Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Wackond 2011.07.11. 18:00

Gyémántok 31

Harmincegyedik fejezet
(Avagy: megérkezik az ifjúság…)

 

 

 Kora délután volt, pokoli meleg, mikor Gabi kalauzolásával bekanyarodtak a címben megadott utcába. Annak ellenére, hogy szezon közepén jártak, csendes volt az utca. Egy lány állt középtájon, kék bikiniben. Gabi Panniként azonosította, lefékeztek mellette. Ő volt. Egy kocsifelhajtóra invitálta őket, mely egy kellemes villaépülethez kanyarodott.

 Pazar nappaliba léptek, és csak kapkodták a fejüket. Nem a bőr ülőgarnitúra, nem a hatalmas üvegasztal, nem is az üvegezett bárszekrény, ami tömve volt márkás és ritka italokkal, hanem újra és ismét a lány volt az ámulat fő célpontja, már az első pillanattól kezdve. Egyébként alacsony, épphogy másfél méteresre nőtt, a bikini formás-hibátlan alkaton feszült, dereka egy darázséval vetekedett, kebleit alig tudta kordában tartani tartója, arca bájos, ajka piros, telt, szemei tengerkéken csillogtak. Fiúsra nyírt, rövid haja is. Kellemes, megnyugtató árnyalatú kék színben pompázott.

 - Nekem tetszik! – vont vállat Panni látva, vendégei még mindig nem tértek napirendre fölötte. – Muternak már kevésbé…

 - Szerintem is tök jó! – jegyezte meg Vili.

 - És milyen színű az eredeti? – kérdezte Peti, nem foglalkozva Gabi támadólag fellépő klumpájával.

 - A büdös életben nem jössz rá, hacsak el nem mondom! – csipkelődött Panni. – Na, komolyra fordítva a szót, bocsánatot kérek a bátyám, és unokatestvéreim nevében, de ők most elmentek bevásárolni. Nemsokára megérkeznek, addig helyezzétek magatokat kényelembe.

 Túlestek a berendezkedésen, éppen a bőr ülőgarnitúrával szemeztek többen is, amikor nyílt az ajtó. Egy rekesz kóla szánkázott be rajta, amit még egy követett. Tibi, Robi Peti és Vili lemondott a heverészésről, egy emberként pattantak, hogy segítsenek. A Piroska-család fiataljai érkeztek meg a vásárlásból. Tibi és Robi elhűlve álltak meg lehajoltukban, mikor megpillantották Mónika és Jenő ikreinek fiú (férfi) tagját. Kétméteres hegyomlás állt az ajtóban, kezeiben egy-egy rekesz sör, illetve ásványvíz, hóna alatt egy üveg Napóleon-konyak. Szája sarkában egy Marlboro fityegett, és meglepően megnyerő mosoly. Türelmesen állt. Tibi és Robi erőlködött, míg a hűvös kamrába cipelte a cuccot. Mikor Minden a helyére került, az asztal köré csüccsentek egy kis bemutatkozásra. Mónika nagydarab fia Karcsi névre hallgatott, szerette a testépítést, testőrképzőbe járt, ám a sport mellett füstölt is, mint a gyárkémény. Olykor megcsapolta apja szivarkészletét is. Szőrös, izmos, szinte félelmetes testével ellentétben arca kifejezetten jóképű, megnyerő volt, seszínű haját sem nyíratta centis-rövidre, hanem félhosszúra hagyta, néhány rakoncátlan tincs mindig zöldesszürke szemébe lógott. Székét Nóra nevű, öt perccel fiatalabb húga támasztotta. A lány szintén igen magasra nőtt, vörösesszőke haja egyenesen omlott a hátára, acélkék szeme cseppnyi bizalmatlansággal méregette a jövevényeket. Gyakran elkísérte bátyját az edzőterembe, de nem vitte túlzásba. Nóra megelégedett azzal, hogy teste kellemesen sportos volt, nem akart olyan izomkolosszus lenni, mint néhány testépítő hölgy. Nem hivalkodott testével, általában bő ruhákat hordott, most is fehér vászoninget viselt, hosszú, bő szoknyával. Panni már más volt. Anyja rövid időn belül kétszer ment férjhez, kétszer vált el. Panni a második házasságból született, apját alig ismerte, és a nem-érdeklődés részükről kölcsönös volt egymás iránt. Eredetileg mogyoróbarna haját fél évvel ezelőtt festette be kékre. Magassága apai örökség volt, alakja pedig anyai. Bátyja, Dani Barbara első, elég rapid házasságának gyümölcse. A kisfiú három hónapos volt, mikor apja elhagyta őket, mert lelkében felfedezte azokat a vonzalmakat, amit egészséges férfiak egészségtelennek minősítenek. Buzi lett. Barbara rettegve követte fia minden barátját, nehogy az apai hajlam öröklődjön. Voltaképp rendes fiúvá cseperedett, minden tekintetben. Egyetlen dologban hasonlított apjára, fekete hajú, barna bőrű fiatalember lett, pont, mint az apja volt ilyen fiatalon, egyébiránt csendes és jóképű srác.

 A bemutatkozást követően Panni (senki sem tudta, honnan,) finom ebédet varázsolt, amit elfogyasztva városnézőbe mentek.

 - Jaj, el is felejtettem szólni, hogy hozzunk fürdőruhát! – kapott a fejéhez Panni, jóval később.

 - Ennyi eszed van! – motyogta Dani.

 - Majd visszaugrunk érte! – legyintett Marcsi.

 - Minek? – szólt közbe Niki, mire Tibi félrenyelte a kóláját.

 - Hogyhogy minek?! – köhögte.

 - Lehetne nudizni is, nem? – kérdezte Pannitól Niki, nem rezonálva Tibi állapotára.

 - Nem hinném… - tétovázott Panni.

 - A monokiniért még nem szólnak… - szúrta közbe Nóra.

 - Berényben van nudista strand!

 - Naturista! – szakította félbe bátyját Nóra.

 - Na, turista! – epéskedett Karcsi. – Szóval az!

 - Messze van? – kérdezte Laura.

 - Kábé háromnegyed óra.

 - Irány oda! – szólt Tibi. Teljesen meg volt lepve, hogy a szende, kicsi Niki ilyen helyre akar menni, holott eddig a strandokon esetleg a melltartójától volt hajlandó csak megválni, azt is kizárólag hasonfekve. Ellentétben az ikrekkel, akik ugyanakkor csak annyi fürdőruhát tettek magukra, amennyit feltétlenül szükséges volt. Elmentek tehát a balatonberényi naturista strandra. A parton levők java része már szokva volt a meztelen testek látványához, de az új jövevények némelyike érdeklődő-elismerő pillantást váltott ki némelyekből. Tibit feszélyezte saját ruhátlansága, szégyellte a testét, pedig nem volt oka rá, és legalább annyi fiatal lánynak tetszett ő is, mint az izmos Karcsi. Nóra sem látszott boldognak eleinte, ám megbékélt a helyzettel, és lopva felmérte a vendég fiúkat. Ki tudja, miért, Tibit leste ki magának.

 Már esteledett erősen, mire visszabuszoztak a siófoki villába. Megvacsoráztak, és szép sorjában a zuhanyzóba mentek. Később a nappaliba szállingózott vissza mindenki. Teljesen vegyesen öltözködtek. Gabi és Laura csak egy fürdőlepedőbe csavarta magát, Dani, Karcsi és Robi egy szál rövidnadrágban rohangált, Tibi ezt egy pólóval egészítette ki, Nóra fekete, egyrészes fürdőruhát és pólót viselt, Niki és Marcsi szoknyában és topban feszített, Panni a kedvenc, kék selyemköntösében, Peti és Vili fürdőnadrágban. Kis csoportokra szakadva beszélgettek, minden téma szóba került, az iskola, filmek, zenék, kapcsolatok.

 Panni elég szabados szerelmi életet élt. Két éve, tizenhat évesen vesztette el ártatlanságát, ám a fiú hamar elhagyta, így a lány (talán méregből, vagy bosszúból) belevetette magát a haveri gárda sűrűjébe. Szinte mindenkivel lefeküdt közülük, mondhatni ész nélkül, ám ez nem volt teljesen igaz. Mindig volt óvszer, és esemény utáni nyalánkság a keze ügyében. Utóbbira szerencsére még nem volt szüksége, előbbit viszont szorgalmasan használt. Pár hónappal azelőtt kitárult előtte a világ. A szomszédságba új család költözött, egy tizenkilenc, és egy huszonegy éves leány testvérpárral. Összebarátkoztak, és olyannyira, hogy egy csendes estén, mikor csak ők hárman voltak a házban, az idősebbik nővér bevallotta neki leszboid, az ifjabbik lány pedig biszex hajlamait. Pannit csak annyiban lepte meg a dolog, hogy nővel is van olyan jó, mint pasival. Ettől kezdve nem volt válogatós.

 Dani és Karcsi kicsit konzervatívabb nézeteket vallott, viszonylag komoly kapcsolatuk volt, lánnyal, ám egyikük sem vetett meg egy-egy kósza ivarzást. Nem keresték ugyan az alkalmat, ám ha olykor adódott, nem sokszor hagyták ki.

 Nóra volt ilyen téren a legkomolyabb. Partneréhez mindeddig hűséges volt, és már jócskán tartott a kapcsolatuk, mire odaadta magát a fiúnak. Ma azonban megingott.

 A vendéglátók gondoskodtak kevéske alkoholról is, és tényleg csak annyit fogyasztottak, amennyi az oldottabb légkörhöz szükséges. Az ikrek hozták a formájukat, a társaságból először Tibi vette észre, mi készül, és picit megrémült a folytatástól. Aggodalma beigazolódott, de felesleges volt, ő is profitált a dologból. Gabriellát nem zavarta a társaság, de Tibin látta, Panin megérezte az idegességet. A lány gyanította, hogy a nagy „közönség” lehet az oka, de nem foglalkozott vele. Bájosan cseverészve szépen meglazította testén a fürdőlepedőt. Szemével csippentve jelzett Laurának, hogy tegye meg ő is. Megtette. Ezek után semmi mást nem tettek, csak beszélgetés közben mozgolódtak. Lassan előbukkant Gabi bal melle. Később Lauráé is Szemük sarkából figyelték a reakciókat. Peti és Robi olykor megcirógatták kedveseik könyökét, karját, vagy a combját, a lecsúszó törölközőket érzékelvén már ők is lopva lesték, Panni és Karcsi mit szól mindehhez. A kigyúrt fiú alig tudott elvonatkoztatni az ikrek kebleitől. Délután már volt alkalma végiggusztálni a lányok minden porcikáját, ám hosszadalmas fantáziálásba nem foghatott, mert nem volt egyedül. A hideg vizet így is gyakrabban kellett alkalmaznia, mint azt szerette volna. Most azonban úgymond, csak maguk voltak, gondolatait szabadjára engedhette, és már meg sem próbálta leplezni a rövidnadrágján képződött hatalmas sátrat. Peti és Robi is izgalomba jött, ám ők Pannira „gerjedtek” A kék hajú lány igazat mondott, hogy nem lehet megállapítani eredeti hajszínét. Kínos alapossággal szőrtelenítette teste minden porcikáját, mint azt a strandon sokan láthatták is. Panni magában elhessentette az unokatestvére jelenlétével kapcsolatos kellemetlen érzéseit, belement az ikrek játékába. Meglazította selyemköntösének zsinórját. Egyre oldottabbak lettek. Gabi elérkezettnek látta az időt egy újabb húr megpendítésének. Törölközőjét már csak a szentlélek, illetve a jobb mellbimbója tartotta, a lány picit megemelkedve az asztalon heverő cigaretta felé nyúlt. Halk surranással hullott le róla a fürdőlepedő. Gabi cigarettára gyújtott, és Karcsi arcát fürkészte. A srác szemei elkerekedtek egy pillanatra, nyelt egyet, s elpirult. Gabit mulattatta a helyzet, már-már hangosan nevetett fel, amikor Laura is megcsinálta ugyanezt a rágyújtási ceremóniát. Karcsi ismét nyelt egyet, szinte remegett a vágytól, hogy valamelyik ikerlányt megszerezhesse. Gabi felállt, az izmos srác elé lépett.

