte, hüvelye a fekete szerszámra szorult lüktetve.

 - …élvezek… - fejezte be remegve-suttogva Gabi, mikor túljutott a csúcson, de élvetegen felnyögött ismét, mikor partnere finoman megmozdult. Fehér színű gumiba bújtatott dorongja egyre gyorsabb és gyorsabb tempót diktált az izgató, szoros barlangban. A lány vaginája csapzott volt, de állta a rohamot, mely egyre hevesebbé vált. Gabi minden lökést hangos nyögéssel kísért, mind kevéssé volt képes ellenállni a közelgő orgazmusnak. Az érzés pedig jött. Viharsebesen. Képtelen volt kontrollálni testét, a gyönyör hullámainak záróizma sem tudta tartani magát, pár csepp sárga folyadék bizony kifröccsent, súrolva a lengő, fekete zacsit.

 - Most a fenekembe! - lihegte Gabi a szemlátomást közelgő Harvey-nak. A néger fiatalember eleget tett ennek a kérésnek is. Gyors mozdulattal rántotta ki farkát a punciból, hogy utána nagyon finoman egy lyukkal odébb irányítsa. Nehéz lett volna megmondani, melyikük volt zajosabb, Harvey-nak mindenesetre fokozta érzékeit a jóval szorosabb popsi. Kettőt-hármat húzhatott mindössze, termetes, fekete pénisze lövellte-spriccelte makkjából a nem csekély adag magot a gumiba. Óvatosan, vigyázva húzta ki farkát, és lihegve nyúlt el a kielégült Gabriella mellett.

 - Na, hogy érzed magad? - kérdezte a lány jó húszpercnyi pihenő után.

 - Csúcs vagy, kislány! - sóhajtott Harvey.

 - Hát, nem gyenge, az biztos! - nyögte Anna.

 - Mindent felvettél, szívem, amit kellett? - mosolygott Petire.

 - Amit csak tudtam!

 - Megnézzük?

 - Nézzük! - és újra megtekintették, ahogy Gabi Anna húsos muffján nyalakodik.

 - Hétfőn, ha nem haragszol, elvinném a kazit, és megmutatnám egy ismerősömnek is, jó? - gyújtott rá Anna.

 - Rendben, odaadom Laurának, én melózni fogok az irodában.

 - Oké, remélem, tetszeni fog a pasasnak…

 - Én is… - fújta ki Gabi a füstöt.

 Kedd délelőtt. Anna, ahogy ígérte, elvitte a kazettát az ismerőséhez. Felcsörrent a telefon. Egy Rudolf nevű fickó jelentkezett, Gyémánt Gabriellát kereste. Személyes találkozóra hívta a lányt.

 

 - Már az első találkozás alkalmával csinált egy sorozat képet - mondta Gabi.

 Apja csendesen hallgatta lánya "élménybeszámolóját". Néha belehümmentett, olykor a fejét csóválta.

 - És, hogy ment a fényképezkedés? - kérdezte végül.

 - Hát… hol is kezdjem? - tűnődött a lány. - A pasas nem volt nagy szám, de rendes, türelmes. Nem akart lefektetni, nem pattogott, nem idegeskedett. A beállításokkal nem vacakolt sokat, profinak látszott az ipse…

 - Aztán leadta a lapnak, igaz?

 - Persze csak a beleegyezésemmel!

 - Miért csak most jelent meg?

 - Átfutási idő, nyomda… - vont vállat Gabi, és folytatta. - A képek és a videó viszont nem maradt Rudinál…

 - Hanem? - húzta fel csodálkozva szemöldökét Dugó. Azt hitte, ezzel vége, lánya fotómodellé vált.

 - Ezt majd inkább otthon… - mondta Gabi. - Azt hiszem, el kellene mondanunk anyunak is, nem?

 - Hááát… nem is tudom… - Dugó tényleg nem tudta. Félt elmondani Krisztának, bár azt is tudta, ezt nem lehet örökké titokban tartani. - Menjünk! - tápászkodott fel sóhajtva. - Jöjjön, aminek jönnie kell! - és Gabit átkarolva kimentek a Diamond Kft telephelyéről.

A bejegyzés trackback címe:

https://erotikablog.blog.hu/api/trackback/id/tr773184671

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása