Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

 Szabó Anikó huszonhárom éves, szőkésbarna hajú, magas, karcsú, helyes lány volt. Egy irodában dolgozott titkárnőként, közgazdasági szakközepet végzett, estin letette ugyan a mérlegképes könyvelő vizsgát, de nem abban a szakmában helyezkedett el. Most éppen számítógépes tanfolyamra járt, és úgy gondolta, ha azzal is végez, keres jobb állást.

 A magánéletével sem volt gond, éppen csak zárkózottan kezelte. A háta mögött sokan pusmogtak, néha az anyja konkrétan rákérdezett, miért nincs pasija. Ekkor vállat vont, és azt felelte, nincs ideje ilyesmivel foglalkozni, ha lesz valaki, majd szól. Anyjával az élen, az egész család csóválta a fejét. Anikó tojt rájuk, s mélyen őrizte titkát. Ricsi és Enikő volt az, akik tudták az igazságot. Anikó ugyanis már tíz éve nem volt szűz, az volt eddig az első és egyetlen alkalom, hogy ölét pénisz szántotta. Majdnem szó szerint így kell érteni, a tizenhárom éves Anikónak ugyanis nagyon tetszett a szomszéd, tizenhat éves fiú. A lány egy este átment hozzájuk, a srác egyedül volt, tudta, hogy Anikó milyen érzelmeket táplál iránta, ki is használta. Kedveskedve, finom rábeszéléssel indított, majd mikor túlment a lány engedékenységének határán, eldurvult. Egyébként nevetnivaló, ám merev farkát a pamacskás, csontszáraz punci mélyére erőszakolta. Anikónak épp idejében sikerült magáról lependerítenie a csávót, vérpettyes, túlzottan felizgult rudija épp akkor fröccsentette magját mindenfelé. A lány könnyeivel küszködve még beletérdelt a mogyoróiba, mindenféle nedves kezét a srác képébe törölte, és hazarohant. Szerencséjére észrevétlenül eljutott a fürdőszobába, és tisztára mosta magát. Másnap találkozott a görnyedt járású amorózóval, közölte vele, nem kiált rendőrért, ám ha a csávó jót akar, nem kerül Anikó szeme elé. A következő kísérlete ugyanis könnyen börtönbe, vagy temetőbe fulladhat. Többé nem látta a pasit, de másra sem nézett már. E kalandból (rosszul) azt szűrte le, minden férfi erőszakos vadállat, nem szabad velük kezdeni. Mivel egy ideje feltérképezte jobb és bal kezével punciját, úgy gondolta, az igazi élvezetet neki csak egy lány (vagy ő) adhatja meg. Nem kereste ugyan az ilyenfajta kapcsolatokat, de ha ritkán jött egy, nem hagyta ki. Csodálatosan érezte magát egy-egy szeretkezés alkalmával, tökéletes kielégülést nyújtott.

 Az időről időre, ritkán előjövő „nincs pasija”-témát sokáig sikerült elütnie a „dolgozom-tanulok” című fegyverrel, de Öcsi közelgő esküvője újból felszínre hozta. Érezte, nem fog sokáig menni a „Jaj, hagyjatok már ezzel!” – kifogás, valamit tennie kell!

 

 - Szia, Zsuzsi, Ricsi vagyok, Anikót keresem! – csörrent a telefon az idősebbik Szabó fivér lakásában.

 - Szia, azt hiszem, itthon van, adom máris! – felelte Anikó anyja.

 - Hello, Rics! Mi a baj? – üdvözölte a lány kedvenc unokatesóját.

 - Szombat estére van programod, kicsim?

 - Még nincs…

 - Akkor most lesz. Moziba megyünk, a plázába, eljössz?

 - Milyen film lesz?

 - Valami vígjáték, nemtom, Eni nézte ki.

 - Akkor biztos jó film lesz…

 - Jössz?! – kérdezte a fiú olyan hangsúllyal, hogy ha Anikó nem jön el, örök harag.

 - Oké, mikor és hol találkozunk?

 - Fél hatkor, a plaza előtt.

 - Rendben, puszi nektek!

 - Pá – tette le Ricsi a telefont. – Eljön! – dörzsölte a markát Enihez fordulva.

 Mikor Andi megnyílt Enikő előtt, a lány pedig elmondta ifjú férjének, szinte azonnal eszükbe jutott a leszbi unokatesó. Elhatározták, hogy első lépésként összehozzák őket. Második lépésre Ricsinek beugrott Gábor nevű csoporttársa. Talán sikerül a lányokat, és a pasit valahogy…

 

 Ricsi, gondos férfihez híven, már ötkor megvette a jegyeket, Enikővel kézenfogva sétált a kirakatok előtt. Fél hat előtt pár perccel pedig kimentek a plaza elé. Elsőként Andi érkezett meg, már sürgette volna befelé őket, de Eni várakozásra intette. Két perc múlva Anikó toppant eléjük. Kölcsönös bemutatás-bemutatkozás után sétáltak csak fel a mozikhoz. A hetero pár elégedett-cinkos mosollyal vette észre a leszbi pár azonnali, kölcsönös szimpátiáját. Előre egyik lányt sem tájékoztatták a másikról. Az ülésrendet is úgy alakították, hogy a lányok egymás mellé kerüljenek. Ricsi a film alatt néha oda-odasandított, s elégedett vigyorral nyugtázta az Andi és Anikó közti apró, tapogatózó mozdulatokat. A mozi után még beültek valamelyik gyorsétterembe, kényelmesen megkajálta, és az ifjú házaspár örömmel vette észre, a két lány telefonszámot cserélt, s gyengéd mozdulatokkal váltak el.

 

 - Ti tudtok valamit Andiról, csak titkoljátok! – fordult rokonaihoz Anikó később, a lakás felé utazva.

 - Hááát… - mosolygott Enikő.

 - Sejtem, de nem vagyok biztos benne.

 - De a telefonszáma megvan! – figyelmeztette Ricsi.

 - Végül is, igazad van! – vont vállat Anikó.

 - Akkor, miért nem hívod fel? – érdeklődött Eni.

 - Most?

 - Hülye! Majd holnap!

 

 Elég az hozzá, hogy Anikó másnap felhívta Andit, és a következő hétvégére meg is beszéltek egy találkát, a Nyugati melletti McDonald’s-ba.

 Anikó izgatottan várta a találkozást, és majd’ kiugrott a bőréből, mikor bekövetkezett. Andi pontosan a megbeszélt helyen és időben jelent meg. Elbűvölően nézett ki, pedig semmi különös cuccot nem viselt, Anikó mégis benedvesedett. Megrendelték a kajájukat, és hosszasan elbeszélgettek fölötte, kerülgetve egymást, és a témát, amiért tulajdonképpen találkoztak. Odáig már eljutottak, másfél óra után, hogy kölcsönösen szimpatikusak, két óra múlva pedig határozottan tetszettek egymásnak. Andi már hívta volna fel Anikót a lakására, de a lány nem ment.

 - Ne haragudj, mennék szívesen, - magyarázkodott, - de a szüleim nem tudják „ezt”, és ma estére hazaígérkeztem, de ha holnap délután megfelel…

 - Persze, megfelel! – mosolygott Andi, kicsit csalódott ugyan, de a másnapi találkozó mohó vággyal töltötte el. Váltottak egy búcsúpuszit, és mindenki ment haza. Andi kétszeresen is örült, egyrészt, mert már holnap megtörténhet az, amire régóta vágyott, másrészt a nővére pár napja elköltözött a vőlegényéhez (pfuj!), és nem kellett elzargatnia otthonról. Övé volt az egész lakás!

 Andinak csak reggel jutott eszébe, hogy pontos időt nem beszéltek meg, de aztán legyintett, és rendet tett a lakásban, majd egy óra tájban beheveredett a fürdőkádba. Húsz perc múlva csengettek. A csuromvizes lány kirobogott egy törölközőbe tekerve.

 - Szia, rosszkor jöttem? – állt Anikó az ajtóban, egy üveg pezsgőt szorongatva.

 - Nem, a lehető legjobbkor jöttél! – engedte be vágyai netovábbját Andi, közben laza sasszékat, pörgéseket adott elő a lába alatt gyűlő tócsákon.

 - Nagyon jól csinálod!

 - Sejted, mivel foglalkoztam, mielőtt jöttél, igaz?

 - Tán főztél? – nevetett Anikó.

 - Hááát… langyos!

 - Esetleg takarítottál?

 - Ez is langyos.

 - Netán fürödtél?

 - Meleg, sőt, forró!

 - És te? – kérdezte hirtelen Anikó.

 - Én? – gondolkodott el Andi, mire is vonatkozhatott a kérdés, majd beugrott. – Igen, meleg vagyok, de nem szeretem ezt a kifejezést, maradjunk abban, hogy a lányokat szeretem… - közben a fürdőszobába ment. – Ha nem zavar, befejezem.

 - Nem zavar, úgyis valami ilyesmiért jöttem… hogy zavarjalak…

 - Nincs kedved neked is…?

 - Dehogy nincs! – vont vállat Anikó, és perceken belül ruha nélkül volt. Kölcsönösen végignézték egymást. Nem egy férfi elcsorrantotta volna a nyálát a lányok láttán, irigylésre méltó volt a helyzet. Kettejük közül Andi volt a magasabb és vékonyabb. Nem kicsiny méretű, gömbölyű mellein fázósan ugrottak előre a bimbók, vízcseppek gyöngyöztek rajtuk. Néhány csepp leszaladt a lapos hason át a koromfekete, ám alig ujjnyi fanszőrzetig, hogy ott elvesszen a szőrszálak között. Karcsú, mérsékelten izmolt combjai voltak, halovány vádliban folytatódtak, keskeny lábfejben végződtek. Anikó már nem volt egy fotómodell-alkat, de az átlagosnál így is szebb, jobb alakú. Mellei is inkább körte-, mint szabályos gömb alakúak voltak, hasán alig látható puh, combjai teltebbek voltak Andiénál. Mindezek azonban alig-eltérések voltak, ám Anikó ölében sötétbarna, háromszög alakú szőrrengeteg terjengett. Andi nem kedvelte a bozontos ágyékot, utálta köpködni a szőrszálakat. Fel is vetette hát ötletét.

 - Nem akarod fazonra nyesni?

 - Ha gondolod… néha lekopaszítom…

 Andi szó nélkül kezébe nyomta a borotvát, és a habos tubust. Anikó kérdésére csak vállat vont, neki mindegy, rábízza. Percek múlva hát egy rózsás-piros, kopasz punci kislányosan zárt ajkai virultak Anikó ölében. Andi eddig bírta. Belépett a fürdőkádba, elvette a zuhanyrózsát, és leöblítette a még itt-ott fellelhető habcsimbókokat. Természetesen a keze is besegített, végül már csak az dolgozott. A rózsát is felerősítette a falra szerelt konzolra. Hevesen összeölelkeztek, ajkaik mohó-vad csókba forrtak össze, miközben halkan szuszogva simogatták egymás hátát, derekát, fenekét. Andi keze egyre sűrűbben időzött Anikó feszes fenekén, gyúrogatta, finoman paskolgatta a kemény halmokat, partnernője örömére. A kéz lassan átkúszott a frissen borotvált, selymesen sima dombocskára. Fentről lefelé csúszkálva, középső ujjával az ajkak közé nyomulva erőteljesen dörzsölgette. A vízcseppek elpárologtak, helyüket sikamlósabb nedvek vették át, és Anikó is fel-felsóhajtott, -nyögött, nem csókolta már Andi ajkait. A másik lányt ez nem zavarta, ha száját nem, csókolta akkor Anikó nyakát, vállát, telt melleit, kézmozdulatait egy pillanatra sem változtatva. Lassan, de biztosan haladt lefelé, nehéz szívvel hagyta a feszes kebleket, elsiklott a köldök mellett, dobott rá két puszit, mintegy mellesleg, és a csupasz dombhoz ért. Anikó bal lábbal a kád peremére lépett, lucskos punciját felkínálta Andinak. A lány élt is a lehetőséggel, odahajolt a finom borotvahab, és felizgatott, forró illatot árasztó gyönyörkehelyhez. A szolidan megbújó csikló nedves bőrredőire adott egy cuppanó csókot, majd szinte türelmetlenül nyújtotta nyelvét, megízlelni a puncit. Anikó segítőkészen széthúzta a szeméremajkait, csiklója szabaddá vált Andi nyelve előtt. Az említett szerv be is indult, ahogy kell, halkan szuszogva nyalta a pecket, ami a vérbőségtől bíborpirossá és duzzadttá vált. A csikló gazdája felsikkantott a kéjtől, jó ideje nem volt része már ilyesmiben, és hiába minden jobb kéz, ezt semmi sem pótolhatta. Hol sikkantott, hol nyögdécselt, nedvei csordogáltak, és orgazmusa gyorsan közeledett. Andi egy ujja finoman a kisajkak közé nyomult, ami csak olaj volt a tűzre. Néhány perces finom ujjmunka, és gyors nyelvcsapás után Anikó öle halványan megremegett, hangja megakadt. Egy nyikkanás nélkül élvezett el, de Andi más jelekből észrevehette a kéj nagyságát, hiszen a puncinedvek szinte fröcsögve lökődtek ki ujja mellett a lüktető forróságból.

 - Jesszusom! Ez… ez csodálatos volt! – tikácsolta Anikó fél perc után a felemelkedő Andi ajkai szélén.

 Kiléptek a fürdőkádból, ami Andi elzsibbadt lábainak nagy megpróbáltatást jelentettek, de Anikó segedelmével megoldották a problémát. Az ágyhoz sántikáltak, Andi hanyatt is vetette magát rajta, újdonsült barátnője pedig az ágyéka mellé ült. Bal keze simogatóan elindult, módszeresen, lágyan haladt lefelé. Andi keskeny vállaitól feszes-kerek mellein, lapos hasán, kétujjnyi pamacskáján át a combjáig. Tenyere ott visszafordult, és bejárta ugyanezt az utat fel is, majd ismét le. A következő fordulónál azonban elakadt a pamacson, és úgy tett, mintha menne, de mégse.

 - Mi a gikszer? – érdeklődött az egyetemista lány.

 - Nem akar továbbmenni! – tette az aggodalmast Anikó.

 - Miért, te akarnád, hogy továbbmenjen?

 - És te?

 Andi úgy dobta szét válaszképpen a lábait, hogy barátnőjét majdnem lerúgta az ágyról. Anikó tenyere finoman mozogva máris a szőrtelen ajkú puncira surrant.

 - Így jó? – kérdezte.

 - Nem érzed? – célzott szivárgó nedveire Andi.

 - Dehogynem – és máris úgy helyezkedett a lány, hogy néhány mozdulattal nyelve is bevethető legyen, ám még csak kézzel dolgozott. Lágyan, ismerkedve és gyönyörködve cirógatta, dörzsölgette a nagyajkakat, kisajkakat, a felejthetetlen méretű csiklót. Széthúzta a nagyajkakat, kitárult a forró hüvely, keskeny nedvpatak tűnt fel az alján. A vadító illat, s látvány, nyalásra ösztökélte, nyelve az előbújt, sima csiklóra csúszott. Lassú-gyors, váltakozó tempójú nyalakodásba kezdett, és szinte érezte, ahogy a gombocska még jobban megduzzad. Andi halk szuszogása egyre erőteljesebb lett, de más hang nem jött ki a torkán, meglepve ezzel Anikót. „Biztos több kell neki!” – gondolta a lány, folytatta hát izgató nyalakodását, néha le-lecsúszva benyalt a forró és nedves vaginába. Andi megfogta Anikó fejét, először csak finoman cirógatta a haját, de ahogy közelgett a csúcs, picit durvább lett. Hirtelen, néhány pillanat múlva, cseppet eltolta Anikó fejét, akit meglepett a dolog, nyalt még kettőt a pecken, ami alól hirtelen egy kis, megfejthetetlen összetételű nedvesség fröccsent ki. Anikó felnézett, és Andi kéjesen eltorzul arcát látta görcsösen hullámzó alteste, mellei fölött.

 - Te jó ég! – sóhajtotta Andi egy perc után, levegőért kapkodva.

 - Csak nem jó volt? – Vigyorgott barátnője arcát törölgetve.

 - Mi? – sikkantott Andi. – Ez nem jó volt! Ez csodálatos!

 - Azért a frászt hoztad rám, mikor eltoltad a fejem – bújt Anikó Andihoz.

 - Bocs, nem akartalak megijeszteni, de olyan jó volt, és éreztem, hogy máris elélvezek.

 - Hogy bírod ki csendben?

 Andi csak mosolyogva vállat vont, és gyengéd csókolózásba gabalyodtak össze ismét. Ami a délután többi részét illeti, a két lány boldog és orgazmusteli órákat töltött el, és Anikó a mielőbbi viszontlátás reményében vált el este Anditól.

 

Folytatom...

 

A bejegyzés trackback címe:

https://erotikablog.blog.hu/api/trackback/id/tr811956144

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Telefonszex 2010.05.11. 11:28:18

Mi lehet nagyobb pofátlanság annál, hogy családtagjaink után leskelődünk? Hát az, ha mindent fel veszünk videóra, és azt fölnyomjuk a netre :)

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Valahogy az én képzeletemben két nő együttléte nem így fest. Bár igaz, én nem vagyok leszbi, de az írásból kiderül: te sem. :) (Tudom: "még jó")
süti beállítások módosítása