 - Látom, már nem bírsz magaddal! – nevetett rá a lány, és szemérmetlenül a rövidnadrág dombjára tette a kezét. - Milyen forró! Milyen nagy! – suttogta a nyöszörgő Karcsinak, és hirtelen mozdulattal elővette a jókora, vastag péniszt. Ujjaival finoman átfonta a húsz centinél is hosszabb szerszámot, és felhúzta a bőrét. A duzzadt-piros makkra gyengéd puszit nyomott, körbenyalintotta a nyelvével. Karcsin remegés futott át, ám csukott szemét döbbenten nyitotta ki, mikor Gabi nem folytatta a nyalakodást. A lány visszaült a bőrkanapéra, combjait összezárva térdeit a melleihez húzta. Először Petire, majd annak beleegyező, cinkos vigyorára Karcsira mosolygott. Combjait lassan nyitotta szét, jobb keze az ölébe siklott, hogy ujjai segítségével még jobban feltárja szőrtelen punciját. Izom eddig türtőztette magát. Felugrott a fotelből, egy mozdulattal megválta a nadrágtól, feje máris Gabi lábai között leledzett. Áhítattal teli vágyakozással térdelt, nyelve rásiklott a rózsás klitoriszra. Testméreteitől merőben eltérő gyengédséggel nyalta a csiklót, mely ruganyos-pajkosan csúszkált ide-oda a nyelve alatt. Olykor lesiklott a kipirult pecekről, ilyenkor a lassan csordogáló kéjnedűbe kóstolt, alkalmanként mélyen benyúlt a hüvely forróságába is. Tempóján és gyengédségén akkor változtatott, amikor megérezte Laura ujjait, ahogy betonmerev dákóját, és dús bozontú herezacsiját cirógatta. Igazán nagy sebességre akkor váltott, amikor Laura terpeszbe kényszerítette a combjait. A barna lány hanyattfekve bekúszott alá, hogy szájába vehesse a jókora husángot. A szerkezet nehezen fért a szájába, de ügyes volt, megoldotta, és még ügyesebben dolgoztatta ajkait és nyelvét. Gabriella és Karcsi versenyt nyögdécseltek, ahogy testükben egyre nőtt a kéj.

 - Laura, ne! – nyögte az izmos srác, de a lány elengedte a füle mellett. A faszt bezzeg nem! Esze ágában nem volt, ajak- és nyelvmozdulatai hamar és elsöprő eredményre vezettek. Karcsit az ikerlányok alaposan felizgatták, nem csoda, hogy hatalmasat spriccelt. Néhány pillanatra kijött a ritmusból, nyelvét Gabi csiklójának feszítve nyögött. A lány légzése is egyre kapkodóbbá vált, hüvelye összehúzódva préselt ki némi nedűt…

 Ahogy Gabi beterpesztett Karcsi előtt, úgy hullott le Panniról is a gátlás, no meg a kék köntös. Peti és Robi kilépett a nadrágjaikból, és két oldalról közrefogták a lányt. Alacsony termetéhez képest nagy melleit cirógatták, szőrtelen vénuszdombját simogatták, hajszínét kérdezgették.

