Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.


 A fiatalember egy csendes utcában álló emeletes, sátortetős épület kapujában téblábolt.

 „Dr. Med. X.Y.Z psychologus” – és még vagy két másik tábla hirdette az épület funkcióját.

 Bement. Az előtérben többrendbeli meglepetés fogadta. Az épület nem túl bizalomgerjesztő külseje modern, csillogó „előcsarnokot” rejtett, a fogadó pult mögött egy pazar külsejű csajjal.

 A pasi bemutatkozott, mire a lány fényesre lakkozott körmei átsiklottak a billentyűzet fölött. Igenlő bólintás után kapott egy tollat, és egy halom tesztlapot. Miután kitöltötte, leadta a lánynak, aki magával vitte egy helyiségbe. A „páciens” még jobban meggusztálhatta a „doki nénit”. Tényleg jó volt. Magas, vékony, formás, izmos fenék, karcsú derék, két hatalmas cici. Szép arc, melírozott, vállig érő haj, kék szemek, hegyes, egyenes orr, mosolygó, piros száj, fehér fogak. Áttetsző, krémszínű, testhezálló ruhácska volt rajta, fehér melltartó és tanga. Utóbbi kettő csak sejthető volt, ám igen erőteljesen.

 A helyiség mindenféle „ügyességi” szerkezettel volt fölszerelve, a fiatalember jól vette az „akadályokat”, bár néha hibázott. Ilyen felügyelet mellett nehéz is volt koncentrálni! Mindezek után a nő kiküldte az előtérbe, várakozzon pár percig.

 

 Tényleg csak pár percig kellett várnia, mialatt gondolatban már több figurát is kipróbált a csajjal. Nehezen tudott kiegyenesedni, mikor követni kellett őt, ráadásul most az emeletre mentek. A formás fenék az orra előtt táncolt.

 - Feküdjön le, kérem a díványra! – kérte Nagy Attilát, míg ő az asztalon matatott a papírokkal. – Van valami olyan panasza, amit eddig nem említett?

 - Igen… - torkot köszörült, és „ha lúd, legyen kövér” alapon nekilátott. – Van egy problémám… Merevedési zavarom van…

 - Hm… azt hiszem, huszonéves korban ez nem jellemző… Van állandó kapcsolata?

 - Nincs.

 - Érdekes… egy ilyen jóképű fiatalember, és… - ezalatt végigmérte tetőtől ágyékig. Tovább azért nem jutott a „doktornő” tekintete, mert Attila bézs vászonnadrágján erőteljes merevedésre utaló halmon állapodott meg.

 - Mintha zavart mondott volna! – jegyezte meg a nő.

 - Ugye, milyen zavaró?

 - Engem nem, de ha önt zavarja, segíthetek a problémáján! – és mire a fiatal pasas egy szót kinyöghetett volna, a nő fürge ujjai már a „börtönkaput” ostromolták. Nem volt zipzár, ami ellenállhatott volna, hamarjában kiszabadult a kőkemény rúd. Olyan délceg, egyenes szerszámot még soha nem látott, mint Attiláét. Minden paramétere megfelelt a kívánalmainak úgy hosszban, mint vastagságban. Felhúzta a fitymát, nedvesen csillogva feszült elő a sötétrózsaszín makk. Fürge és hegyes nyelv siklott rajta végig, lágyan „tapogatva”, ízlelgetve, finoman izgatva. Attila behunyta a szemét, sóhajtott egyet, és átadta magát a közelgő gyönyörnek. A „doktornő” piros ajkai között majdnem tövig tűnt már el a kéjrúd, ütemesen, erősen szopott a nő, nyelve izgatóan keringett az érzékeny területeken. A végeredmény nem váratott magára sokáig, a pasas jelezte is, hogy hamarosan „lövés” lesz, ám „kezelőorvosa” nem törődött vele. Még néhány erőteljes mozdulat, két-három nyelvcsapás, és a makk hegyéből vad erővel lövellt ki a sós, fehér, és meleg sperma. Attila egyetlen hang nélkül élvezett el, a nő egyetlen cseppet sem hagyott kárba veszni. Mikor elengedte a faszt, az tiszta volt, fényes, bár délcegségéből kissé ernyedt.

 A nő ekkor kibújt testhezálló ruhácskájából, kikapcsolta melltartóját, melyet, ha nem szorít magához, keményen ruganyos cicijei messzire vetettek volna. A srác a nőre pillantva arra gondolt, minek a melltartó, ha maguktól is megállnak. Aztán gondolt másra is, ahogy a lecsúszó tanga nyomában világosbarna, háromszög vált láthatóvá, alatta csupasz nagyajkak zárultak össze szűziesen. A nő jobb lábával Attila derekához lépett, jobb keze fürge ujjai a rózsás punci ajkaira surrantak. A középső ujj a többi által kitárt rés forró és nedves mélyére hatolt, rátapintva az érzékeny, kemény csiklóra. Profikat megszégyenítő, maximális rálátást és élvezetet nyújtó maszturbálásba kezdett, mialatt szem előtt tartotta nemcsak saját, de Attila gyönyörét is. Az nagyon szépen követhető volt. Lankadt, bóbiskoló szerszáma lassan, méltóságteljesen duzzadt meg és egyenesedett fel. Mivel fitymája felhúzva maradt, a makk vörösen, újra „harcra készen” fénylett. A nő közel járt az orgazmushoz, gyorsan lehajolt, megnyalintotta a kőkemény rudat, majd föléhelyezkedett. Csupasz punciját szétfeszítette, nedves hüvelye engedelmesen tágulva nyelte a vastag dorongot. Tövig ült a faszba, aztán egyre gyorsulva lovagolni kezdett. Mivel már jó alaposan fel volt izgatva, nem is tartott nagyon sokáig a dolog. Alteste megrándult, tövig szorította magába a kéjrudat, és lüktető vaginával élvezett el.

 Attila viszont, mivel nem túl régen volt „megfejve”, igen jól bírta, nem is hagyta annyiban. Szerencsére a „doktornő” is repetázni akart, csak másképp. Ő feküdt a díványra, égnek emelte lábait. A pasas a nő fölé tornyosulva kereste farkával a „mélybe” vezető utat. Olajozottan ment, tövig döfte a hüvelybe, ami szorosan ölelte a kemény szervet. Hangot még most sem adtak, bár a nő legszívesebben sikoltozott volna a kéjtől, mely újra hatalmába kerítette. Ehelyett alig hallható, szapora szuszogással, és elfátyolosodó tekintetével adta tudtára a férfinek, jön! Megint megrándult az alfele, kilökte magából a dákót, és utána fröccsentett pár cseppnyi gyönyörnedvet. Attila farkáról is szinte csöpögött a lé, de még bírta, sőt, dugta volna vissza, ám a nő ismét váltott.

 Megfordulva kerek, formás fenekét emelte égnek, felkínálva a választás lehetőségét. Attila hirtelen elhatározással kicsit feljebb igazította vöröslő makkját. Lassan, óvatosan tolta farkát a szűk popsilyukba, mely engedelmesen tágult a kívánt méretre. A nő nem kifogásolta, sőt, halk vinnyogásszerű hangokkal kísérve még élvezte is. Keze lucskos puncijára szorult, szorgosan dörzsölte a csiklóját, míg Attila a fenekében egyre gyorsuló tempóban dolgozott. Nem kellett már sokáig, közeledett a pillanat, így kihúzta farkát, hogy a formás-rózsás félgömbökre spricceljen, ám egy nyelv érintette feszülő makkját. A nő pillanatok alatt megfordult, szájába vette a faszt, amely abban a pillanatban fröcskölte magából a forró ondót.

 Mikor tiszta és lagymatag lett a pénisz, a nő így szólt.

 - Azt hiszem, önnek kezelve van a merevedési problémája. Kérem, öltözzön fel! – eközben maga is így tett.

 Épp a haját igazgatta, mikor kinyílt az ajtó. Vörös hajú, középkorú, de még mindig jó karban lévő nő lépett be, hóna alatt jókora paksamétával.

 - Jó reggelt, Anita! Mi a helyzet? – kérdezte a nő.

 - Gépjárművezető-alkalmassági, plusz merevedési zavar – darálta a „doktornő” zavartan, egy szuszra. – Utóbbi kezelve… - tette még hozzá cinkos mosollyal.

 - Anita! Hányszor mondjam még, hogy ne kezelje helyettem a betegeket! Pláne, ilyen jóképű fiatalembert! Nem fogom aláírni a gyakornoki papírjait!

 - Igen, doktornő! – és kilibbent az ajtón.

 - Még ilyen gyakornokot! – füstölgött a doktornő. – Ezt meg itt hagyta… - csippentette fel a fehér tangát, majd átlapozta a papírokat, és a pipacsvörös pasihoz fordult. – Most már tudja, hol, és kivel kezeltesse a merevedési zavarait. Egyébként alkalmas.

 Attila köpni-nyelni nem tudott.

A bejegyzés trackback címe:

https://erotikablog.blog.hu/api/trackback/id/tr911428014

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ha már könyveb nem is adtad még ki, legalább már itt fellelhető! Helyes! ;)
süti beállítások módosítása