 - Ha ennyire érdekel, akkor mogyoróbarna… - suttogta a kicsi lány, és a másik bőrkanapéra vetült. Combjait széttárva kínálta csupasz punciját Robinak, Petit pedig a farkánál fogva maga elé húzta. Szájába vette a merev dákót, magában elismeréssel adózott a méretének, nyelve a duzzadt, kékeslila színben tündöklő makk hegyén és alján pörgött felváltva. Apró jobb keze is ráfonódott a forró rúd tövére, és lustán mozgott rajta fel-alá, rásegítve ezzel nyelvének csapásaira. Peti lehunyt szemmel, halkan nyögve túrt bele a lány kék hajába, és olykor gyengéden belemarkolt a dús keblekbe is. Robi a szőrmentes ölben ügyködött. A húsos nagyajkak, bár Panni igen szétette lábait, mégis kislányos-szűziesen zárva maradtak, felül látszott ki egy pici a csiklót fedő bőrredőből. Robi csókokkal hintette a punci minden milliméterét, ujjaival megdörzsölgette kicsit, és megnyitotta az ajkakat. Piciny csikló, aprócska kisajkak bukkantak elő, nyíltak meg, feltárva ezzel a rózsaszín kéjbarlangot. Robi örömmel konstatálta a már szivárgó folyadék tényét, nekilátott, hogy a szivárgásból áradatot nyaljon. Némi aggodalommal helyezte nyelve hegyét a picike klitoriszra, ám az érzékenysége fordítottan volt arányos a méretével. Ráadásul alaposan kipirult és megduzzadt, élvetegen látott hát munkához. Nyelve hol a kéjgombocskán, hol a forró hüvelyben ügyeskedett, a srác kedve szerint. Panni hangosan nyögött, és csak azért nem sikongatott, mert egyrészt nem volt egyedül, másrészt tele volt a szája. Később mégiscsak elengedte Peti farkát, mert egyre közeledett a csúcs felé, lélegzete el-elakadt, ám jobb keze szorgosan mozgatta továbbra is a fitymát. Intenzív, nagyon erős orgazmusa volt, teste e gyönyör finom görcsébe rándult, ajkait szaggatott sikolyféle hagyta el. Éppenhogy alábbhagyott a lüktetés, már fordult volna az arca mellett feszülő faszhoz, nyelve hegye alig-alig érintette a makk érzékeny alját, Peti hangosan felnyögött-hördült, és farkából gejzírként tört elő az ondó. Folyt mindenfelé, jutott Panni szájába, arcára, nyakára, és még a melleire is.

 - Előjátéknak nem rossz! – törölgette arcát a lány percekkel később.

 - De nem ám! – vigyorgott rá Karcsi, kipirult testén verítékgyöngyök csillogtak.

 - Akkor következhet a fő fogás! – csízeltek az ikrek. A fene sem tudja, honnan, de egy doboz „óvintézkedést” vettek elő, és a három srácnak adtak egy-egy gumitekercset. „Felvértezkedett” mindhárom fiú, Robi terpeszben ült le a bőrkanapé egyik szélére, várt. Arra, hogy a három „kislány” közül melyik szeresse. Panni tolatott égnek meredő, fehér gumis farka felé. Lassan, óvatosan illesztette szeméremajkai közé a kéjrudat, ő is terpeszbe téve lábait hátradőlt, és finom mozgásba lendült. Csupasz puncija elé Gabi térdelt, fürge nyelve a nedvektől sikamlós, pici pecken pattogott, pucsított popsija mögé Peti került, lágy gyengédséggel hatolt hüvelyébe tövig. Robi mellé Laura csücsült a kanapéra, szétterpesztett combokkal Karcsit várta. A nagydarab fiú nem várakoztatta meg a lányt, szőrmentes puncijához hajolt, kellően benedvesítendő azt, nyalakodott egy sort. A megfelelő nyirkossági szint elértével a lány öle elé térdelt. Laura két kezével szétfeszítette ajkait, míg Karcsi nagyon lassan, nagyon óvatosan vezette be vaskos dorongját. Beletellett egy kis időbe, mire Laura hüvelye kitágult annyira, hogy a szokatlan méretet befogadja, de a kezdeti fájdalom hamar elmúlt. Helyébe meglepő és váratlan erősségű kéj lépett, ami néhány apró mozdulat hatására elsöprő eredménnyel járt. Laura hatalmasat élvezett. Karcsi egyre bátrabban mozgott, de még mindig lassan, most már nemcsak azért, hogy a lánynak ne fájjon, hanem mert a számára szűk hüvely, a szinte áradó nedvesség bizony őrá sem volt hatástalan. Annak ellenére, hogy nem is olyan rég „csapolták”meg, Laura képes volt újabb adag spermát kicsalogatni belőle. Karcsi halkan nyögve spriccelte tele a gumit, és ernyedt el…

 A másik két pár is hamarosan elért élvezetük csúcsára, nyögdécselve, levegőért kapkodva engedték el magukat…

 Később végigtekintve a lakáson azt vették észre, a többiek sem tévézéssel töltötték az estét.

A bejegyzés trackback címe:

https://erotikablog.blog.hu/api/trackback/id/tr332939491

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása